2010. október 30., szombat

Séta az őszi napsütésben /képekkel/

A blogot egy vicces pillanattal kezdeném: Hunor az egyik lépcsőfokon aludt félig hanyatt  napozva XD

Édesem (L)
Tervben volt, hogy ma elmegyünk sétafikálni anyukámmal és a Bundival egy nagyobb túrára. Végül is egy óra alatt megejtettük. Utunk elvitt a szomszéd szőlőhegyre, a holdfényliget mellett és mezőkre. Hunor pórázát megintcsak az övtáskámra kötöttem úgy mentünk. Bundi kicsit huzta anyámat. Ám az én "kis" agaram szépen ment. Ha kelett akkor melettem. Volt néhol sár is és kakor iylen vékonyabb szigetecskén ment végig mai után kapott jutalomfalatot, hisz eddig nehezen ment fel a pallóra a kutyasuliba de most minden gond nélkül ment azon a szűk utacskán.
Bundi és Hunor
Csak a fénykép kedvéért áltunk meg XD

Mentünk fák közt is ahol rengeteget szaglászott. Aztán amikor egy visszavezető útra fordultunk egy fácántyúk futott majd rebbent fel amire felébredtek a kutyák vadászösztönei. Ott nyilt terep volt. Hunor midnen kis moccanásra figyelt és sztem sok oylat látott amit mi nem.  Közben jött szembe autó akkor szépen félreálltunk, találkoztunk egy vizslával és egy tacsival. Ez utóbbi melett megpróbáltunk úgy elemnni hogy nem figyelünk rá ami félig sikerült is de félig meg nem.
Szép kis beállás lenne ha nem álna fel az egyik füle XD

Hunoron megmutatkozik a: minden mozgó dologra felfigyelek dolog ami agár vonás. Kedvencei a zsáraz levelek de a Holdfényligetnél játszó gyerekek labdája is igen felkeltette a figyelmét.
Aztán gondoltunk eggyet és lentről közelítettük meg a pincét azonban nem találtuk a megszokott, kitaposott utat így hát bozóttörést végeztünk. Hunro szépen jött mögöttem, néha noszogatni kelett de nem volt vészes.
Fent a pincénél a következő jelenség ovlt megfigyelhető: katica invázió avagy a katicák napozása. Tanulmányt lehetett volna végezni a sokszínü társaságból. A Bundi kapkodott utánnuk a Hunor meg talált katica mentes fekvőhelyet. Gyönyörűen sütött a nap én meg fotózgattam jó sokat.
Hunor is többnyire fotogén hangulatában volt.

Szép képp lenen ha az a szerkény nincs benne :D
Gyakoroltam vele a odlgokat és meglepetten tapasztaltam hogy midnen tök szépen megy a foroggal egyetemben. Bár mondom a lábhoz még neeeem. Jobban rá kéne dolgoznunk. Mondjuk ez az amit még egyik kutyánknak sem tanítottuk meg és így elég nehéz nem tudom mikor jobb vagy mikor orszsab szóval fuuu nehéz lesz.
Azok a szemek
Kacsintós
Bundival
A katica mentes hely
A legszebb katica

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése