2014. december 28., vasárnap

Ilyen volt 2014



Sziasztok!
Hát elérkezett a pillanat a szokásos év végi összegző és jövő évi tervezet blogbejegyzéshez. Eléggé érdekesen alakult a 2014 számunkra, de aki nem követett annak kezdeném az elejéről a fontosabb fordulópontokat megemlítve.
Szóval ugye év elején egészen májusig küzdöttünk egy hurutos bélgyulladással, jártunk állatorvosról-állatorvosra, illetve neten is felvettem a kapcsolatot Tündével. Vérképek,, vizsgálatok, antibiotikumos kezelések, féreghajtás minden volt itt, Hunor persze nem hízott, csak fogyott, és csak nem akart rendbe jönni. Legtöbb segítséget Tündétől és Csillától kaptuk amiért elmondhatatlanul hálás vagyok de tényleg. Áttértünk főtt – nem nyers – etetésre, azt adtuk neki amit Tünde mondott és szépen elmúlott neki a mizériája. Hogy az Aptus dologtól amit adtunk neki, a főzéstől vagy a féreghajtástól, azt a mai napig nem tudom, de elmúlt. Azóta sem eszik tápot, maximum ha jutalomfalatként használok. Csirke allergiás lett és a máj értékei nem voltak a legjobbak, de rendbejött szépen lassan. Olyan lassan, hogy körülbelül augusztusra hagyta abba az eszeveszett falást és kezdett el normális tempóban enni. A hízással még mindig hadilábon állunk de rengeteg energiája van, a szőre csillog, jókedvű.



Még mondom a rosszat aztán jön a jó is :D Idén sem maradhatott el az összevarratás. Mint egy zseb úgy volt lenyílva egyik nap augusztus vége felé a lábán a bőr. Sajnos a heg örökké látszani fog, és lassan jött rendbe de agárbőr beforr. 



Történtek velünk nagyobb és jobb dolgok is ebben az évben. Először lehetőségem volt a FeHoVa vadász színpadán fellépni az Országos Agarász Egyesülettel, ahol nem a legideálisabb körülmények közt is szépen helyt állt Mr. Feltűnési Viszketeg. Onnatól kezdve tudom lényegében, hogy bízhatok benne, nem fog elfordulni és azt mondani, hogy nem csinálom. Szereti, szereti a közönséget és a sok simit.
Itt találkoztunk először Zsófival és Dáviddal és teljesen megfertőztük őket az agarakkal, találkoztunk Vikiékkel (Morgan, Fido) találkoztam Andreával (Pannon-Orientál Ábel) és még sok mindenkivel akivel addig még egyszer sem, csak netről ismertük egymást



Tavaszköszöntő Agility kupa során végre személyesen is találkoztunk Anitával (CFD) és Rozival (CFD) egy jó kis versenyke és nap keretein belül. Nem sokkal rá elkezdtünk járni agilityre Anetthoz és bár agility karrierrünk megint rövidre sikerült, hisz alig voltunk pár edzésen, Hunor egy pálya után nem unta meg az agyát és hagyott ott. Pozitívum volt, amikor rakétákat gyújtott és elszállt, vagy amikor teljesen jól lehetett irányítani. Élvezte és ez volt a lényeg. 



Májusban részt vettünk életünk első Dog Dancing versenyén Győrben, ahol hobby kategóriában indultunk. Ide is „velünk tartott” Zsófi illetve itt is sok olyan emberrel találkoztam, akivel addig csak neten vagy még ott sem ismertük egymást. Kissé furcsa volt de mindenképp jó értelemben furcsa. 



Nyáron ellátogattak hozzánk Zsófiék, és bár az idő nem feltétlenül kedvezett remek időt töltöttünk velük. Sokfelé jártunk Marleyékkal, felfedeztünk új helyeket és megismerkedtünk Emőkéékkel is a környékbeli kutyások csoportja jóvoltából, s mint láthatjátok azóta is összejárunk. 



Második versenyünk és az első hivatalos Ráckeve volt, ahol Huni megtette amit megkövetelt a haza, de így sem szerepeltünk túl fényesen, de legalább a mérce a továbbiakban nem volt magasra állítva. Itt még több emberrel ismerkedtünk meg és itt fertőztük meg Marcsit a sporttal. Kissé kamikáze akció volt az éjszakai verseny de hazaértünk és ez a lényeg. Rengeteget tanultam én is és rájöttem merre felé kell fejlődnöm.



Közben illetve utána jöttek a bemutatók: Falunap, Sárvár a vadásznapon, Sárvár a kutyás napon.
Falunapon ismételten nem a legmegfelelőbb körülmények között állt helyt laikus közönség előtt az agárgyerek és hihetetlenül büszke is voltam rá, a falubeliek meg nos…meglepődtek.
Vadásznap első alkalommal volt Sárváron és rendkívüli tömeg látogatott ki rá. Találkoztunk régen látott ismerősökkel, a bemutató a kutya részéről remek, az én részemről izgulós a technika részéről pedig kritikán alulira sikerült, de volt sikerünk. Futhattak is az ebzetek – amit én már nagyon vártam – Hunor megtanult fordulni és nem szállt el még a mikronyi pályán sem, és ismét csak új ismeretségeket kötöttünk a Magyra Agár Hagyományörség „személyében” .
Kutyás napon nem vártként jött a bemutató, de Huni ismét csak remekelt és nagy nagy sikere volt. Remek nap volt, versenyekkel, élményekkel, új emberekkel és kutyákkal együtt. Elhoztuk a Legszebb Magyar Fajtának járó vándorkupát is és mindennel együtt egy nagyon jó napot tudhattunk magunk mögött Marcsiékkal és a többiekkel.



Fekete István Állatvédő Egyesület kutyás napján is részt vettünk, illetve egy szűk körű bemutatót tartottunk az Állatvédők Vasi Egyesületének örökbefogadó napján. Itt letáncolva először a vadonat új kűrünket. Bár a macskák miatt egyik sem sikerült zökkenő mentesre, Hunor fejlődött rengeteget, minden elfogultság nélkül állíthatom.



November közepén ellátogattunk pestre Zsófiékhoz, ahol egy remek hétvégét töltöttünk, ebben az évben az egyik legjobbat. A hősök terén való trükközés sok embert vonzott, Hunor egész idő alatt – szinte – mintakutyaként viselkedett, a különböző tömegközlekedési eszközökön való utazással pedig még meg is lepett.



November végén életünk első külföldi és második hivatalos versenyére utaztunk Bécsbe ami számomra lekörözte még a fehovát is. Minden csúszás, ring probléma, hangosítási hiba ellenére nekem ez volt A nagybetüs nap. Barátok, új ismerettségek, kutyák, vásár, verseny és egy remekül sikerült kűr – hála persze Huninak. A mi csoportunkba megcsíptük a negyedik helyet életünk első továbblépő pontjával minden képzeletemet felülmúlva egy nagyon népes mezőnyben. Az egész magyar csapat remekül szerepelt és nem bántam meg, hogy bevállaltam ezt a versenyt.




Decemberben megtartottunk az eddigi legnagyobb kutyás túránkat 16 kutyával és úgy tűnik egy nagyon jó banda kerekedett így év végére aktív kutyásokból. Van saját kis dog dancing csapatunk, és nagy tervekkel várjuk mindannyian a jövő évet. 



Fotózás terén sem voltam rest, rengeteg segítséget kapok Zsófitól, Dávidtól és Emőkétől.



Hunor ezalatt az év alatt rengeteget fejlődött. Nagyobb a tolerancia küszöbe más kutyák felé, és bár még mindig nem játszik néha a remény szikrája azért fellobban. Motivált, imádja a közönséget és az embereket. Minden ingerre jól reagál – ha az nem macska – és minden további agár köcsögsége ellenére, nem tudom hangsúlyozni mennyit fejlődött.
A mélypontok ellenére remek és eseménydús évet zártunk, remek banda jött össze a környéken és alig várom a további „kalandokat”. Ez a kezdetek éve volt.



Jövő évi terveink még gyerekcipőben járnak. Első versenyünk, ha minden jól alakul a Valentin Napi dog-dancing kupa lesz, aztán pedig Május elején az OB és persze Ráckeve is tuti. Valentinin már Marcsi is indul Amyvel. Szeretnék ismét fellépni a FeHoVa-n de mint ebben az évben kiderült, ez eléggé last minut fog kiderülni. Természetesen jövőre is Sárvári kutyás nap, Falunap illetve Vadásznap, ha a lehetőségek adottak akkor a vasi és a zalai is. Szeretnék Göllére a Magyar agaras találkozóra eljutni.
Tavasszal ha minden igaz ellátogat hozzánk pár távolabbi ismerős, de erről még nem rántom le jobban a leplet, illetve sok sok közös túrát remélek Joyékkal, Marleyékkal és Amyékkel, no meg a többiekkel. Remélem 2015. még sikeresebb lesz mint 2014.







__________________________________________________

Hy Everyone
So this is the end of this year. Time flies huh? Anyway this is my first english sum up from the year. This year I started to write my blog in english even if it’s not always correct :D
First of all at the beginning of this year Hunor had a really bad illness. He always had diaorrhea and got skinnier and skinnier than he was. We went from doctor to doctor but they couldn’t tell whats his problem. That time one of my friends offered a doctor. Her name is Tünde and she helped us a lot! With some medicine and with different kind of feeding he soon got well . He now has a lot of energy, a shiny fur even if gaining weight is still a problem for him. I cook him, and he only gets normal dog food if i use it for treat.
Before starting to tell the good parts, one more negative thing: he got a big injury in the end of august wich will never disappear unfortunately, but he healed pretty fast.
But this year was – in overall – AMAZING. We got an opportunity to make a display in FeHoVa ( weapon, finshing and hunting exibition) with the OAE. Hunor did such a great job and we met a lot of people and dog in person. There we also met, Zsófi and Dávid, for the first time and they really fall in love with the greyhounds and Hunor too.
In the Spring Greeting Agility Competition we met Anita (ColorFunDogs) and Rozi (ColorFunDogs), it was a great day and a great competition and we started doing agility with Anett our new trainer. It was a short time but Hunor enjoyed it, he had speed and sometimes I couldn’t even controll him wich is good in his aspect.
In May we went to our first dog dancing competition in Győr in hobby class. Zsófi also came „with us” and there we also met a lot of people in person. It was a little bit weird but in a good way.
During the summer Zsófi and Dávid visited us and we had a great time even if the weather wasn’t the best. We went on a lot of trips and walks with Marley and Ricsi and also get to know Emőke and the others.
Next was our first official competition in Ráckeve. Huni did a great job but we weren’t at our best. I learnd a lot from it but we had a great time, Marcsi became intrested in the sport and we arrived home safe and sound.
During the time we had some displays: in the village day and two in sárvár.
The Hunting day was great, Hunor could run and he now can turn wich is really good. Despite of the technical issues we did a display too. We get to know new people and met our old friends too.
Next in sárvár we had a subben display and attended to a beauty contest where Hunor won the most beautiful Hungarian breed title.
And we also attended two Animal Rescue „day”.
In the middle of November we went to Zsófi and Dávid to Budapest. Hunor was absolutely the best. He was great in the train and in the other vechiles. A lot of people saw us on the Heroes square where we did some tricks. It was one of my best weekends in this year.
Then came The Day. We went to Vienna to attend to our first foreign and indoor competition and second official. It was the best day despite of every technical and ring issues. Hunor couldn’t have been better and we got 4th place! I was really amazed and really happy. The whole fair was amazing, i was like a kid in the toyshop. Shops, dogs, new people, friends, and everyone did a great job!
In december we did this years biggest dog walk with 16 dogs and a lot of friends. Looks like a great gang came together this year and we look forward to the next year with tons of plans.
Hunor is getting better and better. He still don’t really play with other dogs but sometimes i can see a sparkle of hope. He is motivated, and tolerates more other dogs. With all of his stubborness  he developed.
We had our ups and downs but in overall it was a really great year, the year of beginnings.
Our plans for 2015
First is the Valentine Dog Dancing cup ( 1st class and trick competition) where Amy and Marcsi will attend in hobby class for the first time, then hopefully the OB ( class 1 or hobby ) and Ráckeve for sure.
Hopefully I can do a display in the FeHoVa, but we will see. I also want to do displays at least at the village day and Sárvár. I also want to attend to the Hunting day in Zala and in Vas too and I want to go to the Hungarian Greyhound meetup too in Gölle.
In Spring a few people will visit us from far away and hopefully we do a lot of trips with Emőke, Joy, Ricsi, Marley, Marcsi, Amy and the other bubbies.
I hope 2015 will be even better and more successfull than 2014.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése