Hunort megint meg kell szoknom lihegő szájjal. Ami hol fotogénebb hol kevésbé. A gyakrolásaink jól mennek a menet közben állítás is és a fektetéssel is lassacskán tyúklépésekkel haladunk. Elkezdtem a változatosságg kedvéért a hátrafelé tipegést néha-néha tanítani. A néha-néha alatt azt értem hoyg midnig egy picikét egyet-kettőt-hármat rávezetem aztán amikor okés akkor el is teszem. Nem akarom a több új dologgal túl megeröltetni, hisz nála nem nagyon volt olyan, hogy egyszerre több új dolgot tanítottam neki.
Újabb lenyugtatási módszerem bezsongás ellen az, hogy maradba hagyom és eltávolodok egy-két lépést aztán várok. Fekve van persze és a pórázon meg maximum rajta állok. Hatékonynak tűnik, hisz várnia kell ami alatt koncentrál és lenyugszik. Az nem feltétlenül baj, ha nincs végig szemkontaktus. Akkor legalább látom mikor veszi végre normálisan a levegőt.
A 10m-es pórázunk remekül superál hála az új kedvenc helyünnek. Egy szép nagy mező az erdő mellett. Van kitaposott út de amúgy is füves és lehet benne mászkerálni, csak vigyázni kell a kullancsokkal mert már rajzanak. Szóval ideje előkeríteni a kullancsriasztót és az ebzetek is megkapják az ő első védelmi vonalukat.
Sokat játszanak, jobban mondva sokat cseszegeti a Totót amikor már megy kissé le a nap.
Szóval élljük megszokott kis életünket. Hunor a macskakutya, Totó a hipergombóc és Bundi a farkasfajzat, midnenki jól van és az olykor felbukkanó vadban a vacsoráját lesi. Igen ám de a kerítés és a póráz az kerítés és póráz. Bocsi fiúk :D
Most pedig lészen vala a szokásos képárasztás:
 |
| Szokásos: hogy néz ki fotó :D |
  |
| A kemény kutya :D |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése