2011. július 31., vasárnap

Gencsapáti fogathajtó verseny

Tegnap voltunk a midnen évben megrendezett Gencsapáti Fogathajtó versenyen. Jó hnagulat és bár nem egy nagy verseny versenyszellemből nincs hiány továbbá a programot szinesítette a Mészáros Testvérek látványos csikósbemutatója is.
Két éve is itt voltak és eszméletlenül tehetségesek. A világ legfiatalabb puszta 5-ös hajtója az egyik testvér. Volt ugratás, ültetés, fektetés és ostorcsattogtatás.
Hunor szépen viselkedett csupán egy-két kutyával gyült meg a bajunk és totál bepörgött amikor vadászhajtáskor nagy lett a drukk a hajtókban és mindennel amivel lehetett gyorsították a lovakat. Két falubeli fogathajtó is részt vett a versenyen. Nagyon sajnáltam h a végén megverték az egyiküket vadászhajtásban mert eszméletlen gyors és hibátlan futamot mentek.
Két pónifogat is részt vett illetve idén is a tombola fődíja eg póni volt. Szép szürke eléggé vad csődörpóni. Kicsit volt csupán nagyobb mint a Hunor.
Volt sok Hunorsimogatás és gyönyörüen megcsinálta a trükköket amikor szünetekben kicsit foglalkoztattam az ebet. Sőt a körbét is simán megcsinálta pedig új.
Képek nem letek túl jók, úgy tűnik kijöttem a gyakorlatból + elég gyér volt a fény. Ime a használhatók:

Tombola paci :)



















Egyik póni fogat

































































































































2011. július 28., csütörtök

2011. július 27., szerda

Új trükk: Körbe

Ez annyira de annyira jó *.*
Itthon vagyok az n drága jó Hunorgyermekemnél. Nagyon örült nekem, bújt, dörgölőzött és bökködött.
1. napirendi pont a fésülés volt. Jó sok szőr lejött róla és már kezd rajta több lenni az új féle mint a régi de még van mit fésülni belőle.
2. napirendi pont a gyakorlás lett, száraztáppal most de nem volt ellene a dolognak. Minden gyönyörüen megy, legjobban a került élvezi.
Elkezdtem tanítani neki egy új "trükköt" balról-jobbra a Került körülöttem. Hát sztem más most kész. 3.ra rájött és a végén kaja nélkül már, de még nagy kézjellel ment neki. Szóval gyakorlatilag tudja.
3. napirendi pont a "fotózás" volt. Rég készültek róla szép képek és most lett egy-két vicces de nekem mindenképpen tetszenek :)
4. napirendi pont a séta volt aminek a vége sietősre sikerült ugyanis eleredt az eső. De mentünk így is egy jót.




Torpedófej <3
















Gigant orr


















És megint az az orr :D



















"Könyv"




















XD nem kommentálom

2011. július 24., vasárnap

A vizsgáról - 1. rész

Hát hogy miért első rész: azért mert holnap teszek pár képet be a vizsgázókról, de csak ilyen vizsga utáni eredményre várakozós képek lesznek.

Nah akkor a bírálat amit a bíró mondott:
Az elején kicsit szétesve kezdtünk, egykétszer még pórázsegítség is kelett aztán ahogy haladt előre a vizsga a kutya is egyre jobban kontaktált. Csoportkerülés után félreértette a parancsot és lefeküdt de hamar korrigálva lett. Helyben maradás ellen nem emelt kifogást. első rész nagyon jó, 2. rész nagyon jó maradás kitűnő. Kb ennyit mondott és hogy szépen felkészültünk rá.

Igazság szerint izgulni akkor kezdtem amikor a kapu elött vártunk. Hál' égnek én kezdhettem tuti nem birtam volna ki a maradást ép idegredszerrel XD. Sajnos Hunor rájött h nincs nálam juti és így kicsit kevésbé is figyelt de ütemváltáskor elég szépen megjött a figyelme. Valójában csoportkerülés után már alig akart leülni inkább feküdni és ezt korrigálni kelet kétszer is. Alapvonalnál is alig ült le. Fektetésnél egyből lefeküdt és végül is ültetéses eltávolodásnál is stimmt volt. A megkerülős belépést választottam mert az a megszokott ÉS az a nehezebb.
Gyakrláskor sokkal jobban ment az egész de így is elégedett vagyok. Nagyon sajnálom Audrei-ékat mert a kutyus éjjel rosszul volt és itt alig figyelt a gazdira végül nekik nem sikerült a vizsga. Zazuval meg nem tudom mi történt. Hoszsú helyben maradásnál valamiért elment és a kerítésnél állt, nem tudták behívni. Egyébként mindenkinek szépen sikerült és csak gratulálni tudok mert mindenki rengeteget fejlődött. Remélem találkozunk még velük :)
Jah még valami. Végig vezényelték a feladatokat nekem /másoknak is/ amiért rendkívül hálás vagyok :D
Most pedig a videó:

2011. július 23., szombat

A vizsgáról - előzetes

Gyors bejegyzés majd holnap lesz hosszabb vidivel :D
Hát túlvagyunk ezen az esőkben bővelkedő E/1-es vizsgán. nehezen indítottunk aztán úgy ahogy belejöttünk, két ültetésnél lefeküdt de felültettem.
A videón elég siralmasan néz ki de ennek ellenére a 2. legjobb pontszámmal 100-ból 94-el végztünk ami nagyon jó minősítés :)))) Büszke vok erre a hüle agárgyerekre :D
Bővebben holnap .........

2011. július 21., csütörtök

Az utolsó tanfolyami foglalkozás

Brühüm :'( Tegnap délután megvolt az utolsó foglalkozás. Kiderült h nem voltk ötelező csak pót de nagyon jó hangulatban és változatossan telt.
Elötte sétálgattunk egyet bent a zsokásos alánkos behívás után megcsináltuk a vizsgafeladatokat. Kétszer szaglászott el. Egyszer egy jutalomfalattartóra csoportkerülésnél egyszer meg a földön de ott állítólag a többi kutya is. A maradásunk jobb volt mert máshol volt de végig egy a kerítésnél futkozó bc-t nézett aki a másik részen volt :S Még mindig nem birja a bordereket.
Utánan mi a főoktatóval és Wiliékkel átmentünk egy másik placcra. Ott volt szabadonkövetés. HUnor gyönyörüen jött. *.* Sőt megcsinálta kétszer a menet közben fektetést :O Pedig az azért nem e/1-es feladat.
Amikor Paris a keverék és Zazu a bc ott ovlt akkor a szabadonkövetésünk kicsit szétesett mert leötte nagyon nagyot játszott a Parissel. De el tudtam mindig hívni és utánan jött szépen. Volt olyan is h megfogta az oktató a kutyát én elfutottam am ásik sarokba kuyta jött és szabadonkövetésben eljöttünk a szélén amíg a többiek is megcsinálták ezt. Először nem ment a Paris után de másodszorra úgy rástartolt mint egy műnyulra. De ismét sikerült elhívnom.
Holnapután vizsga :O 15:30-ra kell odaérni és aszsem nem kell sokat várnunk. Lili németjuhásszal leszünk. Ami jó mert elég közömbös a két kutya. Esőben is meg lesz tartva a vizsga. És esőben menni is fogunk. Anyám az egész vizsgát rögzíti videón :D Majd drukkoljatok nekünk. Bár nem izgulok anniyra és tudom h a kuyta tudja a odlgokat az már csak ak örnyezetenés a kedvén múlik h hogy fog "működni".

2011. július 19., kedd

Kiállítási képáradat

Hát felteszek pár kritikán alluli képet amik legalább valamennyire élesek lettek :S
No meg Hunciról is lesz egy bálás kép meg Ginás is lesz egy db persze ő nem bálával XD

Flat coated retriever

Dalmata

Foxi

Golden /ami inkább white XD/

Agár fejek

Agarak *.*
Annyira szép volt az a Barzoj *.*

gyönyörü malamut

Bullterrier



Gyürödés bajnok XD


Kölyök Golden

Hó esett tán? Vagy csak kutyaszőr? XD







Mudi :)


Corgi csapat


Ridgeback páros

Édipofa *.*


Ezmiez?


Audrei /akivel járunk kutyasuliba:D/

 

Gina


Hunor bálát gurít XD


2011. július 18., hétfő

Suli, kiállítás, új dizi

Hát ez már a második ilyen 3-as címes bejegyzésem :D De sztem így átláthatóbb.

Suli
Mind két nap voltunk kutyasuliba. Szombaton nagyon kellemes idő volt. Huszonvalahány fok, enyhe szél. Először volt behívás kivételesen egy dombra fel és első alkalommal engedték el a kuytasulin kívüli behívásnál a huncit és gyönyörüen jött *.* Rendesen párosával átvettük a vizsgafeladatokat először kutya nélkül majd teljes vizsgahelyzetbe kutyával. Mi a Wilivel /olasz vizsla/ voltunk és szeretnék lenni a vizsgán is.
Mi kezdtünk amíg ők a maradot csinálták. Hát vaalami tökéletes volt. Az elején induláskor felhúztam a figyelmét Huncinak és valami gyönyörűen ment végig. Hol szemkontaktussal hol pedig nem bár azt monta az oktató hogy így is kontaktált velem. A csoportkerülés nagyon jól sikerült. Nem szagolt ki sőt amikor ő volt belül akkor is meseszépen tudtunk menni nem kelett rohannom.
A maradás már nem volt olyan jó pedig ez a legbiztosabb / a 2 perces maradás/ de árnyékba tették és ennek az volt az ára hogy az egész tök bökős volt a kutyának, mert elötte volt ott egy bozótos és még vannak iylen kiálló elszáradt izék. Elvileg megcsinálják vizsgára a terepet. Hát nagyon remélem mert így eggyik kutyának sem volt meg normálisan a maradása :D
Vasárnapi kuytasuli rendhagyó volt mert össze voltunk vonva és főképp játszottunk. Két csoport volt. Mi voltunk a Vad falka XD. paris a keverék, Hunor az agár, Wili az olasz vizsla, Lili a németjucc, Bundás a puli. A másik volt a Győző csapat :D Itt volt Jeff a roti, Zazu a border, Gloria a skótjuhász, a másik puli /abszolúte nem tom mi a neve/ Audrei az aerdale.
Első feladat az volt h 8 vagy hány palackot el kellett a kutyának döntenie. De csak is a testrészeivel lehetett és a gazdi nem léphetett a négyzetbe csak a kutya. Mi voltunk azok akik bemutattuk a feladatot és a csapatból is először mentünk. Ezt a fordulót mi nyertük.
Utánna volt behívó verseny. Első futamunkon kiestünk DE vigaszágon bejutottunk a döntőbe. Ahol végül megvert minket a késöbbi 2. helyezett Audrei. De nem votl túl szerencsés h vele futottunk mert Hunor nagyon szeret vele játszani így inkább rá figyelt. Amúgy Zazu nyert.
Végül volt a fakanálba tenszzlabda és szlalomszerüen kapukon átmenni. Először siralmasan mentünk a csapat vesztett is, másodszorra mi egyenlítettünk és hibátlanul mentünk Hunorral. Utolsó "futamba" volt egy kis csavar. Egykét kutyát kicseréltek. Én kaptam Audrei-t Hunort meg az audrei gazdája. Hunor nagyon szépen ment alkalmi felvezetőjével és az audrei is ügyibügyi volt velem. Jófej kutya :D
Végül a mi csapatunk nyerte meg a napot.

Kiállítás
Vasárnapi suli után Hunorostul kimentünk a CACIBra jöttek Audrei-ék is. Ők lementek aztán viszsajöttek. Hunor nagyon szépen viselkedett egy-két kutyát kiszemelt amikro a bejáratnál ültünk és őket megugatta de bent ahol több volt a kutya ott nem volt semmi gond vele. Fotózni is tudtam nagyon jól tőle bár az kérdéses h a képek jó gagyik lettek :D
BIS-nél egy felvezető csaj melett voltunk akinek egy boston terrierje volt. Beállítgatta és a kézmozgás hasonló volt a mi "kereszt" jelünkhöz. Szóval Hunor a csaj háta mögött rakosgatta a lábát hátha kap ő is jutit :D
BIS győztes egy whippett lett. de láttunk gyönyörü Salukit, Barzoj-t. Exta aranyos kölyök Husky-t, hatalmas Gordon szettert, nagyon értelmes tekintetü Parsonokat, egy csapat olasz agarat, egy csapat corgit. Szóval volt minden.
Egy fontos megállapításra jutottunk. Ugyanis voltak magyar agarak. Hunornak köze nincs hozzájuk.... ő sokkal nagyobb, teljesen más a feje meg ilyenek. nem tudom mi van benne. De hogy nem angol az is tuti mert az még kissebb :O kb olyan barzoj méret.....hát totál fenn votlam akadva h akkor most mi az extra a kutyámban :D
Ami a képeket illeti nem sikerült még normálisan feltölteni őket.....

ÚJ dizi
Hát már NAGYON aktuális volt. Nem volt nagy munka, a szinével sokat kinlódtam de egy ideig jó lesz. Van bálás kép, meg coursinges is a fejlécen. remélem tetszik :D

2011. július 16., szombat

Szénabála, wikkend, CACIB

Nah akkor kezdem a blog első napirendi pontjával
Szénabála
Csütörtökön délután hazarucccantam miután megjártunk vagy 3 boltot és vettünk kölyöktápot /most a nagyok is azt eszik a kövi felnőtt lesz már mert átszoktatjuk a Hunort/ kaptunk ajándékba még egy frizbit így majd ha eljön az idő lehet cserélgetni.
Fújt a szél elég rendesen mikor hazaértem anyám pedig indult a Hegypincéhez így mi elkisértük a Hunorral majd továbbmentünk. A szokásos 1 órás volt. A kukorica akkora már *.* HUnor zsépen jött és valamiért az sem zavat amikor bezsongott egy macska miatt. Hát istenem mit idegeskedjek rajta? Agár és jókis ösztöne van ezt nem lehet belőle kinevelni, csak ha nem futna előle a macska akkor tuti nem bántaná. De lehet h így is csak "játszana" vele :D
Egy ideőben fiatal kutyások fórumán sokan hoztak bálás képeket. Mondjuk ott a kutya a bála tetején volt többnyire. Hát most a mi közelünkbe is lett bála. Én spec nem akartam h Hunci felugorjon rá de sikeresen megpróbálta háromszor és vissza is esett. Lejebb tettem a jutalomfalatot és így megértette h csak az első két lábát kell odatenni. Így olyan mintha gurítani akarná nagyon jó képek lettek.

Wikkend
Weekend csak h tudjátok le tudom írni normálisan :D Én hülyeagyamentidióta otthon hagytam a fényképezőm kábelét -.-" így nem tudom a bálás képeket feltölteni :'(
Mind1 majd feltöltődnek vasárnap.
Pénteken reggel Hunorostul jöttem vissza hoztuk a tápját /plédét most nem/ meg a pórázt, nyakörvet zsóval amik kellenek.
Hunor úgy is a gina plédjét sajátítja ki ilyenkor. Amúgy egész nap pihenget és reggel illetve este van az "őrült 10 perc" és iylenkor fullvágtában leró nemtomhány kört, futkoz a játékokkal (!) a lábtörlővel, cseszegeti a Zizyt. De elkerülvén az utolsó pontot én a kedvenc slagdarabukat mindig eldobtam és azután futott rendesen az agárgyerek.
A kerítésnél mindig öszseveszik a szomszéd kutyával amit tegnap megelégeltem és a földön mellévágtam az öntözőkannát / kutyasuliba is kannát dobnak a kuyta mellé ha oylan a viselkedés, durva a játék amit nem akarnak/ szóval meg is illetődött és előre is hívtam. Viszont még a kerítésnéál sikeresen megint lenyúzta a fejét. A két szeme közt a homlokán van egy piros folt. Nem nagy és így olyan mintha olyan indiai pötty lenen rajta XD.
Délután frizbiztem vele. nagyon ügyi volt és fel is vettem de csupán 3 gurult be a képbe de azokat majd felteszem. Oké nem olyan profi még az eb de legalább érdekli a dolog.

CACIB
Az oka annak h hétvégén megint itt vagyunk az az h anyám a cacibon jegyárus. Tehát nem tud minket elvinni a kutyaoskolába. DE vasárnap suli után Hunor, én és a fényképezőm kimegyünk a kiállításra és a végéig ott leszünk. Megpróbálok fotózni mert elvileg a Hunortól tudok fotózni

Hát ennyi lenne. Jah igen HUnor midnen mozgatható szőnyeget széthord és rendetlen...mondjuk mondom ezt pont Én ?? XD

2011. július 11., hétfő

Még több coursing kép!!!

Hát ezek asztán viszik a pálmát. Több kép van arról a futamról amiben Hunor becsülettel végigment a műnyul után míg a futótérsa rendesen levágta a kanyarokat

Agár arckifejezések :D














Hajrá Hunor!!!



Upsz kanyar!


Hé én rendesen végigfutom akkor te miért nem?


Terrier a köbön XD













Fav abszolute a fav!!! /egy képpel elöbbre az egész/

2011. július 10., vasárnap

Kutyaiskola dög melegben

Atyaég. Tegnap melegrewkord ma meg elvileg még melegebb :O
Tegnap sikerült fél órával késöbb kiérnem kuytasuliba mert apám vitt én meg rosszul emlékeztem de semmiről nem maradtam le.
1. behívásnál semmi pénzért nem akart köjönnoi az árnéykról. Aztán fel kelett kelteni a figyelmét egy játékra- én a hosszú rongyot választottam ment is rá szépen.
Utánna volt több behívás megfogás nélkül és mindig odacammogott hozzám.
Nem voltunk sokan. Kettes csoportokra oszlottunk és megcsináltuk a komlpett vizsgafeladatot. A meleg ellenére azt mondták nekem meg a rotisnak /vele voltam/ h a nagyon jó alsó határán teljesítettük ma ami pont megfelelő.
Hunor végigment egyetlen jutalmazással amúgy simivel. Ha élénken mentem akkor szemkontaktal jött. maradásoknál szépen ülvemarad, fel is tudtam ültetni.
Bevonultunk az árnyékba, beszélgettünk ak utyás psortokról majd kúszóztunk egyet. Hunor végigment a zsákoson is leengedett "véggel"
Mivel elöbb vége lett beszélgettem egyet. Az edző azt mondta h Hunor "jól össze van rakva" tanulás ügyileg és, hogy amikor jöttünk az első alkalmakkor azért figyelte h ne kapcsoljon át vadászba meg ilyenek.
Nem zárkóznak el attól h alap után agizhassak de ezt az agis dönti el.
Kövi hónapban pedig mehetünk rehabozni Totót :) Külön foglalkozás van az ilyen kutyáknak. ajd meglátjuk mire jutunk.
Ma hűsebb volt. Az kapus szabájt néztük meg aztán a külső részen elkezdtük az élelem megtagis részt.
Lementünk egy parkba / az edző vitt minket Hunor hátul egy dobozba utazott de elég jól viselte/. Ott volt sétáltatás, úton átkelés, Kutyákkal szembe menés, kocogók melett elmenés, botokkar söpörték a leveleket akközött elmenni. Kedves ember melett elmenni. Másik emberrel találkozás és nyugis beszélgetés. Leül mellénk az "idegen" egy bottal és hadonászik vele /kutyának nem lett bajaXD/ aztán kínált élelem megtagadás mai nekünk pfúúú nagyon nem.
Fás behívás aztán földön lévő élelem megtagadás. Nah ez már jobb volt. Nagy lépcsőn felmenés majd egy pici gyakorlás ahol kaptunk megint dicséretet maradásnál bár a lábhoznál jött melettem de nuku szemkontakt kivéve ütemváltásnál.
Lefelé lépcsőzés majd végül az egsz zacskó kaját letették a földön és amelett elmenni. Nagyon jól sikerült eréjesen árszóltam és utánan rá sem nézett. Majd végül behívás.
Alapjáraton nagyon ügyi ovlt mind két alkalommal a nagy meleg ellenére. Nagymamámnál nem piszkálta a medencét de egy csomó gyümit evett.
Itthon nagyon örültek neki az ebzetek :)

2011. július 9., szombat

Gurítós frizbizés + coursing képek

Kanyarban
Hunor nyugis. Egész nap alszik bár néha cseszegetné a Ginát amit mi nem szeretnénk szóval utánna én leszek a préda.
Sajnos rászokott a gyümölcsevésre. Barack, meggy jöhet neki és rászólás után ugyan abbahagyja de aztán fél perc múlva fojtatja .....
Mikor már kicsit lejjebb hült az idő olyan 5 óra magasságában vettem magamhoz száraztápot,frizbit meg klikkert. A gurításom egy picit jobban megy mint edig így hát kipróbáltam. Amint kihoztam a Hunor jött már ráharapni a frizbire. A betonon gurítósak sikerültek jobban és szépen el is kapta mindig persze biztatás és jutalom ellenében. A füvesen nem sikerült a gurítás így gondoltam ez a kis gykaorlás a betonon nem fog ártani az ebnek hiszen nem ugrabugrálunk még. Sőt nem is vágtázik a frizbi után hanem üget.
nah de nagyon meg voltam vele elégedve nagyon ügyi volt.
Futááás
Érdekes módon amik itt vannak játékok: slaggdarabka, rózsaszín nagy sipolós labda, fogókás piros kerékszerüség ami ha nagyon megnyomom sipol nagyon felkeltették a figyelmét. Hurcolja őket, ha eldobom fut utánnuk, a kerekeset kétszer visszahozta *.* nagyon örülök h végre valami játékok érdeklik. De a legjobban midnen játék nálkül szeret játszani.
Megkergettem este felé egyett. Úgy h megyek felé széttárt karokkal sissegva. Akkor felveszi a játszós pozíciót majd ebből sprintel egy kört és jön felém mint egy cápa :D
Zizyvel is levannak álltalánan lefekszik a Hunor és elkezdi a zizy hátsó lábát rágogatni XD
Szóval elvannak.
Megkaptam az utolsó részletet is a coursingos képekből és áááá nagyon jól néznek ki. Majd hozok nyuszit is de most csak a két hunorosat teszem be.

2011. július 8., péntek

"Agility" verseny 1. vagy 2. hely(?) *.*

Hunor coursingos kép *.*
Huh hát rengeteg minden történt tegnap. Egész eddig nagymamáméknál voltam de mivel szombaton falunap ezért most Hunor is ideköltözött pár nepra de alőször is be kell számolnom a kutyaiskoláról
Most mi voltunk a hátsó pályán és a legelejétől gyönyörüen ment a drágám és most már rendesen gyakoroltuk a vizsgafeladatoka külön külön. Lábhozban néha szét vagyunk esve de ettő függetlenül azt mondták h nagyon szépen megy bár a csoportkerülésnél amikor belül kelett menni akkor volt egy kis gondom de megoldottuk.  10 lépéses eltávolodásos maradásnál az ültetéses és a fektetéses is csillagos ötös.
Utánna volt egy kis játék. A kutyát egy négyzetbe kelett fektetni és 45 másodperc alatt a lehető legtöbbször megkerülni és ezt előre megtippelni. Hát egy kicsit túlvállaltam magma a 8 kör tippel. Fel ült ak uyta de maradt egyhelyben aztán elcsúsztam és akkor kelt fel. Így is olyan 6 kör megvolt.
Megtudtam, hogy a vizsgának semmi köze az agility részleghez. Tehát az agilitys külön megnéz majd minket és eldönti h mehetünk-e. Nah itt már repkedtem a boldogságtól főleg h láttam h a másik csapat akadálypályázik.
Mint kiderült pályát cseréltünk és nálunk is ovlt akadálypálya. De mondhatjuk kezdő agilitynek is. Nagyon kezdőnek XD. Ugyanis két ugró, egy kúszó /pici kanyarban/ és egy asztal volt. A feldat 45 másodperc alatt a lehető legtöbbször végimenni. Én voltam az egyetlen aki az elején lecsatolta a pórázt. Két -két sajt ak ézbe. Start elött fogni kelett a kuyta nyakörvét mert tudta már előre mi jön. Az asztalon egyébként csak át kelett menni nem volt maradás.
Start! Hát komolyan én is futottam de a Hunor is bekapcsolta az agár rakétákat. Úgy ment mintha tudná a pályát. Az ugrónál gyönyrüen ment és be tudtam küldeni a kúszóba!!!!! jófelé jött ki ugró. És így tovább háromszor asszem plusz egy asztal.
Én a megtagikat is számoltam holott nem változtatott semmit a pontszámon. Egy kúszó megtagi volt az utolsónál de utánan bement és kétszer az utolsó ugró melett ment el. De aztán megugrotta.
Végül ugyan úgy mondták h az elsők lettünk de igazából ahogy néztem am ásodikak mert a border colliesék egy akadállyal többet mentek holott lassabbnak tüntek mint mi :S hát mind1 1. vagy 2. az élmény volt a lényeg. Az h rakéták gyújtva voltak és az hogy majdnem messzebről irányítottam no meg a hezitálás nélküli kúszózás. Hát el voltam ájulva! Igaz volt nálam jutfal de egyszer sme ment ki a pályáról és áá kész voltam. Tökéletes tökéletes tökéletes!
Palánkos behívásnál csak nagy nehezen kanyarodott el felém attól függetlenül am ásik behívásoknál első (!) szóra jött. Sőt elengedve is odajött hozzám simiért.
Kutyasuli után eljöttünk nagymamámhoz. A Hunor még futott fullosan pár kört, körülnézett, jól elfáradt. kapott kaját és éjjelt a kennelben töltötte a plédével és a régi házával. Csak akkor ugatott amikor a többi és reggel is csak egy cipőt vitt el a teraszról.  De csak vitte mert a zokni is benne volt :) azt sem piszkálta. Ami érdekes h nagyon tetszenek neki a játékok amik itt vannak és mára már rendesen elnyugodott
Ami ak övetkező sulikat illeti. Szombaton lehet h a városba lesz a kutyaiskolás foglalkozás. Vasárnap sajnos nincs fuvarom ezért nem tudok elmenni :S
Jövő hét végén CACIB oda is csak vasárnap megyünk ki suli után. Utánan való hétvégén meg vizsga és játékos utolsó foglalkozás.

2011. július 3., vasárnap

Hunor első coursingja

OMG OMG OMG
Ki hitte volna. De most komolyan. Én a bírtálatot vártam a legjobban a tegnapi vadásznapon, és azt hittem a futtatás csak ilyen kis mellékes lesz. De hatalmas élmény volt. Viszont az elejéről kell kezdenem
Reggel összepakoltunk, útközben felvettük Arankát aki totál be volt egész nap depülve. Amikor odaértünk még nem voltak sokan de már elkezdődött a főzőverseny, a motoros bemutató is már megnyilt és voltak már árusok. Találkoztunk Kökényékkel. Nagyon megnőtt a drága de annyira máshogy néz ki mint Hunor de erre még visszatérek.
Hunor nagyon sok simit és dicséretet kapott. Ő persze bújt mindenkihez. Viszont semmit sem lopott el :D. Elég sokára de jöttek agarasok is futtatni. Találkoztunk Jankával és a gazdájával. Aranyos jófej kutyus ovlt és nagyon tapasztalt. De ismét erre is viszsatérek
Voltak kis agarak *.* oh istenem hát az olvadás volt. Akik ott voltak agarasok megállapították h Hunornak Hortaya jellege van. Úgyanúgy mint a fórumon is. Ott is ezt írták. Hát akárhány magot láttunk sokkal kisebbek voltak mint Hunor, vékonyabb fejjel, vékonyabb lábakkal. Oké gondoltam h Hunor nem teljesen úgy néz ki mint egy mag. DE ENNYIRE?
A bírálat nagyon sokára kezdődött. Jött közbe egy labis, egy weimari vizslás /akkora volt az a kutya hogy húú/ egy magyar vizsla akit kizártak mert felül-elöl hiányoztak a fogai...és a gazdája ezt eddig észre sem vette, hát felháborító....aztán ott ovlt a tavalyi 2. helyezett erdélyi kopó. Nagyon kedves kutya :) 3 db foxis, egy drótos vizsi, egy nagyon kölyök magyar vizsla, egy másik mag akit beneveztek ide de nem futtattak. ha valakit kihagytam szólljon.
Aranka nagyon jó minősítést kapott mert húzta a földön magát egyszerüen felvezethetetlen volt... Hunor is nagyon jót. Azért mert a ring egy részén állandóan felugrott rám meg játszott... Hát azt hittem én ott ájulok el..ilyet még SOHA sem csinált tudta mikor kell komolynak lennie. Ráadásul elötte pont ott gyakoroltunk és hát komoylan kész voltam. Beállítani gyönyörüen lehetett, a fogait én mutattam meg. De igazából nem is foglalkozok ezzel a felugrálással mert hát nem kiállítási kutya..és egyszeri alkalom volt. Sajnos a bírálati lapokat ott felejtettük de kaptunk két kicsi zacsi tápot.
Bírálat után elmentünk a coursing pályára. Mondtak pár szót a magokról és külön mondták h most egy tapasztalt szukát /Janka/ és egy életében először futó kutyát fognak látni.
Mondták h előre vegyem le a pórázt, fogjam meg a nyakörvét. Nagyon izgultam dübörgött bennem az adrenalin. Kihúzták a műnyulat ami egy tescos nejlonzacsi volt :D. Négyzet alaku volt a pálya. Jankáék kicsit elöbbre álltak mi kicsit hátrébb. Kicsit késöbb de amikor elengedtem a Hunor pórázát olyan startot vett hogy asztapaszta....innentől mégtöbb adrenalin öntött el. Fantasztikus érzés noha lehet h többnyire a Janka után futott nem a műnyul után. Nagyon élvezte, látszott rajta.
Következő műnyulkihuzáskor Janka szabadon volt és egy igenhülyeagyament öngyilkos merénylő nyul kiült a pálya melletti búza szélébe. Hát Janka észrevette. Volt élőnyulas bemutato XD. Át az uton, be a kukoricásba. Végül Janka is és a nyúl is megúszta. De éppen hogycsak.
Következőkben két csíkos agár futott aztán a Hunor meg egy másik kezdő de eljátszották így a másik tapasztaltabb csíkossal ment. Az meg közben valahol elkeveredett de Hunor végig ment a műnyufi után, a szájába is bevette a végén. Utoljára pedig megint Jankával ment. Nem tűnt különösen fáradtan, és látszott rajta h nem ismeri a pályát és mekkora kanyarokat vesz. De azt modnták h elsőre tökéletes volt. Persze amikor megállt a műnyul rendszeresen rá kellett vetnem magam mert neki jó szabadon, ő még menne XD.
A foxikat is futtatták meg egy wels terriert és egy keveréket, hááát nagyon aranyosak voltak. Téptek mint a fene.
Videó is és kép is lett Hunor futásáról amiért köszönet Agaras Zsófinak XD. A képek késöbb lesznek meg de a videót itt és most megtekinthetitek :)



Vadásznap után letettük arankát exmostohaapámnál. Ő behívott minket, mert oszt. találkozója volt és kaptunk egy kis pörköltet. Hunor kapott még több simit, átugratott egy ember felett aki fekvőtámasz "pozícióba" volt XD. Nem lopott pörköltet de figyelnem kelett rá. Csináltattam még vele pár trükköt is.
Amúgy a kocsiba hazafelé aludt a drága. Itthon meg a plédjén.
Nagyon nagy élmény volt és remélem eljutunk majd még ilyen coursing edzésre mert az egy utánozhatatlan érzés.