Gyönyörű napsütésre ébredtünk a mai napon ami vegyes érzelmekkel tölt el. Igazából örülök a napnak mert az embernek sokkal jobb a kedve ha süt, de valahogy nem ideillőnek érzem. December közepén nem valami megzsokott, hogy egy méhe repül velem szemben. Várom a havat, várom, hogy elhozza a karácsonyi hangulatot. Mert jelenleg ez NULLA.
Tehát, hogy a lényegre térjek ma is videóztunk egy nagyon picit és fotóztam. Hunor az elején a füves placcunkon rendkívüli módon jól viselkedett. Nem is a kajáért jött oda, hanem simiért. A séta leső felében végig így volt, dupla pórázzal tehát kétszer hosszabbal vittem és első szóra meágllt, odajött, szemembe nézett. A távolabbi réten is kétszer maradban hagytam és futással hívtam be. Már már elengedhető volt. De mégsem tettem meg, most nem lenne túl alkalmas de egyre jobban bízok benne, ha nincs a közelben zsákmányállat.
Emlegetvén a zsákmányállatot minden szépet és jót szétzilált egy drága macsek. Igaz viszonylag hamar sikerült viszonylag lenyugtatnom a Hunort de utánan teljesen és totálisan szét volt esve és még egy nyamvadék forogot vagy pörögöt sem volt képes megcsinálni kicsit arrébb egy rét szélén. Kissé felment a pumpa bár hoszsú idő óta ez volt az első, hogy elfogyott a türelmem és szégyellem is. De semmit nem vett le belőle a kuyta, SŐT még csak azért sem ment utána normálisan és csak ha mérgesen mondtam neki, hogy "mellém" max kakor vigyelt fél füllel. Itt a ház ekött azonban elsőre megcsinálta a fogorot is és a pörögöt is. A füvesünkön még picit fotóztam, okos volt így végül is nem lett olyan katasztrofális befejezés.
Útközben egyébként volt egy pocsoja, maibe szerettem vna ha belemegy erre kétszer megkerülte végül helyből átugrotta. Kis finnyás.
Itthon pedig nem csinál mást csak simogatást kér. Hogy ő játszon? Kizárt dolog mégha a Totó körülötte dobálja magának a kis fadarabját akkor se. Helyette napozik. XD
Holnaptól megint rendesen tanuljuk az új dolgokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése