Nos túl vagyunk a mai napon is. A mai kuytasulis napon :)
Most már kedz szokássá válni h suli elött anyám eljön értem Hunorral és futhat egyet a zizyvel nagymamámnál. Ma is így volt és nagyon jól behívható volt továbbá kultúrált a másik kettővel de nem futott olyan sokat.
Suli elött amikor már gyülekedztünk akkor is egyetlen egyet ugatott a bajkeverőbb pulira. De egyből blokkoltam a dolgot és utánna nem volt semmi.
Kezdeném is h mi volt. Kicsit sem ovlt olyan uncsi mint előző rendes alkalomkor. Egy behívás kivételével mindig tök szépen jött. El is voltam ájulva talán másodikra vagy harmadik hívásra. Az az egy is azért volt mert nagyot futott az egyik kutyával. De utánna jött. Egyébként a csapatba volt két új tag. Egy ridgeback hú basszus mekkora volt. És egy Mali akivel oviba is együtt jártunk. Nos az ő gazdiával jót beszélgettünk megosztottuk az agis elképzeléseinket és ők is 2X2 technikával akarnak szlalomot és ők is még csak otthon gyakorolnak mert nincs középfoku vizsgájuk. Mondjuk nagyon jól dolgozik a mali bár van még vele munka. Ám nem értem miért nem engedik agizni. Egyébként ő volt az aki mindig a gazdi melett volt és minden kutyára felálló hátszőrrel válaszolt.
Hunornak a ridge egyből alárendelte magát az oktató meg is lepődött /ismeri a kutyát/ És olyan jót futottak a Huncival h csak na.
A mai tananyag laza pórázas séta nekünk 5*
Lábmelett ültetés, fekteté 5*
Szemkontakt 5
Igazodás 4 mert nem volt elég párhuzamos de én csa a reakciók alapján irtam ezeket.
jah és a lábhoznál rám meg a malinois-osra nem is néztek XD mert mi már tudjuk.
A végén volt az aratás címü játék. Egy hosszú pórázra ki van kötve a kutya és 5x5 flakon van elhelyezve. A feladat a megfelelő sorrendben eldönteni a palackokat a kutyával. Lehet a pórázzal is és azzal is h a kutya bemegy és lábbal endöntögeti. A mali volt a leggyorsabb de lett egy hibája.
Mi olyan 3.-ak voltunk a rajtlistán. Elterveztem egy technikát amiből aztán más lett mert za elsőnél nem vállt be annyira a másik négyet már a kerül és a futás kombinálásával csináltuk. Külön meg lettünk dicsérve mivel ugyan nem voltunk a leggyorsabbak de találtunk egy olyan technikát ami látványos, hatékony, és a kuyta sem keveredik bele a pórázba továbbá kiküszöböltük azt h Hunor ilyen magas tehát magasra felhúzza a pórázt.
Sőt amikor végeztünk és elmentünk oda haol az oktató meg az olasz vizslásék beszélgetnek akkor odajött a Hunorhoz és megjegyezte h ma milyen szépen dolgozott. Eszméletlenül büszke voltam rá és nagyon boldog.
Suli után persze rengeteget ivott :) és visszafelé aludt a kocsiban.
Most pedig elérkeztünk a házi feladatunkhoz. A japán vacsorához. Ez egy tekintéjnövelő módszer és abból áll h kiülsz az udvarra a földre /én a kőre/ leteszed a tányérod és elkezdesz enni. Az elején Hunci nagyon meg akarta engedni de 3 hátratolás és két "misz" után totál behódolóan figyelte hogy eszek és ha közelebb akart jönni elég volt egy morgás. Persze miután megettem és bevittem a tálat kapott egy kis jutalmat a "maradékot". Meglepően jól csinálta. Utánna megdögönyöztem.
Holnap reggel suli remélem nem fog esni el akarom mesélni milyen jól ment a japán vacsora :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése