2011. március 8., kedd

Lábhoz + vidik

Hát ma nem terveztem hogy irok blogot. Egészen sokáig úgy volt hogy ma is elmegyek sétálni de aztán mégsem inkább az udvaron gyakoroltam az ebbel.
Először a szokásos dolgokat. Messziről minden mert, a fel új kézjelével főleg. Vittem ugyan ki magammal pórázt de próba szerencse: megnézzük anélkül. Hát meglepődtem. Szépen jött mellettem. nem túl elöttem, a balra fordulásnál ugyan még mindig elöbbre volt de kiküszöbölte némi tolatással és minjárt tudott mellém bejönni a hátuljával. Kívül fordulás és hátra arc is zsépen ment amiket le is videóztam.
Aztán gondoltam egyett és mivel a teraszunk körbe van kerítve felküldtem oda és megpróbáltam megértetni vele hogy a másik oldalon jöjjön le. Elsőre sikerült minden gond nélkül. Másodszorra kellett egy kis segítség, harmadszorra ismét ment magától. Ismételten remélem, ilyen alapon a kúszó is fog menni.
Aztán játszottam vele egyet. Lebirkóztam hogy én nyerjek mert egy kicsit bedurvult. De elvoltunk rendesen XD.
Aztán rájöttem mire jó még a flexi póráz. Hát "nyúlhúzó" gépnek. Rátettem a karabinrre egy rongyot, kihúztam fullra a pórázt és lefixáltam. Először húztam egy kicsit aztán amikor érdekesnek találta az eb akkor behuzattam. Hát még futott volna a kutya de alapvetően érdekelte. Mondjuk nem a rongyot hanem a rongyot húzó pórázt fogta meg, mondván: akkor a rongy sem megy előle.
Aztán felvettem ahogy a bundival játszanak. Hát elég durva volt :D
Végül miután kifutotta magát elég fotogén volt a kutya és csináltam róla képet. Mármint amin teljesen rajta van, viszonylag jó beállásban.  De a fényviszonyok miatt kicsit homályos lett.
Apportkészségfejlesztő: hétvégén csinálja anyám.
Bicikli pucolás és pumpálás hétvégén és megpróbálkozok Hunorral egy rövidebb távon menni /csak a hosszú egyenes./

A vidik pedig: 1.: Hunor lábhoz /póráz nélkül
2.: Elalvós Hunor :D


2 megjegyzés:

  1. Nagyon ügyesek vagytok!
    Az alvós vidi csúcs, annyira édes :)...Bella is hasonlóan szokott szenvedni :D

    VálaszTörlés