2013. szeptember 8., vasárnap

Vas megyei vadásznap 2013. Bük

Sziasztok :))))
Végre végre, alig is hiszem el, hogy egyáltalán eljutottunk valahová, azok a dolgok pedig, amik történtek csak a cseresznyék voltak egy naaagy torta tetején.
Hunor reggel az autóban már hisztis volt, miután megoldottuk a varratai lefedésének kérdését, indultunk el Bükre. Nem bírt megmaradni, fészkalódott és már akkor fel volt pörögve. Amikor odaértünk első körben kb. végigszántottuk a fél vadásznapot, úgy húzott mert ment volna.
Kisvártatva megérkeztek Juditék Szofival és Kálával, aztán Töpfner József a fő nyúlhúzónk a három tinédzser agarával meg Törpillával a felnőttel, később Keresztes János és Imrei Ferenc is befutottak agarakkal, aztán megjöttek Csilláék is Kökszivel meg Szutyok mamival, és a kölcsön baseball sapinkal, mert persze a miénk otthon felejtődött. Kökszinek élőben is gratuláltam, hisz első versenyét megnyerte Pozsonyban.
Ment a diskurzus, ebédeltünk a kutyák mellett mindenféle lopkodási incidens nélkül, és nagy látványosság lettünk a vadásznapon, hisz szép kis csapat verődött össze. A szervezés kicsit nehézkes volt, de amikor eljött az idő minden szép gördülékenyen ment. Hunor még a bemutató előtt FUTOTT! Igen jól látjátok, olvassátok: Hunor futott nem is egyet. Nagyon szépen rendbe jöttek a varratai és futni is jól futott. A talaj kemény volt, a pálya szerintem azért jó volt, persze a kanyarokban elszállt. Másodszorra szebben ment és gyorsabb is volt. Kökény meg Kökény volt és szemet gyönyörködtető, bár a talaj neki is egy picit kemény volt.



Aztán elvonultunk a vadászkutya bemutatóhoz, ahol Hunornak nem sok levegője volt az elején, de reménykedtem benne, hogy kicsit regenerálódik, mire mi jövünk. Először egy vérebes vércsapa bemutató volt, aminek a végén a Hunor az őzlábra, amit megtalált a véreb, teljesen ráizgult, mert neki az kell....de a hülye egyébként nem is hajlandó nyerset megenni. Aztán bemutatták a jelen lévő vérebeket, és jöttünk mi.
Hunor már regenerálódott és Keresztes János előadása után mi következtünk, a "cirkuszi" mutatványainkkal. Elmondtam, mit kell tudni Hunorról, hogy tanult, és miben különbözik egy agár tanítása más kutyától. Hunor fáradt volt, de nem hagyott cserben és a vaki-vaki kivételével mindent megcsinált amit kértem tőle. A végén elfáradt, de hajollal zártuk a programot, és a sapi levevés is működött. Majdnem minden trükk után kaptunk tapsot, nagyon tetszett az embereknek, de nekem még gyakorolnom kell a nyilvánosság előtti szereplést, mert szerintem nem ez volt az utolsó :D
Utána még hátramentünk és Hunor megmutatta a közönségnek is, hogy tud futni is, miután bemutatták a tipikus magyar agarat az embereknek, illetve, hogy miért tud gyorsabban futni a többi kutyánál. A startnál minden alkalommal borzalmasan nehéz volt visszatartani, amúgy egész korrekt volt. A harmadik futásnál az első fordítónál leszakadt a műnyúl, Hunor visszament érte, felkapta, aztán elindult a leszakadt maradék csomócska felé, műnyúl gyorsan újra indít és szépen befutott. Egyébként tudta már az útvonalat de szépen ment és olyan aranyosan várta, míg oda nem megyek érte.... :D
Aztán elköszöntünk az agaras szekciótól, mert Hunor még ekkor sem nyugszik le, de csak miután kihúztuk a műnyulat közösen. Átmentünk íjászkodni, Hunor lefeküdt meg ásott :D, aztán a sátorban is sokan megsimogatták, több mindenki kérdezett róla, felismerték a bemutatóról.
Vadásznap után átmentünk Vaskeresztesre a szüreti haddelhadd-ra, mert Hunter az egyik fő főzőmesterhez került, meg Pocaknak is talált gazdát, aztán beugrottunk. Hunort beengedték a kultúrba *-* és ott még páran teljesen oda voltak érte. Itt is ettünk úgy, hogy Hunor megint csak nem lopott a kajából és a hagyod is nagyon jól ment neki, de már nagyon fáradt volt. Hazafelé például egész úton aludt.
Szóval összegezve: Jó volt, jobb mint a tavalyi sokkal, sok kutya volt, jó társaság, Hunor ügyes volt minden szempontból, de látszott, hogy nem nagyon van formában. Köszönjük a lehetőséget minden szervezőnek, az OAE-nak és mindenkinek aki közreműködött tegnap.

A gyerekek

Terepjáró agár :D

A sötétebb a Törpilla

Janka: Ezzel most itt mit kezdjek?

Kála és Szofi

1 megjegyzés: