A héten Hunorom nagyon elemében volt. A kukucs pozició-t már említettem és azt is h úgy tolat velem. A héten ehhez még jött az h szóra, és max egy kicsi jelre kitolat a pozicióból. Illetve ha előre fele mutatok előre is kimegy belőle. Továbbá sikerült rábírnom h melettem tolasson úgy h én is megyek vele. természetesen én is hátrafelé. Még nem mindig tökéletes de amúgy nem kell rajta sokat csiszolni max még növelni a távolságot.
Amúgy már a kukucsot is megcsinálta útközben mármint sétakor, ingedúsabb környezetben. Nagggyon büszke vagyok rá *.*
Amúgy egyik nap kicsit másik nap meg egyáltalán nem sétáltunk mert volt egy vágás az egyik hátsó talppárnáján. Egy picit bicegett de be is gyógyult így már csütörtökön mentünk egyet. ekkor találkoztunk egy spániellessel akivel nem szagolhatott össze de ő is arra jött amerre mi, és mellénk értek. Hunor elkezdett hisztizni és hiába mondtam hogy nem bánt csak hisztizik a csaj közölte velem h egy ilyen kutyával nem akarnak ismerkedni és előre futottak. JAH csakhogy fél órával késöbb a fleső úton jöttek mi meg az elsón és a spániel 5 m-es flexin húzta a gazdáját ugatva, nyüszögve felénk. Hunornak meg egy hangja nem volt -.- Nah akkorm ost én is mondhatnám h ilyennel nem akarok ismerkedni de muszály kül. nem tudom kijavítani ezt a viselkedését. Mert ha több kutya van nincs gond. De ha csak egy azt folyton kipécézi magának és elkezd hisztizni -.-. Hát mind1 majd talán valahogy sikerül megoldani. Mindenesetre örültem h másodszorra sikerült úgy irányítani hogy kussban volt.
Találkoztunk két vadásszal és szerencsélyük volt mert nem mentem el hátra a kukoricás mögé XD. de zaért megkérdezték h voltam-e arra. Ingerenciám volt elkezdeni elemezni h kész őz él ott. Egy kis termetü valami és egy szép bak akinek már minimum villás agancsa van. Asszem néztek volna. Hát igen talán ragadt rám valami a vadlesekből XD.
Amúgy nyugis séta volt utánna. Egy lélekkel se találkoztunk max biciklis vagy autós jött el mellettünk. Hunr már zsépen megy a patkán vagyhát a kövön ha kérem. Ha beleakad a lába pacsi ill. másik kéréssel szedem ki XD.
Az árkokba vagy jobban ajnövényzetes mezőszéllen mindig talál valami vadásznivalót. Aminek rókaszerü ugrálás a vége és extrém koncentráció a nagy büdös semmire vagyhát én nem látok semmit. Max szöcskét vagy mozgó fűszálat. de ha ze jól esik neki felőlem...utánan úgy is röhögök eg sort azon h mindkét füle feláll. jah meg amikor szagot fog és intenzíven elkezdi követni majd ügetésben akkorát rúg a saját orrába h aztán les h he ez mi volt XD.
A képről: hoztam ugye gey előről, hátulról, oldalról képet h bemutassma Hunor jelenlegi állípotát. Sztem jó húsban van de azért kommentet is kérek. imádom azokat az izmos combjait XD
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése