2013. október 6., vasárnap

Séták a lassan sárguló levelek alatt

Sziasztok :)
Pontosan egy hete volt bejegyzés, de ha egyszer így eseménydúsabb az olvasás, akkor szerintem elnézhető a "ritkaság" bár amúgy is úgy gondolom, elég gyakran írok.
Beköszöntött az ősz hivatalosan is, a melankólikus szürkeség szinte az egész hétre jellemző volt. Néha, néha kisütött a nap, de nem volt a legjellemzőbb.
Kedden elmentünk gombászni és találtunk egy új sétaútvonalat, ami nem túl hosszú, a vége nincs kitaposva, viszont egy szakaszon nagyon szép, főleg ha még színesebbek lesznek a fák.
Amikor hazaértünk pedig levideóztam a Hunor "horgászatot" hogy meg legyen örökítve a történelmi pillanat, továbbá azt, ahogy öldököl és azt ahogy simán a kézbe vett csomócskával játszik.
Másnap elmentem az erdőbe, mondván fotózgatok egyet, meg keresek másik bicikli útvonalat, de eléggé rizikós a hely, szóval még meggondolom, merek-e arra biciklizni a vadak miatt. Utána pedig elmentem géppel is oda, ahol azt a szép szakaszt láttam és lefotóztam.

Szüreti bála babával pózolás :P


Videó:




Aztán csütörtökön voltunk hosszú pórázas sétán, a 10m-essel. Igen, kicsit el lett felejtve az utóbbi időben, aztán hám sem volt, de most kihasználtuk az alkalmat és a nagy füves felé vettük az irányt. Amikor az úton mentem, előttem 10mre ő is az úton ment, így a kör második felénél bevetettem magam a magam a magasabb fűbe. Itt már szaglászott, kóricált körbe-körbe, talált magának egér vagy pocok lukakat, szépen behívható volt, bár egy helyen seggbedobtam a kulcscsomómmal mert igen hülye volt, utána már tudta hol a helye. Kinézett magának egy bokrot prédának, mondom oké....hívjuk be, megálltam és kiengedtem 10m-re aztán hívtam...rámnézett és vissza.... megint hívtam és elindul oldal irányba hol rám hol a bokorra nézve....mondom Hunoooor.... nah itt már elindult felém, közben hátra pillantgatva, és maikor odaért is hol rám hol oda nézett. Kapott jutit, addig ott maradt amíg előkotorásztam, kapott simit és meggyőződtünk róla, hogy tényleg egy bokor volt az nem pedig vad.
Összeségében eléggé lefáradt, most belekerül a menetrendbe is szerintem egy-egy ilyen foglalkozást.
Amikor hazaértem pedig kivittem a füves placcunkra "horgászni" nagyon belepörgött, ügyes volt és élvezte nagyon. Majd gyakoroltunk is egy kicsit.



Szombaton szüreteltünk a szomszédba is és nálunk is, tudtam, hogy nem tudok elmenni vele sétálni. De jött két ismerősünk, akik még nem is látták a Hunort, nekik trükkbemutatóztunk. Hunc tápra mindent megcsinált kétszer is, mert közben bővült a közönség és ismételni kellett. A pulcsit, kis rásegítéssel, lehúzta rólam /volt rajtam három pulóver és a felső eléggé rá volt "szorulva" a többire/ egy picit a nehezített helyben maradást túlhúztam és felkelt, de egy jóóó darabig nagyon ügyes volt.
Vasárnap azaz ma pedig elvoltunk megint Arankával és Bütyökkel sétálni egy jó nagy gigantikus kört. Hunc kicsit kihúzta a gyufát, igen rángatott a végén már tudta h bűnben van és nagyon jól jött láb mellé parancsolva, aztán amikor feloldottam is elfogadható volt. Gombát büzsgéztünk és összeségében össze vissza mászkáltunk mindenféle talajon talpedzve :D meg sokszor talált valami nyomot azt követte, szóval lefoglalta magát az ingerdús környezettel.
Bütyök nagyon jól, kézbe apportozik, fullos behívású még mindig, kamasz létére is és egyszerűen egy tünemény, főleg mikor beáll Hunor mellé sétálni :D Aranka meg Aranka, nem mindig hallja meg amit mondanak neki.




A sátán kutyája: Aranka



Igazából meglep, Hunor mennyivel játékosabb lett az utóbbi időben, de nagyon örülök neki. Komolyodni is talán komolyodott bár ez nem mindig látszik meg rajta. Továbbá sima tápra is tud lelkesedni, sőt ma reggel egy kenyérkockára kb sajt szintjén pörgött, holott megszagoltattam vele, hogy az nem sajt. Őt nem érdekelte.
Jövő héten egyébként jön meg a szénabálája, idén lesz az is a házában fűtésnek, valszeg egy huzatba behúzva, hogy ne bökje a sejhajját. Cserélgetni kell majd, de nagyon pozitív dolgokat hallottam róla. Téli szőrt is magára öltötte, a varrat helye is szépen bundásodik neki, és alapjáraton elég jól is néz ki.
Majd jelentkezem :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése