Nos akkor hozzákezdenék.
Mióta hunor ágylakó lesz néha ittbent azóta a kapcsolatunk is szorosabb lett. Láthatóan. Persze ágy elött 10 perc fekvés a szőgyegen. De nagyon jól érzi magát és meg is hálálja ezt az új plusz kényezstetést.
Gyakoroltuk ma is tegnap is a lábhozt. Kézlóbálás simááán. Gyönyörü szemkontaktussal. Kanyarokba néha előre akarna menni ha kívül fordul. Bellül meg még nem tökéletes de attól még nagy haladást értünk el. Állnál perfektül hang nélkül megáll. Mintha gondolatot olvasna. A megkerülős hhátra arcot meg úgy csinálja mintha évek óta ez természetes lenne.
Került már szépen csinálja az asztal körül bárhonnan indítom. Sőt ami a folyosót és az étkezőt elválasztja válaszfal azt első szóra megkerülte. Pedig ott sötétebb van egy kicsit és nem is lát. Remélem ilyen alapon a kúszó is menni fog neki majd agilityben.
A többi dolog szépen megy most a marados és lábhozos dolgokra gyúrunk ha jó formában lesz hétvégén felveszem vidire.
Egyébként a konyhán gyakorlás előnyös mert több inger éri és nagyobb terület van járkálni. jah és mostanában látszik hogy nem csak a kajáért csinálja :D
Megpróbáltam ma csak úgy gyakorláson kívül az állásból lefekvést. Tyű...minden gond nélkül megcsinálta.
Jah ami a bélproblémák illeti. Ugye Hunor gyenge gyomra...stb. Kaptunk a dokitol probiotikum port. Egy teáskanállal kell kajálásként és azóta nem gázosít a drága. Szal remélhetőleg rendbejön a bélműködése.
Jaj....rmeélem hétvégén tudok menni sétálni. Csak azért kérdéses mert visszaeső náthám van...köhögök,orrfújás egész héten. Nem akarok viszsaesni de ha úgy nézek ki mint egy michelin figura kakor is elviszem.
Ami a"kutya olyan mint a gazdája" mondás szerüséget illeti. Hunor tud éppolyan lusta lenni mint én :D
Imádom az 1. képet, az a kedvencem. =)
VálaszTörlésJaj ez az első kép nagyon aranyos lett! :)
VálaszTörlés