2014. június 29., vasárnap

Agility és miegyéb

Sziasztok!
Ugyan az előző blog kicsit késve érkezett, de most időben leszek :D Nem is húznám az időt bele is vágnék, a héten mi történt velünk.
Hétfőn rápihentünk a vasárnapi bemutatóra és nem igen vettem elő az agárgyereket. Kedden megejtettünk egy normális gyakorlást, klikker nélkül mert az, mint a bemutatón kiderült eltörött. Nem tudom nekem hogy bír folyton eltörni pontosan ugyan azon a helyen a klikkerem, de ahhoz képest ez egész sokáig bírta. A lelkesedésben nem volt hiány, nagyon kis ügyes volt, a kűr elemeket is szépen külön-külön átvettük, ráérek még összerakni. Mondom ezt most, és pillanatokon belül itt a falunap ><. De elég ha én nagyon megtanulom a felturbózott változatot, ami még, bevallom hősiesen nem történt meg. Egy-két elemet még indig variálgatok, vagy azért mert nem tanultuk meg amit akartam, vagy azért mert biztosra akarok menni.
Szerdán pihi volt, csak lementem a művelődési házba megbeszélni a falunapi azaz Juli 12.-i fellépésem. Három óra tájékán leszünk, két fellépő között. Ez már csak azért is jó, mert addigra már nem ebédelnek annyian. A színpadot múlt hétvégén megnéztem Pusztacsóba, és elég jónak találtam, de feltételezem ha az akrobatikus rock'n'roll-osok nem csúszkálnak jobbra-ballra rajta, akkor mi sem fogunk. Az a hétvége egyébként elég sűrű lesz, mert este megyek Szofiéknak segíteni az éjszakai CAC-ra Szombathelyen, ahogy másnap a CACIBra is kimegyek kutyástul vagy nélküle, az még elválik. Végül is nem én vezetem fel Szofit de ott leszek támogató erőnek ><
Csütörtökön rápihentünk a péntekre, félig-meddig. Reggel ugyanis, így két hónap után elvittük kontroll vérvételre. Most már szokás, hogy totál örül a dokinak a kis naív, és egyre jobban tűr úgy nagyjából mindent. Most ugyanis nem raktuk fel az asztalra, hanem csak leültettem és megfogtam a fejét. Szépen viselte, nem volt vele semmi baj. Most csak májfunkciót kértünk, mert arra kell figyelni.
Pénteken megint elmentünk agilityre, egész egyszerűen azét, mert most két hétig nem lesz Anett az edzőnk, és én utána sem hiszem, hogy tudok menni mert készülni kell a dolgokra. De majd meglátjuk, hogy alakul, mindenesetre most mindenképp kihagyás lesz.
Előtte beugrottunk Hunorostul a Fressnapf-ba, klikkert, konzervet és jutalomfalatot / itthonra/ venni. A kajákhoz nem vittem közel mr. Kleptománt, de a személyzet odáig volt tőle ><.
Na szóval edzés: jött Dió is, Laura és Lola, Bogi / mint megtudtam ></ és Maszat a labi, akinek a múltkori bejegyzésben szintén nem emlékeztem a nevére, továbbá itt volt Wade is.
Teljesen ünnepi pillanat keretein belül, időben kiértünk így segítettem kipakolni a pályát.

Az elején a 3. el volt 90°-al fordítva és úgy kellett volna, mint a hatost, ugrani. Namármost ez így mind szép és jó volt, de Hunor úgy döntött, most köcsög lesz. Minek ugorja ő át, ha egyszer ki is kerülheti, tehát az első pályára lépésünk abból állt, hogy egyes-kettes ugrattam vele és pihi. Igazából kétszer a legelején próbáltuk a hármassal együtt, de vagy elszállt vagy elszállt.
Dióval az első pályára lépésemkor az egyenes kúszót próbálgattuk. Ha az Anett fogta, minden gond nélkül már a végén magától is belement, beküldeni viszont nem lehetett. Aztán vele is mentem kettő majd három ugrót, oldalról irányítva is, nem csak úgy, hogy otthagyom maradba és beállok vele szembe. Nagyon rá volt pörögve a játékára.
Hunornak jót tett, hogy Dióval féltékennyé tettem, ekkorra már a fent látható pálya volt kirakva, Lauráéknak, ezért nekünk sem variáltuk át, mert látszott, hogy nem ment. Szóval most már nagyon jól ment az ebzet, és nem köcsögösködött. A kúszóba nagyon szépen bement, az ötös mindig sikerült utána, de hatosra nem igen tudtam ráhúzni, ha sikerült is, akkor meg hetest egyszerűen megkerülte, nem ugrott vissza felém. Külön az a két akadály sikerült, aztán egyszer a kúszótól menve is. Itt már nem ő volt a köcsög, én hibáztam mindig el. De jól ment, és elég sokáig is tartott az agyacskája. Aztán nekünk ennyi is volt, a végén pár ugróval befejezve. Egyébként itt is volt egy-két kikerülés de alapvetően már nem csinálta. Egy picit a legelején felhúzott, de szerintem tudta is, bár igyekeztem neki nem mutatni, mert tudom, hogy az nem jó.
Dióval ezután megint próbálgattuk a kúszót, most Wade érdekelte nagyon, ha ő állt a kúszó végénél, akkor biztos, hogy átment rajta. Megállapítottuk, hogy a jatékot csak akkor veszem elő, ha már megcsinálta a feladatot, és nem azzal irányítom. Ugróknál ez jól is működött, a kúszóba küldés lesz a következő nagyobb feladat. Egyébként nagyon nehezem szokom meg, hogy terel. Hú olyan agyhugykövet tudok néha kapni tőle, hogy folyton félkörösen mozog, hogy az észveszejtő. Hunor egyenes vonalban mozog és PONT arra megy amerre - jobb esetben - mutatom nem egy full másik ívben.
De azért az agarat sem kell félteni, ha hülyeségről van szó: Wade ugat kikötve, mert ő menne. Hunor elkezd ugatni, mert Wade ugat...megint az egy bolond százat csinál szindróma.
Wade a végén, gőzkieresztéskor meg is kapta: Hunor elfutott, Wade észrevette amikor jött vissza és kergetőztek egyet, Hunor átkapcsolt picit vadászba és levadászta Wadet a földre, a nyakánál fogva. Nem durván, de azért párszor leteperte a földre, amikor picit durvább volt rászóltam, de vette a lapot. Diókát nem bántotta, pedig ő meg Wade után futkozott ><.

Wade 


Maszat

Megy :D




Jajdeszereti :D

Pupákok. Hunor feje !?
Agility alatt anyukám felhívta a dokinkat a véreredmények miatt. Na akkor törtem egy picit össze: a Doki elmondása szerint semmi nem változott, az értékek ugyan azok, annyi különbséggel, hogy a másik érték, ami éppen pont a határérték alatt volt, az most felette van. Komolyan mondom nem hiszem el. Nem mozgattam annyit, adtuk neki a vitamint, a máriatövismagolajat, mindent és semmi változás két hónap alatt. Így a doki azt mondta, a krumplit váltsuk le rízsre. Igen ám, de van itthon egy nagyon megbízható könyvem, aminek a szövege, annak ellenére, hogy nem épp egy friss példány, fent van számtalan honlapon is azt írja: hogy a májdiéta tartalmazza: krumplipüré?? Most akkor miről beszélünk? Igen tudom, nem kéne jobban hinnem egy könyvnek, mint egy dokinak, de az a könyv sosem mondott még rosszat, azt is írja továbbá, hogy mozgatni lehet rendesen, mert az jót tesz neki. Szóval vissza fogok térni a régi kerékvágásba vele: több séta, egy-két kocogás is vagy esetleg bicaj szépen fokozatosan, tározós túra picit rövidebb kiadásban ugyan, továbbra is vitamin meg magolaj aztán majd meglátjuk. Külsőleg, viselkedésileg semmi nem látszik rajta: lehet vele játszani, jókedvű, szociális, a széklete rendben, étvágya kifogástalan, kinézete a szokásos de elmegy, ugatgál, ha menni kell jön, fut és nem fárad ki nagyon hamar nulla kondi ellenére se. Nyilván azért oda fogok figyelni rá továbbra is, kipróbálni más természetes gyógymódokat, de ártani nem ártok neki szerintem. 
Szombat pihenő nap volt neki, mert én egész nap nem voltam itthon. Vasárnap pedig bár indultam vele sétálni, még is csak elmaradt, helyette átvettük a kűrünk pár sarkalatos pontját egyben, és kidolgoztam pár kérdéses részt. Kicsit melege volt, de alapvetően nagyon jól ment neki.
Bütyök hírek: valamelyik nap erre sétáltak Bütyökék, Aranka is itt volt természetesen. Lehoztam a vizslagyereknek a frizbit /az anyját nem érdekli/ párszor elgurítottam neki, hogy felfrissítsem az emlékezetét, tyűdejólmentrá *-* Nagyon tetszett, aztán gondoltam megpróbálom dobni. Mégpedig úgy, hogy állt velem szemben, és egy picit sréhen el mellette, hogy nyúlnia kelljen hozzá, és elkapta, nem is egyszer. Volt neki nagy dicséret meg minden, nagyon ügyes volt, ahhoz képest, hogy rég vettem elő neki, mert mostanában kevesebbet találkoztam vele. 
-----------------------------------
Hy guys!
O my god, I don't know where to start ><. Sooo on monday, after our little show, Hunor got a little rest day. Unfortunately my clicker broke, so on Tuesday we had a little practise without it. He was good, and we practised the routines segments separated.
On Wednesday he got a little rest day again, We are going to take part in the "village day" I don't know how you say it in english, but its kind of a fest. There are a lot of programes, and we are going to do a dog dancing show on stage in a little break.
On Thursday we went to our vet for a bloodtest again, because of his liver. He was really well behaving and calm.
On Friday we went on an agility training again, because we will have a little break from it, for about 2 or 3 weeks. Firstly Hunor didn't even jumped. He was like: oh i can come to you next to it, i don't have to jump. I got a little angry, but after we practised the tunnel and three jumps with Dió, Hunor showed that, he can do it well, I was just too slow on the sixth obstacle. You can see the course if you go up on the page.
Anyway, Dió was really good Im proud of him, and Hunor too. After that we let the dogs run. Hunor played a little bit with Wade.
We also got the blood test results, but nothing good came out of it. His liver numbers are the same, 3x higher than it should be, and the other number is higher than two months ago. I don't know why, we gave him B vitamin and that herbal oil but nothing changed. But Hunor is well, he plays, runs, eats well, his stomach is also good, he is happy, good working, energetic. Nothing bad sympton... I have a book, a really good book, and that writes: you can move with the dog, it also says the liver diet and everything we give him is in it...so Im going to  walk more with him, and search for other treathments.
On saturday he had a little break cause i was busy, on sunday we practised the harder routine elements together. The weather was a little bit too hot, but he worked well.
A little Bütyök news: he came over, and i played with him a little bit with frisbee. He catched it in the air! :D i was soo happy.
I hope I was understandable, its a little bit messy ><

2014. június 25., szerda

Egy szavam nem lehet :)

Sziasztok!
A héten rá is pihentünk egyet a következő időszakra, meg nem is. Körülbelül egyszer gyakoroltam vele a házban egy minimálisat a héten, meg egyszer elvittem sétálni szépen andalogva. Nem tettünk túl hosszú kört de elmondhatom, hogy mentünk egyet.
Egyébként szinte minden nap sikerült vele egy kicsit játszanom, ami nagy előrehaladás, főleg kék foltok tekintetében :) Mindig örülök, ha sikerül egy kis ölöndülésre rávennem, hisz nem éppen az a fajta, aki olyan gyakran teszi ezt meg.
Eleinte úgy indult a szombat, hogy kutyátlan lett, aztán bekutyásodott, de még hogyan. Délelőtt idilli körülmények közt heverészett a két legszőkébb szőke egymás mellett.

Nem mindig ekkora a béke, de van hogy :)
Ebéd után Pusztacsóba a Malacfesztiválra látogattunk ki. Meleg is volt, meg nem is, jöttek is felhők meg nem is. Végül nem szakadt le az eső, legnagyobb szerencsénkre. Három körül jöttek értem. Dió és Diógazdi, Diógazdi akinek van a négy pónija, meg a két hidegvérűje. Dió egy két éves haláli tündéri aranyos bordercollie. Útközben felkaptuk Hunort aki a csomagtartóba utazott, és elindultunk agility edzésre. Kíváncsi voltam, Dió nekem hogy fog működni illetve Huni nem-e sztrájkol be. Amikor odaértünk már a pálya ki volt pakolva, volt egy Labrador, akinek sajnos nem sikerült megjegyeznem a nevét, illetve a gazdája sem nagyon jött oda hozzánk aztán még Laura és a kis köcsög Lola, aki amúgy irtó jó gyors, csak néha bedurcázik. De én ezt teljesen megértem.
Pályabejárás után még nem volt tiszta a pálya, aztán utána sem lett jobb.




A nullások azok, amiket mi személy szerint kihagytunk, olyan egyszerű okból, hogy a palló ugye picire le volt csukva, és bár a múltkor Huni nem ugrált le róla, most igazán béna volt, ezért hanyagoltuk a dolgot két átvezetgetés után, lényeg, hogy nem fél tőle. Alapjáraton a kézváltásokat gyakoroltuk, volt belőle három is. Kettőnél, négy után és hat előtt. Namármost az első tök flottul ment, halálra is gyakoroltuk: miért? Mert a négyes viszont abszolúte NEM. Vagy nem bírtam utolérni a kutyát, vagy ha külön kivettük azt a részt egyszerűen full szőke voltam hozzá. A vége is megyegetett de nem az volt a kritikus pont. Érdekesség, hogy Hunor egész sokáig bírta, sokat is voltunk a pályán. Ő ügyes volt, én csesztem folyton el, de ez megesik.
Dió, mivel ez volt az első agilityje, csak az akadályokkal ismerkedett. Először kajával próbáltam motiválni, de a csomójára jobban ment. Eleinte kikerülte az akadályt, de hamar levágta, hogy nem kéne. Totál jól működött: eresztette a játékot, leült, maradt minden. Szóval azért a munka oroszlán részét a gazdik végezték. Aztán eljutottunk oda, hogy átment két egymás utáni akadályon is. Pontosabban: 2-3-on. Aztán beleraktuk a négyet is csak simán nem variálva. Nekem nem ment, azt folyton kikerülte, vagy későn szóltam vagy csak terelt :D Anett átvette, neki is kerülgette, de mivel ő jobban vágja ezt a fajta "mozgáskultúrát" ezért neki azért persze, hogy sikerült. Nekem ez még magas, Hunor egyenes vonalban fut és slussz :D.
Közben amíg a labicsek volt, párszor az ő pályán levésük közben meglátogatott minket, Hunor nagyon bejött neki, vagy nem tudom ><
Egyébként, hogy ne legyen mindig rásózva valakire, kikötöttük, vagyis az egyik kennelhez akasztottuk a pórázát, és teljesen korrektül tűrte, még a végén kulturált kutya lesz belőle, atyaég.
A végén, miután segítettem bepakolni elengedtem. Hát persze, hogy kilőtt, át egy kidöntött ágon/fán...csak azt láttam h ugrik bele és esik ki belőle. Baja nem lett, meglepődött annyi. Dió valahogy tudta, hogy ők együtt vannak, dúlt a barátság, és utána eredt, Hunor hagyta egy picit, hogy beérje, és futottak egy jót. Lola is megszaglászta, a labicsek is, de csak Dióval volt futkosás.
Összességében, mi nem kaptunk házit, de azért még előveszem kutya nélkül ezt a kombinációt itthon, a kutyára egy szavam nincs KOMOLYAN!

Lola

Súgj a fülembe kedves :D <3

Dió akcióban

Jutiii :3

Ezt azért kapod mert kikötöttél :P



Diónak még itt is Hunoron a szeme ><

Vasárnap délután pedig Zanatra voltunk hivatalosak, a Vasi Állatvédők Egyesületének egy éves szülinapi bulijára. Kicsit kiszámoltuk, 13:50-re estünk be, maikor 14:00-ig lehetett a szépségversenyre és a kutya gazdi vetélkedőkre nevezni. Igen ám, de mi voltunk az EGYETLEN nevezők, amit nagyon sajnáltam, pedig már dúlt bennem a versenyszellem. Végül is beszélgettünk, beleszerettem egy Molly névre hallgató, tündéri, okos, hiperaktív, igazi sportkutyába aki egy foxiagár :D. A lányka GAZDIT KERES!!! nem mi nem hoztuk haza, a józan ész döntött a szív felett, de nagyban kampányolok, hogy egy sportos gazdit találjunk neki, mert remek lenne.

Hunor és mellette az előtérben Molly
Le se tagadhatják a vérüket :D By: Györe Laura

Volt vakvezetős bemutató, aztán végül is felajánlottam, hogy a jelenlevőknek mutatunk pár trükköt. Egyáltalán nem készültem fel rá, kicsit szét voltam esve, fogalmam nem volt, melyik trükköt hagytam ki de a kutya abszolúte jól működött. Kedvenc a bólogatás volt, a nyiha meg a karolás. Utána még beszélgettünk a dog dancingről, az agarakról. Egy pogival pedig elgyakoroltam vele, zene nélkül a kűrünk felturbózott változatát, és jó lesz az jó lesz az, ahhoz képest, hogy Győr óta nem vettem elő neki.

By: Györe Laura

by: Györe Laura

Várja ám várja :D By: Györe Laura

Hunor ismerkedett a macskákkal, akik nem futottak el, hanem ketrecben voltak. Igazi előrelépés, hogy körülbelül fél méterre volt tőlük, és lefektettem, elvontam a figyelmét róluk. Nem sokon múlt, hogy átkattanjon, de nem tette meg.
Aztán mozizott a görényeknél is. Itt már nem láttam, hogy átkattanna, egyszerűen kíváncsi volt és kémlelt.Megkapta közben a simi adagjait, mások is kértek tőle pár trükköt, és aki jól mutatta, az ki is tudta húzni belőle az egyszerűbb fajtát. Csak két kutya nem tetszett neki, de nem hisztizett már rájuk messziről, szóval békében el volt mindenkivel.
Alapvetően jó buli volt, kár, hogy ilyen kevesen jöttek el. Köszönet a képekért Laurának!

Szeretteti magát :D

Picikuszi :3

Görénylesen

By: Györe Laura

Ez mi fej? Úristen xD By: Györe Laura

Egy tujányi Hunor By: Györe Laura

Látjátok hogy vigyorog??? By: Györe Laura

Jövő héten visszatérünk a kűrünk világába, falunapi fellépésmegbeszélés lesz, mert egy héttel előbb lesz, mint számítottam rá, szóval eléggé neccesen vagyunk, de meglesz az talán. Pár kreatív ötletet ki kell még találnom, hogy nyújtsam a fellépést, de vannak ötleteim.
Meg, ha minden igaz, egy két hetes (vagy számunkra több) szünet előtt még a héten megyünk agilityre.

Hy Guys
So thing slowly gettin started around here, but first of all, we had a little rest before it. But no so big, cause I practised a little with Hunor this week, and went on a little lazy walk, but nothing too big. We played a lot and had a good time, but nothing serious.
Firstly, I thought Saturday won't be a "doggy day" but I was wrong. Me and Hunor and Dió and Dió's owner went to an agility training. Dió is a really cute Border collie, I just love him.
This was our third training, Hunor was quite good, but i was really slow. If you scroll up, you can see the course. At the second, fourth and sixth obstacle we had a hand swich. The first one was quite good, but the second one was awfull, I just couldn't do it! /Just once but i don't know how XD/
Dio just learned the jumps. First of all one, an than two, and three. The three version was to much for me with him, even thought Dió worked well with me, I just don't know how to handle a herding bc. But Anett knows, and they did it.
In the end, it was a good training, the dogs played afterwards, Dió liket it, Hunor was really concentrated.
On Sunday, we went to the Állatvédők Vasi Egyesülete birthday party. Unfortunately we were the only outsiders, so there were not a isngle race, cause I couldn't race against myself >< Instead of that, we did al ittle show. Hunor did almost every trick, I just forgot some. He was concentrated and really good, I think i compliment him too much ><. He did not even swiched into a predator when he saw the cats! Thats a reaaaly big thing!
We also met a dog called Molly, who is such a sweetheart! Clever and energetic fox terrier x greyhound. She is two years old, and looking for a forever home! I hope she will find a sporty owner.


2014. június 17., kedd

Bezöldöltünk

Sziasztok!
Igen, igen, megint kedden jön valamiért a blog :D Lényeg, hogy hetente van nem? Igazából nem túl sok minden történt az elmúlt egy hétben. De azért talán lesz miről írnom, a túrázgatós bejegyzés hosszát nem nagyon fogja elérni az zihher.
Szerdán némi gyakorlás után, úgy döntöttem, a speckósabb részét a készülő trükkünknek kiveszem. A készülő trükk pedig az volt, hogy nekem dől, és a külső oldali lábait felemeli. Mivel a mai napig a "hind" azaz hátsó láb emelésből képtelen vagyok kivenni a targetet, ezért semmi értelme nem lenne. Bár jól néz ki, maradunk a sima első láb felemel és dől velem vagy nekem trükknél, aztán meglátjuk, tényleg lesz-e belőle valami. A felém lépés még mindig nem az igazi, hol jobban megy, vagy is bent a lakásban jobban, kint kevésbé, hol rosszabbul. Nem sietek vele, ki tudom venni a kűrből, át tudom alakítani ha addig nem lesz neki elég biztos a dolog. Ha rászólok h lép aztán h állj akkor viszonylag stabilabb.
Aztán szerdán még megérkezett a legújabb Colorfundogs rendelésem :3. Már jó ideje halogattam, de múlt héten volt nagy akció és elérkezettnek láttam az időt. Bár nem mindent rendeltem meg, amit akartam de a fele kívánságlistámat teljesítettem. A zöld nyakinhoz megérkezett a külön méretre kért, azaz három méter hosszú kiképző pórázunk. Nagyon szép, nagyon jól megy Hunihoz, pontosan olyan színe van, mint a kukacos játékunknak. Így már van zöld játékunk, kabátunk / a bélése/ nyakörvünk és pórázunk, tehát mondhatom, hogy teljes a szett. Wihiii, rosszabb vagyok mint a nyeregaltét gyűjtögető lovasok / nem bántásból :D/
Meg megérkezett az ajándékom Marleynak ami egy tehéngumis játék, abból is a Kolomp. Hunornak is tetszett, meglepő módon rágogatta egy kicsit, Totóka letesztelte, lógott rajta egy sort.
Ha már HUnor játék, meg kell, hogy mondjam nem hosszan de majdnem minden nap tudtam vele így estefele ölöndülni egy kicsit. A tehéngumissal aztán a tölthetőssel, vagy minden játék nélkül.







Aztán csütörtökön, bent a lakásban gyakoroltunk egy rövidet, mert kint nagyon nagy volt a kánikula, pénteken meg pihenő volt, mert el voltam teljesen havazva.
Szombaton elmentem videózni, a mögöttünk lévő mezőre, de nem sok sikerrel, mert elvitték a bálákat és megint vádliig érő fű lett. Úgy volt, hogy Emőkéék is ezen a napon érkeznek, de végül is nem jött össze nekik, így megbeszéltük másnapra. Az a másnap meg, huhúúú hát azon is elhagytam a beleimet. Ebéd után elmentünk a pónikhoz egyet kocsikázni. Naagyon tele voltak, de az út második felében én hajtottam őket, nagyon jó volt, igazán kikapcsolt. Aztán hazaestem és csak annyira volt időm, hogy össze szedjem a kutyát, és találkozzak Márliékkal, aztán kis kavarodás után Emőkéékkel is.
Minekokán mostanában semmi sem sikerül, vagy nem úgy ahogy én azt elképzelem, persze ez a "gyümölcsös futtatás" sem sikerülhetett úgy, ahogy az az én képzeletemben élt. Huni első elengedésekor jól elfutott, senki nem foglalkozott vele, gondoltam lefutja a kis köreit és jön. Hát egyszer csak begyorsult. Egy macska lapult az egyik csemete tövében, és legalább két életét elhasználta azon az X méteren. Hunor a kerítésre is felállt, de nem érte már el szerencsére. Persze utána nekem kellett közelebb menni, hogy hahó itt vagyok, de szerencsére odajött. Csináltunk pár rövidebb behívó sprintet, mert picit felhorzsolta a lábait a nagy kergetés közben, így nem akartam nagyon nagyokat vele csak, hogy Emőke tudjon svenkes fotót csinálni.
Aztán még kétszer elengedtem, hadd menjen, eléggé jól bírta a dolgot, utána sem tikkadt kimondottan ki, még két kört futott, némi Marly általi kergetéssel fűszerezve és gyakorlatilag a fél gyümölcsös csemetéit végig szagolta, hátha van még macskusz.
A többi kutya ez idő alatt jól elvolt, labdáztak a labdamánok. Utána felmásztunk a bála kupacra, ott ölöndültek, csináltunk csoport képet aztán elindultunk vissza. Én speciel fél tízre voltam otthon. Fotókat készítette: Hornyák Emőke

SÜTEMÉNY :D

Zsiráffej

Labda labda labda


Pancsii /By Németh Richárd/

Startgép instrukciók: Hasa alatt, melkasa előtt

Joy mivel mással lenne mint egy labda? /By: Németh Richárd/

Kerültetés nehezített körülmények közt /by Németh Richárd/

S ellovagolnak a naplementében :D /By: Németh Richárd/

Az a fej MI? :D /By Németh Richárd/




Foto by: Emőke Hornyák


Na ez Hunor ízig vérig :D az a fej... Foto by: Emőke Hornyák


Vajon mit lát :P
Száguldás

Enyém a labda :P
Kutyákkal suttogó :D

Bolyhoska2 :D
Bálaparti

Foto by: természetesen mint minden csoportkép Én :D

Kész lett a nagyobb videó projectem is, ami nem lett olyan jó, mint akartam de aranyos, sok benne a Hunor futkosás.


Még egyéb blogba való dolgok: a macskakergetés után sürgősen levágtam a körmeit, mert már nagyon érett és a kergetősdi megijesztett. A fenekén, vagyis az egyik farcsontján van valami horzsolás, vagy nem is tudom, azt is bekentem kéklukáccsal miután lebetadinoztam, szóval mindig van valami ><. A körömvégést szépen tűrte, jutalma egy kis parizer volt.

English sum up soooooon.... Sorry guys, I dont have brain for this now >< Enjoy the pictures and the video.