Nos hol is kezdjem?
Hát megelőzendő a kiszökést: amikor mi elmentünk betettem Hunort a bundi mellé a kennelbe, amikor meg mostohaapám ment el kiengedte. Ezzel így megleszünk tavaszig remélhetőleg.
Bejöttün ka bejárati ajtón mikor hazaértünk és Hunor volt az egyetlen kai arra hogy maradsz kint! visszafordult a másik kettő /Totó Bundi/ meg ment mint a világtalanok, tódultak befelé.
Bundit némi gyügyögés kiséretében kitette anyám Totó meg kapott mostohaapám frissen sült pogácsájából és meglepetésemre neki is megcsinálta a trükköket bár csak az integetést és a forogot kérte tőle.
Miután egy pakolásztam, tanultam meg kutyaujságot olvastam magamhoz vettem egy adag jutalmat és ha már kéznél volt a Totó gyakoroltam vele egy csöppet. Mindent átvettünk hát a Benget úgy kiparodizálja ahogy van. Aztán elkezdtem vele az Érintet. Az elején csak nézett aztán többször megcsinálta végül befejeztük a már kész gyakorlatokkal. Még utoljára játszottunk eggyet a zoknival aztán kiment a konyhára a kosárkájába.
Szomorúan tapasztaltam hogy nincsen sajt itthon :S hunornak ki kell bírnia még minimum ezt az edzést száraz kajával. Ma meg is látszott hogy azért nem annyira rajong bár mindent megcsinált. Igazából az áll még nem megy olyan jól sajnos. Kétszer tudtam csak úgy felállítani hogy meszsebb ovlt mert mindig közelebb jött hozzám. Mondjuk ha csak egy lépést jött felém akkor már jónak számított. Fokozatossság.
Gyakorlás után játszottam vele eggyet a zoknival és megértem hogy 1X visszahozza. Éjjen éjjen hurrá. Bár kétszer kellett mondanom neki hogy ereszd. Wii de azért bolog vagyok. Noha egyébként nem ez volt a legjobb napja.
Feküdt, én kutyadokit néztem. Most nem követelte a simogatást elég volt neki hogy melettem feküdt (L).
Végül mielött kiment hülyeségből kipróbáltam hogy átmegy-e a hullahopp karikán. Minden gondolkodás nélkül, mintha ott sem lenne átment a karikán. Aztán kiküldtem.
Holnapra 20 cm havat mondanak wiii. Hétvégém nem karácsonyi fotózás.
Végezetül két videó amik mostanába a kedvenceim:
1. Trevis az agilitys angol agár. irtó ügyi és a szlalomja elég érdekesXD
2. Nagyon durva kutyás mutatványok vannak benne! Kedvencem a levegőbe szaltózós, frizbielkapás, és azok a hatalmas ugrások
2010. november 30., kedd
2010. november 29., hétfő
Minnél több embert ismerek meg annál jobban szeretem a kutyámat!
Hát kezdjük a mai blogot.
A jó dolgokkal kezdeném mert aztán úgy is elég rossz lesz.
Nyah. Reggel Hunorka nem ugrált de vagy husszor zavartam ki met mindig benyitott a drágaság XD. Nah meg Aranka kajája fel volt téve a pultra mert nem ette meg erre állítólag Hunor beszabadult és a pultról zabálta. Haláli lehetett, bár nem túl jó hogy még mindig lopkod :D. De most ebből nem csinálok nagy ügyet.
Ugrunk eggyet. Amikor hazaértünk Totó ölbe és Hunort hívtam magam után és szépen jött velem. Meg sem fordult a fejében a kifutás.
Bejött velünk a Totó a házba. Egyből lemostam a lábát és miután összeraktam a táskám a leselejtezett térdzoknimmal játszottunk. Lukas lett és a pár eggyik fele a totóé a másik a Hunoré lett. Hát Totót huzigáltam a konyha járólapján, lógott és gyakoroltam vele kivételesen nem jutalomfalatossan hanem játékosan. Meglepetésemre mindent megcsinált nagy élvezettel, bár kicsit furcsálta a jutalmazási stílust. Régebben megsértődött volna hogy nem kap kaját.
Aztán hazajött mostohaapám dúlva-fúlva hogy neki elege van a Hunorból merthogy kifut, a bolt elött megállította a forgalmat hogy ne üssék el a kutyát, meghogy többet nem megy el utánna őt nem érdekli ha elütik. Meghogy feltakarított és miért van ittbent a Totó. Hát irtózatosan kikeltem magamból. Kábé 10-szer kelett a Hunornak újra meg újra megtanítanom hogy nem mehet ki a kapun de mostohaapám mindig elcseszi. Paranoiás...szerinte a kutya azt várja hogy ő beszálljon a kocsiba és kifuthasson. Milyen érdekesh ogy nekem meg anyámnak nem fut ki. De árjöttem! Annyi negatív energiát közvetít a kutya felé hogy azért nem veszi komolyan.
Nah szóval behívtam a Hunort és nyomatékosan közöltem vele hogy FEL fogom törölni a sarat miután megmostam a kutya lábát.
Nagyon szépen hagyta már a lábmosást és még a törölgetést is. Aztán beküldtem a szobába amíg felmostam. Ezek után elég zaklatott voltam de amíg gyakoroltunk ezt nem mutattam. Midnen nagyon szépen pitt-pattul megy. Ma már állva is megcsinálta a maradot. Most csinálta először és meglepett hogy megértette. Az ülésből felállás szépen megyeget de messzíről még nem mert odajön hozzám. Bár így volt ez a fekvésből felülésnél is. Amit ma végre távolról is megcsinált. Haladunk haladunk! Aztán játszottunk a zoknijával és sokakl jobban érdekelte mint eddig bármelyik játéka. Közben az ereszdet gyakoroltuk és amikor legjobban játszott vele eltettem Anna tanácsára.
Utánna néztünk csodálatos kutyadokit. Irtó szar kedvem volt de akkor nem simogattam. Anyám eldöntötte hoyg tavasz helyett már most karácsonykor elköltözünk. Tehát feltehetőleg még nem lesz net ezért nem tudok olyan gyakran írni.
Visszatérve a címre ami egyébként főként mostohaapámra vonatkozik aki mindig elfelejti hogy az Aranka is volt ilyen. Nah a lényeg. A suliba is van pár olyan ember aki miatt igaz ez a mondás. Vannak kivételek főleg a kutyások bááár köztük is van egy-két kivétel. De összeségében az emberekben nagyon sokat lehet csalódni. A legtöbb kutya okosabb mint a legtöbb ember kai szembe jön veled az utcán...
Hogy jól fejezzük be: Hunro megzsokta a havat már nem zavarja és nagyon aranyos benne :)

2010. november 28., vasárnap
Hunor NEM szereti a havat XD
Igen igen végre egész sok mennyiségü hó hullott. már alig vártam hisz egy csomó blogban már vannak havas képek a kutyikról és most én is tudok hozni.
De először is. Hazajöttem és úgy döntöttünk hogy sétálunk egy kicsit a faluba. Amit régen csináltunk főleg a megtámadós eset óta. Dem ár tultettem magamat rajta. Szóval elmentünk egy hoszsabb túrára a faluba. Hunor az elején telejsene...nem Hunoros volt. Ugra,bugrált, húzott és végigutatta a az út többségét ha időben nem reagáltam le a szemezést a kerítés túloldalán lévő kutyával. Ilyet még nem nagyon csinált de eldöntöttem hogy most minden héten elmegyünk este egyszer-kétszer sétálni hogy ne legyen ilyen hangos vagyishát hogy megszokja az ilyen sétát is.
No persze hogy nem úsztuk meg támadás nélkül...iylenkor irtó mérges vagyok a kutya gazdájára. Megyünk el egy ház melett...csak egy sövénykerítés van erre előjön egy nagyobbacska tacskó és nekitámad a Bundinak. Szerencsére időben szétválltak és mentünk tovább. Közbe visszaszólogattunk hogy mennyenek haza meg ilyenek és Hunornak nem hátra kelett kapnia? Hát a kis alattomos majdnem hátsó lábon harapta... viszont ez bebizonyította hogy ha kell akkor Hunor meg tudja védeni magát.

Utánna már nem volt semmi ilyen hál' égnek de többször úgysem megyünk arra. Majd másmrre ahol van kutya de kerítésen bellül.
Elindulásunk után eleredt a hó és miután hazaértünk és vége lett a 101 nagykutyának már elég nagy ovlt a hó így hát kimentem a félig lemerült gépemmel fotózni. Hivogatom Hunort. Egyszer csak valami megbök hátulról. Basszus irtózatos halkan tud közlekedni! De a lényeg. Hívom, hívom a hóra olyan finnyásna lépked hogy fúú. Leülni nem üllt és mindig visszament a hómentes helyre. Bezzeg amikor a Totót kelett kergetni vagy a Bundi csontját ugatni akkor nem finnyáskodott. Hát majd megszokja.
Egyébként nagyon sűrü a szőre és nem fázik legalábbis nem látványosan.

Hunorlábnyom |
Frissített trükkös vidi
Tegnap felfrissítettem Hunor trükkös videóját. A régiek maradak de a forogot bővítettem egy új beltéri felvétetllel ahol nagyon szépen csinálja, ez melett felkerült a vidibe a kerül, és az érint. Sajnos a szerkeztő program miatt egypár aprócska hiba becsúszott amit maj következő frissítéskor kijavítok:
- fekete részek
- Kerül ü-betójének lecsúszott az ékezete
- akadozó zene egy-két helyen a végén
De a lényeg a trükkök látszanak :D
Egyébként információt kaptam otthonról /mert uyge most apámnál vagyok/ Hunor ette a havat XD. Tehát nincs különösebben ellenére...egyenlőre. Majd ha nagyobb hó lesz meglátjuk. Mondjuk elég szőrös a talpa :D

2010. november 24., szerda
Hunor ma fél éves
Igen igen! Hunor ma töltötte be a 6 hónapos kort. Ennek örömére új dizájt fabrikáltam a honlapjára: www.gportal.hu/hunoragar
Egyébként ma is gyakoroltam vele és ma is egy tyúklépéssel jobban megy az áll. Az alap odlgok pedig szokás szerint tökéletesek.
Gyakorlás után Csodálatos kuytadokit néztünk ezerrel Hunor is. Aztán volt hogy arébb ültem és nem simogattam. Mit kinlódott hogy ne keljen felállnia de simogatási távolságban legyen XD. Öszsevissza kavaroktak a lábai és nyújtozkodott a fejével felém a drága. Élvezi ha kényesztetik.
Újabb dologra jöttem rá! Hunor szőrét tök jó visszafelé simogatni. De csak lágyan nem beleturva. Mert vannak iylen hosszabb szörszálai és azok tök jó tapintásuak. Hunor szőre eleve oylan mint egy pelyhes bunda XD.
Szóval megvagyunk asténként egy geész szobányi Hunorral akit most már TV függőnek mondhatunk. És mi a helyzet a lábmosással? Ma gyönyörüen hagyta még megtörölni is...az első lábait. A hátsó lábait rázogatja meg emelgeti ha viz éri tisztára mint Totó.

2010. november 22., hétfő
Gyakorlás ezerrel
A mai napom egy nagy kalap guano volt. Hál égnek itthon itt várnak a drágáim akiknél mindig felvidulok. Hunor nem ment ki a kapun szépen jött velem hátrafelé. Jópontot neki.
Jó nagy a sár ezért miután összeraktam a táskát, vágtam jutalmat behívtam a Hunort és anyám volt olyan kedves és lemosta a zuhanytálcába a kutya lábát. Nem túlzottan élvezte de nem volt olyan vészes mint gondoltam. Így hát minden esély megvan rá hogy megszokja a lábmosós történetet ami mostanába gyakoribb lesz szerintem.
Miután makulátlanul tiszta rózsaszín foltos mancsaival betotyogott a szobámba elkezdtünk gyakorolni. Átvettük az alapokat és a forog nagyon szépen megy bár még nem Totó szint. A került most máshogy csináltattam vele /ami azt jelenti hogy máshol volt a megkerülendő tárgy/ és szépen meg is csinálta messziről. Már amennyire a szoba távolsága engedte. Aztán elkeztük gyakorolni az állt. Kezd megyegetni bár még jutalommal kell csalogatni. De látszik hogy kezdi kapizsgálni és már nem is nagyon lép el a hátsó lábaival. Csináltattam vele egy ül-fekszik-fel-áll sort amiből az áll egész elfogadható volt. Szóval haladunk mint a gyorsvonat.
Utánna néztünk kutyadoki ismétlést. Odafeküdt hozzám és együtt néztük egy csomó ideig. Közben Hunor elaludt. Édesem. Meg csinálgattam fotókat is.
Hunoros relax után kiküldtem. Hát eltartott egy darabig amig felkászálódott a nyakigláb. Közben egyébként Totó is bejött és le is mosta anyám a lábát szóval egyből utánan gyakoroltam vele. Hát a teljesítmény 100/100 pont. A forog már jutfalos reávezetés nélkül is hipergyors és ezsméletlen ahogy az első és hátsó lábait rakosgatja. A lábszlalom ileltve hát a nyolcas mindenféle rávezetés nélkül megy, a gurul és tecchalott irtó cuki az integetésről nem is beszélve amit még jobb lábbal is megcsinál! Pedig azzal csak a pacsit tanítottam neki. A hopp szóra még nem megy úgy hogy csak úgy önmagában felugrik. Most gyakoroljuk majd azt is jobban. Akarok vele ugrálókötelezni.
Totós gyakorlás után Cesar műsorán felbuzdulva nem engedtem be a személyes terembe ha ő jött hanem én hívtam utánna. Az ágyra is csak akkor jöhetett fel ha elötte lent feküdt egy kicsit.
Ezekben a pillanatokban is épp az ágyamon szunyókál oldalra dőlve.
Jó nagy a sár ezért miután összeraktam a táskát, vágtam jutalmat behívtam a Hunort és anyám volt olyan kedves és lemosta a zuhanytálcába a kutya lábát. Nem túlzottan élvezte de nem volt olyan vészes mint gondoltam. Így hát minden esély megvan rá hogy megszokja a lábmosós történetet ami mostanába gyakoribb lesz szerintem.
Miután makulátlanul tiszta rózsaszín foltos mancsaival betotyogott a szobámba elkezdtünk gyakorolni. Átvettük az alapokat és a forog nagyon szépen megy bár még nem Totó szint. A került most máshogy csináltattam vele /ami azt jelenti hogy máshol volt a megkerülendő tárgy/ és szépen meg is csinálta messziről. Már amennyire a szoba távolsága engedte. Aztán elkeztük gyakorolni az állt. Kezd megyegetni bár még jutalommal kell csalogatni. De látszik hogy kezdi kapizsgálni és már nem is nagyon lép el a hátsó lábaival. Csináltattam vele egy ül-fekszik-fel-áll sort amiből az áll egész elfogadható volt. Szóval haladunk mint a gyorsvonat.
Utánna néztünk kutyadoki ismétlést. Odafeküdt hozzám és együtt néztük egy csomó ideig. Közben Hunor elaludt. Édesem. Meg csinálgattam fotókat is.
Nem szeretek vakut használni de... |
Totós gyakorlás után Cesar műsorán felbuzdulva nem engedtem be a személyes terembe ha ő jött hanem én hívtam utánna. Az ágyra is csak akkor jöhetett fel ha elötte lent feküdt egy kicsit.
Ezekben a pillanatokban is épp az ágyamon szunyókál oldalra dőlve.
2010. november 21., vasárnap
Visszaszámlálás
Hát újra itt vagyok. A hétvégén apámnál töltöttem ami bizonyos szempontból jó is de bizonyosból pedig rossz. Hogy miért? Jó mert Hunorban ülepednek a dolgok, rossz pedig mert nem tudok menni vele sétálni és gyakorolni sem ebben a két napban és nagyon tud hiányozni. Igen hozzám nőtt azóta amióta nálunk van.
Nos leforgattam a klippemet és 5. csapóra sikerült Totóval megcsináltatnom extrém aranyos módon az integetést amivel majd bővítem a trükkös vidijét.
De térjünk Hunorra. Nagyon örült nekem, miért is ne örült volna, egyébként hétvégén nem csinált smemi őrületes baromságot. Gyakoroltam is vele hisz végre volt saaajt. Ma elkezdtem neki a Áll!-t tanítani tehát hogy ülésből feláll. Kikisérleteztem hogy hogyan tanítom neki, már csak rögzíteni kell. Persze közben gyakoroljuk a hagyod-ot is de az már elég jól megy ahhoz hogy újjat kezdjek vele.
Utánna feküdtünk a szobámba majd anyám ágyába. Én, Totó, Anyám és Hunor. Békességben majdnem elaludtam. Hunor nyujtózott és pontosan akkora volt kinyujtott hátsó lábakkal és nyakkal mint én. Aztán én szörösszívü kitettem. Egyik felem szeretné ha feküdhetne ágyban egyik viszont nem. Eddig nem nagyon volt felengedve de azt fogom csinálni ha jól viselkedik és fekszik egy ideig az ágy elött akkor feljöhet.
+ Totó ekcémája nagyon kijött szegény hónajja és hátsó lábai nagyon hójagossak és pirossak. Nagyon fájhat neki. De bekentük, és kapott vitamint :S
A cikk címe visszaszámlálás. Hogy miért? pontosan 3 azaz három nap múlva lesz Hunor fél éves tehát pontosan három hónapja lesz nálunk. A honlapján új dizi várható és az ittenit is valószínüleg leváltom de más más stilusuak lesznek.

2010. november 18., csütörtök
A rablás
Keresztbe tett lábak |
Végre csütörtök milyen jó is hogy mindjárt hétvége. Suliba nem volt semmi említésre méltó. Szokás szerint hazajöttünk, kiengedtük a nagyokat, Hunor nem hagyta békén Totót. De ez csak apró cukkolás semmi komoly de azért Totó néha elfáradhat.
Gyorsan megírtam a házit, összeraktam a táskámat és vettem magamhoz jutalmat. Sajnos elfogyott a sajt így maradt a száraztáp. Közben hazajött mostohaapám. Itt kezdődött a SOKK.
Kiderült hoyg az ajtó valamiért nem volt rendesen becsukva és igaz hogy csak két órát volt ez így és mostohaapám sem volt messze. Mondta hogy maikor bejött az ajtó nyitva. Totó ak osarában hUnor meg össze-vissza randalírozik. Megjegyzem sosem volt még hogy nyitva maradt az ajtó és többet nem is fog előfordulni. Hunor megevett egy-két pékárut, a reggeli maradékom, sajtot stiklettit az asztalról és egy cukorkát mait kibontott a csomagolásából. Hát mondom de tök jó....
Egy szobányi Hunor :D |
Totó: minden este bent hawai.... olyan tényleg mint egy radiátor jó melette feküdne mert olyan jó kis meleg :)
2010. november 17., szerda
Új nyakörv
Hunor az új nyakörvében |
Már a 80. bejegyzés! Mintha csak most kezdtem volna el írni Hunor életének szinte minden mozzanatát. Nem gondoltam volna hogy valaha ilyen gyakorisággal fogok blogot írni. Akik olvassák azoknak pedig 1000000 köszönet.
Kezdjük is hát a mai történéseket. Reggel közli velem anyám hogy a hUnor kilökte a kezéből a tápostálat. Hát mondom marha jó.... /vacsinál nem ovlt semmi probléma ilyen téren/
Megint kaptam Totó szerencsepuszit ami meghozta a szerencsémet. Németből 2-est kaptam nem 1-est ahogy azt vártam. Fizikából pedig a dolgozatba elég sok mindent tudtam. Reméljük az is jó lesz hála a csodálatos Totónak.
Délután amikor hazajöttünk Totó felkarol a többi kifut a kapun Hunorral egyetemben. Ha nem zsákutcába laknánk már nme lennének kutyáink :S. Nah de a jó hír hogy Hunor a falka élén tért viszsa alig 1 perc alatt a kábé 3. hívásra. Köszönöm drágám.
Összepakolgattam a cuccaim, tanultam és vágtam sajtot meg tettem el száraztápot. Eklővettem egy kis adag kolbászt amit becsomagoltam egy papírdarabra, hogyha leejtem a szőnyegre az ne legyen zsíros tőle.
Nos először végiggyakoroltunk mindent és a forogot már alig mutattam és megcsinálta tök nagy lelkesedéssel. Egyébkéntm idnen más megy. Sőt! A maranál kimentem a zsobából el a konyha másik feléig és vissza és ott maradt a drága (L). Aztán jöhetett a kolbászos Hagyod. Először csak letettem és úgy mondtam neki a parancsot. Aztán leejtettem. Nem igazán érdekelte. Ami jó. Aztán párszor leejtetem még és térhettünk a jutalomfalat véletlen leesésére a földön. Hát az első kettő sajtdarabkát megette de aztán már nem is nagyon kelett szólnom, tudta hoyg zat most nem eheti meg. Ez egy elég életszerü helyzetet szimulál hisz az embernek bármikor leeshet valami a kezéből és nem jó ha a kutya megeszi vagy elviszi. Utánna még egy-két alap dolog és a tanulós részt befejeztük.

Még mielött haza jöttünk volna. Elmentünk a szombathely Centerhez. Ott bementünk a Müllerbe meg az Euro family-be ahol körömlakkot vettem. Meglepetésemre a kutyás részlegen olyat találtam amire itt nem számítottam. Kendős nyakörv. Vékony ugyan de nagyon jól néz ki. Majd duplán teszem a másikkal. Itt 300 forint volt ami nagyon megérte hisz a fressibe a fele ekkor kétszer ennyibe kerül. Sőt még jó is lett a kutyának. Mert gyakorlás elején feltettem, hogy szokja.
Gyakorlás végén átmentünk anyukám szobájába mert ott jobbak a fényviszonyok, és fotózgattam az új nyakörvével Hunort. Nagyon nagyon nagyon jól fotózható volt. Még a fejét sem mozgatta. Többnyire a kamerába nézett de jutfallal meg lehetett mutatni neki, hogy merre nézzen. Jaj de örültem és miylen büszke vagyok rá hogy ilyen jól lehet fotózni. Aztán simiztem, kitalálta melyik kezemben van a kaja és még egyszer a Hagyod-ot a konyhán tésztával gyakoroltuk. Majd azzal ki is küldtem. Nos sjanso szóra nem mindig megyk i akármennyire is határozott vagyok..terelni kell XD.
Mindig azt hiszem ha valami hüyleséget csinál, hogy csak ő csinálhat ilyet és csak nekem vannak iylen gondjaim, de aztán eszembe jut hogy másoknak is voltak/vannak gondjaik és van kainek nem is kölyökkel. Hunor egy lüke kölök nem várhatom el hogy glóriával a feje fölött futkozzon mert 1: röhejes lenne 2: a többiek leszednék.

2010. november 16., kedd
Hunor nagy ugrása
Vigyori, alvós Hunor |
Reggel mielött lementünk kaptam Totótól szerencsepuszit. Ennek van története. Régebben amikor kaput nyitottam mindig jött velem Totó és akkor mindig kaptam tőle puszit és amelyik napokon nem azon tuti hogy valami rossz dolog történt és így lettem szerenscepuszi függő bár már régen kértem reggel tőle. De viszonylag be is vált, föci nem lett olyan siralmas, kémiadogába olyanok ovltak amiket a függvénytáblázatból ki tudtunk nézni, elmaradt a tesi! Szal valamennyire bevállhat XD.
Nah de ugorjunk arra hogy miért ez a blog cím. Hát jövünk haza. Mostohaapám is épp akkor ért haza és Totó, Hunor a terazsra fel vannak zárva. Amint kinyitottuk a kaput Bundi, Aranka sprint ki és valamit kergettel egy kerítés mentén. Feltehetőleg a szomszéd kutyát :S. Nah al ényeg az hogy iután anyám bejárt becsuktam a kaput de a kiskapu nyitva volt hogy be tudjanak jönni a nagyok miután anyám visszahívta őket. És akkor....reng a terasz ajtaja egyszer csak körömkopogás. Hátralesek...Hunor kívül, ajtó csukva. Szóval kiugrott. Nagyon de nagyon nagyon remélem hoyg ebből nem csinál rendszert.De zaért örülök hoyg nem lett baja a lükedéknek. Majd figyelek rá hoyg ez ne következzen be még egyszer.
Bent öszseraktam a táskámat. Hát egyszer csak hallom kint kopog ak uytatányér...Hunor beslisszant. Ki akarom küldeni erre beszánkázik a zsobámba az íróasztal alá és "elfolyik" /A Totó zsokta zet csinálni amikro nem akarja hogy kivigyük...ez annyiból áll hogy a kutya úgy elhagyja magát és fel nem lehet venni mert öszsenő a kosarával/ szerencsére Hunor ezt még nem fejlesztette ki ennyire. Oké...kiküldöm Hunort Totó beslisszan, rakom ki Totót...Hunor megint bent és végül sikerült mind a kettőt kívül tartanom. Elég vicces volt.
Hunor és az autója |
Átvettük az alap dolgaink és a körül már messziről is ment kétszer. WII. Midnen egyéb szintén profin megy. A forog is nagyon aranyos és viszonylag jó tempóju. Aztán behoztam egy szelet száraz kenyeret és gyakoroltuk a hagyod-ot úgy hogy csak a földön volt. Kétszer ki kelett szednem a szájából a kenyeret de egy jól végrehajtott gyakorlat után jött a továbblépés. Felálltam és a fekvő Hunor mellé ejtettem a kenyeret. Első alkalmakkor még védenem kelett de aztán már al ábai közé is begurulhatott ős nem foglalkozott vele. Sőt véletlenül egy sajtdarabka is leesett, arra meg rá se hederített. Vá tök büszke vagyok rá.
Gyakorlás végeztével simogattam egy kicsit a szobámban aztán átmentünk a másik szobába anyámat terrorizálni. Kényesztettük Hunort majd kipucoltuk a fülét ami eléggé koszos volt, már itt volt az ideje egy nagytakarításnak. Egész szépen türte. Volt még egy kis simi, az én szobámban is majd ki akart menni. Kiengedtem az udvarra egy kenyér kiséretében.
Valamikor volt nagy dübörgés kint. Kérdezem anyukám: mi volt ez?
- Hunor ugatta Arankát majd jött a Totó és leszedte Arankát a Hunorról.
Lefordítva: Hunor nem hagyta békén Arankát, jött a Totó és azt hitte Aranka bántja Hunort ezért ő Arankát szidta le XD.
2010. november 15., hétfő
Hagyod!
Hunor a lábamon TV-t néz a lába alatt a németkönyvemmel :D |
-Igen
- Hogy fog integetni
- Meg van tanítva!
- Ez igen xD
utánan mondtam hogy még osk trükköt tud és lehet hogy befut a filmiparban :D.
Nah szóval. Ezek után hazajöttünk, összepakoltam a táskám, olvastam majd vágtam jutfalt meg vettem magamhoz száraztápot. Behívtam Hunort és hál' égnek nem volt koszos a lába. Átvettem vele a odlgokat amik közül minden szépen ment.
Aztán letettem a szőnyegre egy darabka száraztápot és addig "védtem" amíg el nem nézett. Majd mondtam neki hogy Hagyod! klikk és jutfal. Aztán csak nőtt a száraztáp mennyisége a földön, egyre közelebb hozzá, majd egy két szelet sajt is. Aztán felmarkoltam. Kimentem és behoztam egy darab száraz kenyeret. Ismét nem ette meg. Aztán hátráltam, csak engem nézett. Végül kijutottunk ak onyhára haol mostohaapám olvasott mint zavaró tényező. Az adag megnőtt két száraz kenyérre és végül három darabka kolbászra a földön. Hát le a kalappal főleg hogy tökre el tudtam távolodni és még hátat is tudtam fordítani. Nagyon nagyon örültem. Aztán csináltattam vele még egy két feladatot így megmutatva mostohaapámnak hogy hogy fejlődik a drágaságom.
Hunor összekuporodva. Hogy fért el akkora helyen? |
Szóval okos, szép, szőke és intelligens XD. Emelett szeretetreméltó, bújós, rámfekvős, tévénézős, cesar millan szerető, zeneimádó, lóbarát kutya aki szeret lopni és épp erről próbálom a Hagyod!-al leszoktatni.
2010. november 14., vasárnap
A "kis" modell
Ma is milyen szép idő volt! Imádom, és örülök hogy itthon maradtam és nem mentem nagymamámékhoz. Ma a hegyre mentünk el sétálni. Először is kocsival kimentünk aztán a pincénél voltunk egy keveset. Persze megint Hunor, Bundi párost sétáltattuk. De nem kell aggódni Totókát tegnap még kivitte anyukám amikor ő kiment a hegyre szóval Totó is mozgott.
Nah szóval. Elindultunk sétálni. Úgy döntöttünk egyh osszabb útvonalon megyünk de közben ak ilátónál megálltunk. Felmentünk és flefelé még nem is volt baj Hunorral. De lefelé....alig akart alindulni a lépcsőn. a bundiék meg már leértek. Mondtam anyámnak hogy hozza viszsa kicsit a Bundit hogy lássa a Hunor. Én lejjebb léptem a lépcsőn és akkor óvatosna elindult lefel és onnatól jött szépen. Persze kapott jutfalt a fordulóban is és lent is.
Mentünk tovább. Az erdő elött találkoztunk két kutyát sétáltató emberrel. Egy francia bulldog volt és egy puli szerü kutyus. Ez utóbbi még olyan kölyökforma volt de midnegyiket rövidpórázra fogták amíg elmentünk mellettük. A kisebbik meg elkezdett sipákolni. Hunor nem tudta most mit kezdjen ezzel a hangel de aztán eltávolodtak és jött normálisan. Dombnak lefelé felvette a "vakvezetőkutyás tempóját" és jó völt vele jönni. Közben egyébként volt hogy hosszú pórázra engedtem és nem is távolodott el teljesen. Jah: flexivel vittem.
Aztán az egyik pincénél kint volt anyám egyik ismerőse aztán ott megáltunk beszélgetni, anyám elengedte a Bundit. Hunorka meg beleült az ölembe...mert hát azt hiszi hogy ő egy Totó méretü kis öleb. Aztán az első lábait a térdemre tette. Amikor le akartam tenni ak uyta meg összeesett annyira rám volt támaszkodva :D. Aztán beült elém és ott akkor már jó volt. Nem támaszkodott rám. Aztán anyám megfogta a Bundit és mentünk tovább. Lent a hegy alatti köves úton kocogtam egy kicsit Hunorral. Hoszsú pórázra ovlt engedve de ott ügetett mellettem néha rám nézve. Szép volt, tempós és egyszerüen jó. Aztán megálltunk bevárni Bundiékat. Megyünk tovább és a Hunor valamit nagyon néz az egyik fán. Mondom biztos csak valami levél. Aztán amikor több méter után is azt az egy fát bámulta én is jobban megnéztem és nagyon meglepődtem. Egy mókust nézett. Hogy kiszúrta...hát nem véletlenül agár :D. Tök cuki volt a mókus anyám alig vette észre úgy beleolvadt az ágak közé de ha a szemével megtalálta az ember akkor már jól kivehető volt. Oké...mentünk tovább felmentünk az egyik ismerősünk pincéje melett. Megálltunk megint beszélgetni, Bundi megette a kitett macskakaját, Hunor meg elterült mint hortobágyon a furulyaszó. Nah aztán kér mézet és én meg úgy döntöttem a további kis szakaszon egyedül viszem a két kutyát. Hunro jobb oldalt bundi bal oldalt, mert egyik oldalon nem volt jó. Meglepő módon Bundi sem húzott a fenébe el, de hát már le ovlt fáradva így érthető. Hunort meg kellett néhányszor korrigálni. Nem fáradt el eléggé, vagy csak gyorsabb akart lenni a falkatársánál.
Megint voltunk egy kicsit a pincénknél. Anyám lefotózott engem meg a Hunort hogy legyen friss kép aztán meg én egyedül próbálkoztam az agarammal. Volt még nálam pár jutfal és meglepetésemre ülve, fekve sőt még állva is mozdulatlan marad és még a kamerába is nézett nem pedig a jutalomra. Hát most érdemel egy 5.-öst. Jó sok képet csináltam róla. Örültem hogy ilyen okos volt. Aztán hazamentünk és Totó vérig sértetten hörgött XD. De bejött és kapott egy kis simit no meg ropit és megbékélt. De kitettük mert külömben megint éjjel tutul.
Jó hétvége volt, az egyik legjobb. Sőt majd elfeljetettem mondani délelött megnéztük A kutyakomédia címü filmet. Ez nem az amelyiket most játszották a moziba ez egy '99-es film. A főszereplő kutya egy kopó, de van benne Parson russel, Briard, Bulldog, Poodle, és a főszereplő "szerelme" egy basett hound. Rajtuk kívül van még benne egy csodálatosan szép róka és két ló. Az álaltok nem bezsélnek de kicsit oylan mintha még is megértenék őket az emberek. Nagyon jó kis film :D

2010. november 13., szombat
A hattyúk tava
Hú ma milyen jó idő volt. Hétágra sütött a nap és az összes kutya egész nap napozott.
Ma is elmentünk a víztározóhoz és meglepetésünkre, alig voltak páran. Talán a sár miatt mert hát elég nagy sár volt, de több víz is volt most a tározóban. Anyám elengedte a Bubdit és Hunor is zsivesen vele tartott volna de nem engedtem el. Bundi mindig szépen viszsajött. Hunor pedig okosan vislekedett kivéve kakor amikor a Bundi elszáguldott melettünk és hírtelen ugrott egyet. Majdnem körbeértünk mikor felléptettem Hunort egy szép nagy kőre és lefotóztuk :D. Megint szépen egyhelyben maradt. Mikor a második fél körünket kezdtük akkor kezdtek el szállingózni az emberek és én meg akkor ügetettem egy kicsit a Hunort. Megállapítottuk hogy szépen üget és hogy finnyás. Semmi pénzért nem ment volna bele a pocsolyába. No meg hogy félénk.... amikor a vonat elment mögöttünk akkor megofrdult, figyelt és elkezdett hátrálni. Aztán amikor a csapat hattyú elrepült mellettünk, akkor is elkezdett hátrálni és totál pánikba volt. Megtettünk egy fél kört és elhatároztam hogy leviszam a parthoz közel ahol a hattyúk táboroznak. Ott már nem félt sőt...megugatta őket, bár azok a hattyúk nem voltak szívbajosak, nyugodtan tova siklottak a vizen. Aztán tovább mentünk, Bundi megint szabad lábon volt mert közben anyám megfogta. Száguldozott össze vissza. Aztán amikor megfogta megint én kocogtam egy picit a Hunorral. Olyan jó tempóba tud ügetni hogy za valami álom. Aztán a kocsinál elment mellettünk nem messze egy bullmasztiff. De rajta kívül csak egy yorkit és egy goldent láttunk. Beszálltunk ak ocsiba és lementünk a cukrázdához mert enyám kitalálta hogy kéne venni stüti amit majd itthon megeszünk. Hát a kutyákat az autóba hagytuk. Aztán közbe beszélgetésbe is keveredtünk és mire viszsaértünk Hunor megevett egy zacsi marcipángolyót, leszedte az illatosítokat, megrágott egy díszplüsskutyát...remélhetőleg a rágóból nem evett. Hát tudtam hogy ez lesz a vége a marsipánról meg el is feledkeztem. Remélhetőleg nem lesz baja :S. Nah mind1
Totónál be fogjuk szüntetni az esti bentalvást mert éjjel állandóan ugat. Huh. Remélem így megelőzzük.
Egyébként a mai eset eldöntötte hogy az élelem megtagadást fogom a Hunornak ami mint már mondtam nálam az, hogy csak kakor eheti meg a kaját ha megengedem. Remélem sikerül. Cél: ki tudjak menni a szobából úgy hogy elötte egy adag jutfal van és nem eszi meg. Hát várnom kell az újabb normális trükkel.

2010. november 12., péntek
Fényképezhetőségre 4-es
A klikker és Hunor kifordult füllel :D |
Hazaérvén minden kutya ki volt engedve, gondolom mostohaapám engedte ki őket. Próbálunk bejutni hogy felzárjuk a Totót a teraszra hát nem kiszökik 2 másikkal? Nagy megelepésemre Hunor ott állt elöttem és nem ment ki. Jááá imádom. Aztán a többi is hamar visszakeveredett.
Lepakoltam, ettem és vágtam jutalomfalatnak való parizert. Minden alapot átvettünk és hát a forog az már tök gyors, a körül is jobban ment bár csak egyszer gyakoroltattam vele. Aztán jöhetett az apport. Mivel a tolalt már majdnem elém tette áttértem az egyik játékára amivel addig eljutottunk hogy felemeli de rájöttem hogy semmit nem tart meg huzamosabb ideig. felemeli de nem tartja meg ezért fájó szívvel úgy döntöttem parkoló pályára állítom ezt a feladatot, hátha késöbb az agya jobban fejlett lesz ehhez. Lehet hogy elhamarkodott döntésnek tűnik de én így döntöttem. Az az igaszság hogy a tervek szerint a pacsi jönne a trükkök közt. Még nem tudom hogy az lesz-e vagy valami más. Hát majd meglátom.
A "kis" rénszarvas |
Totóval is fogok gyakorolni persze azt hiszem elkezdem az érintet amig van parizer. Az egy kézzelfoghatóbb dolog amit meg tudok neki tanítani.
Remélem egyébként hogy hunor Totó nyomdokaiba lép fotózás terén, bár az én "kis" agaram elég nagy és talán kevesebb a lehetőség vele.
Megmértem a marmagasságát mai immáron már 64 cm :D
2010. november 11., csütörtök
Apport 3
A mai blogot egy érdekes jelenettel kezdeném: jövünk haza kocsival szembe pedig vágtázik egy kutya. Anyám a reflektort felkapcsolja: Totó vágátzik nagy vidáman szembe velünk. Kinyitjuk az ajtót és mondjuk neki: gyere Totó. Mindn gondolkodás nélkül beugrott a kocsiba és hazavittük. kiderült hogy azért volt kint mert mostohaapám is akkor jött haza. Hunor nem ment ki ami jópont.
Tanultam már amennyire majd behívtam Hunort. Máma tényleg szépen engedte a lábtörölgetést.
Aztán átvettük az alap dolgainkat. A kerül, forog megy szépen. A fekszik messziről is persze, marad is megy, a szemkontaktus is szóval minden. jöhetett az apport. Először a kezemben volt a toll majd a földön. Most már elvártam hogy közelebb tegye hozzám sőt gyakorlás végére már nem fekve rakosgatta nekem a tolat hanem messzebb tettem és odarakta nekem. Ott abba is hagytam a csúcsponton.
Aztán volt sipolós autó, belefeküdt majdnem az ölembe, a vállamon volt a feje és jaj olyan édi volt. Már jó magas. Váá imádom. Még mindig képtelen vagyok elhinni hogy ő az enyém. Annyira hihetetlen és már fél éves lesz ebben a hónapban!
Egyébként tegnap nem gyakoroltam Totóval.
No itt a mai Totó blog.
Először is folytattuk a szemkontaktust ami kábéra ugyanannyira megy mint a multkor. Aztán a több itrükköt gyakoroltuk közben egyszer-egyszer a szemkontaktussal. Minden szépen megy főleg az integetés mai mellesleg a félévi klippemben is benne lesz. Amit médiára csinálok. csak egy kis jelenet de nagyon édi lesz. Már messziről is nagyon szépen megcsinálja és úgy is hogy legugolok lassan szóra is megy.
Aztán amoylan élelemmegtagadást vettük át. Letettem a földre egy adag jutfalt és nem ehette meg. Közben leültettem, lefektettem, forog satöbö és utánan megehette. Kicsit kinzásnak érzem de hát a végén úgy is megkapja. Szóval Totónál is bevállik a klikker a kezdeti félelmek ellenére egyre jobb. Büszke vagyok rá :)

Nyári kép: Totó a bokorban :D |

2010. november 10., szerda
Apport 2
Cesar Millan nézés :D |
Nah ma nem votl sok időm mert klipp forgatókönyvet kelett írnom de persze nem a kutyázó időből vettem el.
Behívtam Hunort, megtöröltem a lábát amit megintcsak jobban hagyott bár több volt vele a munka. Bejöttünk a szobámba. Átvettük az alapokat a került egyszer megcsinálta messziről, a forognál meg tök gyors volt, lelkes és ügyes. Maradnál meg tudtam kerülni, le tudtam gugolni ami a fényképezéshez kell majd.
Aztán tegnap megfigyeltem hogy egy tollat /amivel írni szoktunk/ szeret a szájába venni. Miután egy hosszúkás jutalomfalattal bemelegítettünk átcseréltem a tollra. A kezemben először, aztán egyre lejebb végül a földön midnen egyes szájába véletkor klikk és jutfal. A gyakorlás végén eljutottunk addig hogy felveszi a földről és közelebb rakja. Meglepően látszik rajta hogy tudja mit akarok és a klikker nagyon nagyon jó. Bár magát az eszközt és ah nagot még mindig ki nem állhatom de tény hogy így hatékonnyabb. Holnap még a tollal gyakorlunk aminek egyébként nem lett semmi baja.
Aztán tévéztünk, cesart néztünk, zenét hallgattunk, farkasszemet néztünk, Hunor levadászta a zoknimat, belefeküdt az ölebe, megbolhászta a kezem aztán önként felállt ésk ikéreckedett ami megintcsak újdonság az ő részéről.
Totóval majd késöbb foglalkozok ma. Lehet hogy még ma leírom lehet hogy holnap hogy mi volt vele. De inkább az utóbbi a valószínü.
2010. november 9., kedd
Apport itt szemkontaktus ott
Ma reggel szép idő volt ám délutánra eléggé elromlott. Miután megtanultam és közben egy kicsit edzettem a szobabiciklin az új jutalomfalatot felszeleteltem. dm-es a legolcsóbb az a lényeg hogy hosszúkás ami az apporthoz kell. Meg elővettem egy olyat amit épen hagytam.
Hunor ma már nagyon szépen hagyta hogy megtöröljem az első lábait és az egyik hátsót. A másik hátsót még nem annyira engedte de haladunk.
Először megnéztem mennyire érdekli a gyakorlatilag szagtalan enyhén kemény jutalom és kellemesen csalódtam mert tetszett neki. Először átvettem vele a dolgokat amik szépen mennek. A kerülnél már a tornazsákom is megkerüli akár messzebbről irányítva is, forognál többet csinál és viszonylag gyorsan aminek örülök mert a Totót nehéz volt arra megtanítani hogy egyszerre több piruettet csináljon de emlékszem ez volt az első igazi trükk amit megtanítottam neki ráadásul a saját sütnivalómból mindenféle youtube-s vidi nélkül. Nah de visszatérve ma még próbára tettem ezeken kívül a türelmét is. Lefektettem, marad és az ajtóban álltam nézelődtem, lestem az órát. A legtöbb egyhuzamos helyben maradás anélkül hogy kiejtettem volna többször a maradot az háromnegyed perc volt. Ismételéssel több is lett volna de ez már szép teljesítmény egy kölyöktől szerintem.
Aztán leültem a szőnyegre ő elöttem állt. Elővedtem az egészben lévő jutalmat és elkedztem azt ha ráharap akkor klikk és jutalom. Szépen haladtunk csak közben elfelejtettem mi van a videóban de végülis nem hibáztam. A jutalmat egyre közelebb és közelebb tettem a földhöz. Sikerült leég oskáig nem hagyni hogy megegye de aztán elérte a végzet XD. A második egészben lévő jutalommal eljutottunk addig hogy -amikor feküdt - a lábai egyik feléről áttedte a hozzám eső felére a jutalmat aminek nagyon örültem. Szóval haladunk ezzel is.
Utánna tévéztünk, ő aludt többnyire a feje az ölemben volt vagy legalább is hozzám ért. Jól elvolt :D. Aztán én szőrös szívü ki kelett küldjem az esőbe de okos volt és egyből spurizott a házához.

Amint kiküldtem Hunort Totó beslisszant az ajtónyilláson. Nem volt szívem kiküldeni mert csuron víz volt. Megtöröltem majd felmarkoltam egy adag kaját a nagyokéból mert Totókának az is megfelel azt is zsereti mint jutalom. Majd leültem az ágyam zséllére, velem szemben ak uyta és próbáltam kivárni amig a szemembe néz de túlzottan is jutalomfalat központu ezért elekdztem fütyülni cifrázva.. Arra egyből a szemembe nézett. Egyre hosszab időközökig tartotta sőt még oylan aranyosan el is fordította fejét hogy elolvadtam olyan aranyos volt. Azt hittem Totónak 1000-szer nehezebb lesz ez a szemkontaktus dolog de megint csak tévedtem. Ráadásul a klikekrezés is hamar meghozta a várt eredményt.
Egyébként most hogy klikerezünk, szemkontaktus egész máshogy vislekedik. Nem tudnál elmondani miben de jobban. Plusz ma egy kicsit gyakoroltam a falkavezérséget vele szemben. Például a fürőből kijövet. Addig küldtem viszsa és csitteltem le amig nyugodt nem lett és le nem ült. Aztán szépen megvárta míg én kimegyek és engedélyt nem adok rá hogy kijöhessen. A másik az volt hogy a játékra nagyon ráindult és elvettem tőle majd csak kakor adtam viszsa amikor nyugodt nem lett. Utánna pedig amint nyultam a játék felé ott hagyta amit még sosem csinált!! Aztán megállt elöttem és nézett...a szemembe. Szóval Totóka villámléptekkel halad aminek nagyon örülök. Jah és az integetést képesrapla valóan tudja xD
Közben gyüjtögetem az ötleteket a karácsonyi fotózáshoz. Főleg Totóéhoz de megpróbálok valami ünnepit a Hunorról is :D. Addig gyakoroljuk a maradot és megpróbáljuk közben az apportott. Szurkoljatok.
Majd lefelejtettem: Totó jelenleg is a leterített ágyamon szunyókál ott ahol a párnám van de nem a párnán. Olyan aranyos :)

2010. november 8., hétfő
99% completed
Hanyatt fekvés |
Reggel esett az eső. Már megint. Húú de ki nem állhatok. Szerencsére Hunornak volt annyi esze hogy nem áztatta agyon magát.
Sajnos nem volt ez másképp akkor sem mikor hazajöttünk. Nos a tanulásban nem a szorgalmamról vagyok híres...inkább gyakorlok ak utyákkal ami sajnos eléggé meglátszi kaz eredményeimen. Tanulnom kéne.... Nah de kezdjük azt amiről ez a blog végülis szól XD.
Hunorkának vágtam sajtot. Majd behívtam és a fürdőben megtöröltem a lábát amit egyre inkább hagy. De most kapott is jutalmat amiért okos volt. Aztán gyakoroltam vele. Először az alap dolgainkat. A marad igggen megy. Sőt most a forog is volt vagy négy vagy öt kör. Egyzser-kétszer még igazán gyorsan is, jó technikával. Aztán kiraktam a szobám közepére a széket ami az eddigi legnagyobb tárgy amit meg kellett eddig kerülnie. Nagy meglepetésemre, mikor már tudta hoyg azt kell megkerülnie, nagyon szépen megcsinálta sőt már messzebbre is mehettem. Már amenyire a szobám méretei hagyták. Még egy nagyon picit csiszolunk rajta dem ár gyakorlatilag késznek tekinthetjük. Holnap elkezdem vele az élelemmegtagadást. Ami nálam azt jelenti hogy a földön vagy bárhol lévő jutalomfalatot csak akkor eheti meg ha azt mondom tiéd. Valószínüleg ezt kezdem el de még nem 100%
Aztán amikor befejeztük lefeküdt velem szemben és nézett XD. Aztán rágott egy kicsit a játékán, aszisztáltunk anyám vacsijánál, hanyatt aludt a szobámban, nem engedtem közel a pulthoz amiről rendszeresen lop ha nem figyelek. A kis sunyi kihasználja az adottságait.
Majd több mint 1 óra ofglalkozás után Hunor kiment Totó bejött. Meglett mostva a lába majd gyakoroltam vele is. A klikkerezést gyakoroltuk meg az integetést ami már nagyon cukin megy. Az elöbbinél szerintem nagyon jó úton haladunk. Aztán kitettem egy könyvet mai ugye az első lépés a kézenjárásnál. Ami zat ilelti gyakorlatilag kétzser iskerült ráléptetnem fél hátsó lábbal a könyvre fél másodpercre ami nem túl szép eredmény. Még próbálkozom dek özben keresek trükköt amit még megtaníthatnék neki.
Az elmúlt 2 napban lakik nálam egy légy. A Totónak kiadtam a parancsot hülyeségből és lekezdte a legyet kergetni. Tök aranyos ahogy leseget majd a levegőbe csattogtat XD.
Szóval elvagyunk :D

Láb és láb XD |
2010. november 7., vasárnap
Ugratás
Ma egy átlagos vasárnapi itthonlevős nap volt. Délelött szerkeztgettem a honlapot ebéd után meg kimentem gyakorolni az ebekkel. A nagyokat bezártam a kennelbe a Totót meg a teraszon hagytam mivel először Hunorral gyakoroltam. Sajt megint a jutalomfalat. Minden szépen ment. A kerül meg fúúú. Már majdnem profin. Egyre messzebb megyek a kerülendő tárgytól és egyre gyakrabban csinálja meg csak mutatással. Van hogy nem csinálja meg de a többségében igen. Bár még eléggé kell mutatnom de már nem vezetem rá. Sőt van hogy már üget. A forognál is ma gyorsabb volt. Hát nem siet el semmit :D. Aztán leültettem attam neki egy nagyobb adag jutfalt jelezvén hogy vége a gyakorlásnak és elmentem az "ugró akadály" elemeiért. Hunor végig ott ült ahol hagytam. Így mondtam neki a végén h marad klikk és jutfal. Kihazsnáltam a helyzetet.
Aztán helycsere. Hunor megy a teraszra Totó meg le. Már szépen szokja a klikkert és Hunor is figyelmesen követte azokat a dolgokat amiket a Totó már tud. Az integetés különösen jól csinálja már szóval ezt profinak tekinthetjük. Mivel régen ugratott ezért akartam ma vele egyett kettőt. Minden gond és éflelem nélkül megcsinálta aminek örültem de nem eröltettem addig amíg meg nem unja.
Aztán Hunor leenged és játszottam egyett csak kettőjükkel. A nagy futkosásban a Hunor többször átugrotta a felállított akadályt ha lehaladtunk mellette. Gyönyörüen nagyot ugratott mindenféle lécérintés nélkül. De azért nem kisérleteztem vele és kikerülgettem inkább messze az akadályt.

Aztán kiengedtem Bundit és próbálgattam őt is h hogy ugrik mert Bundi híres a zerge szerü ugrásáról. Majd egyszer levideózom. Gyakorlatilag a következő történik: Nagy izgatottsággal vezetem oda ak uytát kai csupán üget, majd megáll az akadály elött, ránéz majd rám, és helyből csont nélkül átugrattja és éppen hogy az akadály túloldalára érkezik le. Halálos xD.
Utánna amíg mostohaapám járt ki meg kint mászkerált beengedtem a Hunortk özben meg öltöztem és hál égnek nem kezdte el a ruháimat csócsálni. Tök okos volt úúúgy imádom.
Valószínüleg mai is mint midnen este Totóval eggyütt fogunk tévézni XD.
A képek: A minap "nosztalgiáztunk" a tavaly télről és ezért raktam be most ezeket a képeket.
2010. november 6., szombat
Hunor nagy sikere
Ma jó kis napunk volt.
Gyakoroltam a Hunorral kint az udvaron. Minden szépen megy. A került néha lerövidíti egy ugrással de van hogy nem is kell rávezetni.
Totónak minden szépen megy. Távolról lefeküdt kushadósan a került akadállyal eggyütt is megcsinálta. Elkedztem beklikkelni. Már nem fél tőle. Az integetést is már megcsinálja pedig csak tegnap kezdtem el vele. Találtam egy vidit amin megmutatják hogyan lehet megatnítani kézen járni a kutyát. Majd megpróbálom Totóval de nem fűzök túl nagy reményeket hozzá. Egyébként tényleg minden nagyon szépen megy neki. Le a kalappal.
Aztán Hunorral és Bundival, anyámmal elmentünk sétálni az új víztározóhoz. Hunor szépen sétálta mindenhogyan. Hosszú pórázon is és röviden is. Sok kutyát sétáltattak. Hunor eljátszott egy kis szamojéddel, kis goldennel. Láttunk francia, angol bulldogot. Malioist, kölyök Dán dogot, tacsit, keverékeket, agreszsív Goldent, németjuhászt éééééés egy Magyar agarat!! Gyönyörü volt. Bezsélgettünk a gazdájával és mondta hogy sípra is csak nehezen lehet behívni. Másfél éves volt. Törzskönyves. Volt már próba futáson is. Állítólag lehetne Hunornak B törzskönyv viszont nem tudom akarok-e. Majd végigondolom hogy akarom-e versenyeztetni meg rnedes kiállításra járni mert agilityhez nem kell törzskönyv. Majd meglátjuk.
Jó kis séta volt tetszett az a sok kutya. Naggyából mindegyik barátságos volt. Nah meg Hunornak nagy sikere volt. Midnenki mondta hogy milyen szép, okos, jó neve van. Nagyon örültem ennek. Bundika is szépen viselkedett.
Hazajöttünk majd anyukám kiment a Totóval sétálni a hegyre szóval ő is megkapta a napi mozgását. :D
Jah egyébként ott a víztározónál lesz strand is. Remélem kutyát is lehet majd úsztatni mert nagyon jó lenne.

2010. november 5., péntek
Újra itthon / Extrém aranyos képek :D
10 pont a kinézetre |
Aztán amikor kipakoltunk meg átöltöztem vágtam sajtot és behívtam a Hunort. örömmel állapítottam meg hogy minden szépen megy és a Forogot is fel tudtam pörgetni. A marad megy és a távolról fektetés is okés volt. Az érint és szemkontaktus a szokásos jó formában.
Újdonság! Elkezdtünk egy új trükköt a került tanulni. Először párna körül próbáltam de miután rndszeresen átlépte az iskolatáskám körül próbálkoztam vele és meglepően elég hamar rájött mit akarok tőle. Persze még azért kell a rávezetés de csak félig. Hogy miért pont a kerül? Az apporthoz most nincs megfelelő jutalomfalatom /találtam egy jó youtubos videót maibe az apport könnyü megtanítása van. Az lesz a következő amit tanulunk./ másodszor pedig a kerül az elég hasznos szerintem. Például hordókerülés. Ami geyébként lovas sport de vannak akik kutyával űzzik, vagy az egyik ebathlon játék amiben nagyon nagyon nagy haszna van ennek a trükknek. A tanítása sem különösebben nehéz főleg ha a kutya tudja a körbét vagy a forogot.
Ezt a profilt is le kell fotózni |
Ugye meséltem hogy van A kutya címü újságba kupon amin pro plan kajához van kutyakabát. Hát a legnagyobb kuytakabát is két hónap múlva pici lett volna neki és nem vettünk. Helyette néztünk esőkabátot viszont hahoz meg kell a kutya és arra jutottam ez nem valami létfontosságu dolog. De azért jól állna a Hunornak. Aztán hagytam pár jutalomfalatot és találtam egy nagyon nagyon régi pólót ami nem is tudom miért van még mindig meg. Egyébként a szinösszeállítása frenetikus: lila és zöld. és garfieldos. Így hát adtam jutalomfalatot a hunornak és elöszsör ráhúztam a nyakára aztán a többi jutfallal meg a lábait is belebújtattam. Pont jó volt hisz tudott benne menni és éppen hogy fezsült egy kicsit a hátán egyébként meg lógot. Halálosan aranyos volt benne és nem is probálta akkor már leszedni magáról XD. Ráadásul kezd nyugton maradni amikor fotózom. Még egy kicsit csiszolunk rajta és olyan lesz mint a fő modellem a Totó.
Az én kezdő fotómodellem :D |
2010. november 4., csütörtök
Videó eső
Mivel tegnap is ma is és még holnap is többnyire a nagymamámnál leszek, elkedztem videókat szerkezteni mert csak itt van szerkeztő program illetve itt képes futtatni a gép.
Sajnos nem a legjobb programom van így az elölnézeti képernyő totálkáros így hát za időzítést a hangsáv váltásaira kell tennem.
1. Videó: itt nem olyan fontos az időzítés ugyanis ebben a trükkjeink vannak. Nem sok és folyamatosan bővülni fog.
2. videó: itt már fontos az időzíttés amit sok helyen el is csesztem. nem a legjobb videóm de azért rmeélem tetszik. Jah és ez még csak az eleje...nincs kész!

2010. november 3., szerda
Gyönyörü Hunor
Tegnap megint kimentünk kocsival a hegyre. Gyakoroltam egy kicsit és fel vettem még pár dolgot. Hunor olyan cukin csinálja a forogot bár ő dönti el hogy mekkora kört ír le XD. Változó de élvezi, már csak egy kicsit fel kell pörgetnem. No meg hogy ne csak eggyet csináljon. Egyébként midnen más jól megy. Távolról is le tudom fektetni, márcsak a felülést kell távolról. A maradnál végre körbe tudtam járni anélkül hogy felkelt volna.
A faluba egyre jobban közömbös a keritéseknél ugató kutyákra. Bár az utcánkba van egy aki majdnem kidöni a kerítést. Nagyon brutál. Szinte száz százalék hogy nem vitték kutyák közé,vagy sétálni. Ami nem túl jó. Az autóktól még mindig fél a Hunor. Bár mostanába azt csinálom, ha jön egy autó, félreállok és leültetem meg adok neki jutalomfalatot. Talán így nem fog ennyire rettegni tőlük. Bár nem baj ha egy kis félelem marad benne. Hazaérve átfésülgettem. Egész szépen türte csak volt hogy nem bírt megállni de élvezte. A régi szőrhiányos részaire kezd ránőni a szőr. Ezek olyan "sebek" amiket nem nálunk szerzett. De kezdenek rendbejönni.
Aztán játszottunk egy kicsit, az egész falka XD. Rongyal, ággal. Futkostak, ugattak, Bundi átvágtázott szegény Hunoron amit egyébként videón is sikerült megörökíteni. Szóval jó nap volt.
Aztán 5 után elindultunk nagymamámhoz, de közben bementünka tescoba. Vettünk egy agancsos fejpántot amit a Totónak szánok. De feltehtőleg a Bundi is meg lesz benne örökítve. Hunor nem ő még nem maradna nyugton ilyennel. Bár a bundiban is kételkedek. De a totó az biztos nyugton lesz max nem teszik neki. De persze kap jutalomfalatot.
Ami Hunort illeti más fotótémát szánok neki. Elvileg a 7,5 kilós Pro Palnhoz ajándékba adnak ilyen lótakaró kialakításu kutyakabátot. A fressiba van az akció és A kuyta címü újságban van hozzá kupon. Remélem sikerül beszerezni :D
Gyönyörüségem :D |
Tegnap megint kimentünk kocsival a hegyre. Gyakoroltam egy kicsit és fel vettem még pár dolgot. Hunor olyan cukin csinálja a forogot bár ő dönti el hogy mekkora kört ír le XD. Változó de élvezi, már csak egy kicsit fel kell pörgetnem. No meg hogy ne csak eggyet csináljon. Egyébként midnen más jól megy. Távolról is le tudom fektetni, márcsak a felülést kell távolról. A maradnál végre körbe tudtam járni anélkül hogy felkelt volna.
Aztán elindultunk megint hazafelé. Egy kicit hosszabb úton mentünk de többnyire ugyanaz vot az útvonal csak az elején nem. Nagyon érdeklődő volt és szinte mindig a földön volt az orra. A Biotájháznál észrevette a lovakat és hogy za egyik puli kint futkos. Nem volt semmi nem akart odarántani vagy ilyesmik, de olyan gyönyörüen megállt hogy valami eszméletlen! Többször is, még jó hoyg elöl volt a fényképezőm. Ahol jobb volt a háttér ott leültettem és fotózgattam. Lettek jók de többnyire csak a második próbákozásra. Meg kell szoknia a fotózást épp úgy ahogy azt a Totó tette aki egyébként egy nagyon jó fotóalany.
Fotózás :) |
Többször vettem rövidebbpórázra és más helyeken mint tegnap. Ismét csak nagyon kevés korrigálás kelett. Hszsúpórázon most többször ovlt hogy eltávolodott de akkor megálltam, magamhoz hívtam és jött is mint a kisangyal.
Aztán játszottunk egy kicsit, az egész falka XD. Rongyal, ággal. Futkostak, ugattak, Bundi átvágtázott szegény Hunoron amit egyébként videón is sikerült megörökíteni. Szóval jó nap volt.
Gyöngyös nézés |
Aztán 5 után elindultunk nagymamámhoz, de közben bementünka tescoba. Vettünk egy agancsos fejpántot amit a Totónak szánok. De feltehtőleg a Bundi is meg lesz benne örökítve. Hunor nem ő még nem maradna nyugton ilyennel. Bár a bundiban is kételkedek. De a totó az biztos nyugton lesz max nem teszik neki. De persze kap jutalomfalatot.
Ami Hunort illeti más fotótémát szánok neki. Elvileg a 7,5 kilós Pro Palnhoz ajándékba adnak ilyen lótakaró kialakításu kutyakabátot. A fressiba van az akció és A kuyta címü újságban van hozzá kupon. Remélem sikerül beszerezni :D
2010. november 2., kedd
Nyugis séta
Tegnap beterveztem magamnak egy újabb 3 km-s túrát a hegyről haza. DE flexivel és gyakorolva a behívást. Viszont mindenek elött mielött hazaindultunk videóztam. Próbáltam sok dolgot hisz a következő két napban nem leszek itthon hanem apukámnál. Ott pedig van videószerkeztő és akarok szerkezteni. Ma még továbbiakat veszek fel. De egyébként jók lettek. hazafelé indultunk és a kilátóig melettem jött. Meglepett hogy nagyon keveset kelett korrigálnom. Büszke voltam rá. Aztán utánan elengedtem hosszabbra. Pontosabban 5 méteres körzetben mozgott. Nagyon jó volt nézni hogy élvezi a "szabadságot" nem is akart messzebbre eltávolodni mint ahogy ap óráz engedte. Ha lemaradt volna vagy előre ment ovlna még is akkor megálltam és magamhoz hívtam. Jó hír hogy szaglászás közben is jött 90%-ban meg amikor a biotájház lovait látta volt egy kis rásegítés pórázzal. De jött és ez a lényeg. Nyugis séta volt. Egy autóval sem találkoztunk csak 1 biciklissel. No meg a falu felől szembe sétáltattak velünk két kölyök németjuhászt. A hunor oda akart volna menn ide nem nyüszögött. Újabb jópont. Ám a mási kkettő ugatta, nyüszögött neki meg mindent csinált. De hát a gazdájuk nem igazán támogadta az összeszagolós ötletet ami kimondatalanul ott csüngött a levegőben.
A falu elején egy nagy, öreg németjuhász volt szabadon. Hátm odnom jól van csak nem lesz semmi. Magabiztosan, nyugodtan, nem figyelve rá haladtunk el melette az utca túloldalán. A stratégia bevállt, ő sem foglalkozott velünk és Hunor sem kezdett el hisztizni hogy oda akar menni. Egyébként a falu elejétől megint rövid pórázon jött láb melett ismét igen kevés korrekcióval.
Ősz lévén sok a levél, fújt is egy kicsit a szél és nagyon cuki volt mikro lekezdte kergetni a leveleket. De ez most nem nagyon vágott ide.
Szóval hazaértünk. Levettem a Hunorról nyugisan a nyakörvét és elkezdett a falka játszani. Csináltam pár képet ahogy szerencsétlen rongyot 3 kutya 3 felé huzigálja. De volt olyan is hogy 4 kuyta 4 felé XD de azt csak felvettem vidire.
Szóóóval jó kis séta volt :) ma is megyek ha minden igaz.

2010. november 1., hétfő
Kutyasulis képek
Behívás gondok és Totó legjobb formája
Nah eljött az uccsó kutyaovis napunk tegnap. Lejárt a bérletem és télire pihenőpályára terelem a kuytsuliba járást ugyanis nem lenne alkalmam sehogy sem kijutni, főleg ha hó lesz. Így volt ez amikor lovagoltam is télire pihenő pályán volt.
Bár ez nem ennyire egyszerü, hisz Hunorral továbbra is foglalkozni fogok szóval a lovaglásos szünettel ellentétben itt nem leszek tél végére hiánybeteg XD.
Szóval elemntünk hát a kutyaoviba ahol most is megovlt a társaság. Legjobb haverunk Rozi németjuhász, a két bullterrier, Nina. De voltak újjak is egy snauzer képében és egy Excel nevü ropti képében. Jól elvolt a banda amikor elengedtük őket. A kiscsoportba is láttam új arcokat. Egy cuki szálás szőrü barna kutyulu a Hunort várt mindig az elválasztó kerítésnél.
Ma behívással nagyon sokat bénáztam. Nagyon elterelődött a figyelme minden másra és 6-7 behívásból kétszer jött oda normálisan. A náthám sme gyógyult még meg ezért hangom sem volt túl jó ráadásul a zsél rendesen elfújta, hisz az oktató instrukcióit sem hallodtam mindig. Bár alapvetően én ritka süket vagyok.
De aztán mindig valahogy rámtalált a kutya.
A pórázon végrehajtott dolgok valami álomszerüen mentek. Mi csináltuk az egyik legjobb maradot. Az ültetést és fektetést gond nélkül. A lábhoz szebben ment volna ha nem olyan jutalomfalatot hozok ami egyébként a nagyobb kutyáink tápja. Hunor ki nem állhatta de nagyduzzogva azért jutalomnak vette. Szóval a lábhoz ment bár szemkontaktus hiányába de gyönyörü kanyarokkal, mintha csak tudta volna merre kell mennünk.
Volt még behívásos verseny. Abból állt hogy két segítő megyfogott egy-egy kutyát ez volt ar jathely. A gazdik elfutnak a pálya végére /a pálya rudakkal volt kijelölve illetve a kezdő és végpont, amit Hunor majdnem ellopott./ Majd hívják a kutyát amennyire csak lehet. párosokból a győztesek kerülnek össze és így tovább az első kettőig. Az első futamban egy zsemle színü labdradorral kerültem össze. Hát a hunor valami eszméletlen volt. Hívtam hívtam ős szaglászott a startnál. A másik kutya már rég megtette a rövidke táv felét mire feleszmélt az én drága agaram. De baszsus megnyerte a futamot! Tehát fele annyi idő alatt tette meg mint a másik. Szinte játszva.
Jött a második forduló és a snauzerrel kerültünk össze. Kemény dió....mivel a kuyta eléggé hallgatott a gazdái hívására. De a Hunor viszont gyorsabb volt alapvetően nála. Így kiegyenlített küzdelem volt ahol a hunro ismét csak lassna indult de begyorsulva sem tudta már megverni a másik kutyát. Igaz egy orrhoszs volt a külömbség. A döntőbe a mi ellenfelünk a snauzer került be és Nina aki a legnagyobb favorit volt az egész futamban. Eszméletlen gyors volt és nagy lelkesedéssel futott a gazdájához. Ugyanakkor célfotó híjján két győztesünk lett xD.
Attól függetlenül örültem hogy nem az utolsók között végeztünk.
A palánkos behívásnál a segítő végigkisérte a hunort mainek nem tudom mi értelme volt hisz olyankor úgy is odajött volna hozzám. Nem hiszem....tudom. De hát ez van.
Barátnőm Cintia /Sziszi/ nagyon kedves volt és fotózgatott minket suli közben így lettek épértelmü, képi emlékeink az oviról. Millió köszönet :)
Ithon az első dolgom az volt hog utánnajárok valami hatékony behívási módszernek és a flexis melett döntöttem. Majd meglátjuk hogy hogy fog menni. De jónak tűnik.
Ma:Totót bent találtam. csak úgy mint tegnap xD. Olvasni nehezen tudtam mert annyi zaj volt, ráadásul az a kis foltos szőrmók is itt horkolt mellettem. Így hát vettem pár jutalomfalatot és gyakoroltunk. Naggyon élvezte. A kerül tök szépen megy és végre a szlalomot sem kell annyira mutatnom neki, jobban mondva a nyolcast a lábam közt nem kell mutatnom. A beng cuki, kuszásnál NEM kell lehajolnom elég leötte tonyognom és mondani hogy kúszik, ráadásul nem csal!! A forog lassan szaltóba megy át a levegőben XD. Nem egyszer volt már hogy a levegőben tette meg a fordulatot. Az állvapacsi megy. Bár nincs rá külön parancsszavam csak zah ogy bal mitn a pacsinál még is tudja hogy melyiket kérem tőle.
A körbét élvezzük mind a ketten és a hejben felugrást akár ugrókötéllel is csinálhatnánk. Majd egyszer kipróbálom.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)