2010. december 31., péntek

Az év utolsó bejegyzése

JAJ :) Szépségem
Elérkeztünk az év végére. Ennek örömére elmentem Hunorral egy jó másfél órás túrára ami 6km nél többet is jelent.
Gyönyörü zuzmarás az egész táj és nem is érdekelt hogy irtó hideg van.
Séta leején teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a kutyákat akik a kerítések mögül ugattak. Amikor hosszú pórázon vittem és eltávolodott akkor vagy behívtam vagy magától megállt és megvárta amíg beérem. Szagtól is el lehetett hívni de csak miután kielemezte azt.
Minden mozgó vagy éppen hogy nem mozgó dolgot észrevett nagyon messziről, hát nem véletlen.... mondjuk az orrát többet használja.
Visszafelé hallodtunk petárdákat és egyéb lövéseket és Hunor még csak fel sem kapta a fejét rájuk. Mondjuk volt ami elterelje a figyelmét.
Mierött visszaértünk a faluba egy bekötőuton gyakoroltam vele a tanult dolgokat. Minden szépen ment extrán figyelt rám. Meszsiről is megcsinálta a dolgokat. A pacsi már nem bőrlenyúzós talán. Bár mostanába csak kesztyüben kértem tőle. Tényleg rég gyakoroltunk otthon. De jobb kint más helyeken.
Egyébként utközben próbálgattam a lábhozt és szépen ment. Tényleg. De különösebben dolgozunk rá. Attól függetlenül meg vagyok elégedve a jelenlegi szintel.
Visszaérvén a faluba sme ugatott meg egy kutyát sem. Ha láttam h nagyon figyel egyzserüen figyelmen kívül hagytam és be is vállt.
A szokásosnál több macskát láttunk. Hunor persze oda akart menni hozzájuk de nem tünt úgy hogy meg akarná kergetni.
Szóval abszolút LOVEEE Hunor XD.
2010 összegzés:Tavaly ilyenkor még nem gondoltam volna hogy egy ilyen gyönyörü, okos és kecses állattal bővül az "állomány".
Tanítgattam Totót, fotózgattam. Nyáron futottam vele először. Ez is bizonyította hogy kigyógyultam az asztmámból. Hisz 3 km megszakítás nélkül. Próbáltam az agreszsióját megszüntetni. Elég kevés sikerrel ezért sokszor szomorú is voltam. De attól még ő az én kis géniusz ébresztőórám XD
Arankával megnyertük a Vas megyei vadásznap minden díjját. Szerepeltem a Nimródban és a Vas népében is.  Zizyvel pedig a kutyasuli nyiltnapján viszonylag jól szerepeltünk.
Aztán jött a whipett őrületem és ki is néztünk egy kennelt csakhogy a sors az augusztusi Fogathajtó versenyen közbeszólt Hunor képében. Itt jönnek képbe azok a jó értelemben furcsa odlgok amik megleptek. Hunor szülinapja május 24.-én van az enyém 23.-án. A whipett is zsemle és fehér lett volna hisz láttuk a szülőket képről. Hiába akartam whipettet a képzeletemben mindig egy nagytermetü agárral sétáltam. Elég élénk a fantáziám XD.
Voltunk Joskar Ola napon ahol Fiatal felvezetők 2. helyet iskerült elérnünk ha jól emlékszem. Ekkor ovlt nálunk Hunor 1 hete. Aztán voltunk kutyaoviban. Hunor volt a bemutatókutya bár volt amivel megszenvedtünk. Voltunk Séta az állatokért-on és elkezdtem klikkerezni.
Noha Hunor nincs sok ideje nálunk rengeteg jó és mégjobb élményt adott nekem. Totóval egyetemben aki sokat tartózkodik ittbent és a fav. tévézőpartnerem.
Tervek 2011-re:2011 a kezdetek éve lesz. Hunorral elkezdek bringázni, agilityzni egyenlőre otthon aztán majd meglátjuk. Ezek melett el akarok menni alaptanfolyamra hogy a usliba is tudjak majd agilityzni. Kutyát akarok úsztatni a viztározónál és el akarom vinni mind két nap a Szombathelyi CACIB-ra. Kutyafuttán részt akarok venni, és szeretnék ügyességi versenyen is indulna ha lehet. Vadásznapon ezuttal Hunorral indulok és megpróbálok még hobby versenyeket megcélozni. Nagy bennem a versenyszellem XD
Totóval pedig folytatom a tanulást /ahogy Hunorral is/ és fotózgatom.
Bejelentés:
Úgy alakult hogy tavasszal költözünk. Úgy érzem itt az ideje bejelenteni. Mi anyámmal és a három kutyával kiköltözünk a hegyre. Ahol remélem Totó félig benti kutyává lesz.
Aranka mivel nem a miénk itt marad ahol most lakunk egyedül de ha kell majd vállalunk kutyafelügyeletet.

Mindenkinek kutyázásban, agilityben, jó élményekben és jó versenyredményekben gazdag, boldog új évet kívánunk :)

2010. december 30., csütörtök

Apró meglepetések

Hű de régen írtam Hunor hogyléte felöl. nem is tudom hogy kezdjem.
Tegnap elmentem vele az első hosszabb 10m-es pórázas sétára. Kitapasztaltam hogyan lehet normálisan kézben tartani, feltekergetni...stb. Hunort mindig szépen be lehetett hívni és örömmel jött. Néjha leragadt egy-két fűcsomónál szaglászni de szóltam neki és jött.
Ma megcsináltam a szilveszteri fotózást hogy meg csináljam Hunor honlapjára a dizit. Hát voltak nagyon jó pillanataink. Totóka egyszerüen tökéletes fotóalany. Hunor pdig kezd profi lenni. Mindent megcsináltak amit akartam és kértem. Itt jön a második apró meglepetés. Az első az volt hogy mindig szépen be tudtam hivni Hunorkát. A második pedig hogy elfogyott aj utalomfalatom és a Hunor épp feküdt. Mondom neki: - maradj! - Igazából nem számítottam arra hogy kibirja hogy ott maradjon míg én a kajával zörgök de ott maradt és ez nem csak egyszeri alkalomvolt utánna még kétszer.
Harmadik apró meglepetés hogy hunor és Totó a szobámban békében elvoltak. Totó az ágyamon Hunor az ágy elött. Mind a ketten pihentek a megpróbáltatások után xD. Jaj de hoyg Hunor mennyit tud kinlódni a helyes alvási pozició megtalálásáig az valami röhej.
Aztáán délután 14:30 körül elindultam otthonról sétálni ki a hegyre és vissza. Ami összesen 6 km. Újabb meglepetés hogy Hunor egy szál kutyát sem ugatott meg aki a kerítés mögül tutult. Sőt még a kiszökött border collieval sem nagyon foglalkozott. Amint kiértünk a faluból kicseréltem a pórázt hosszúra és a hideg idő ellenére sétáltam vele egy nagyon jót. Visszafele futottam vele, sikerült addig mondanom neki a magamét amíg vágtába nem váltott. Valami álomszép volt. Gyönyörü mozgása van, szerintem legalább is.
Aztán még mielött beértünk volna a faluba jött két fiú egy kisebb meg egy nagyobb de mind a ketten fiatalabbak ovltak mint én. Na és mivel? Egy Berni pásztorral. Már meszsiről hallodtam: - az az agár. nézzük meg XD.
Így hát feléjük kanyarodtam. Hunor elején ugrált mint a bakkecske és a pici kutya is félt tőle de aztán beszélgettünk és feloldódott amaz is. Hunro pedig szép türelmesen ácsorgott és nézelődött. Megtudtam hogy a kutyus 3 hónapos és Beni a neve. Tündérbogár de még elég félénk.
Hunor lenyugodott, látta hogy a gazdái simogatják utánan már érdeklődőbb volt.
Láttunk két lovas is nem messze onnan ahol beszélgettünk. Hunor a sas szemével egyből kiszúrta őket. Tök ari volt ahogy figyeli őket és egy-kettőt vakkantott is hogy miért nem arra jönnek XD.
1 jutalomfalattal megmutattam a fiúknak mit tud a Hunor. Újabb meglepetés érkezik: a forog úgy mentm int még soha. Mint a villám. ÁÁÁ öröm volt nézni. Meg is lepődtek. Sőőt a pacsi is ment.
Aztán elindultunk közösen a falu felé. Ismét nem ugatott meg egy kutyát sem Hunor. A kereszteződésbe még időztünk egy kicsit ahol már a pici is szaglászta a Hunort aztán mi lekanyarodtunk. Utánna úgy lógott a póráz hogy két újjal fogtam pedig még sok kutyás ház melett elhaladtunk.
Hazaérvén ismét meglepetést okozott az agaram. Nem akart egyből a Totó és Bundi után menni a kertbe. Hanem szépen megállt velem szemben és megvárta amig leszedem róla a cuccokat.
Mostanába viszek fényvisszaverős nyakörv szerüséget de elég röhejesen néz ki XD


Most látszott hogy viszonylag lemerítettem az energiáit.
Egyébként most hogy irom a blogot itt deglik a szobámba Totóka és Bundi. "Ő is melegedjen egy kicsit" jelszóval XD
Akinek van ideje, energiája az nézze meg az új dizájnt www.gportal.hu/hunoragar és valahova kommentelje h szerinte milyen lett. 

2010. december 29., szerda

Petárda? Már most?

Azért nem írtam mostanába normális blogbejegyzést mert apámnál vagyok. De tegnap totál kiakadtam. Már 28.-án petárdáznak? Ez röhely.
Mint tudjátok tt lakik Zizy a westi és gina a 8 éves golden akinek volt egy "arc" bénulása egy béka miatt. De ze még ak isebb gond. Rendkívül jó idegrendszerü...volt.
Sajnos voltak olyan szilveszterek amikor a kertünkbe dobáltak petárdát meg ilyenek. Szegény Gina már a vihartól is úgy fél. Holott régen nem zavarta.
Itt jön képbe a tegnapi incidens. Valaki nem meszse tőlünk petárdázott és Gina bejött a házba is. Szegény kuyta úgy remegett hogy majdnem szétesett. De sikerült megnyugtatni valamennyire.
Szóval: Üzenem annak a zsemétládának aki 28.-án szhelyen petárdázott hogy remélem rá is így ráijesztenek egyszer!!!
Úgy megfolytogatnám vagy nem is tudom. ÁÁ.
Akár elér hozzá akár nem....

2010. december 28., kedd

Válaszok a kommentekre és közvélemény kutatás xD

Lusta vagyok mindenki blogjára írni ezért úgy döntöttem egy bejegyzésbe írom be amit akarok.
Cate: A te kedvedért fel fogom tölteni külön az integetős Totó vidit XD.
Mangolucus: Örülök h sikerült megváltoztatni a véleményedet az agarakról. Ez számomra nagy siker. Egyébként én sem gondoltam volna hogy ennyire jófej lesz Huncika xD.

Mindenkinek:
Mint említettem nem egy profi munka de örülök h elnyerte a tetszéseteket :)

Közvéleménykutatás: Mit gondoltok arról h Hunorral szeretnék dd-zni is egy kicsit? Mert hát ugye elég ritkán látni agarat dd-zni XD. Csak kiváncsi vagyok a véleményekre

2010. december 27., hétfő

Videó!!!

Egy videóval kívánok utólag is ismét boldog karit
Na meg persze Kutyázós új évet.
Főszereplők: Bundi, Totó,Hunor
Program: sony vegas 7.0
Cím: Hunor keresi az ajándékokat
Kommenteket plíííz! Nem egy profi munka de próbálkozom :D

2010. december 24., péntek

Karácsonyozás

Megkaptam/tuk az ajándékokat. Az ebek is bejöhettek, volt nagy kaotikus élmény.
Mit kapott Hunor: 10m-es kiképző pórázt amit holnap ki is próbálunk. Irtó hosszú XD. A többiek denta stick-et, csontot és bentlétet kaptak XD
Próbáltunk fotókat is csinálni de mint montam kaotikus volt. Hunor szerencsére nem lopott el semmit de jaj olyan mint egy rossz gyerek.
Nehezen összehozott kép



A Hunoros pólóm..hatalmas meglepi volt



Hunor és a 10m-es póráz


Boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek!

Igen igen végre eljött A nap. Ma megkapja Hunor is az ajándékát. A többiek meg finomságokat. Már egy adag csontot benyomattak.
Minden kutty jól van. Annyit megy a mentő és mind an égy a bejárati ajtó elött a lépcső széllén állva, csoportosan vonyít. Remek látvány. Totó ugatós vonyítása, Aranka magas vonyítása, Bundi farkas szerü hangja és hunor rekettes vonyítása. Mindeggyik nagyon beleéli magát és mikor már nem is hallani akkro is még ugatnak. Van hogy rájuk kell szólni.
A karácsonyfa is feldiszítődött. De ilyen szar időt :S Kár hogy nincs fehér karácsony.
Midnen bloggernek és látogatónak Boldog karácsonyt Kíván a falka és én :D
Mindenkinek ajándék. Ilyen lett a végleges verzió XD

2010. december 23., csütörtök

Sáros túráink

Az utóbbi napokban minden nap hazasétáltam a hegyről. Persze ellötte gyakoroltam is egy kicsit Hunorral. A forog nagyon nagyon jól ment és a Pacsi/Másik megkülömböztetése is kezd megyegetni. Sőt al ábhoz is ment kivéve ma.
Jaj egyébként tiszta sár minden...úgy utállom. A kuyta is tiszta sár....de legalább már nem finnyáskodik a pocsojáktól.
Ma a hoszsú egyenesen a két border collival és gazdájukkal jöttünk haza. Hát Hunor olyan hisztiket csapott le hogy azthittem leszakad a kezem. Mert ugye a borderek szabadon voltak ő meg nem. Meg nem is nagyon ismerkedtek össze mert nem jöttek úgy oda hozzá. Alig tudtam beszélgetni á tök ciki volt. Nem szokott így vislekedni mindig tök normális volt más kutyákkal. Csak max egy picit hisztizett. De mondjuk legalább jól elfáradt. Az a baj hogy hiába sétáltatom sosem találkozunk kutyával mert szinte sneki nem sétáltat. Ha sétáltat is akkor sem akkor mikor mi vagy nem engedi oda a kutyáját. Jó oké h még kölyök gyakorlatilag de ez így akkor sincs rendjén. Tök normálisan vislekedett a kutyákkal most meg... nem tudom mit tegyek. Nincs lehetőségem elvinni kutyák közé. A legtöbb amit tehetk a sétáltatás. Utállom ezt a helyzetet. Alig pár pillanatra sétált normálisan amikor a másik két kutya ott volt.
Eddig minden olyan jól ment. Szépen tanult, sétált. A falu elején lévő kutyákon kívül mindneki melett szép nyugiba elmentünk. Erre föl most....áá...nem lehet itt normálisan kutyát szocializálni vagy én vagyok hótt béna...
Nah mind1 elkedztem megcsinálni a karácsonyi meglepetést minden látogatómnak. Remélem sikerül összeállítani. Hunor sokat dolgozott rajta és még milyen jól.
Boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek :)
Képeslap...nem lett olyan jó amilyennek akartam :(

2010. december 21., kedd

Szép, szőke és intelligens


Árnyékom belóg :S

Végreee szünet. Nem tom észrevettétek-e dem ostanában kétnaponta írok mert így összegyűllik elég mesélnivaló.
Tegnap Hunor gyönyörüen csinált midnent még a pacsikat is mind két lábbal. Lábamra is adott így nem dekorálta ki a kezem. de zaért az túlzás hogy a lábamra mert a mancsa a derekamig felért XD. Óriásláb...
De hú a forog már jó gyors bár még nem olyan technikával csinálja mint pl. a Totó de már elggé felgyorsult az eleje óta. Imádja a sajtot. Akkro mindig nagyon lelkes ha azt kap.
Aztán TV-nézés meg ölembe fekvés. De most nem feküdt sokáig sőt majdhogynem kikéreckedett XD. Este etetéskor drágaságom úgy remegett. Bár igaz elég hideg volt meg hú micsoda holdvilág.
Ma pedig nagyon hamar hazaértem hisz csak 3 óra ovlt megtartva anyám meg nem dolgozott. Vettünk kutyakaját aztán irány haza.
Beharapott száj XD
Hazaérés után egyből átvedlettem és kimentünk a hegyre Hunorostul. Lementem a gyümölcsösbe Hunorral és ott valamire nagyon rákoncentrált. meg szaglászott követett valami nyomot. Aztán a füves részen csináltam képeket. Nagyon jók voltak a fényviszonyok. Fent elengedtem egy kicsit a zárt részen de nem sokáig. Szaglászott meg járkált aztán indultunk is haza. Az elején nem fogtam oylan rövidre de hosszúra sem és szépen ment attól függetlenül hogy egy kicsit elöttem. Aztán lefelé menet után a kedvenc részemnél már nagyon szépen sétált. Így mondjuk az útvonal hosszabb. Gyakoroltam vele útközben a lábhozt. Először jutalommal hogy mutattam, aztán úgyh ogy nem látta és végül úgy hogy nem volt a kezembe. Jaj hát nagyon meglepődtem hisz úgy is jött melettem szép szemkontaktus olykor-olykor a kezemre pillantás aztán megdicsértem és kibányásztam a jutalmat. Közben persze voltak hosszabb pórázas részek is. A hosszú egyenesen egy lövést tök közelről hallodtunk. Hunor csak nézett egy ideig az irányába és nem foglalkozott vele utánna különösebben. Tehát nem ijedt meg. A faluba ugatgatott egy-két kutyának de volt hogy ki tudtam zökkenteni. Aztán itthon meg játszadoztam velük meg fotózgatás, behívás gyakorlás. Ez utóbbi meglepően jól ment. Huzigálták a rongydarabot én szólok a Hunornak aztán már kocogott is oda. Drágaság. Szépszemü. Okos. Gyönyörű. Imádom XD.
Hunor protkó



2010. december 19., vasárnap

Havas séta ismét

Hát megint hétvégén apámnál voltam. Ma végre hazakeveredtem. Egyből átvedlés aztán anyámék kivittek a hegyre Hunorostul. Mostohaapám Arankát is kihozta aminek az eredménye az lett hogy Hunor az ölembe ülve utazta a fél utat. Mert Aranka a fél hátsó ülést elfoglalta :S
Nah aztán Hunor kicsit futkosott és elindultunk haza. Találkoztunk néhány szánkóssal. Hunor nagyon szimpatizált velük. De hát kivel nem? Egy rövid szakaszon kocogtam vele aztán engedtem kicsit hosszabb pórázra.  Majd egy kis gyorsbab kocogás. Gyakoroltuk utánna a lábhozt. Pozitívum hogy amikor nem volt a kezembe jutfal de fent tartottam a kezem, úgy is szépen jött. Többször is és nem kelett korrigálni. Aztán sprinteltünk /készülvén a tavaszi kutyafuttára amiről tavaly sikeresen lemaradtam :S/

Egy kis fotózgatás és be is értünk a faluba. Ismételten nem úsztam meg a kobór kutyákat.... egy nagytestü masztiff keverék jött velünk szembe. Hunor igen oda kaart menni de én nem foglalkoztam vele így nem lett semmi balhé. Azért a szívem dobogott rendesen. Utánna mondjuk Hunor úgy sétált mint egy álom. Nem mintha máskor nem sétálna de most tényleg nagyon jól sétált a végén. Bejöttünk az udvarra és türelmesen megvárta amig leszedem róla a nyakörveket és el is tünt a házikójába.
Tegnap látom X faktor nézés közben hogy megint lesz Csillag születik. Tök jó lenne ha egy dd-s is jelentkezne és lehetőleg be is jutna. Hisz a Britains got talent -be is volt egy Dog dancinges és jó sokáig el is jutott. Biztos hogy nézném a műsort ha valaki kutyával lenne benne.


Vidi:

2010. december 15., szerda

Így telnek napjaink

Suli utolsó hete, dogadömping és midnen reggellel egyre nehezebben kelek noha dupla ébresztést kapok..a második a Totót...hogy biztos felébredjek. Már várom hogy vége legyen végül is már csak 4 tanítási nap.
De nem azért van a blog hogy magamról írjak hanem csodálatos magyar agaramról Hunorról XD.
A minap megmutatta hogy igenis fejlődőképes, ugyanis mostohaapám be tudott járni anélkül hoyg egyáltalán felcsukta volna a teraszra. Haladunk, haladunk.
Amikor bejön és a pult felé szaglászik egyből rászólok és egyre kevésbé érdekli a pult. Ám van hoyg valamire nagyon rákoncentrál: szobámba az asztalon lévő szaloncukrok. Ott nem elég a lecsittelés, arrébb kell húznom. De legaláb már ilyen módon nem lop.
Ami a tanulást illeti haladunk. Tegnap kint a konyhán aranka és Bundi melett gyakoroltunk. Minden szépen ment a forog irtó gyors volt. Távolról az ül, fekszik és fel is ment. A maradnál végigjártam az egész konyhát, többször nem látott és volt hogy a háta mögött voltam. Szépen ott maradt bár ülve ezt nem próbáltam mert szegényem alig birt megülni a járólapon mert lecsúszott az első lába mindig.
A pacsi és az érint megkülömböztetése különösen ma csillagos ötös. Ma még más szempontból is kitűnően teljesített. gyors, szép és folyamatos forogot csinált nekem nem kevesebbszer mint kábé négyszer megállás nélkül. A pacsi kezd kevésbé fájdalmas lenni bár néha még mindig elég durván megfogja a kezem. Ami az állt illeti a marad állva megy elég szépen. Sőt ma messziről is felállt ülésből nulla előre lépéssel. Tapsot nekiii!
Ma elkezdtem a Másik! parancsszót tehát a pacsit bal lábbal. Könyebben fog menni a tanulás remélhetőleg. A megülömböztetés lesz egy másik dió. No meg a kéézjel. Mást kéne? vagy elég a parancs! Please help mee! Mindig nagy dilemmát okoz a parancsszó és a kézjel. Főleg hogy ne olyan kézjelet alkalmazzak ami majd agilitybe kell vagy éppen parancsot. Végül is mindig ki lehet találni mást. Ha meg már hazsnálta magyarul olyan parancsot...akkor jöhet az angol és a többi nyelv.
Hát majd beszámolok előrehaladásunkról.
Minden gyakorlás után közös tv-zés.Még mindig áll a kijelentés: annyit tud kinlódni hogy ne kelljen felállnia de közelebb másszon, hogy tudjam simogatni, hogy az nem mindennapi. De többek közt ezért is szeretjük nem? Mostanában nem küldöm ki csak akkor ha már nagyon foroglódik, mivel nyugodtan elfekszik a szobámban. Gépezhetek sőt ehetek és csak fekszik és max néz. Amiot nagyon értékelek.
Játék terén se a huzigálós játék nem jön be neki. Bár az ilyesfajtákat egyébként sem támogatom mert esélyt ad rá hogy fölém kerekedjen ha esteleg a kötélhúzásból ő kerül ki győztesen. A sipolós játék is max pár percig jön be neki. Persze szabad téren a kedvence a földön elötte tekerődzö bármijen játék ami után futhat. Vagy épp én aki után futhat. De mivel mikor itthon vagyunk sötét van hétközben bent csak keveset tudok vele játszani. Kint viszont nagyon játékos tud lenni és ilyenkor megengedem neki hogy egy kicsit eldurvuljon XD. De azért amikor azt mondom elég...abbahagyjuk. Attól függetlenül az ereszd-tiéd párost tudom gyakorolni még így is vele. Ez pozitívum.
Hunor megint álmában ugat meg fut. Drágasáág.
Etetés: egyre lassabban eszik és nagyon szépen, nyugodtan megvárja amíg leteszem a kajáját.
Totó híreim: midnen szép, okos és ő a legjobb. Az állva pacsit gyakoroljuk olyan formában hogy lép-emeli lép emeli. Ebből valami spanyol lépés szerüt akarok kihozni majd. Biztos sikerülni fogy hisz Totónak nincs lehetetlen. Hacsak nem egy zörgő dologról van szó.
Kiváncsi vagyok nagyon, Hunor mit szól majd a szilveszteri petárda hangokhoz. Multkor durrant egy pár nem messze és nem igazán zavarta. Ellentétben a Bundival aki nagyon durván fél. Totó közömbös úgyszintén. Hát majd meglátjuk.

2010. december 12., vasárnap

Karácsonyi hangulat

Tegnap nem gyakoroltam Hunorral hanem dél után kimentünk a hegyre. Csináltam róla beállós fotót és utánna néztem hogy tök szépen beáll és még a farkát is jól tartotta mind ezt magától. No meg zsépen helyben maradt amig én kattingattam.
Aztán elindultunk hazafelé.  Egy kicsit szállingózott a hó de el is állt. Gyakoroltam vele egy kicsit a lábhozt, jutfallal egész normálisan megy de még rengeteget kéne fejlődnie. Aztán kocogtam vele egy kicsit most egy ofkkal többet mint pár méter. Figyeltem rá hogy ne ugrojon be vágtába de szép kis tempóba az egyik oldalamnál kicsit elöbbre ügetett. Figyeltem ha bevág elég akkor rászóltam, hisz ha majd biciklizünk akkor nem túl jó ha bavág a bringa elé. Szóval szépen ment, gyönyörü az ügetése.
Itthon beengedtem Totót és Arankát melegedni, totóval este tévéztem meg nem is küldtem ki aludni.
Ma délelött csináltam karácsonyi fotókat. Nagyon cukik lettek de többet nem mondok el majd a honlapon lévő dizin kint lesznek. Hunor nagyon szépen viselkedett. Tökéletesen lehetett fotózni. Egyébként elötte szinte meg kelett fürdetnem mert tiszat sár volt. De hál' égnek bemászott magától a zuhanytálcába. A hátsó lábait mosni ugyan nem nagyon hagyta de törölni már jobban. Viszsatérve: Fotózás után bent aludhatott. Olyanokat álmodott...ugatás szerü hangot hallatot, futott, csóválta a farkát, kapkodta a levegőt. szaglászott. Biztos valamit kergetett vagy nem tudom... vajon mit álmodhat egy kutya?
Aztán amikor kajához készülődtünk kiküldtem. Kettőre mentünk a fressihez örökbefogadó izébizére. Először egy kis szuka vizslára vigyáztam aki ölebnek képzelte magát. Nem ovlt olyan nagyon pici de nem lesz akkora mint a Hunor.
Aztán egy fekete mudi keverékre vigyáztam hát valami bozralmas volt. Kinézett magának egy másik kutyát és ezerrel ugatta. Ha le akartam csittelni meg kapott...
Aztán megkaptam a zsemle-barna, világos szemü kissebb testü tesóját. Vele csak annyi baj volt hoyg nagyon be tudott hisztizni egyébként egy nagyon értelmes és kedves természetü kis kutyus. A vizsire meg az utóbbira kijelentettük ha nem lennének a Hunorék akkor már haza vittük volna őket. Minden egyes ilyen akciónál van kuyta akit hazavinnénk.
Sok olyan kuyta ovlt most akitől elolvadtam azon a kettőn kívül. Volt egy háát valami colli keverék de oylan basettes testalkata volt: alacsony hosszú de puha zsőrü hegyes orru hát ő nagyon cuki volt. Meg egy fekete közepes termetü kan kutyus akinek iylen drotos szerü szőre volt fehér melírral de még fiatal volt de irtózat domináns.
Több kutyát is örökbefogadtak de a testvérpárt: Alida, Missy akik csontsoványok voltak és féltek az emberektől, már egyébként jó husba vannak és tök kedvesek...nah őket még mindig nem fogadták örökbe sajnos.
Majd talán legközelebb...nem tudom egyébként mi volt miután eljöttünk.
Hazajöttünk...Totó megfutatta magát az utcánkba.... Hunort anyám elkapta mert ő is ment volna....nem tom most mi ütött belé. Aztán volt ám szagolgatás és szemrehányó tekintet, hogy már megint más kutyát simiztünk XD.

2010. december 10., péntek

Hunor orr

Reggel Totóka ébresztett de ettől függetlenül ma nem igazán akarództam kikelni az ágyból. Végül megtettem és átvette a helyemet az a kis foltos szőrcsomó. A legtöbben holnap is mennek suliba de én neeeem. WII!
Nah de térjünk a lényegre. Gyakoroltam Hunorral. Minden jól megy ma egész gyors volt a forog is. Egyébként elmondhatom mindenről hogy eléggé megy. A pacsi is szép, kétszer sikerült a lábamra adatnom vele de többször a kezembe. Hát védőkesztyű felajánlásokat elfogadok XD.
Egyébként jól meg tudja külömböztetni mikor kérek tőle pacsit és mikor érintet. A marad tutti a távolról irányított dolgok közül az ül és a fekszik megy a legjobban a fel csak néha az áll meg messziről nagyon nem. De majd belejön. Visszatérve a pacsira: csak néha akar másik lábbal pacsit adni. Tehát a jobb lábbal való pacsi a pacsi és a bal lábbal pacsi lesz majd a másik parancsszóra.
Aztán elfeküdt. Fotózgattam szokás szerint hogy legyen ide valami képi bizonyíték. Tök cuki orr fotókat csináltam. Édesem.
Így aludni...művészet
El is felejtetem mondani hogy megvettem hunor karácsonyi ajándékát a héten. De csak akkro tudjátok meg mi az amikor karácsonykor megkapja. 100% hogy örülni fog neki és már most mondom hogy nem kaja. Találgatni lehet de NE írjátok meg a feltevéseket hátha valaki kitalálja xD.
A honlapra karácsonykor új fejléc lesz. Itt marad ez de majd lesz "képeslap".
Totó integetős videóját jövő hét végén tekinthetitek meg ha midnen igaz hisz akkor megyek apámhoz ahol a szerkeztő program van.
Mit akartam még megírni? Legyne HÓÓ. Holnap meg lehet hogy sétálok eggyet Hunorral.

2010. december 9., csütörtök

Látogatásunk a dokinál

Ma nem volt gyakorlás mert az állatorvosnál tett látogatásunk épp eléggé kifárasztotta Hunort és Totót. Mivel őket vittük ráadásul mostohaapámmal. Totón a szájzsák mintha valami gombot kapcsolna be. Tök normális volt ahhoz képest.
Bementünk, ő megkapta a szuriját aztán mentek ki a váróba. Elvileg uyge le kell a kuyta fejét fogni. Hunor automatikusan az ölembe rakta a fejét bár volt egy kis nyüfizés. Aztán kértem egy kis vizsgálatot ami abból álllt hogy meghalgatta a szívét. Elég meglepetten nézet a doki majd a következőket mondta:
- Jó, Nagyon jó! Az az igaszság hogy igazi sportszive van.
Miértm ondta ezt? mert ilyen izgatottan is tök normális volt a szivverése.
- Sokat fut? - kérdezte
- igen - rámutatok a Totóra - ott a futó edzője XD.
Szóval nagyon örültem. de perzse elfelejtettem az első mancsairól levágattatni a körmöt... Még egy ideig karmolászik.
Amíg mostohaapám fizetett én két kutyát fogtam és a vároba volt rajtunk kívül ölbe egy kölyök foxi. Totó szépen leült Hunor meg lefeküdt. Amikor mentünk ki Hunro húzott de csak mert a Totó ment elöl. Egyébként okos volt. Még a dokinak is nagyon tud örülni XD.
Hazafelé is és odafelé is a Hunor ült és a lábai közt a Totó ült. Oylan édik voltak. Aztán tükörképben feküdtek. Okosak voltak a kocsiba is.
Azt vettem észre hogy ha valamelyik kuyta túlpörög pl: Totó nem hagyja békén Arankát vagy Aranka futkoz mitn egy őrült akkor Hunor elkezdi kergetni azt amelyik fel van pörögve és próbálja leállítani. A Bundi is szokta ezt csinálni de nem ilyen mértékig. Érdekes minden esetre....
Ami az itteni dizit illeti: páran írták a honlapra hogy jó. Pedig tényleg csak egy összedobott valami. Nekem nem annyira tetszik de azért várom a véleményeket.

2010. december 8., szerda

Pacsi krónikák

Tegnap nem írtam. Mert nem ovlt kedvem és kül. is csak uyganazt tudnám leírni. Bár van néhány újdonság. Szóval a mait és a tegnapit egybesűrítem.
Tegnap eljutottunk a pacsi egyik végső fázisába. Simán a kezembe ad pacsit és már bevezettem a parancsot.Szépen csinálja és úgy örülök neki.
Aztán olyan hulla voltam hogy történelmet írtam xD. Lefeküdtem az ágyba amikor a Hunor is bent volt. Először fel akart mászni de mikor rájött hogy nem engedem simán lefeküdt tv-zni. Jaj úgy imádom.
Egyébként most a totóval is és a Hunorral is azt gyakorlom hogy kövesse a kezem. Több más odlog közt XD.
Ma pedig már nem ültem elötte pacsizás közben hanem felálltam és az érintet és a pacsit folyton váltogattam hogy felfogja mi a külömbség a két kézjel között. Egyébként már nem karmol olyan durván de azért vigyázok.
Jut eszembe: holnap ha nem lesz 100 km/h-s szél akkor állatorvoshoz visz az utunk Hunorral és Bundival. Totóval majd külön megyünk mert nem lehet három kutyát ketten koordinálni.
Hunor nézi az ágy melett a TV-t
Egyébként Hunor kezd normálsi lenni. Ma reggel pl. nem nyitott be de résen voltam azért. Ráadásul magától mászik be a zuhanytálcába! Az első lábait meg feladja törléshez.
Többnyire elég 1 rászólás ha valamit nagyon kiszemel magának.
A másik amit meg akartam írni hogy a Hunor az első kutya a családban aki hozzám is hozzám bújik. Hát próbálkozom, hoyg jobban ragaszkodjon hozzám mint anyámhoz aki sajnos nem érti meg hogy ne legyen engedékenyebb a kutyákkal mint én...
Nah meg a legtöbb kutya hozzá ragaszkodik. A Totóval rengeteget foglalkoztam de ebben az egyben nem tudom megváltoztatni..ha anyám ottvan egyszerüen csak rá figyel. Hunor az első aki figyelmen kívül hagyja. Imádom amikor odabújik hozzám. Bár puszikat nem gyakran osztogat :D

2010. december 6., hétfő

A legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díj

Tegnap egész nap bécsben voltam. Sok kutyulit láttunk és volt egy-pár kaiket iylen kis kocsikban vittek. Gondolom hogy azért, mert csak ott veszik ki ahol nincsen felsózva az út. Láttam egy ölbe vitt pomerániai törpespitz-et hát majdnem elolvadtam. Vízálló, drab kis dzsekije volt. Jah és sok golden volt a tömegbe. Szegények, de milyen alacsonyak voltak! Jah egyébként vettem egy plüss kutyust kulcstartóra piros kockás kendővel. Töök Hunor xD
Szétfagyva hazaértünk és egyből jöttek be a kutyák is melegedni.
Ma:Reggel kaptam puszit Totótól. Meg is lett az eredméyne a matek dogám 3-as lett- Álmomban nem képzeltem volna. Médián pedig megnéztük a klippemet. Hát mindenki végig röhögte xD. De ez is volt a cél. Ugye ebbe szerepel a Totó mint mellékszereplő ahogy integet. Óriási sikere volt. Mindenkinek panygon tetszett, meg mondták hogy még nem láttam integető kutyát. Sőt a tanár is megjegyezte hogy cuki volt a kutya.
Hazajövetelünkkor a Hunor volt az egyetlen aki nem tódult be a házba. Okos kutya.
Miután a honlapon kijavítottam a fejléc hibáját és németeztem, gyakoroltam a Totóval. Az érint amit ő most tanul már úgy megy hogy odamegy a kezemhez ha messzebb tartom. A szlalom pedig fúúú már a lábnyolcast sem mutatom neki kézzel. Imádom!
Aztán ő valamiylen okból kiment azudvarra asszm anyámmal. De behívtam Hunort. jobban mondva először felhívtam a teraszra és akkor hívtam be maikor az üvegajtótól eltávolodott.
Aztán gyakoroltam vele is a kézkövetős érintet meg a marados dolgokat, és a forogot. Már egész kicsit kell mutatnom de még nem túl gyors de a kezdethez képest gyorsabb.
Térjünk a lényegre: Pacsi tanulás. Ma újabb sok lépést haladtunk. A fedőt leváltotta egy papírdarab ami egyre kissebb lett, végül már csak a kezembe volt jutalomfalat de legeslegvégül már nem is volt. Néha azt hitte hoyg azérintet akarom tőle /mert ugye a tenyeremet úgy tartottam/ így változtattam egy kicsit rajta és a hüvelykújjam behajlítottam. Így már értette. Azt hiszem holnap elkezdem vele a parancsszóhoz szoktatást. Egyébként: volt hogy állva is akkorákat emelgetett a lábával hogy fúú. Tudtam hogy jó ötlet a pacsira rátérni. Majd elfelejtettem az áll közelről már igen igen zsépen megy és az állva marad is.
Utánna Tv-ztünk egy kicsikét, Hunor nyugis volt amikor kimászkáltam, csak feküdt tovább. Aztán mielött elkezdtem vacsizni, kiküldtem.

2010. december 4., szombat

Téli hosszú túra

Hát mostohatestvérem és a barátja itt állomásozik kemény két napig.
Ma megkértek mutassam meg a Totó trükkjeit és Totó mindent szépen és pontosan csinált meg bár volt egy kis félreértés a kerülnél. A legjobban még is a szlalom ment. Mindig utat akart törni a lábaimnál és teljesen hozzásimult a lábamhoz úgy szlalomozott. Nagyon jó volt, hisz közönségünk volt még is szépen csinálta.
Utánna még volt bent egy kicsit meg a Hunor is. Hunorral úgy gyakoroltam hogy közben a Totónak adtam a jutalomfalatokat hogy az ágyon nyugton fekszik.
A pacsi egyébként már újabb szintre ért. Már a kezemben van a fedő alatta jutalomfalattal. Alig várja hogy tappoghasson azzal a nagy mancsával.
Örültem hogy nyugodtan feküdtek egy légtérben XD
Aztán ebédeltünk. Hunort kiküldtem Totóka meg a helyén várt. Nagyon okos volt.
Ebéd után egy szánkóval, egy csomó cuccal és 3 kutyával elindultunk. Anyám vitte a totót meg a bundit én a Hunort meg a szánkót. Hát anyám totál ki volt akadva hogy a Totó hogy húz. Nem hitte edidg el nekem. Most legalább tudja. Nah a lényeg hogy a szánkón van egy hám ami arra szolgál hogy esetleg kutya húzza. Igen ám de a bundi ki tud belőle ugrani. Szóval megpróbáltam /a cuccunk nem ovlt nehéz/ hogy mit zsól hozzá Huncika. Egy ideig szépen lépésben húzta, amig rá nem jött hogy van valami mögötte XD. Akkor bepánikolt. Megáltunk, kibogoztam és innetől én húztam a szánt.
Persze anyámnak most jut eszébe a legmeredekebb úton felmenni ahol térdig ér a hó.... Ők mentek mint a tank én meg kinlódtam. Hunor persze nem húzott. Ami most nem volt épp jó. De pozitívum ha nagyon fuldokoltam mert irtó nehéz volt haladni akkor mindig megállt megvárt és mentünk tovább, uygansi elöttem ment mert 1 nyom volt.
Mi lehet az? XD
Nagy nehezen odaértünk a hegyre. Totót majdnem belepte a hó olyan sok esett ott fent. A fotózást bent csináltam meg, de kint is fotózgattam, hogy miket ügyködnek. Elvoltak :D
Aztán 2. szori elindulásra /egyszer vissza kelett mennünk/ elindultunk már sötétbe haza. Hunor tök szépen sétált alig kelett korrigálni de a tempónk irtózat gyors volt. Totó tempó. Utközbe mondjuk volt hogy ő is szépen sétált de hát nem jön rá hogy ne húzzon...
Hazaértünk, szépen levedtem a Hunorról a nyakörveit és egyből bement a házába aludni. Amin egyébként a mai naptól függöny is van a bejáratánál.

2010. december 3., péntek

Pacsi kezdetek és Új kutyadoki részek MA

Futós,téli, frenetikus kép
Ismételten Totó ébresztett jó korán ugyanis szakadt a hó!Korán el kellett indulnunk hogy egyáltalán beérjünk. Bár amilyenek az utak voltak...
Kiküldtük arankát a dolgát végezni...fél perc mulva már ül az ajtóban és énekel. Ezen a suliba nagyot is röhögtünk. Hogy lehet hogy a magyar agárnak "terveztek" téli szőrt a magyar vizslának meg nem? Olyan fagyos hogy a fogát vacogtatja a gondolattól is hogy ki kell mennie. Hát röhej. Aztán itt bent büdösödik..mert Aranka büdös XD. Nem kuytaszaga van hanem lábszaga de az nagyon.
De lépjünk tovább. Egész nap azon reménykedtem, hogy engedjenek haza elöbb mint bejárós. Hát nem vállt be. Attól függetlenül hamar hazaértem.
Első az ovlt hogy bebakoltunk és vittem ki a fényképezőt. Mozgalmas képeket csináltam. Totó félig elemrül a hóban, ásott, rongyoztak Hunor vs Bundi járék is volt nagy intenzitással. Életem talán legjobb téli képével. Hunorról sikerült röhejes videókat készíteni. Mint amikor egy lábnyomba próbálgatja a lábát vagy nem is tudom mit csinál. Olyan röhejes volt :D
Miután a lábujjaim hibernálódtak bejöttem és összeraktam a táskám. Majd vágtam sajtot és beinvitáltam a Hunort. De mielött bejöhetett volna amikor kapart az üvegajtón rászóltam. Amikor egy bizonyos ideig nem akkor engedtem csak be. Átvettük az edidg tanult gyakorlatokat. Az áll messziről még nem megy de úgy döntöttem így is továbblépek. Végülis lényegében elég jól tudja közelről. Az állva marad is szépen megy pedig nem is különössebben tanítottam neki.
Aztán elkeztük a pacsit. Egy videóban láttam a módszert. Első lépés az volt hogy egy dobozfedő alá sajtot tettem és akkor klikekeltem és kapta meg a sajtot amikor a lábával ért hozzá a fedőhöz. Az elején nem értette de aztán rájött a végén meg már meglátta a fedőt és tappogott is rá a mancsával. Tehát két lépést haladtam mert a végén nem a fedő alól kapta a jutalmat hanem a kezemből. Nagyon jó volt látni ahogy rájön a dologra.
Totó ás XD
Aztán feküdtünk és feküdtünk és Hunor nézte a varjakat a tv-ben XD. Aztán aludt.
Egy órás tv-zés után kiküldtem és ki is ment. Viszont azt vettem észre hoyg magához képest is kicsit sovány, tehát most több kaját kap majd. Szerintem a hidegben elhasználja a tartalékait szóval most hizlalókúrára veszem. Aranka is ilyenkor két nap alatt úgy le tud fogyni...pedig kap kaját de lefázza még ha csak keveset is van kint
Nah szóval kutyát cseréltem. Vágtam Totónak is egy kis sjatot és gyakoroltunk. Minden nagyon szépen ment. A forgás és a lábszlalom frenetikus. Aztán gyakorltuk az érintet. A végén már parancsot is bevezethettem olyan jól ment neki bár még nem Hunor szintü. Kicsit néha bizonytalan de tudja mit kell csinálni.
Most it itt alszik az ágyamon.
A másik amit mondani akartam ha valaki még nem tudná ma 21:00-tól 23:00-ig a NGC-n a Csodálatos Kutyadoki III. évadjának első és második részét adják le tehát vadi új részeket! JUPPIII!!

2010. december 2., csütörtök

Hunor a hősugárzó


Kimaradt kép: A sátán kutyái XD
 Nincs is szebb reggel mint Totóra ébredni :). Már nem az ugatására hanem a nyalogatására. ilyenkor mindig jobban indul a reggelem.
Hát még ha hunortól is kapok kint puszit, ami ritka eset :D
Ma is esett nem kevés hó. Kiderült hoyg rossz kutyaújságot vettünk meg és bementünk a másikért. Hál lám! Az agilitys bajnokságon kívül és a kiállításokon kívül a Magyar agarakról volt egy két oldalas cikk melyben nagy hangsújt fektetnek magára a fajtára vagyhát a természetére. Különösen kiemelik a gyerekszeretőséget, a falka összetartását, örző-védő hajlamaikat és sokoldaluságukat. A cikkben szerepel hogy egyre többen agilityznek vele és hogy az egyik legsokoldalubb agárfajta nagy ragaszkodással- Imádom őket bár régebben álmomban sem hittem volna hogy MAGYAR agaram lesz.
Hazaértünk.Hunorral futkostam egy kicsit a hóban. Bent elolvastam az imént melített cikket és tanultam. Megírtam a zsakmai önéletrajzot. Egy fotósat és egy kutyásat nyelvtanra. A kutyás hgosszabb lett és kevésbé komoly hangvételü.
Aztán miután ak onyhán felszáradt behívtam Totót és Hunort. Elöbbivel még nem gyakoroltam, utóbbival pedig igen. Az agyába lejutott hoyg az áll az az amikor ő ülésből feláll de még nem csinálja meg jól messzebről. Gyakoroltuk továbbá a maradot hosszabb ideig, a távolról fektetést és felültetést, szemkontaktust jó hosszú ideig illetve az érintet.
Majd feküdtünk egy kicsit és nem bírtam kivárni hogy leírjam a gondolataim ide. Hunor most is az ágyam melett kinlódik...hogy hogy aludjon.
Miért ez a ickk címe? Mert Hunor egy melegvérü kutya. Az egy dolog hoyg egy kicsit sem fázik ebben a havas időben de az a másik hogy a kutyam iylen jól tartja magának a hőt. Vannak oylan kutyák akiket régen erre "használtak" az ágyban melegítették gazdáikat..hát Hunor nem öleb de ezt a szerepet szivesen bevállalná XD.

2010. december 1., szerda

Hó, hó és mégtöbb hó

Kábé 2 percig így állt XD
Hát amilyen csodálatos itt a táj az valami fantasztikus. Egész nap esett a hó bár közben volt havas eső is. de kezdjük a csodálatos reggelemmel amikor is Totó ébresztett. Mintha tudná mit kell csinálni, anyám beengedi, felugrik az ágyra és agyon vissza nyalogat XD. Imádok így ébredni.
Hunorka kétszer benyitott de egyszer sem ment be mert időben rászóltam. Aranka viszont besumákolt...sőt volt hogy Ő nyitotta ki az ajtót :S.
Suliba nem volt semmi említésre méltó.
Hazajöttünk 40 km/h-val az egész 11 km-s úton. Nagyon havas volt. Sőt péntekre még többet mondanak. Ettől függetlenül még elég időbe hazaértünk és egyből kaptam a fényképezőgépet és kismentem fotózgatni. Lettek nagyon édi, vagy éppen nagyon mozgalmas képek. Ez utóbbi alatt a homályos képeket értem. Bár lettek jó értelemben homályosak is sőt vakuval néha úgy néz ki a Totó meg a Hunor a sátán kutyái vagy legalább is világít a szemük mint valami démonoknak XD. A lényeg hogy már nagyon élvezi a havat.
Nah de aztán kezdtek lefagyni az újjaim így bejöttem a házba. Összepakoltam, tanultam a holnapi töridogára és behívtam Hunort és Totót. Előkészítettem a jutfalt végre volt egy kis parizer is. Totóval végül nem foglalkoztam mert ő anyám szobabiciklizésénél aszisztált.

Havas orru
Tehát Hunorral gyakoroltam. Minden szépen ment és látszik hogy a parizert jobban értékeli. Az áll már messzebbről is egyre jobban és jobban ment. Főleg ha nem látta a jutalomfalatot. Ezt sikernek könyvelem el. Holnap még nem veszsük a pacsit de holnap után szeretném elkezdeni.
Gyakorlás után feküdtünk, majdnem elaludtam, simogattam és sajnos ma már nem annyira érdekelte a zokni. Hát az biztos hoyg nem a legjátékosabb kölyök de a nyugodtságát is szeretem.
Szombaton fotózás, vasárnap bécsbe megyek és hétfőn lesz a honlapon új dizi és remélhetőleg ide is sikerül valamit alkotnom :)



Hunor ugrik XD

Mozgalmas kép

Édes :D


2010. november 30., kedd

Is is és videók amiket látnotok KELL

Nos hol is kezdjem?
Hát megelőzendő a kiszökést: amikor mi elmentünk betettem Hunort a bundi mellé a kennelbe, amikor meg mostohaapám ment el kiengedte. Ezzel így megleszünk tavaszig remélhetőleg.
Bejöttün ka bejárati ajtón mikor hazaértünk és Hunor volt az egyetlen kai arra hogy maradsz kint! visszafordult a másik kettő /Totó Bundi/ meg ment mint a világtalanok, tódultak befelé.
Bundit némi gyügyögés kiséretében kitette anyám Totó meg kapott mostohaapám frissen sült pogácsájából és meglepetésemre neki is megcsinálta a trükköket bár csak az integetést és a forogot kérte tőle.
Miután egy pakolásztam, tanultam meg kutyaujságot olvastam magamhoz vettem egy adag jutalmat és ha már kéznél volt a Totó gyakoroltam vele egy csöppet. Mindent átvettünk hát a Benget úgy kiparodizálja ahogy van. Aztán elkezdtem vele az Érintet. Az elején csak nézett aztán többször megcsinálta végül befejeztük a már kész gyakorlatokkal. Még utoljára játszottunk eggyet a zoknival aztán kiment a konyhára a kosárkájába.
Szomorúan tapasztaltam hogy nincsen sajt itthon :S hunornak ki kell bírnia még minimum ezt az edzést száraz kajával. Ma meg is látszott hogy azért nem annyira rajong bár mindent megcsinált. Igazából az áll még nem megy olyan jól sajnos. Kétszer tudtam csak úgy felállítani hogy meszsebb ovlt mert mindig közelebb jött hozzám. Mondjuk ha csak egy lépést jött felém akkor már jónak számított. Fokozatossság.
Gyakorlás után játszottam vele eggyet a zoknival és megértem hogy 1X visszahozza. Éjjen éjjen hurrá. Bár kétszer kellett mondanom neki hogy ereszd. Wii de azért bolog vagyok. Noha egyébként nem ez volt a legjobb napja.
Feküdt, én kutyadokit néztem. Most nem követelte a simogatást elég volt neki hogy melettem feküdt (L).
Végül mielött kiment hülyeségből kipróbáltam hogy átmegy-e a hullahopp karikán. Minden gondolkodás nélkül, mintha ott sem lenne átment a karikán. Aztán kiküldtem.
Holnapra 20 cm havat mondanak wiii. Hétvégém nem karácsonyi fotózás.
Végezetül két videó amik mostanába a kedvenceim:
1. Trevis az agilitys angol agár. irtó ügyi és a szlalomja elég érdekesXD



2. Nagyon durva kutyás mutatványok vannak benne! Kedvencem a levegőbe szaltózós, frizbielkapás, és azok a hatalmas ugrások

2010. november 29., hétfő

Minnél több embert ismerek meg annál jobban szeretem a kutyámat!

Hát kezdjük a mai blogot.
A jó dolgokkal kezdeném mert aztán úgy is elég rossz lesz.
Nyah. Reggel Hunorka nem ugrált de vagy husszor zavartam ki met mindig benyitott a drágaság XD. Nah meg Aranka kajája fel volt téve a pultra mert nem ette meg erre állítólag Hunor beszabadult  és a pultról zabálta. Haláli lehetett, bár nem túl jó hogy még mindig lopkod :D. De most ebből nem csinálok nagy ügyet.
Ugrunk eggyet. Amikor hazaértünk Totó ölbe és Hunort hívtam magam után és szépen jött velem. Meg sem fordult a fejében a kifutás.
Bejött velünk a Totó a házba. Egyből lemostam a lábát és miután összeraktam a táskám a leselejtezett térdzoknimmal játszottunk. Lukas lett és a pár eggyik fele a totóé a másik a Hunoré lett. Hát Totót huzigáltam a konyha járólapján, lógott és gyakoroltam vele kivételesen nem jutalomfalatossan hanem játékosan. Meglepetésemre mindent megcsinált nagy élvezettel, bár kicsit furcsálta a jutalmazási stílust. Régebben megsértődött volna hogy nem kap kaját.
Aztán hazajött mostohaapám dúlva-fúlva hogy neki elege van a Hunorból merthogy kifut, a bolt elött megállította a forgalmat hogy ne üssék el a kutyát, meghogy többet nem megy el utánna őt nem érdekli ha elütik. Meghogy feltakarított és miért van ittbent a Totó. Hát irtózatosan kikeltem magamból. Kábé 10-szer kelett a Hunornak újra meg újra megtanítanom hogy nem mehet ki a kapun de mostohaapám mindig elcseszi. Paranoiás...szerinte a kutya azt várja hogy ő beszálljon a kocsiba és kifuthasson. Milyen érdekesh ogy nekem meg anyámnak nem fut ki. De árjöttem! Annyi negatív energiát közvetít a kutya felé hogy azért nem veszi komolyan.
Nah szóval behívtam a Hunort és nyomatékosan közöltem vele hogy FEL fogom törölni a sarat miután megmostam a kutya lábát.
Nagyon szépen hagyta már a lábmosást és még a törölgetést is. Aztán beküldtem a szobába amíg felmostam. Ezek után elég zaklatott voltam de amíg gyakoroltunk ezt nem mutattam. Midnen nagyon szépen pitt-pattul megy. Ma már állva is megcsinálta a maradot. Most csinálta először és meglepett hogy megértette. Az ülésből felállás szépen megyeget de messzíről még nem mert odajön hozzám. Bár így volt ez a fekvésből felülésnél is. Amit ma végre távolról is megcsinált. Haladunk haladunk! Aztán játszottunk a zoknijával és sokakl jobban érdekelte mint eddig bármelyik játéka. Közben az ereszdet gyakoroltuk és amikor legjobban játszott vele eltettem Anna tanácsára.
Utánna néztünk csodálatos kutyadokit. Irtó szar kedvem volt de akkor nem simogattam. Anyám eldöntötte hoyg tavasz helyett már most karácsonykor elköltözünk. Tehát feltehetőleg még nem lesz net ezért nem tudok olyan gyakran írni.
Visszatérve a címre ami egyébként főként mostohaapámra vonatkozik aki mindig elfelejti hogy az Aranka is volt ilyen. Nah a lényeg. A suliba is van pár olyan ember aki miatt igaz ez a mondás. Vannak kivételek főleg a kutyások bááár köztük is van egy-két kivétel. De összeségében az emberekben nagyon sokat lehet csalódni. A legtöbb kutya okosabb mint a legtöbb ember kai szembe jön veled az utcán...
Hogy jól fejezzük be: Hunro megzsokta a havat már nem zavarja és nagyon aranyos benne :)

2010. november 28., vasárnap

Hunor NEM szereti a havat XD

Igen igen végre egész sok mennyiségü hó hullott. már alig vártam hisz egy csomó blogban már vannak havas képek a kutyikról és most én is tudok hozni.
De először is. Hazajöttem és úgy döntöttünk hogy sétálunk egy kicsit a faluba. Amit régen csináltunk főleg a megtámadós eset óta. Dem ár tultettem magamat rajta. Szóval elmentünk egy hoszsabb túrára a faluba. Hunor az elején telejsene...nem Hunoros volt. Ugra,bugrált, húzott és végigutatta a az út többségét ha időben nem reagáltam le a szemezést a kerítés túloldalán lévő kutyával. Ilyet még nem nagyon csinált de eldöntöttem hogy most minden héten elmegyünk este egyszer-kétszer sétálni hogy ne legyen ilyen hangos vagyishát hogy megszokja az ilyen sétát is.
No persze hogy nem úsztuk meg támadás nélkül...iylenkor irtó mérges vagyok a kutya gazdájára. Megyünk el egy ház melett...csak egy sövénykerítés van erre előjön egy nagyobbacska tacskó és nekitámad a Bundinak. Szerencsére időben szétválltak és mentünk tovább. Közbe visszaszólogattunk hogy mennyenek haza meg ilyenek és Hunornak nem hátra kelett kapnia? Hát a kis alattomos majdnem hátsó lábon harapta... viszont ez bebizonyította hogy ha kell akkor Hunor meg tudja védeni magát.
Utánna már nem volt semmi ilyen hál' égnek de többször úgysem megyünk arra. Majd másmrre ahol van kutya de kerítésen bellül.
Elindulásunk után eleredt a hó és miután hazaértünk és vége lett a 101 nagykutyának már elég nagy ovlt a hó így hát kimentem a félig lemerült gépemmel fotózni. Hivogatom Hunort. Egyszer csak valami megbök hátulról. Basszus irtózatos halkan tud közlekedni! De a lényeg. Hívom, hívom a hóra olyan finnyásna lépked hogy fúú. Leülni nem üllt és mindig visszament a hómentes helyre. Bezzeg amikor a Totót kelett kergetni vagy a Bundi csontját ugatni akkor nem finnyáskodott. Hát majd megszokja.
Egyébként nagyon sűrü a szőre és nem fázik legalábbis nem látványosan.
Hunorlábnyom

Frissített trükkös vidi

Tegnap felfrissítettem Hunor trükkös videóját. A régiek maradak de a forogot bővítettem egy új beltéri felvétetllel ahol nagyon szépen csinálja, ez melett felkerült a vidibe a kerül, és az érint. Sajnos a szerkeztő program miatt egypár aprócska hiba becsúszott amit maj következő frissítéskor kijavítok:
- fekete részek
- Kerül ü-betójének lecsúszott az ékezete
- akadozó zene egy-két helyen a végén
De a lényeg a trükkök látszanak :D


Egyébként információt kaptam otthonról /mert uyge most apámnál vagyok/ Hunor ette a havat XD. Tehát nincs különösebben ellenére...egyenlőre. Majd ha nagyobb hó lesz meglátjuk. Mondjuk elég szőrös a talpa :D

2010. november 24., szerda

Hunor ma fél éves

Igen igen! Hunor ma töltötte be a 6 hónapos kort. Ennek örömére új dizájt fabrikáltam a honlapjára: www.gportal.hu/hunoragar
Egyébként ma is gyakoroltam vele és ma is egy tyúklépéssel jobban megy az áll. Az alap odlgok pedig szokás szerint tökéletesek.
Gyakorlás után Csodálatos kuytadokit néztünk ezerrel Hunor is. Aztán volt hogy arébb ültem és nem simogattam. Mit kinlódott hogy ne keljen felállnia de simogatási távolságban legyen XD. Öszsevissza kavaroktak a lábai és nyújtozkodott a fejével felém a drága. Élvezi ha kényesztetik.
Újabb dologra jöttem rá! Hunor szőrét tök jó visszafelé simogatni. De csak lágyan nem beleturva. Mert vannak iylen hosszabb szörszálai és azok tök jó tapintásuak. Hunor szőre eleve oylan mint egy pelyhes bunda XD.
Szóval megvagyunk asténként egy geész szobányi Hunorral akit most már TV függőnek mondhatunk. És mi a helyzet a lábmosással? Ma gyönyörüen hagyta még megtörölni is...az első lábait. A hátsó lábait rázogatja meg emelgeti ha viz éri tisztára mint Totó.

2010. november 22., hétfő

Gyakorlás ezerrel

A mai napom egy nagy kalap guano volt. Hál égnek itthon itt várnak a drágáim akiknél mindig felvidulok. Hunor nem ment ki a kapun szépen jött velem hátrafelé. Jópontot neki.
Jó nagy a sár ezért miután összeraktam a táskát, vágtam jutalmat behívtam a Hunort és anyám volt olyan kedves és lemosta a zuhanytálcába a kutya lábát. Nem túlzottan élvezte de nem volt olyan vészes mint gondoltam. Így hát minden esély megvan rá hogy megszokja a lábmosós történetet ami mostanába gyakoribb lesz szerintem.
Miután makulátlanul tiszta rózsaszín foltos mancsaival betotyogott a szobámba elkezdtünk gyakorolni. Átvettük az alapokat és a forog nagyon szépen megy bár még nem Totó szint. A került most máshogy csináltattam vele /ami azt jelenti hogy máshol volt a megkerülendő tárgy/ és szépen meg is csinálta messziről. Már amennyire a szoba távolsága engedte. Aztán elkeztük gyakorolni az állt. Kezd megyegetni bár még jutalommal kell csalogatni. De látszik hogy kezdi kapizsgálni és már nem is nagyon lép el a hátsó lábaival. Csináltattam vele egy ül-fekszik-fel-áll sort amiből az áll egész elfogadható volt. Szóval haladunk mint a gyorsvonat.
Utánna néztünk kutyadoki ismétlést. Odafeküdt hozzám és együtt néztük egy csomó ideig. Közben Hunor elaludt. Édesem. Meg csinálgattam fotókat is.
Nem szeretek vakut használni de...
Hunoros relax után kiküldtem. Hát eltartott egy darabig amig felkászálódott a nyakigláb. Közben egyébként Totó is bejött és le is mosta anyám a lábát szóval egyből utánan gyakoroltam vele. Hát a teljesítmény 100/100 pont. A forog már jutfalos reávezetés nélkül is hipergyors és ezsméletlen ahogy az első és hátsó lábait rakosgatja. A lábszlalom ileltve hát a nyolcas mindenféle rávezetés nélkül megy, a gurul és tecchalott irtó cuki az integetésről nem is beszélve amit még jobb lábbal is megcsinál! Pedig azzal csak a pacsit tanítottam neki. A hopp szóra még nem megy úgy hogy csak úgy önmagában felugrik. Most gyakoroljuk majd azt is jobban. Akarok vele ugrálókötelezni.
Totós gyakorlás után Cesar műsorán felbuzdulva nem engedtem be a személyes terembe ha ő jött hanem én hívtam utánna. Az ágyra is csak akkor jöhetett fel ha elötte lent feküdt egy kicsit.
Ezekben a pillanatokban is épp az ágyamon szunyókál oldalra dőlve.

2010. november 21., vasárnap

Visszaszámlálás

Hát újra itt vagyok. A hétvégén apámnál töltöttem ami bizonyos szempontból jó is de bizonyosból pedig rossz. Hogy miért? Jó mert Hunorban ülepednek a dolgok, rossz pedig mert nem tudok menni vele sétálni és gyakorolni sem ebben a két napban és nagyon tud hiányozni. Igen hozzám nőtt azóta amióta nálunk van.
Nos leforgattam a klippemet és 5. csapóra sikerült Totóval megcsináltatnom extrém aranyos módon az integetést amivel majd bővítem a trükkös vidijét.
De térjünk Hunorra. Nagyon örült nekem, miért is ne örült volna, egyébként hétvégén nem csinált smemi őrületes baromságot. Gyakoroltam is vele hisz végre volt saaajt. Ma elkezdtem neki a Áll!-t tanítani tehát hogy ülésből feláll. Kikisérleteztem hogy hogyan tanítom neki, már csak rögzíteni kell. Persze közben gyakoroljuk a hagyod-ot is de az már elég jól megy ahhoz hogy újjat kezdjek vele.
Utánna feküdtünk a szobámba majd anyám ágyába. Én, Totó, Anyám és Hunor. Békességben majdnem elaludtam. Hunor nyujtózott és pontosan akkora volt kinyujtott hátsó lábakkal és nyakkal mint én. Aztán én szörösszívü kitettem. Egyik felem szeretné ha feküdhetne ágyban egyik viszont nem. Eddig nem nagyon volt felengedve de azt fogom csinálni ha jól viselkedik és fekszik egy ideig az ágy elött akkor feljöhet.
+ Totó ekcémája nagyon kijött szegény hónajja és hátsó lábai nagyon hójagossak és pirossak. Nagyon fájhat neki. De bekentük, és kapott vitamint :S
A cikk címe visszaszámlálás. Hogy miért? pontosan 3 azaz három nap múlva lesz Hunor fél éves tehát pontosan három hónapja lesz nálunk. A honlapján új dizi várható és az ittenit is valószínüleg leváltom de más más stilusuak lesznek.

2010. november 18., csütörtök

A rablás

Keresztbe tett lábak
Reggel abban a hiszemben mentem el hogy becsuktam a hátsó ajtót. Ez a mondat még késöbb fontos lesz!
Végre csütörtök milyen jó is hogy mindjárt hétvége. Suliba nem volt semmi említésre méltó. Szokás szerint hazajöttünk, kiengedtük a nagyokat, Hunor nem hagyta békén Totót. De ez csak apró cukkolás semmi komoly de azért Totó néha elfáradhat.
Gyorsan megírtam a házit, összeraktam a táskámat és vettem magamhoz jutalmat. Sajnos elfogyott a sajt így maradt a száraztáp. Közben hazajött mostohaapám. Itt kezdődött a SOKK.
Kiderült hoyg az ajtó valamiért nem volt rendesen becsukva és  igaz hogy csak két órát volt ez így és mostohaapám sem volt messze. Mondta hogy maikor bejött az ajtó nyitva. Totó ak osarában hUnor meg össze-vissza randalírozik. Megjegyzem sosem volt még hogy nyitva maradt az ajtó és többet nem is fog előfordulni. Hunor megevett egy-két pékárut, a reggeli maradékom, sajtot stiklettit az asztalról és egy cukorkát mait kibontott a csomagolásából. Hát mondom de tök jó....
Egy szobányi Hunor :D
Ezen felbuzdulva behívtam a kutyát, közben mostohaapám vágott kolbászt. Jöhetett a munka. Először átvettem a Hunorral az alap gyakorlatokat, aztán elkezdtem a pulton lévő kolbászt piszkálni és ha közeljött akkor messzebb tereltem. Egy idő után már kicsit lejjebb a kenyeres ládára is tettem kolbászt és meszsebb mentem végül pedig egy egész tál kolbász volt a földön úgy hogy a kutya engem nézett. Ha leesett egy darabka volt hogy éppen hogycsak rápillantott. Ha ott voltam a pultnál csak egy bizonyos távolságig jött oda. Remélem ha ezt folytatom akkor nem lesz több lopkodás.  De büszke voltam rá hogy most szépen viselkedett. A végső feladat az volt hogy kiküldtem a bezárt teraszra és becsuktam az ajtót de nyitott állásban hagytam. Ha kopogott kinyitottam, rászóltam és hátrébb tereltem. Amikor egy ideje nem kopogott beengedtem és bementünk a szobámba tv-zni. Feküdt így feküdt úgy, keresztbetett lábakkal mint valami arisztokrata. Ha errébb ültem úgy helyezkedett hogy elérjem. Miután egy fél vagy egy órát pihent kiküldtem és ki is jött szépen nem úgy mint máskor mikor nincs nálam jutalom. Egyszerüen nyillik az ajtó és elhúz valamelyik szobába. Most kijött szépen bár volt nálam jutalom sajnos. De azért imádom Hunorkát.
Totó: minden este bent hawai.... olyan tényleg mint egy radiátor jó melette feküdne mert olyan jó kis meleg :)

2010. november 17., szerda

Új nyakörv

Hunor az új nyakörvében
Már a 80. bejegyzés! Mintha csak most kezdtem volna el írni Hunor életének szinte minden mozzanatát. Nem gondoltam volna hogy valaha ilyen gyakorisággal fogok blogot írni. Akik olvassák azoknak pedig 1000000 köszönet.
Kezdjük is hát a mai történéseket. Reggel közli velem anyám hogy a hUnor kilökte a kezéből a tápostálat. Hát mondom marha jó.... /vacsinál nem ovlt semmi probléma ilyen téren/
Megint kaptam Totó szerencsepuszit ami meghozta a szerencsémet. Németből 2-est kaptam nem 1-est ahogy azt vártam. Fizikából pedig a dolgozatba elég sok mindent tudtam. Reméljük az is jó lesz hála a csodálatos Totónak.
Délután amikor hazajöttünk Totó felkarol a többi kifut a kapun Hunorral egyetemben. Ha nem zsákutcába laknánk már nme lennének kutyáink :S. Nah de a jó hír hogy Hunor a falka élén tért viszsa alig 1 perc alatt a kábé 3. hívásra. Köszönöm drágám.
Összepakolgattam a cuccaim, tanultam és vágtam sajtot meg tettem el száraztápot. Eklővettem egy kis adag kolbászt amit becsomagoltam egy papírdarabra, hogyha leejtem a szőnyegre az ne legyen zsíros tőle.
Nos először végiggyakoroltunk mindent és a forogot már alig mutattam és megcsinálta tök nagy lelkesedéssel. Egyébkéntm idnen más megy. Sőt! A maranál kimentem a zsobából el a konyha másik feléig és vissza és ott maradt a drága (L). Aztán jöhetett a kolbászos Hagyod. Először csak letettem és úgy mondtam neki a parancsot. Aztán leejtettem. Nem igazán érdekelte. Ami jó. Aztán párszor leejtetem még és térhettünk a jutalomfalat véletlen leesésére a földön. Hát az első kettő sajtdarabkát megette de aztán már nem is nagyon kelett szólnom, tudta hoyg zat most nem eheti meg. Ez egy elég életszerü helyzetet szimulál hisz az embernek bármikor leeshet valami a kezéből és nem jó ha a kutya megeszi vagy elviszi. Utánna még egy-két alap dolog és a tanulós részt befejeztük.
Még mielött haza jöttünk volna. Elmentünk a szombathely Centerhez. Ott bementünk a Müllerbe meg az Euro family-be ahol körömlakkot vettem. Meglepetésemre a kutyás részlegen olyat találtam amire itt nem számítottam. Kendős nyakörv. Vékony ugyan de nagyon jól néz ki. Majd duplán teszem a másikkal. Itt 300 forint volt ami nagyon megérte hisz a fressibe a fele ekkor kétszer ennyibe kerül. Sőt még jó is lett a kutyának. Mert gyakorlás elején feltettem, hogy szokja.
Gyakorlás végén átmentünk anyukám szobájába mert ott jobbak a fényviszonyok, és fotózgattam az új nyakörvével Hunort. Nagyon nagyon nagyon jól fotózható volt. Még a fejét sem mozgatta. Többnyire a kamerába nézett de jutfallal meg lehetett mutatni neki, hogy merre nézzen. Jaj de örültem és miylen büszke vagyok rá hogy ilyen jól lehet fotózni. Aztán simiztem, kitalálta melyik kezemben van a kaja és még egyszer a Hagyod-ot a konyhán tésztával gyakoroltuk. Majd azzal ki is küldtem. Nos sjanso szóra nem mindig megyk i akármennyire is határozott vagyok..terelni kell XD.
Mindig azt hiszem ha valami hüyleséget csinál, hogy csak ő csinálhat ilyet és csak nekem vannak iylen gondjaim, de aztán eszembe jut hogy másoknak is voltak/vannak gondjaik és van kainek nem is kölyökkel. Hunor egy lüke kölök nem várhatom el hogy glóriával a feje fölött futkozzon mert 1: röhejes lenne 2: a többiek leszednék.