2011. március 9., szerda

Mit csinálok rosszul? Segítsetek!

Hát a mai napon nem volt valami hűde fényes. első sorban kijelenteték hogy lehet hogy bezárják a sulinkat minket pedig egy sokkal erősebbe raknak át.
Aztán sokáig voltak óráim + matek különtanár. Haláűlosan lefáradtam és totál tele volt az agyam.
Anyám kivitt mgával engem meg a Hunor a hegyre. Gondoltam viszem most 10m-es pórázzal. Próba cseresznye mennyire behívható.
Csalódnom kelett. Annyira kizárt többször is hogy se kép se hang. Ez még pórázon. Többször volt olyan szit: hogy ha most nem lett volna próázon az egy elszaladás lett volna. Az én szemem számára láthatatlan dolgot is hajlamos elkedzeni kergetni. Sőt van hogy csak nézelődik és a jóistennek sem tudom rávenni hogy figyeljen.
Próbálkoztam a sippal is. Figyelt rá csak nem azaonosíotta be hogy honnan jön. Csak miután szóltam neki hogy Hunor akkor kapcsolt. Akkor is addig van velem amíg megeszi a kajáját.
Veszélyesnek tartom már a 10 méterest mert ha megszalad és esteleg vége van a póráznak akkor akkorát ránt rajta mint a fene. Képes negem is elrántani és igazából csak biztonságban akarom tudni.
Próbálok nyugott lenni de néha úgy megijeszt. Amiért biztonságban akarom tudni azért nem bízok meg benne teljesen. én próbálok. Ma is úgy indultam el hogy elképzeltem a fejemben hogy mindig be fog jönni. Ahhoz képest egy nagy nulla. Szóra se semmire. A jutfalt meg nem mindig akarom neki mutogatni.....mert hát utdja ha bejön jutalmat kap. Különben sincs mindig nálam kaja.
Nem tudom mit csinájak még. Amikor hozzánk került sem volt olyan hogy ösztönösen jött velem, sosem volt leszidva ha bejött, kedvesen és izgatottan hívom, a tőlem telhető legkedvesebb szóval dícsérem meg, simogatom, megdögönyözöm, jutalmat kap. Ha nem akar jönni elfelé megyek. De se kép se hang. Hely ahol gyakorolhatnánk /zárt rész/ nincs.
Tud valaki segíteni? Valaki meg tudjam ondani mit csinálok rosszul? Netán mindig felkéne mutatnom a jutalmat?
Nem mondom hoyg úgy akarok vele sétálni hogy elengedem de valamilyen szintenszabadon is behívható legyen. Nem szeretném ha emiatt buknánk be a sulit, agilityt és satöbbit. Szeretnék megbízni benne.

3 megjegyzés:

  1. Szia! :)
    Én nem vagyok valami szakértő de én mindig jutalmazom Mollyt ha odajön. Mivel ő azzal a legmotiválhatóbb és van, hogy fontosabb lenne neki egy rohangálás mint egy dögönyözés így a jutalomnál maradok mert az sokkal biztosabb. Persze nem úgy értem, hogy tömöm bele a sok jutalomfalatot végig... :P hanem ha messzebbről visszajön. de mondjuk ne haragudj nem általánosítani akarok, de egy agarat nehezebb behívni mint egy nj-t mert az enyém eleve olyan fajta aki ott van a gazdi seggében vagy legalábbis körülötte az agár meg ugye a gyorsabb vadak elkapására.. szóval így nehezebb jóval és a szeme is nagyon jó.. szerintem mindig adj neki falatot ha odamegy és ha már jártok suliba és elvégeztétek a behívásos dolgot akkor majd elhagyhatod a falatot legalábbis én így gondolom. Mollyt is jutalmazgatni fogom addig amíg nem vagyunk olyan szinten.. mert így a legbiztosabb és legkönnyebb.. de én nem tudom, ez az én véleményem... :)

    VálaszTörlés
  2. keress fel agarasokat és kérdezd meg tőlük :)
    egy magyar agár egy mezőn el fog menni űzni, ha olyant lát.
    Erre tenyésztették és szerencsére még nem sikerült elrontani a fajtát.
    Vedd figyelembe,milyen fajtát választottál és annak megfelelő elvárásokat támassz felé.

    Nem tudom, merre laksz, de vannak coursing versenyek,edzések, ott igazán agár lehetne a kutyád.:)

    VálaszTörlés
  3. Szia !
    majd ha MSN-en beszélünk:)
    ilyen téren jó pár tanácsot tudok adni :)
    A legjobb lenne,ha élőben látnám,de kicsit messze vagytok,ezért inkább csak részletesen kikérdezlek ;)

    VálaszTörlés