Sziasztok!
Most, hogy úgymond lekerült a teher, egy darabig, a vállainkról, felszabadultan vethettük bele magunkat az újabb hétbe. No azért már célirányosan a következő megmérettetésre készülvén, de szépen, lassan, kötetlenül, ráérősen.
Hétfőn, Kedden, Szerdán és Csütörtökön már gyakoroltunk, miután Vasárnap pihenőnapot tartottam neki. Nem vettem elő egyik kűr elemet sem, a zenét sem semmit, ez most két hétig legalább így lesz. Csak egyenként gyakoroltunk párat, és belekezdtem két újba, ami szintén majd a kűr megreformált változatához fog kelleni. Az egyik a lábemelés mellettem. Nem a pacsi-kinyújtom előre a lábam fajta, hanem a simán felemelem, párhuzamosan a gazdival féle. Egy könyvön kezdtük el, miután sikerült rájönnie, hogy nem bólogatást kérek, meg nem is karolt, meg nem is azt, hogy a fejét rátegye, már kezdte kapizsgálni. Csak aztán keratívkodott, és úgy néz ki, hogy konkrétan a lábamra dőlés lesz felemelt mellső lábbal belőle, bár annak nagyon örülnék, ha a hátsót is hozzá tenné, mert igen mocorog vele, de alapjáraton ez is tervben volt.
A másik amit elkezdtünk egy picit egyszerűbb dolog, ami talán mára-holnapra már kész is lesz nagyjából, ez pedig a "csak egyet lépj felém" azaz a "Lép". Igen ez is a kűrhöz kell, különben eszembe nem jutott volna, Azt kell mondjam vágja mi a dolog, csak néha többet lép mint kéne. Nagyon koncentrál, nem úgy mint a könyvesnél, ott totál ráizgul Ennél látszik, hogy mozognak az agytekervények, és ha mindketten ügyik vagyunk akkor sikerülhet. Sőt azt kell mondjam némileg utánzás alapon, mert többször sikerül neki, ha én is lépek egyet felé.
A másik agytréning az a versenyen nyert karüsszel nevü játék kipróbálása volt. Hunor nagyon gyorsan levágta mi van, és elég ügyes volt, totóka kicsit rástresszelt, meg szerintem félt attól, hogy zörög de második próbálkozásra már egész ügyes volt.
Eleonora kérésére, pedig, ugyan csak telóval, de lefotóztam, ahogy Hunor vigyorogva köszönt :D Többnyire mikor hazaérek ezt csinálja, nagy csóválás közepette.
Pénteken a sima kis délelőtti sétából egy elég nagyméretű túra lett Ricsivel és Marleyval és Eleonórával és Bambival meg Kirával. Lementünk Eleonóráék elé az állomásra, visszafelé a hegy felé eleredt az eső, de volt szivárvány és minket azért annyira nem zavart, mentünk egy kört az erdőben, utána megálltunk a kilátónál aztán lekísértük vissza őket és haza. 12.7 km-t mutatott a gps-em :D, bár most nem voltunk olyan gyorsak mint előzőleg.
Marley és Bambi nagyon egymásra találtak, ölték egymást rendesen a fák közt is, dagonyáztak meg minden. Huni egyszer látott valamit, de akkor sem zsongott annyira be, csak húzott egy picit mert hámba vittem. Összeszagolgatás után nem is nagyon foglalkozott a többiekkel. Akárhányszor fotózni akartam mindig jött az összes népség ><. Kira is barátkozgatott velem, Marleyt annyira nem szívlelte. De jó volt, igaz utána hulla voltam suliban.
|
Balambérfej XD /foto by: Cs.E./ |
|
Nyál :D |
|
Foto by: Cs.E. |
|
Szánhúzóhunor :D /Foto by: N.R./ |
|
Marley lábatlankodik /foto by: N.R./ |
|
Foto by: Cs. E. |
|
Foto by: Cs.E. |
|
Foto by: Cs.E. |
|
Balambér már majdnem akkorra mint Hunor /foto by: N.R./ |
|
Foto by: N.R. |
|
Fejek XD /foto by N.R./ |
|
Foto by: N.R. |
|
Ki lapul a bokorban? :D /foto by N.R./ |
|
Malivigyor /foto by N.R./ |
|
Serteperte /foto by: N.R./ |
|
Fejed le /foto by N.R./ |
|
Szokásos csoportkép :D /foto by: ÉN :D/ |
|
Foto by: N.R. |
|
Bambi és a labda /foto by: N.R./ |
|
Diskurzus felülnézetből /foto by N.R./ |
|
Foto by N.R. |
|
Játék a háttérben kilátással :D /Foto by N.R./ |
|
Hunor mint búvóhely :D /foto by: N.R./ |
|
Foto by: Cs.E. |
|
Visszafelé /Foto by Cs.E./ |
Szombaton délután négyre jött Dóri és Lüszi a cavalier, jó rég találkoztunk Lüszikével, mert neki is közben voltak kisebb-nagyobb bajai. Nem mentünk olyan nagy túrát, de azt jó hosszan. Megálltunk ugyan annál a fatörzsnél fotózgatni, aminél nem nagyon sikerült pénteken, meg a báláknál. Hunor nagyon élvezte, hogy a bála tetején süt a nap, és még simogatják is, szóval nem bánta a fotózást. Én fotózgattam Lüszit is Dórival, videóztunk is. Ugyan Hunor séta elején felszabta az egyik talpát pár lépés után nem sántított. Hazaérvén bekentem neki, de úgy tűnik nem zavarja ez a mostani igazándiból. Egy kissebb behívósprintet is csináltunk a mi placcunkon, hogy megmutassuk Dórinak mert már nagyon kíváncsi volt, és ott sem tűnt úgy, hogy bármi baja lenne. Lüszi egyébként nem az a nagyon szociális kutya, de Hunorral jól el van, mert egy összeszagolás után békén hagyja :D
|
Ülőhely :D |
Vasárnap azaz tegnap pedig két új kutyataggal bővült úgymond Hunor baráti köre. Bony a 10 hónapos Berni Pásztor lányka, és Joy az esélyesen dán dog keverék, akit az állatvédőktől fogadott be a gazdája. Emőke, Joy gazdija fotós, és neki köszönhetjük ezeket a csodás képeket a tegnapi túráról.
Szerencsésen idetaláltak, miután mi kiszenvedtünk Ricsivel, Márliból két kullancsot, az a kutya télleg nem tud fél percig megmaradni a valagán :D.
Huni édekes módon mind a két kutyuval jól kijött. Pedig Joy nagy és fekete, majdnem akkora mint ő, vagy pont akkorra. Joy az elején borzolt, meg ment előle, egyszer rá is morrant Hunira, de Huni viszsamorranását nem reagáltam le semilyen módon. Nem rántottam bele a pórázba csak annyit mondtam, hogy "Hé" Huni még vicsorgott egyet, miközben a fejük egymás mellett volt, de utána nem történt semmi. Joy békénhagyta Hunit, Huninak pedig elég volt ennyi összeszagolás.
Visszatérvén az elejére, amikor Márliék felénk jöttek annyira megörült nekik, ugrált a levegőbe tekeregve, alig várta, hogy Ricsihez is odadörgölőzzön. Örülök, hogy Márli minden túlbuzgósága ellenére is megszerette azt a kis energiabombát, Hunornál ez ritka. Tegnap is hozta a magányos farkas feelinget. Nem nagyon érdekelte a többi kutya, csak az emberek. Ügyesen pózolt a bálán, maradt akkor is maikor Márli alatta tekergőzött.
Bony minden pocsojába meg akart mártózni, de a gazdája nem engedte, mert kocsival voltak. De mindenféle dolgot kitalált: lemaradt, lefeküdt a pocsoja mellé és amikor senki nem figyelt belement meg ilyenek. Szegény egyedüli volt aki nem tudott bálát mászni.
Az erdőbe mentünk egy kört, és vélhetőleg disznóMárli volt az aki kb. mindenkit beterített sárral. De, hogyan? Azt ne kérdezzétek, a fejünk bubjáig sárosak voltunk. A többiek aztán felmentek a kilátóba, megnézték az érő cseresznyefákat, utána pedig megnéztük, hogy lenyírták-e már a gyümölcsöst. Hát nem ><. De Huni látott egy macskát, aztán egy őzet és teljesen bemutatkozott az agár fele is, de hamar le tudtam állítani viszonylag.
|
Nem az agarak nem állnak vadat :D |
|
Joy elől, Márli középen, Bony a sor végén :D |
|
Őőő szegény Hunor xD |
|
Szépszemüm |
|
Figyel ám :D /Foty by: N.R./ |
|
Labdamániások foto by: Én |
|
Márli épp megesz fényképezőstül :D |
|
Bolyhoska :P |
|
Megkaptam kipórbálásra ricsi 55-200-as bobiját |
|
Márli a disznó :D /foto by: N.R./ |
|
Ez már fix 50-ke :D |
|
So country :D Remélem a pórázt le tudom ps-elni XD |
Hy Guys!
After the race we started relaxing, or something like that. I started to teach Hunor a few more tricks for the routine version 2 :D One is the rear leg lifting in the same time as me, and the other one is "one step towards me" The latest goes quite good, but we still have to practise a little bit. The first one, i dont know, it may turn out a little bit different with book target as I thougth, we will see.
On Friday we went on a big walk with Ricsi and Marley and Eleonora and Balambér, Kira. Balabér the grey and Marley played a lot, they had a really good time. On Saturday Dori and her Cavalier Lüszi came, and we went to the forest to took some pictures and than in a field. We had a really great time :D Took a loads of pictures and a little video, Hunor enjoyed the sun, everything was great.
On sunday, we met two new friends. Bony the bernese mountain girl, and Joy who is possibly a Great Dane mix. Firstly we met Marley and Ricsi. Hunor was so happy to see them, o my gosh he jumped in the air :D. Than the other two dog arrived. There was nothing wrong, even thougth Hunor dont like big black dogs. First Joy didnt liked Hunor but after a little bark they were in good terms. After that Hunor started his own walk, and dont even watch what the other dogs do :D. He was good when Emőke, Joys owner shoot some pictures, even if Marley almost pushed him off :D. Oh, Emőke is a photographer, she did those beautiful pictures.
So we had quite a few journey and meeting last week. :) I hope you like the pictures and the sum up.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése