2011. január 22., szombat

Szeles séta és képek

Honnan is kezdjem. Egyre ritkábban írok blogot. de így érdekesebb nem? Mármint hogy több mindent írok.
Először is tanulás: Hunor rájött h "mellém"-nél meg kell kerülnie és leülnie. Addig eljutottunk ha van melettem egy nagyobb tágy akkor a tárgy és én közém beül így közel. Egyébként nem ül még közel de hát gyakorolunk. Attól függetlenül nagyo hamar rájött erre :)
Egyéb:Tegnap amikor hazajöttem hunor nagyon elemében volt így át sem öltöztem kimentem egy kicsi ösztönözni a Totót a futásra. Olyan futóversenyt levágtak a Hunorral hogy csak na. Totó legalább ad le egy kis fölösleget mert elég dagi, Hunor pedig megtanul élesen irányt változtatni mert abból van bőven. Egyenesen ugyanis simán utolérné a totót de az kijátsza.
Ma:Ebéd után jól beöltöztem és flexivel elindultunk sétálni. Hát az agyam kifujta a zsél a hejéről pedig sapi is ovlt rajta. Pedig olyan kellemes idő lett volna ha nem fúj az a rohadt szél. Hunort is zavarta egy kicsit. De jobban érdekelte egy nejlonzacsi az egyik föld közepén felragadva egy gazra XD.
Azért mentünk flxivel mert ezt is fújta rendesen a szél hát akkor még a 10m-erest. És legalább ez magától behuzza magát xD.
Hunorral hülyeségböl egy kis árkot átugrottunk. Meg csináltam vidit is.
A hegyen is videóztam de próbáltam futós képet is készíteni. Egyszer kétszer nagyon belelendült. multkor iso volt már belőle baj meg most is így az ilyesfajta játékot beszüntetjük. Nem futok előle és nem huzigálok elötte semmit XD. Inkább csak majd játszunk. Meg a közelbe eldobok neki botot. Botról jut ezsembe odahozta nekem! Jaj de örültem neki xD.
Lettek jó futós képek egypár. Meg szép ügetős felvétel. Jah meg felvettem a gyakorlást és ez jól sikerült mert lelkes volt.
Aztán hazafele megint szétfújt a zsél. A bordereknél megint nyüszögött....annyira túlsok energia van azokba a kutyákba h már a kapu elött elmenni is nehéz. Sztem gyakrabban kéne velük foglalkozni.
Aztán itthon sikerült futós éééés Bundi vs Hunor vidit. kétlábon verekednek persze csak játékból. Nagyon jól néz ki. Most lassan elekzdek egy vidit szerkezteni mert már nagyon akarok :D
Bejöttem és Totót is és Hunor is most itt bent van. Totó a kosarába Hunor az szobámba van elnyúlva. Remélem holnap kevésbé fúj a szél. Bár legalább kifujta a gondjaim a fejemből :D

































































Hunor szőre szupermakróban



Az a fogsor :D
















Nagyfejü :D

2 megjegyzés:

  1. Annyira jók a képek, nagyon cukorfalat az utolsó képen Totó :D

    VálaszTörlés
  2. Szia nagyon szép kutyusaid vannak gratulálok hozzá :D és a bloghoz is.

    VálaszTörlés