2010. szeptember 30., csütörtök

Huuuh

Hát kezdjük a mai blogot. Először is reggel nem volt koncert de Hunornak megint sikerült a cipőmre lépnie. Aztán anyám jár ki. Hunor szépen odajön mellém, becsukom a nagykaput erre kivágtázik agár sebességgel ak iskapun. Én félpercig leizzadok és szólok neki meg füttyentek abban a pillanatban abba hagyja a szaglászást és jön vissza. Huh el nem tom mondani mennyire örültem.
Délután hazajövünk minden okés. Kap kaját satöbö. Kimegyek vele gyakorolni. Fekve az istenért nem akarta megcsinálni a maradot csak ülve és akkor sem mindig. De aztán kétszer megcsinálta szépen és hagytam is. A szomszéd kutya kint mászkált körülöttünk de Hunor ült, feküdt és maradt is /a 2 alkalomból egy ilyenkor volt/ Viszont volt hoyg megindult am ási kkutya felé az meg 5 méteres közrzeten belül állt meg. Én meg csak ak ezemmel tudtam a flexit megállítani amit meg is szívtam mert elégette a kezem. Aztán Hunort mellém parancsoltam lefikszáltam ap órázt és hazatereltük a másik kutyát. Ami ak övetkező képpen zajlott: Hunor láb melett jön, kihúzza magát és ennyivel elértük h bemenjen a szomszéd kutya. Aztán bementem és kijavítottam a kapun kifutós jelenséget. Szépen is ment csak kezdem unni hogy más figyelmetlensége miatt kell már hatodszorra kijavítanom a kutya viselkedését. Aztán jöt tegy ismerős és a kutyák mentek utánan za udvarban én szóltam a hunornak és jött egyből pedig akkor még nem is látott engem. Mondhatom örülök nagyon. Szóval a mai kissebb kilengések ellenére jó napot zártunk. Persze játszottam is velük meg simogattam. De olyan hamar sötétedik hogy fúúú aminek nagyon nem örülök.
Úgy néz ki hogy hétvégén jó idő lesz. Tehát el tudok menni a zarándokút za álaltokért ra is és a kutyaoviba is.  Elöbbibe egyébként az unokanővéremmel megyek és Snoopy beagle-lel. Majd remélem tudok hozni képet. Már várom. Remélem tényleg jó idő lesz mert nagyon kár lenne ha nem lenne.

2010. szeptember 29., szerda

Azok a szilvafaágak XD

Ma reggel Totó is és Hunor is dörömbölt az ajtón. Az már szinte koncert de némi ritmusérzék kivehető belőle. Jó hogy felébrezstettek mert elfeküdtem a nyakam XD. Nah de aztán még viszsa tudtam aludni.
Kicsit késöbb Hunor 3-szor lépett rá a sáros lábával a cipőmre és a tesi cuccom szépen ki lett dekorálva.
Délután hazeérés után sikerült a hunort ajtócsapkodás közben rajtakapnom. Szóltam h nem zsabad és nem is próbálkozott tovább. Kajálás elött belökte az ajtót. Kiimporítottam és nyitva hagytam az ajtót. Persze h nem jött be.
Aztán bent gyakoroltam vele mert kint hol esett hol megállt. Minden szépen ment a marad úgy is hogy nem látott, szemkontaktus meg a csábitó jutalomfalat zörgése közben is.
Kint játszotutnk. Szilvafaágakkal. Jó sokat elhasználtunk mert hol Aranka hol Bundi ette meg. Közben gyakroltam a behívást is. Gyönyörüen ment.
Amikor nagyon belemerültek elbújtam. Hunor hamar meg is keresett h még is hova tüntem ami tök jó. Aztán egyik behívás alaklmával odajött a Bundi is. Legugoltam hozzájuk és egyik oldalamon Bundi másik oldalamon Hunor. Bundás drága híres arról hogy szeret pusziszkodni. Kaptam is eggyet és ezen Hunor is flebuzdult és ő meg a másik oldalról adott puszit. Nagyon édes pillanat volt. Nyugodt békességben megvoltak egymással aminek mindig tudok örülni.
Egyébként észrevettem h Hunor már akkora marmagasságra mint az Aranka...magyarul nagy XD.

2010. szeptember 28., kedd

Túrázás hosszúpórázon

Nos az idő ma mellénk állt. Kivitettem magamat a hegyre. Anyukám segített és megfogta a hunort. Mert meg akartam azt csinálni vele hogy behívom mert nem nagyon ment ez a rész kutyaovi végén. De túl hamar elengedte. A kutya oda jött hozzám aztán tovább is futott. Egy pillanatig sokkot kaptam de sikerült behívnom. Nagyon örültem neki aztán elindultam haza sima rövid pórázzal. A hosszú egyenes elején flexi fel és Hunor mehet. Szépen jött ment szaglászott. De belecsúszott egy árokba. Térdig vizes lett. Utánan nem is ment arra felé xD.
Találkoztunk egy 3 éves mini növésü spánielel. Összeszagoltak. Midnen jól ment a spániel eléggé félt a Hunortól de aztán nem volt smemi hagyták egymást. Így álltunk vagy éfl órát mert beszélgettem és Hunor meg is száradt.  Aztán mikor leidnultunk futottunk egy kicsit. Tök jó volt hogy Hunor lassan vágtázott, magyarul bevárt.
Út közben egyébként behívtam sokszor ha messzebb ment. Mindig szépen jött. A falu határánál behívás, rövid póráz rátesz és onnatól úgy sétáltunk, szabályosan. Fordulnék be az utcánkba hát nem egy kóborkutyát találok. Valami németjuhász keverék lehetett. Azt hiszem tudom hol lakik de egy pillanatra leizzadtam. Hál égnek nem jött oda. Bár nem mutattam félelmet meg mentem tovább mintha mi sem történt volna. Hunor persze ismerkedni akart. Utunk végén egy újjal fogtam a pórázt és úgy is jött melettem a drágám. Szóval összeségében jó kis utunk volt. Hunor pedig segít nekem megismerni másokat mert egyébként nem nagyon szoktam barátkozni :D

2010. szeptember 27., hétfő

Gyakorlás flexivel

Ma szülői értekezlet volt ezért késöbb tudtam csak hazajönni. Egyből megetedtem a hunort aztán összerakosgattam a cuccaim és kimetnem. Bezártam a nagyokat a Totót a teraszra és kimentünk az utcánba. Persze figyeltem h én menjek ki először a kapun. Az ül, fekszik, fel szépen ment. Hála az 5 méteres póráznak most a maradot is tudtam rendesen. Nagyon szépen ment tényleg totál elégedett voltam. Aztán fekvéskor eldobtam két jutalomfalatot és amíg kereste eltávoltodtam tőle és behívtam. Jött is egyből. Egyszer kétszer elvártam tőle hogy le is űljön hisz ez is feladat volt kuytaoviba. Mászkáltam vele és csodálkoztam h van 5 méteres mozgási lehetősége de ő melettem jön.  Azt hittem majd jó messze megy elöttem, hát kellemesen csalódtam.
Majd bementünk. Szépen megállt míg levettem a pórázt és, miután a nagyokat kiengedtem játszottunk eggyet. Majd maikor nem figyelt elbújtam. Hamar meg is keresett és kapott jutfalt is. Aztán amikor nagyon belemerültek behívtam. Jött 3. szólításra. Aztán utánna mindig sikerült.
Furcsa de mintha kicsit jobban követne, jobban figyelne az ovi óta. De lehet hogy csak képzelődöm XD. Egyébként tök jót játszottunk mivel ajánlották hogy szálljunk be a játékba. Midnneki jól megvolt. Aki meg elmegy a kapu elött nem érdekel hogy hülyének néz-e vagy sem. XD
Más: a www.gportal.hu/hunoragar -ra azaz Hunor honlapjára új kinézetet tettem fel még tegnap :D

2010. szeptember 26., vasárnap

1. kutyaovis kalandunk


Igen igen! Bár nem volt túl jó idő és közben esett is és megált elemntünk ak uytaoviba. Örömömre már egész sokan voltak ott. Bár elég egyedül éreztem magam hisz velem egykoru nem nagyon volt csak idősebb. De hát ak utyákért vagyunk itt. Megbeszéltük hogy kell elengedni a kutyát és meg is történt azonban Hunor az elején elég mogorva volt. Túl sok volt neki az inger és akárhányszor odajött egy kutya kapott felé. A segítők külön fiygeltek rá de aztán közbe megszokta a helyzetet bár nem ő volt az aki a legtöbbet játszik. Első feladat a behívás volt. Csoportosan elekzdtünk futni és mikor megálltunk hívni kelett a kutyát. Hunor odajött hozzám elég hamar. Aztán még beszéltünk elég alap dolgokról amiket már eleve tudtm. Egyébkétn a segédeknek és úgy összeségében az embereknek nagyon bejött a Hunor. Az én kis agaram ezt kihasználva kiszúrt 3 vagy 4 embert akihez leült jutfalt kunyizni. De bánatára nem kapott. Aztán volt megint egy behívásos feladat. De most midneki külömböző irányba futott. Hunor megit hamar odajött bár meg voltak rendesen keveredve a kutyák. Beszéltünk az etetésről, büntetésről, séta fontosságáról, ingerek fontosságáról. Utánna megint egy mindenelé futós behívás jött de most ültetni is kelett. Hunor megint szépen bejött,leült és ott is maradt velem. A melettem álló megjegyezte hogy miylen jól tudja a feladatokat. Egyébként sztem a kuyta végigpáztázta az egész területet.
A vége felé közeledtünk és megint jött egy behívás némi beszélgetés után. Hunor a pálya másik végében volt. Játszott egy másik kutyával és esze ágában nem volt odajönni hozzám. De az egyik segítő felém fordította miután már egy csomószor hívtam - ami nem jó tudom....meg is mondták - és akkor jött nagy vágtatva. Megint beszélgetés és utánan magunkhoz hívás /odajött/ póráz rátesz. Az utolsó feladat az volt hogy el kelett futni egy palánk mögé miközben hívtuk és egy segítő közben fogta a pórázt és oda kelett hozzám a kutyának futnia. Hunort egyenesen meg kelett lökni hogy elinduljon, no meg belekeveredett a pórázba pehhemre.
Egyébként ha 20 kuyta nem volt akkor egy sem. De egész jól megvoltak. Volt midnenféle kicsi nagy, fiatalabb, öregebb.
Egy feladatot tuti nem tudtunk volna megcsinálni ha nekünk modják hogy csináljuk. Hangn élkül egy palánk mögé kelett bújni és megvárni hogy a kutya megkeressen. Tudom h a Hunor közbe rám nézett de akkro tuti nem keresett volna meg.
Összegzés: ez a helyzet nekem is új volt hátm ég a Hunornak tehár ahhoz képest igen jól ment minden a pár nehészség ellenére. Bár volt olyan akinek még ennél is ramatyabbul ment. Örülök hogy za idő is kibirta. No meg rájöttem hogy a behívást kell gyakorolnom.

2010. szeptember 25., szombat

Játék Zizyékkel

Ma délelött 10 körül kimentünk a hegyre fél percre kocsival. Futottam Hunorral egy kicsit és nagyon jó kis tempóban ment hisz neki sem jó ha húz.
Aztán eljöttünk apukámhoz/nagymamámhoz. 4 szeri étkezésre való kaja, jutalomfalat, Hunor tál, övtáska, klikker, fényképező, túracipő...stb. Mintha több napra jöttünk volna. Jól felkészültünk. Mivel Hunor már volt itt nem féltem hogy Gina /8 éves Golden retriever/ összeveszik vele vagy valami. Zizy viszont nem fogadta olyan jól de nem is rosszul csak sztem nem tetszett neki. Elengedtem Hunort. Volt ám rohangálás bár Gina hamar feladta XD.
Mikor én is kifáradtam ak utyák is Zizy ment be a házba Hunor meg bement a kennelbe. Megismerkedett az ideiglenes házikójával is. Sőt mikor egy kicsit csöpögött az eső be is ment aludni. Nagyon örültem neki.
Miután mindenki kialudta magát megint játszottunk - de egyszer megcsináltattam vele a feladatokat - dobáltam nekik a slaggdarabot, törtem szilvafaágat, futkostunk.Zizy rendszeresen provokálja a Hunort az meg nem hagyja magát. Persze egyre finomabban játszik mert külömben a Zizy megijed tőle XD. Aztán volt fűbe dörgölőzés vagy fél óráig. Nagyon cuki volt. No meg amikor Hunor megszerzi a slaggdarabot XD. Zizy nem tudja utolérni de van olyan kedves hogy bevárja és akkor huzóckodnak.
Egyébként nem igaz h hétvégére romlik el az idő. Nagyon ajánlom neki / illetve reménykedek/ hogy holnap reggel amikor kutyasuliba szándékozok menni ne essen.
Ami Hunor növekedését illeti: elöl két foga maradó és nőnek a szemfoga is. Mindenki mondja hogy már mekkora. A füle pedig eléggé helyrejött :)

2010. szeptember 24., péntek

4 hónaposak vagyunk

Igen ma Hunor 4 hónapos :) Itt a mai blog
Ma délután korán hazaértünk mert a hegyre jöttek villanyt szerelni. Bepakoltuk Hunort a kocsiba és mentünk is ki a hegyre.
Kint egy picit mászkáltam vele aztán elengedett pórázzal gyakoroltunk itt is ott is. A hegyszomszéd is kint volt és akkor is tudott figyelni amikor ott beszélgettek nem messze tőlünk. Már nem félek annyira h ha elengedem a pórázt kifut a világból. Volt hogy a füves részen csak úgy lefeküdt és akkor napoztunk de volt h egy lepke repült el mellettünk és akkro vadásztunk. Bent a pincénkél elengedtem de nem ehett egy pillanatra sem szemelöl téveszteni. Hol ezt evett hol azt... hol a kerítésen kívülre nyúlkált hol gombát talált. Egy perc nyugtom sem volt de legalább gyakoroltuk a behívást ami szépen ment.
Fél öt körül elindultam egy kacifántos úton haza. Futottam vele rövidke pár méteres szakaszokat és látszott hogy nagyon élvezi. Nem húz futás közben de nem is közvetlenül elöttem fut. néha bevár és melettem lassabb tempóban fut pár lépést aztán előre megy. Felvezetősdis ügetés is szépen megy. A séta pedig megint egy álom volt vele - bár az autóktól még mindig eléggé tart - szaglászgatott meg nézelődött szóval sztem jól érezte magát.
Az út melett napozó macskát észre sem veszi de a falevelet amit  zörögve fúj a szél azt bezzeg igen. Sőt még el is kezdené kergetni.
Más: Happy dog maxi baby megint nem volt a fressibe....marha jó. Így hát dog chow large breed puppy-t bettünk. Nem sokáig de kitart.
Reggel észrevettem h a Hunor fülénél a porc mai máshogy volt mint kéne úgymond megjavult. Néha még fellibben a füle de máshogy és így tökéletes sztem.
Addig nem akarok mást tanítani neki amíg nem voltunk kutya oviban. Most gyakoroljuk ezeket az alap dolgokat. Rövidke gyakorlásokat csinálunk és nem unja meg. Egyébként lehet h kicsit szigorú vagyok vele de szeretnék mindent időben megtanítani neki.

2010. szeptember 23., csütörtök

Újabb nagy túra

Ma olyan 5 körül kimentünk kocsival a hegyre. Lent gyakoroltam Hunorral midne szépen ment sőt elengedtem a pórázt és úgy is jött velem. Ám a füves nyilt részen bepörgött. Meg kelett fognom mert vetődött össze vissza. Lefeküdt meg kúszott. Aranyos volt nagyon :D de azért nem annyira zseretem ezt neki engedni.
Aztán elindultunk haza. Épp hogy csak elindultunk szembejött velünk egy csaj egy labrador retrieverrell. Mint kiderült molyl a neve és 5 hónapos. Nagyon okso ahogy mesélte és jól összehaverkodtak Hunorral. Nagyon belemerültek a játékba. Néha Hunor nagyon bedurvult ezt kell belőle kinevelnem. De gyorsan. Jó oskáig ott voltunk aztán ellenkező irányokba leindultunk. Hunor jól kijátszotta magát de nem fáradt el. Végig szépen sétált. Mind a 3 km-n XD. Sztem egyébként tökre örült egy új ismerősnek. Az út több irészén oylan jó csönd volt hogy az hihetetlen. Ennyire ellazulni eddig csak lovagláskor terepen szoktam. Nagyon jó volt. Imádom Hunort (L).
A faluba sokan megnéztek minket. Elcsíptem pár beszélgetés foszlányt h miylen okos kutya meg ilyenek. Így könnyü gyakorolni a nyugodt magabiztos energiát. Az utcánkba sem ugatott meg minket egy kutya sem. A kapunk elött még csináltam egy ül, fekszik, fel, szemkontaktus sorozatot. Aztán bementünk. Levettem a pórázt és kábé 5 percig csak álltunk mind ketten az ajtóba mire a többi kutya ledetektorozott minket.
Hál' égnek holnap már péntek. No meg az egész hétvégét gyakorlatilag Hunorral tölthetem uyganis viszem nagymamámhoz. Remélem vasárnap reggel jó idő lesz. Már várom a kutyaovit.
Majd lefelejtettem két dolgot: Hunor egyre kevesebbszer felejti el hátra tartani a fülét. Ami pedig an övekedését illeti. Most hosszában nőtt, elég látványosan.
Még valami. Molly labinak igen furi hangja volt. Bár Hunor sem panaszkodhat az eszméletlen mély ugatásával XD.

2010. szeptember 22., szerda

Minden ami Hunor


Nos hát egész nap a délutánra vártam. Bár sok óránk volt ami némiképp lelombozta a hangulatom. DE amikor hazaértem midnen bajom elszállt. Gyors adtam kaját a kutyának aztán kivittük a hegyre kocsival. Kivételesen csak a hunor jött velünk a szölőspincénkhez. Gyakoroltam ott fent, lent a fák között. A sok hang és szag közepette is tudott figyelni. Mindent megcsinált mait eddig tanultunk. De a vizes füvet kimondottan nem szereti.
Aztán elindultam gyalog vele haza. Útközben is kétszer megáltunk megcsináltattam vele a odlgokat plusz szemkontaktus. Szépen ment. No meg gyönyörüen sétált. Hoszsúpórázon is, röviden is. Az autóktól kicsit tart de hát ez talán nem is olyan rossz. Bármit is látott meg nem kezdett el húzni csak fülelt.
Ami a füleit és a fülelést illeti. Azt veszem észre hogy kezdi megérteni h ne hagyja hogy úgy álljon a füle. Ugynais amikor előrehajol dirket hátra tartja a fülét. Akkor persze kap dicséretet.
A kerítéseknél ugató kutyákra nem figyelt. Szóval büszke vagyok rá. Nekem is jól esett egyi lyen nyugodt séta mert ugye Totó megy mint egy szánhúzó kutya.
Gyönge 3 km-t letapostunk XD.

2010. szeptember 21., kedd

Hunor az okos agár XD

A cím magáért bezsél Ma meglepődtem. Nagyon. Lehet hogy túlságosan is de jól van na XD. Hunorral ma a teraszon gyakoroltunk. Ül fekszik megy mint a karikacsapás. A fel jelre. De gyönyörűen. Alig pár nap alatt sajátította el. A másik az hogy maradnál: semmi szemokntaktus és a helyén maradt sőt. Fokozom. Amikor eldobtam melette egy darabka kaját SEM mozdult el a helyéről. Irtózat örülök, hogy ismerős környezetben ennyire megy neki minden. Holnap valószínüleg megyünk ismeretlenebb helyre bár még mindig nem zsúfotl helyre.
A behívás. Járék közben IS ment. Még akkor is amikor nagyon beleélte magát. Jah igen, a saját fejelsztésü gumi-kutya-fejpántot rétettem Hunorra amíg gyakoroltunk és szépen vislete. Talán mintha nem oylan gyakran állna már olyan furin. Vagyh át nem tudom.
Ami Totó szemgyulladását illeti szépen javul. Lehet hogy azért ilyen mert valamelyik kutya belekapott. Egyébként az összes kutyán végigmegy. Csak gyengébben mitn a totón. Ma Hunor is olyan csippás volt de lekezeltem kamillával. Valszeg nem lesz baja.
Szegény Totót is minden megéri....ekcéma, kiskori bántalmazás, szemgyulladás, kutyatámadás. Minden, de hiszem h nálunk minden kutyának jó dolga van és boldogok.

2010. szeptember 20., hétfő

Szem problémák/ Hunor haladása

Totó: Tetó szeme elég csúnyán be vann gyulladva. Ma reggelre lett ilyen. Lekezeltük kamillateás vattával. Kinyitni ki tudja de csak kicsit. Meg fáj is neki. ha nem jön rendbe leviszsük orvoshoz :(
Hunor: Tegnapi sétánkhoz képest a mai csak pihenés. Bent gyakoroltam vele mert elég szarul voltam. No meg lusta voltam bezárni a nagyokat. Ül, fekszik, marad mesés! A felt pedig jelre többször is megcsinálta /tehát a jutalomfalat nem a feje felett volt/ aminek nagyon örültem. Még egyik kutyámnak sem tanítottam meg ezt pedig elég alap dolog. A forogot is 2 szer megcsináltattam vele bárm ost nem áll szándékomban rnedesen megtanítani neki de furcsa mód magától megcsinálta! Nah igen ez a meglepetések napja.
Ha már meglepetéseknél tartunk: Osztálytársamtól/barátnőmtől kaptam egy könyvet. Kutyás persze. Fajtaleírások, meg ilyen alap dolgok vannak benne. Iylen könyvem még nem ovlt. Rengeteg kuytafajta van benen aminek örülök nagyon. Úgy is akartam már ilyen könyvet.

2010. szeptember 19., vasárnap

Nagy séta

Az előző blogbejegyzésem után elmentünk egy hatalmas sétára. Hunro szépen sétált és egy helyen meg is lehetett vele mindent csináltatni. A füle nagyon furán áll/nő ezért valamit kell vennünk ami lenttartja / Egy gumis fejpántra ogndoltam ami saját fejlesztés lesz XD.
Valami porc tartja fel mait be kell állítani csak nenyi tudok de informálódok még.

Kutyaoviba megyünk

A címről majd késöbb elöbb a gyakorlásról írok:
Hunornak szépen megy az ül fekszik. Sőt a fel is kezd megyegetni meg a marad. Szépen csinálta őket. Pedig az udvarban gyakoroltunk.
Totóka nagyon tudta ma a forogot csak úgy pörgött.
Aztán meg játszottak. Nagyon. Hunor agár sebességre kapcsolt és három foltot lehetett csak látni az udvarban akik mennek mint a veszedelem. Kicsit lenyugodtam és magamhoz akartam hívni a Hunor és elkezdett velem szórakozni. Ugrálni, futkosni. Aminek nem nagyon örültem. Aztán hagytam hadd menjen a dolgára és utánna már be lehetett hívni.
Most pedig a cím: megyek kutyasuliba Hunorral. Pontosabban kuytaoviba. A foglalkozás Vasárnap 8:30-tól 9:30-ig van. Ami elég kora de hát ez van.
Tovább olvastam és Agility-hez le kell tenni az alapfoku tanfolyamot azaz az engedlemességi vizsgát. Utánna értékelnek minket. Ha nem megfelelő a teljesítményünk elküldenek középfoku tanfolyamra. Utánna lehet csak agilityzni ami sztem tök szar. A két tanfolyam eggyütt 60.000ft. Ami egy kicsit húzós. Midnen tanfolyam 3 hónapos. Alapra majd 7 hónapos kor után lehet beiratkozni. Hát végigcsinálom szerintem. Mert szeretnék agilitizni. Nem tudom más iskolákba hogy van. Ha valkinél más van írja meg. Bár segíteni nem fog tulzottan csak kiváncsi vagyok rá.

2010. szeptember 18., szombat

Dupla kutyás gyakorlás

Ma reggel borús ovlt az idő de nem estett. 10 körül kimentem bezártam a nagyokat a kennelbe a két kicsi kint maradt. Sajnos Totó lába nanyira koszos volt hogy nem küldhettem be. Hunorral sem tudtam bemenni mert sááros.
Nah az elején a Totó nem szólt bele ami fura volt hisz kajacentrikus a kutya. Viszont za én drága agaram oylan finnyás hogy a betonra is laig akart lefekdüni. No nem azért mert nem tudja hanem azért mert vizes... ilyet. De alapvetően az ül, fekszik, fel, marad szépen ment. kétszer próbáltam vele a körbét. Akkor becsatlakozott a Totó és gyakorlatilag forgás közben átugrotta an ála kétszer magasabb Hunort. Érdekes mutatvány volt. De aztán a Totóval csináltattam egy maradot amíg befejeztem Hunorral a munkát. Utánna jöhetett a Totó. A forog, pörögöt csináltattam meg vele, a mókusülést, hagyod parancsot. No itt jött a képbe megint a Hunor is. Letettem két jutfalt a öfldre és nem engedtem h megegyék. Addig toltam el a hunort a kajától amig el nem nézett. Akkor pedig klikk és jutfal kézből. Soknak tűnhet egyszerre de nem eröltetem meg a kutyát mert mindig abbahagyom jó hamar.
Aztán simi 5 perc és kiengedtem a nagyokat. Tök jó hogy bárhol megy a Hunor mindig viszsanéz rám h hol vagyok.
Egyébként Totó mazohista....hagyja hogy a Hunor rágja, no meg a Bundit. Szal kész a kutya.
Azt még nem is mondtam hogy szerintem Hunornak több köze van a macskákhoz mint a kutyákhoz. Dörgölőzés a falnál volt a mai macskaprogram. Jó hogy nem dorombol XD.

Képleírás: Az egész falka áll az üvegajtónál. Az ajtó azért koszos mert Hunor szokott kopogni rajta.

2010. szeptember 17., péntek

Fogváltás

Erről sem írtam még! Hunor fogat vált. bár újjonan hál' égnek csak a szilvafaágakat rágja. Egyik szemfoga is ki van esve elöl meg nőt tegy maradandó foga. Szegénynek olyan ortopéd fogsora van most hogy FÚÚ XD

Ramaty idő

Hát igen ma újfent elég sz*r idő van. Esik az eső és a felhők el vannak simulva. De legalább tudok bent gyakorolni hisz megendgedik. Bár inger itt nem túl sok van. Még reggel gyakoroltam eggyet Hunorral. Ül, fekszik/ fekszik, ül. Mert mindig lefeküdt és a fel parancsal ültetem fel. A szemkontaktus nagyon ott van.
Ebéd után is először hunorral gyakotoltam. Ül, kezsik, fel meg marad. Nos am arad meglepő volt. Szépen megy. Mellé dobtam egy zsepit és nem mozgult el a helyéről. Igaz mengézte magának XD. De nagyon szépen engedelmeskedett. A fel is megy. Bár ez utóbbit nem volt szándékomban megtanítani. Imádom hogy leggtöbbször a szemembe néz. A felnél modnjuk még nem a többinél azonban igen. Aztán votl szeretet ötperc és bepörgött XD.
Aztán behívtam a kis Cukkinit alias Totót. Az meg vagy nagyon éhes vagy nagyon mozgáshiánya van vagy nagyon a kedvemben akar járni. Mert úúúúgy megy midnen mitn za álom. Bár ő a jutfalt nézi nem zavar mert gyönyörüen csinál mindent. A körbét kipróbáltam szék körül is többször is és ment neki mint a karikacsapás. A pacsi is ment a forog nagyon jól. A mókust hosszú idig meg tudja tartani. A lábszlalom nem ment annyira most. Szal minden flottul megy. Totónak is megovlt a szeretetötperc és kiment.
Nagyon örülök hogy ilyen jól csinálja a feladatokat ahhoz képset hogy midnen második nap gyakoroljuk csak vagy ha van időm rá. No meg hogy a Hunornak hogy megy a marad! Holnap aszsem elkezdem a hagyod parancsot mert a kis zabagép amit talál megeszi.....
/A kép nem új. Egyébként itt oylan röhejes a füle. Éppen előre van billenve XD/

2010. szeptember 16., csütörtök

Haladunk és egy talány

Ma nem voltam suliba. Nátha és egyéb okok miatt. Hál' égnek úgy tűnik Hunor leszokott a reggeli ébrezstésekről.
Ebéd után először Totót behívtam mivel kint csöpögött az eső. Mesésen megy neki a lábszallom meg midnen szó nélkül is. Hihetetlen hogy miket tud. Kár h senkinek nem tudom csak vidin keresztül megmutatni. Tudom hogy za ő nevelésénél osk hibát elkövettünk és valamiylen zsinten a kiskori élmények befojásolhatják a vislekedését. Sajnos nincs kapacitásunk kinevelni belőle a dolgokat. Egyébként zstem egy boldog kutya csak nagyon domináns és túl sok az energiája hozzánk.
De térjünk Hunorra. Gönyörüen megy az ül fekszik és a szemkontaktus ugy is hogy közben a klikkert is és a jutfalt is látja és elérhető szinten van számára. Bár még csak egyhelyben majd tovább akarok lépni sztem sétára. Ma kipróbáltam h a marad hogymegy és ment aminek örültem. Sokszor lefeküdt amikor ültetni akartam ezért úgy tűnik be kell vezetnem a fel parancsot ami a fekvésből ülésbe "átmenést" takarja. Bár nem volt szándékomban egyszerre több dolgot tanítani neki. Aztán egy kicsit simiztem és támadt egy ötletem hogy lefényképezem a Csodálatos Kutyadoki címü könyvem melett. Letettem mellé amikor feküdt és ak uyta tök nyugton marad sőt még a kamerába is nézett. A kis fotogén XD. Mintha csak tudná. Oké a Totó tudja hogy fotózáskor követhetőnek kell lennie de a Hunorról álmomban sem gondoltam volna ilyet.
Aztán neteztem meg feltöltöttem a képeket. A kutyát persze kiküldtem. Látom hogy megcsinálták a kuytatanoda honlapját. Rámegyke ak utyaovira és sokkot kapok. Vasárnap reggel 8:30-tól 9:30-ig van a foglalkozás. Akkor még majdnem sötét van.... no meg hogy fogok bejárni??? Ez egy hatalmas kérdés/talány számomra. De nagyon el akarok menniiii.

2010. szeptember 15., szerda

Szemkontaktus kint is // Cesar Millan könyv

Reggel igen aranyos volt Hunor XD. Vittem ki a tesi cuccom ő megfogta az egyik fogantyúját és jött velem. Néhány járókelő nevetett is de kedvesen nem gúnyosan. Kijáráskor megindult volna kifelé de rászóltam és mint a szobor megdermedt.
Hazajöttünk. Kapott kaját. Már nagyon szépen leül megvárja maig leteszem lenyugtatom és utánan ehet. Aztán olvastam egyk icsit a könyvet. Csodálatosk utyadokis könyvet. A sétás kiegyensújozott kutyás dolgot olvastam el és az energiás részt. Nagyon érdekes és jó no meg gyakorlati tanácsok is vannak benne nagyon jó megfogalmazásokkal.
Aztán gyakoroltam egy kicsit az udvaron /két nagy a kennelben Totó a házban/ mentm idnen. SŐT! A szemkontaktus még úgy is rövid ideig hogy látta a jutalomfalatot. Büszke voltam rá. Aztán kimentünk az utcába. Persze üygeltem hogy én menjek ki először a kapun. Sétás gyakorlatokat csináltunk. Elmentünk egy nagyon ugatós kutya melett, futottam vele /felvezetősen is/ de csak rövid ideig voltunk kint.
Leselejteztünk egy slaggdarabot mait kettévágtam és lett új játék. Nagyon aranyosan játszottak vele. Igyekeztem lekapni Hunro egy szép beállását is és mintha csak megértette volna mit akarok egyszer olyan szépen beállt hogy elállt a szavam! Jaj  majd lefeledtem. A behívás nagyon nagyon megy. Bár még csak za udvarban ilyen jól játék közben is.

2010. szeptember 14., kedd

Szemkontaktus és játék

Ma reggel Hunor kifutott mert mostohaapám nem figyelt :/ De a léyneg hogyvisszajött és édrekes nálunk nem ment ki. Dühös voltam hogy nem figyelt.
Nah de térjünk rá a boldog délutánra. Miután hazaértünk megetettem Hunort.Tanultam aztán behívtam gyakorolni. Mág felálltam ő meg űlt és úgy csináltuk a szemkontaktust és igen jól ment neki. Másik szobában is sőt még a konyhán is. Jah igen mielött bejött vola a teraszon csináltattam vele egy ült meg egy feksziket és megcsinálta kint is! Nagyon jól ráadásul. Szal büszke vagyok rá. De térjünk vissza bentre. Jelre lefekszik úgy hogy a szemembe néz /de persze a hátam mögé rejetm a klikkert meg a jutalomfalatot. Aztán simogatás jött és kiment. Tanultam végül kimentem játszani és fotózgatni. Szépen eljátszottak futkoztak, botot rágtak. No meg egy nagyon érdekes dolgot figyeltem meg. Hunor midnenkit leutánoz. Totó ásik? Ő is "ás" de csak úgy játékból. Aranka ugat ha a Totó nem adja neki a botot? Hunor is ugat ha nem tudja elvenni a botot. Egyébként sokszor zsegény Hunort átverik. Én direkt nem veszem el tőle a botot de erre odajön totó és kikapja a szájából.... bár nem mindig xD.
Érrdekes dolgok történnek néha piciny falkánkba XD. Holnap veszek Cesar Millan könyvet :D Remmélem ismeritek! Ő a csodálatos kutyadoki. Magyarorsazágon is megjelent egy könyve remélem lesz a obltban :D

2010. szeptember 13., hétfő

Szemkontaktus

Ma reggel arra ébredtem hogy alig kapok levegőt. Nah igen elért az év eleji nátha. De ez nem hátráltat Hunor tréningben :D
Mielött hazajöttün kelemntünk kutyakajáért. Happy Dog maxi baby nem volt ezért Juniort vettünk mert kissebb a fehérje tartalma tehát nem nyúllik tőle olyan hamar a kutya.
Hazaértünk még megkapta a régi tápja maradékját aztán 1 órára rá behívtam gyakorolni. az ült és a feksziket álomszépen csinálta. Bár van hogy összekeveri. De igyekszem egyből kijavítani. A maradot nem vittük túlzásba igazából nekem nem volt kedvem. Mivel lehatároztam hogy Hunor nem aj utalomfalatot fogja állandóan nézni. Leültem, Ő lefeküdt és elkezdtük a szemkontaktust /előző nap elolvastam h kell/ tehát ha a szemembe néz klikk és jutfal. Igaz elég lenne az elején ha modnjuk az államra néz rá de hunor geyből a szemembe nézett. Egy kis idő után egyre jobban rájött mi a dolga aminek örülök. Most nem is tanítok neki mást addig amíg a szemkontaktus nem megy tökéletesen.
Október 2.-án Zarándokút az állatokért! Unokanővéremmel megyek akinek egy Snoopy nevü beagle-je van. Jó lesz. Ez gyakorlatilag egy össznépi kuytasétáltatás Szombathely főterétől a kuytaiskoláig. Az állatvédők rendezik. Tavaj is jó sokan voltak :) Várom már nagyon.
Majdnem elfelejtettem.... /bár akik a honlapról járnak ide tudják/ csináltam egy rövidke videót Hunorról:  http://www.youtube.com/watch?v=Dz0vVcfkkDE 

2010. szeptember 12., vasárnap

Hosszú séta

Ma ebéd után értem haza /mert ugye nagymamámnál voltam/ Hunor nagyon örült nekem de nem ugrált.  Úgy dönöttünk hogy elmegyünk a hegyre egy jó hosszú sétára. Nem mentünk el a pincénkig hanem az egyenes végén letettük a kocsit. Gyakorlatilag körbejátruk a hegyet. Hunor szépen sétált és jó sokat szaglászott. Felvezetősdiztem vele is egy kicsit egyenes szakaszon. Álom ahogy ment. Szép kecsesen, egyenesen akár egy kiállításon. Találkoztunk ismerősökkel akik még nem látták és mindenki megjegyezte milyen szép meg hogy jó nagy lesz XD.
Drágaságom minden embernek úgy tud örülni.....
De nem csak ismerősökkel találkoztunk. Egy kuyta is odafutott hozzánk. kissé megijedtem hosz Totóka is velünk volt és ő híres arról hogy nem visel el más kutyákat. jól meg is morogta a másikat. Bár tudjuk hogy nem szabadna ilyenkor ölbevesszük mert mást nem lehet csinálni. Hunorka nyüszögött hogy oda akar menni hozzá de aztán elhívták a gazdái. Utánna meg 2X találkoztunk a lovaskocsival. Hunor egy ideig nézte aztán utánnuk/melettük akart futni. De semmi támadó reakció nem volt benne.
Egyébként akkor volt nyugodt ha a Totó melett tudott menni. Emelkedőn felfelé néha csak mögöttem kullogott de persze volt hogy előrenegdetem egyenesen. Jó hosszú túra volt és ritka szép idő /a mostani borzalmas időjáráshoz képest/
A kocsiba alig akart beszállni. Aztán meg hátrafele nézegetett meg a Totót nem hagyta békén /nem harapdálta csak átlépdesett rajta stb./
Összegéségében jó séta volt :)


2010. szeptember 11., szombat

Fekszik és egy jó nagy séta :)

Tegnap nem írtam blogot mert fáradt voltam és meg kell hogy mondjam elég szar kedvem volt. De lássuk csak mi történt tegnap:
A reggelt kihagyom hisz mindig ugyan az. Nah szóval amikor hazaértünk valamiért lefelejtettünk neki kaját adni de nem nagyon reklamált miatta mert kimentünk a hegyre sétálni. Totót is vittük a szerelmes pár /Bundi és Aranka/ meg otthon maradtak. Hunort hol engedtem hosszú pórázra hol pedig röviden volt /pl: lejtő/ Összeségében nem volt sok gond vele bár elég sokat kelett korrigálni. Kivéve hosszú pórázon mert akkor nem húzott. Egy nagy kört sétáltunk és egy csomószor szaglászott. A pocsoján nm akart átjönni Ő agársága XD.Futkoztam vele is rövid szakaszokat és elöttem/melettem futott ésm idnig megnézte hol vagyok.
Visszaértünk a pincénkhez én meg lesétáltam vele. Nah akkor zatán le a kalappal elötte. Szépen ügetett melettem mégcsak vágtára sem váltott lefelé. Mászkáltunk és egyszer csak jött egy vizsla felborzolt hátszőrrel de aztán nem lett verekedés. A hegyszomszédék voltak kint. Beszélgettünk egy kicsit, Hunor adidg le is ült. Aztán a füves placcon felfutottunk és ott is okosan vislekedett. Szettünk egyk is barackot meg még futottunk le is meg fel is egyszer. Persze nem gyors tempóban mert már én is fáradtam. Bementünk de nem kért innit így hát hazafelé vettük az utat.  Nem gyakoroltam vele mivel a séta lefárasztotta :)
Ma:
Délelött voltam csak itthon délután mentem nagymamámhoz. Nah de nézzük a délelöttöt. Gykaroltam Hunorral a szobámba és mutatásra már lefekszik. Még csak nem is kelett lehajolnva mutatnom. Párszor megcsináltattam vele. Még maikro a jutfalt odaadtam sem ült fel. A marad is megyeget úgy ahogy. A forog még nem megy magától de rajta vagyunk az ügyön. Bár ezek az adatok csak a zsobámra rvényesek. Ingerdúsabb környezetben még nem mennek annyira a dolgok.
Ebéd után Hunor is kapott kaját. Aztán kicsit simiztem bent meg játszottunk. De egyszer forudlok el és lop egy szelet kenyeret.. Nah jött is javítás. Nem engedtem neki hogy a földön lévő kenyeret megegye. Amikor okos volt a kezemből kapott egy darabkát belőle. Aztán párnát akart lopni XD. De hát kiskuyta de azért nem kapott érte dicséretet.
Kihullott az egyik alsó szemfoga tehát fogat vált és most többet rág bár megjegyzem nem vészes. Aztán jött értem apukám és megjegyezte hogy milyen nagyot nőtt a hunor. Tény az tény tényleg növöget :)

2010. szeptember 9., csütörtök

Jó nap a tanulásra

Reggel Hunor nággyon okos volt és nem rá ébredtem XD.
Simán kijártunk okosan megvárta amig kimegyünk.
Hazaértünk adtam neki kaját, megtanultam és jöhetett a gyakorlás bent. Ma nagyon elemében volt és hát a marad most nem ment olyan jól de. Jelre lefeküdt többször is /csak a szőnyegen XD/ de úgy jelre hogy benen van a kezemben a falat de nem teszem le a földre csak mutatom neki. Szóval az ment. A Forognál már elég ha fölötte leírom a kört a jutifalival. Egyszer ült csak le bár max 6-szor ha gyakoroltuk ahhoz képest hogy keztük láthatóan haladtunk.
Játszottam velük egy kicsit. Hunor nagyon hirtelen...vagy nem is tudom. Egyszer még csak fut felém aztán felugrik. Nem egyszer volt hogy néha felpofozott /a kuyta engem/ de szokik le róla úgy tűnik. A tűzrakó helyet szétszedi /van benen pár ág/ de maikor rajta kapom leszidom /szóban / és leküldöm onnan.A teraszon a terítőt lehuzigálja és egy cserepet állandóan leszed a párkányról. Nem zárhatjuk le őket napközben mert a Totó háza ott van fent. Szóval próbálkozom a lezsoktatásról. De sztem csak akkor piszkálja amikor unatkozik.
Visszatérve a blogra. Játék után kimentem vele az utcára sétálni. De csak az utcánkba mert igen esőre állt az idő. Sétáltattam láb melett, majd hoszsú pórázra engedtem. Előre ment bár de nem húzott. Aminek nagyon örültem. Amikor kell sétál melettem amikor kap szabadságot akkor sem "száll el".
Gyakorotlam vele az egyenes vonalu mozgást /ügetést/ és bár néha bevágtázott amikor nem akkor gyönyörűen ment.
Elengetem a pórázt és jutalomfalattal a kezembe elindulam és persze hogy jött melettem. Egyszer sem indult el XD.
Rájöttem milyen finnyás: nem megy bele a pocsojába, betonra csak nagyduzzogva fekszik le...
nah de a marad a sok zavaró tényező ellenére szebben ment mint bent.
Bejöttünk. Beállítottam kétszer versenybe. Aztánb mengéztem h nyitott kapun nem-e megy ki. Végül játszottam velük egy kicsit.
A mai nap összeségében sztem nagyon jó volt. a feksziknek naggggyon örültem :)

2010. szeptember 8., szerda

Nem tudunk kimenni

Reggel Hunor mikor elindult ovlna a kapun kifelé rászóltam és megállt. Büszke vagyok rá hogy így hallgat rám.
Hazaértünk kapott kaját aztán rá egy fél órára behívtam tanulgatni. Az ül természetesen megy. A feksziket kétszer megcsinálta jelre a többinél jutifalira. A Maradnál már nem midnig kell szemkontaktus de ez bent a házban érvényes. A Forog paracsot ma tanultuk másodjára és kezd rájönni. Jutifalival már nincs gond a végrehajtásnál, bár néha leül.
Gyüjtögetem a videóanyagokat Hunor videójához de még messze van a megvalósítás.
Sajna ma nem tudtunk mineni még za utcába sem gyakorolni mert a szomszéd kutya megitn kint futkoz az utcán és tartok tőle hogy megtámadja a Hunort.
Helyette fotóztam meg játszottam velük. Eljutottunk addig hogy Aranka és Hunor húztak kétfelé 1 rongyot. Örülök hogy kezdenek egyre jobban játszani egymással.

2010. szeptember 7., kedd

Állatorvosnál jártunk

Reggel nággyon okos volt hunor hisz nem ugrált, nem volt útba.
Délután hazajöttünk és gyors megettem. Nehéz kijutás után a Totó úgy meg volt sértődve hogy őt nem viszsük hogy még a jutalomfalatot sem fogadta el. Aztán rá pár percre elidnultunk az állatorvoshoz. Arankát is vittük. Odafelé a Hunor megint hanyatt feküdt de aztán Aranka ráfeküdt, sikerült alóla kihúzni a hunort és fleültetni az ülésre. Innentől kezdve béka honolt a kocsiban.Odaértünk és sétáltam vele pár lépést aztán mentünk be a rendelőbe. Jó sokan voltak. Egy berni pásztor, 3 db kis fehér kutya aminek nem tudom behatárolni a fajtáját, egy westi, 2 whiskas reklámból kicsöppent cica. Majd jött egy 3 hónapos hosszuszőrü németjuhász, Nagyon félt de Hunor minden áron ismerkedni akart vele. Telt az idő és az elöttünk lévők fogytak a Hunor megm ár nyikorgott egy csomó ideje mert a kicsi fehér kutyákhoz nem mehettet oda. /Külömben kiszakadt volna a dobhártyámXD/ de zatán a kis németjuhásszal levoltak. Aranka meg már tudta mi jön.
Beírtak minket, adminisztráció satöbö. Aranka kapott először szurit. Egész adidg Hunor nagy figyelemmel kísérte a dokit. Aztán a hunor is kapott oltást. Szegénykém nagyon sírt. Meg a fülét is megnézték. De nem volt semmi baja. A doki megjegyezte hogy jó helyre került a tombola kutya XD.
Hazafelé szép békességben utaztak a kutyák.
Totó végigszagolgatott minket rendesen. Aztán mindenki kapott vacsit. Én is ettem. Mikor ak ét bent evő /Totó Hunor/ megette a kajáját odaültek és nagy szemekkel néztek XD. Majd kiküldtem őket.
Remélem nem maradt meg benne túl rossz élményként a Doki.

2010. szeptember 6., hétfő

Marad,séta és a többi

Reggel Hunor NEM ugrált meg! Ami nagyon jó. Ráadásul ki sme akart menni a kapun ami még zsép hisz elvileg megtanítottam neki.
Hazajöttünk és nággyon örült. Hál égnek nem szabadult be a házba XD.
Aztán megetettem és kaja leött már tök szépen leül és csak akkor kezd enni ha letettem a tálat. Rá úgy fél órára behívtam a zsobámba gyakorolni. Próbáltam vele a szemkontaktust fejleszteni a koncentráció miatt. Az ül szépen megy a fekszinél meg letettem a kezem a földre és lefeküdt! A klikerezés egyre jobban megy igaz ott tart hogy a klikekr a jutalomfalattal ugyan az de kezd szépen ráérezni. A marad jól megy kint is még elnegedett pórázzal is. 4 lépésig vagy 1 percig. Azt gyakoroltam vele ha lejetem a pórázt nem kell elrohannia. Bár ez mindig benen lesz a pakliban. De szépen jött velem/hozzám.
Sétáltunk is az utcában. A szomszédék kint ovltak és Hunor leég látványosan akart odamenni de 3.-ra már nem annyira érdekelte őt. Van egy kutya aki nagyob bolondul ugrál a kerítésnél őt csak érdekes tekintettel nézte XD. Megmutattam neki egy biciklit. A szomszéd kislánynak meg sikerült végre megsimogatnia úgy hogy lekötöttem a Hunor figyelmét.
Az utcában egyszer felvezetősen ügetettem egyszer meg oda vissza futottam vele. S bár húzhatott volna nem tette, melettem vágtázott. Én meg komolyan elképedek tőle XD. Bementünk aztán gyakoroltam vele hogy ne menjen ki az utcára még ha én ki is megyek nyitott kapunál.
Végül a Totóval megmutattam neki /Hunornak/ pár trükköt. /Okulva abból hogy a bundi a feksziket a Totótól tanulta el/ Tudom hülyének hangzik de sztem nem az.
Háát ennyi lenne mára az én kis macskakutyám blogja aki úgy dörgölőzik mint egy macska XD

2010. szeptember 5., vasárnap

Fiatal felvezetők 2. hely

Ma délelött minden kutyát nyugton hagytam. Mivel délután Bundinak és Hunornak kiképzés/szocializáció volt.
Elmentünk a Joskar Ola nap kutyaszépségversenyére. Odafele egész úton a Hunor za ülés mögött hanyatt feküdt xD. Aztán megérkeztünk. Hobbykutyások tömkelege. Volt bemutató a kuytaiskola részéről ami nagyon jó volt bár 1x már láttuk. Aztán volt örző védő bemutató is.
A lényeg hogy hunor gyönyörüen sétált. Első szóra leült. Az elején ugatta gey kicsit a másik kutyákat ha nem mehetett oda hozzájuk de ez az idő mullásával csillapodott. Megismerkedtünk egy kis Jack Russellel, a Lola nevü havanese-vel. Pár Golden retrieverrel egy Berni pásztorral, egy snauzer szerü kutyussal. Szal volt bőven ismerkedési lehetőség. néha nagyon belemerült a játékba hunor és kakor játékosan kapott de egyből leállítotam. Összeségében az embertömeget is jól viselte.
Egyszer a fárszt hozta rám mert kicsúszott a kezemből a póráz ő meg elindult! Hál égnek utolértem de tipikus agár reakció volt. Megláthatott valamit. de a lényeg hogy megfogtam
Amíg kutyaszépségversenyen következtünk addig a kuyta gyakorlatilag kialudta magát. Igazából ak özéptermetü kutyákhoz raktak be minket peidg a nagy termetühöz kelett volna szerintem. Nah itt nem értünk el helyezést. Egy boxer nyert.
Aztán a gyerek kutyapár jött és ismét egyo lyan zsám maiben én is mehettem. Fiatal felvezetők versenye. A kutya mozgását és az összhangot nézték. Ezt egyj obban értő bíró bírálta. Megjegyezte hogy Hunor szépen mozog ahhoz képest hogy milyen fiatal. Sikerült egy 1 perces versenybeállást is produkálnunk, aztán leült. Kaptunk egy kis zacsi kölyöktápot amíg a zsűri ítélkezett. Végül a 2. helyen zártunk. a berni pásztor nyert. Még maradtunk mert anyukám és a Bundi a következő versenyszámban mentek ahol nem értek el helyezést.
Közben egyébként ott a futtatón lovagoltattak. Hunor nem ugatta meg a lovat de oda kaart menni ami alapvetően jó.
A végleges eredményhirdetést nem vártuk meg mert nem tudtuk megvárni. De az autó felé is szépen sétált. Hazafelé az ülésen feküdt de a Bundi állandóan rálépett aztán elkezdett rá morogni hogy hagyja már. Végül is jól tette de azért leállítottam.
Most a kutya totál kimerült XD.

2010. szeptember 4., szombat

Szép nagy séta

Ma Hunor 6-ig kibirta kaja nélkül majd rákezdett. Megetettük és abbahagyta de attól függetelenül rá ébredtem hogy bent randalírozik a konyhában.
Nah de ma tanulgattunk megint. Szoktatom a klikekrhez dek özben tanítgatom is. Nem tudom ez mennyire van jól de tanulgat. Az ül nagyon szép és a behívás is egész jól megy bár mégm idnig 5 alkalomból 4-szer jön oda hozzám de már egyre gyakrabban. A marad is kezd megyegetni a fekszik nem nagyon csak jutalomfalatra.
Aztán délután amikor végre elállt az eső kivittük Hunort, Totót és Bundit a hegyre. Az autózás nem ovlt felhőtlen...a Totó nagyon kész volt...
Aztán egy kicsit a pincénknél elengedtük őket. Majd leindultunk sétálni. Én vittem Hunort anyám meg a másik kettőt. Hunor gyönyörüen sétált. Persze maikor zsépen sétált kapott jutalomfalatot. próbáltam egyre ritkábban adni neki.
1 órát sétáltunk köbö. Aztán maikro viszsaértünk én külön a Hunorral lementem megmutatni neki mi van lent. Iggggen szépen jött! Aztán az üres placcunkon felfelé futotam vele egy kicsit. Először nagyon megindult de aztán amikor rászóltam! Nagyon meglepődtem! Úgy futott utánna hogy midngi viszsanézett és hogy a szeme sarkából látott. SŐT még a póráz sem feszült. Büszke voltam rá.
Amikor bementünk anyám és Bundi kimentek elengedte a bundit hogy az új sípom bevállik-e és igen bevállt. Totóka meg kész volt hogy Ő nem mehet ki.
összeségében nem volt annyira kaotikus a sétam int vártam /ami a Totót illeti/ no meg Hunorral is megovltam elégedve.
Hazafelé lefeküdt az autóban. Jól viselte.

2010. szeptember 3., péntek

Totó ugratás XD

Reggel Hunor megugrált amiért nagyon mérges voltam rá de amint leszidtam utánna nem nagyon volt gond vele.
Vettünk klikkert, sípot és jutalomfalatot.
Behívtam a szobámba kipróbáln ia klikekrt és az ül és a marad nagyon szép volt a fekszik még csak jutalomfalatra megy.
Játék közben gyakoroltam vele a bahívást ami szintén ment bár még marad a 5-ből 4-es átlag.
Utánna sétálás közben alkalmaztam a klikkert és meglepődve tapasztaltam hogy gyönyörüen sétál. Még szaglászás közben sem húz /többnyire/ AFűnyírótól viszont félt. A szomszéd kislány meg nem tudta megsimogatni mert annyira örült.
Aztán bemenetel után gyakoroltuk hogy ne menjen ki a kapun és már nem is annyira érdekelte a kimenetel aminek csak örülni tudok.
Játék közben viszont furcsa /jó érelemben/ dolgot tapasztaltam. Hunor ha a Totót nem tudja kikerülni egyszerüen átugorja! Jó magasan. Nem titkolt szándékom az agilityzés vele. Látom van tehetsége hozzá XD.

2010. szeptember 2., csütörtök

Jó nap

Reggel Hunor nem bír nyugton maradni de legalább nem eszik meg semmit és kevésbé ugrál.
Mikor hazaértem Hunor kapoo utóebédet. Majd hagytam hogy kicsit emésszen és behívtam tanítgatni.
Az ült nagyon szépen tudja. A Feksziket is lekezdtem és jutalomfalattal lefekszik ami nagyon jó. A Maradot is próbálgattam és 2 lépés is tudtam távoldoni tőle anélkül hogy elment ovlna onnan ami ahhoz képest hogy először csinálta nagyon szép eredmény.
A játék közben próbáltam párszor behívni és 5 alkalomból 4-szer odajött ami nagyon szép tekintve hogy játszott.
Aztán kimentünk sétálni az utcára. Bár kevés jutalomfalat volt nálam így nem voltunk kint sokáig. De találkoztunk két Border Colleval akivel összeismerkedett Hunor és nagyon okosan viselkedett. Az egyik fél éves ovlt még cska am ásik szabadon volt de nem volt semmi. Bár Hunor ugatott amikor még nem engedték hozzá a kisebbiket XD.
Aztán kinyitottam ak iskaput és adidg terelgettem viszsa míg ki tudtam menni a kapun úgy hogy ő nem akart kijönni. Sőt le is feküdt.
Bementünk aztán játszottunk egyett. A Bundi meg a Totó is egyszer rámordult de nem vette tragédiánka Hunor.
Szal igen zsépen tanulgat.
Holnap veszünk klikkert és lekezdem úgy tanítani.

2010. szeptember 1., szerda

Tanulgatunk

Reggel amig anyám kijárt hunor bejött a házba. Nem döntögetett, nem ugrált, nem evett meg XD.Tehát egész jól vislekedett.
Ma volt az első tanítási napom. Mit ne mondjak nehéz volt kibirni nyitott szemekkel. De órák végére már laig vártam hogy hazajöhessek Hunorhoz.
Ma tanulgattunk egy kicsit sétálni. Egész sok lépést megtudtam tenni ugy hogy zsépen laza pórázon ügeettt melettem. Igaz csak az utcánkba sétáltunk. Egy kicsit szaglászni is hagytam és amikor ember jött nem is figyelt oda rá.
Bent miután játszottam egy kicsit velük elkezdtem beszoktatni Hunort az új házába. Szépen bement még magától is és kapta a jutalomfalatokat. Persze közben másik kutyáknak is osztogattam nehogy meg legyenek sértődve.
Hát a magamhoz hívás játék közben NEM megy XD. De majd kinevelődik belőle. Néha alkalmi süket a drága.
Az ült nagyon szépen csinálja az esetek 90%-ában.
A vissza parancsszó azaz hogy pölö nem megyk i az utcára ha nyillik a kerítés meg nem megy fel a teraszra ha fel van mosva egész jól meg bál lábbal terelgetni kell.
Jah egyébként a Bundi is tanítgatja. PL: Nem isszuk meg a mosószeres vizet /azaz eltereli a Hunor onnan/ Szal a szárnyai alá vette XD.