Fu hát reggel nagy öröm ért :D Hunortól kaptam puszit amit ritkán osztogat. Egyébként nem ovlt smemi malőr reggel.
Délután hazajöttünk és nagyon örült nekünk. Ma szépen megette az "ebédjét" bár lehet h a pici parizer mai benne volt segített ebben.
6 körül kimentem az utcába vele gyakorolni. Az érint is ment pedig ugattak a kutyák meg minden. A szemkontaktus nagyon tartós volt és a maradnál sem kellett állandóan ismételgetni a parancsszót. Felvezetősen futottam vele egy kicsit és nagyon nagyon szépen ment. Meg is tudtam figyelni a mozgását és ÁÁÁ öröm nézni. Kikisérleteztem hogy, hogy kell a jutalomfalatot tartani lábhoz parancsnál h ne harapja le a bőrt a kezemről.
Ezek után bejöttünk és beengedtem a házba. Elötte megsimogattam a többi ebet, hogyokosak voltak mert sikerült ki és be jönnünk anélkül hogy bármelyik ki akart volna "törni". Szóval bejöttünk és bekapcsoltam a tévét. Cesar Millan ment szóval kutyával eggyütt néztem egy darabig amikor is jött egy zenés rész. Arra az észrevételezésre jutottam hogy mennyire fülelt a hunor nanál a résznél. Hát hülyeségből lejátszottam neki a telómról egy vivaldit /tavasz/ ha már a komolyzenénél maradunk. Úgy fiygelt a hang irányába hogy csak na. Főleg a magas hegedűknél és a zongoránál /egy másik zenéből/ Azt már tudtam h a Totó is bizonyos dallamnál ezerrel fülel de egyik sem ennyire mint ahogy ma a Hunor. Utánan volt játék az autóval meg simizés minden mennyiségben. Jaj de imádom ezt a kutyát. Nem mintha a többieket nem szeretném de ők anyámhoz ragaszkodnak jobban. De Hunor viszont hozzám húz jobban :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése