Ma szülői értekezlet volt ezért késöbb tudtam csak hazajönni. Egyből megetedtem a hunort aztán összerakosgattam a cuccaim és kimetnem. Bezártam a nagyokat a Totót a teraszra és kimentünk az utcánba. Persze figyeltem h én menjek ki először a kapun. Az ül, fekszik, fel szépen ment. Hála az 5 méteres póráznak most a maradot is tudtam rendesen. Nagyon szépen ment tényleg totál elégedett voltam. Aztán fekvéskor eldobtam két jutalomfalatot és amíg kereste eltávoltodtam tőle és behívtam. Jött is egyből. Egyszer kétszer elvártam tőle hogy le is űljön hisz ez is feladat volt kuytaoviba. Mászkáltam vele és csodálkoztam h van 5 méteres mozgási lehetősége de ő melettem jön. Azt hittem majd jó messze megy elöttem, hát kellemesen csalódtam.
Majd bementünk. Szépen megállt míg levettem a pórázt és, miután a nagyokat kiengedtem játszottunk eggyet. Majd maikor nem figyelt elbújtam. Hamar meg is keresett és kapott jutfalt is. Aztán amikor nagyon belemerültek behívtam. Jött 3. szólításra. Aztán utánna mindig sikerült.
Furcsa de mintha kicsit jobban követne, jobban figyelne az ovi óta. De lehet hogy csak képzelődöm XD. Egyébként tök jót játszottunk mivel ajánlották hogy szálljunk be a játékba. Midnneki jól megvolt. Aki meg elmegy a kapu elött nem érdekel hogy hülyének néz-e vagy sem. XD
Más: a www.gportal.hu/hunoragar -ra azaz Hunor honlapjára új kinézetet tettem fel még tegnap :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése