Sziasztok :)
Nos végre itt volt a szünet és a szokásosnál azért viszonylag több időm volt sétafikálni, noha nem minden úgy alakult ahogy én azt eredetileg elterveztem, de sebaj.
Kezdeném ott, hogy hétfőn a szabadság ellenére sem mentünk sétálni de gyakoroltunk egyet, hogy a héten mindenképpen fel tudjam venni a trükk videókat. Aztán kedden már elindultam, hogy naakkorénmost igen ám de eleredt az eső abban a pillanatban hogy kitettem a lábam a házból. Így, és egy értelmes netes vita hatására felgyülemlett feszültségtől vezérelve elindultam sétálni, ami kisvártatva átcsapott futásba. Jah, nem csak kocogásba, rendes futásba. 3 kmen. Másik kettőt meg sétáltunk / előtte meg utána egyet/ jól bírtam, ami meglepő volt, lévén, hogy nem vagyok egy futóbajnok, de így legalább még húz, ha bicikli közben nem is, kicsit ezzel talán rá tudok erősíteni, meg magamra is. :D
Szerdán csak gyakoroltam vele azt is délelőtt mert mentem a barátnőmmel a városba, aztán végül is úgy alakult, hogy náluk aludtam és csak csütörtökön jöttem haza, akkor viszont nagyon. Ebéd után, vérszemet kapva a jó időn, felvettem a legjobb tudásom szerint az összes trükkünket. Nos akadtak bajok, mivel nem tudom túlzottan normálisan saját magamat levideózni, és a kézi kamerázással is csak kevés trükköt tudok dokumentálni. De azért nem csak trükköt dokumentáltam, ugyan is soha vissza nem térő alkalomként lencsevégre kaptam ahogy Hunc vonyííííít :D Teljesen oda meg vissza voltam.
Ezen feladat végeztével, tovább húztam Hunor agyát, bejöttünk, felpakoltam a „horgászbottal” és megint irány a füves. Szóval a hosszabb gyakorlás oldása ként a domboldalban egy kis játékkal kárpótoltam erőfeszítéseiért. Nagyon ügyes volt, lelkes, kerített, ugrabugrált és nagyon jól voltak a fékei bekötve. Aztán elmentünk sétálni. Sokáig halászgattam ismerősök közt, hogy nem-e akar valaki eljönni de csak nem sikerült senkit elcsábítanom ilyen szép napsütéses délután. Nem tudják miből maradnak ki. Így hát én, Hunor és Tyler a fényképezőgép elindultunk ismét. Végigmentem a hegy alatt, el a nagy füvesen, ott be az erdőbe, ott rá a turista útvonalra onnan le a nemrég talált saját útvonalra és körbe haza. Röpke 7 km. Mit ne mondjak, egyedül annyira nem volt király, de jót mentünk, eléggé feszített tempóban.
|
Vigyori |
|
Öööö...oké XD |
|
Trónszírt :P |
|
Just the two of us....
Avagy foreverwithmydog :D |
Pénteken megint rittyentettünk egy falkasétát: Hunor, Totó, Bundi, Bütyök és Aranka. Itt megint egy jó 6 km-ert gyalogoltunk dombnak le s föl, mert nálunk ugye sík nem igazán van. Totókáék diktálták az iramot, így ez is eléggé gyors tempóban ment. Az a kutya szerintem összeesésig bírna menni és csak menni. Igen el van cseszve a sétája, húz mint az állat, de ő ilyen, és ha meg variálni akarunk vele egyszerűen kibújik a hámjából :P Tegnapelőtt pedig lakótársat kaptunk máig, Bütyök szerény személyében. Elmentünk vele sétálni, most nem olyan nagyra, játszott a többiekkel, Totóka zsörtölődött, Bundival huzóckodtak, Hunorral ment az ölöndülés agár módra. Szegény kölyök feje tiszta nyál volt, de azért ő is már jobban volt vevő a játékra. Kergetőztek meg miegyéb. Bütyök jó kiskutya, csak kicsit izgága, el vagyunk szokva a kölyköktől. Kikéreckedik pisilni, nem lop de amúgy azért kölyök. Két rászólásból megértette, hogy ne jöjjön fel a szobámba, Totóka egy morranásából megértette, hogy a foteljába nem kéne molesztálnia.
|
Vérvizsla |
|
Haloween afterparty |
Tegnap eszembe ötlött, hogy megmutatom Bütyöknek, mi is az a frizbi kihasználva azt, hogy nálunk panzióskodik. Kivittem a füvesünkre, ahol Hunorral is gakorolni szoktam. Megmutattam neki, annyira nem érdekelte kézben, de amint elgurítottam már vágtatott is felé, felkapta és hozta vissza kézbe. Csak 5-6-szor gurítottam el neki, ne unja meg. De egyébként gurulás közben is elkapta, csak én vagyok picit béna. Nagyon örültem neki, hogy őt nenyire érdekli és még ügyes is és lelkes. Továbbá gyakoroltuk vele a helybenmaradást ami szombat óta jobban ment, nagyon gyorsan tanul egyébként. Annyira jó volt, hogy nem ment el semerre és jött velem, első szóra. Aztán még délelőtt hazavitte a Tamás, eleredt az esőés sajnos Hunorral nem tudtunk séátafikálni.
Viszont, ami mademyday, hogy egy Origos magyar agár fajtaleírásba szerepel a trükkvideónk linkje, ami látogatottsága nagyon rövid idő alatt 700 főre ugrott :D Nagyon jó cikk mely azért eléggé rákoncentrál a tévhitekre, vagyis azok eloszlatására. :)
http://www.origo.hu/tudomany/20131101-magyar-kutyafajtak-magyar-agar.html?fb_action_ids=673279976055825&fb_action_types=og.recommends&fb_source=aggregation&fb_aggregation_id=288381481237582
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése