Szigorodás

Még a képek készítése napján elmentem sétálni, az egész ott kezdődött, hogy átfutott elöttünk egy macska. Természetesen Hunor behülyült. Még jó , hogy a kilátónál mentünk le..... azon a meredek lejtőn elég brutál volt, de rövidre fogtam és így már nem votl olyan vészes. Aztán a biotájház elötti réten is meglátott egy macskát. Itt már nem hagytam annyiban a dolgot, nem hagytam ficánkolni, ugatni...leültettem és akárhányszor felállt visszaült és magától kelett a szemembe néznie. Az egy dolog, hogy elötte 5 percen keresztül forgolásztam vele vissza mert húzott de itt kábé 10 percig dekkoltunk és utánna még volt "harcom" vele. Ezután amikor viszsafelé mentünk és már nagyon elegem volta abból, hogy húz holott eddig SOHA vagy szinte soha nem húzott. Tehát mikor elegem lett rövidre ofgtam és vagy csak az orra lehetett melettem vagy mögöttem kelett mennie, mert kényszerítve volt. Talán esetlegm ondhatom azt, hogy mire felértünk egy picit ő is figyelt magára de ez még korántsem elé.
Ezután a sétának sem nevezhető fatális ballépés után eldöntöttem, hogy szigorodni fogok, és nem csak egy valaki leszek a póráza végén.
A szigorítás utáni első séta nagy dacolás volt a természettel, magával Hunorral. Sokféle módszert bevezettem amiből majd meglátjuk melyik vállik be. Például, időről időre megállítom, behívom /pórázon bár/ de ő csak a testével jön oda, az agyával nem, ezért leültetés és várom amig normálisan a szemembe néze, nem csak egy pillanatra. Bevezettük a "mellém"-et ami azt jelenti hogy melettem KELL sétálnia és ez addig így megy amig nem én csissegem, hanem látom, hoyg fél szemmel engem figyel, utánna mehet előre. Ez utóbbinak még nincs rendszere de értelem szerüen egy megállás után következik. Persze változatosan, hogy ne minden megállás jelentse azt, hogy melettem kell mennie.
Aztán... bármennyire is értelmetlennek tűnik egy kietlen hegyi úton mi még is minden alkalommal amikor átmegyünk a túloldalra behívom magamm mellé ha elöl ment, leültetem, körülnézek, megvárom amíg a szemembe néz és vagy előre engedem vagy mondom neki h lassan mellém és úgy megyünk egy darabig.
Tegnapi sétánk folyamán a magam mellé behívásos résznél volt egy apró gondunk...konkrétan mintha lovat futószáraztam volna körbe körbe. Egyszer vagy kétszer pórázrántás és utánna magától leüllt és a szemembe nézett továbbá csissegéssel és nyomatékos "mellém"-el olykor már magától is melettem marad és oylankor jön a dicsi aztán mehet előre.
Jött velünk szembe egy labradoros. Bevitem magam mellé de nem bal hanem jobb oldalt, mert úgy tűnik,hoyg ez kell ahhoz, hogy ne hisztizzen be, ám a hüle agárgyerek leszegett fejjel lopakodó üzemmódban ment ezért leültettem és eléálltam, noha figyelte a másikat korántsem olyan intenziással. Kérdezi a labi gazdája, hoyg de ugye nem fél, és ekkor levettem a szememet hülyefülről. Elmondtam, hoyg nem csak szerettem volna ha rám figyel nem pedig am ásik kutyára. Ez idő alatt Hunor ugyebár felállt de csak farkcsóválás volt, mukkanás nem hát nagyon meg lett dögönyözve bár hátrafelé még tekingetett. Akkor pár lépés után megfordultunk és mentünk a labis után. Már csak egy picit foglalkozott, sőt megálljnál egyből rám nézett magától és felfelé, hazafelé magától jött melettem /hosszabb pórázon volt és csak egy-kettőt csissegtem és nyomatékosítottam, hogy mellém/
Arra gondoltam, hoyg az ez alkalmi ugrásszerü fejlődés adóthat abból, hogy mielött eljöttünk gyakoroltam vele. Apropó gyakorlás, a szégyeld magadra kezd rákapni már volt,hogy magától megcsinálta, nem hiszem, mondjuk, hogy valaha lesz olyan, hogy ráteszi a mancsát hosszabb ideig az orrára de egy egy pillanatra biztos, hogy meglesz. Bár inkább lehajol a lábához, mintsem a lábát teszi fel, de ezen majd ültetéssel talán tudunk segíteni.
A másik ami lehetséges, hogy segített az előrelépésben az a séta kezdete, tehát én megyek ki elöbb és nem marddal maradt bent hanem addig tologattam vissza amíg a nyitott ajtónál belül nem állt és nem várta meg amíg hívom. Aztán induláskor már ment volna, magamhoz "rendeltem" Xd ül és szemkontakt és utánna arra megyünk amerre én mondom.
Tehát szigorodunk. Nem az a célom ezzel, hogy teljesen elvegyem úgymond a jellemét, az érdeklődését, csupán az, hogy legyen tudatában, ha csak egyk oloncnak gondol a póráz végén akkor nem haladunk elöbbre.
a nagy álmom már meg sme említem...célom az, hogy ha lát egy macskát, csupán figyelje és lehetőleg ne hisztérikázzon be és ugrálljon mint egy bakkecske.
Anyám szerint ez a lehetetlen küldetés...hát mondom kössz a biztatást -.-"
De én meg fogom próbálni szép türelmesen lassna ami bár nem jellemző rám de midnent el fogok követni. Amíg a trükkökbe is tudunk haladni és azon a területen van sikerélmény séta közben érhet kudarc.