2013. október 27., vasárnap

A két agyalágyult szőke

Sziasztok :)
Úgy néz ki menetrendszerűen, vasárnaponként jönnek a hírmorzsáim rólunk, nem tudom meddig, de jelenleg ez így jó :)
Kezdeném is a mostani hetet, ami megint eléggé aktívkodásban telt.
Kedden elnéztünk az ampulla gyár melletti nagy füves területre, ahol egyszer a fogathajtó verseny is volt, hogy megnézzem magamnak mi a szituáció vele. Eredetileg biciklizősnek szántam a placcot, de mivel nincs meg egy kilóméter a kerülete ezért szerintem bebuktam dolgot. Viszont mivel nyírva van és nincs messze, tökéletes lesz némi engedelmesre és egy közepesen rövid sétára. Sok az inger, főleg ló és egyéb állat szag, nincs messze szóval egynek megteszi majd.
Szerdán már tűkön ültem, hogy mehessek délután bicajozni, bár a gyomrom nem volt a legjobb de elmentem. Kezdődött ott, hogy elhagytam az egyik bicikliskesztyűm és folytatódott ott hogy nagyon nehezen telt a táv első fele. Valószínűleg minél jobban próbálom bíztatni, annál kevésbé megy elöl, és jön be mellém. De aztán a számomra is egyszerűbb szakaszon már nem volt gond és szépen befejeztük a mozgatást. DE itt még nem ért véget a nap. Elindultam, nagy győzködés után, hogy megkeressem a kesztyűm. Az nem lett meg, de találkoztunk egy 8 hónapos labi - szálkás vizsi keverékkel és gazdáival. Dia - mert így hívták :D - nem mindig bírt aj ószággal, és igyekeztem jótanácsokkal ellátni, az amúgy szerintem egy picit túl okos keverékkel kapcsolatban :D Remélhetőleg egy-két kutyasuli szerű foglalkozást is sikerül beiktatnunk velük, mindenesetre jót sétáltunk Marleynek - aki szuka - pedig a kezdeti megrökönyödés után nagyon bejött Hunc, aki nem igazán foglalkozott a kezdeti érdeklődés után vele, aminek azért örültem :)
Csütörtökön  gyakoroltam a dolgokat Hunorral a lakásban, minden régi trükköt is elővettünk, hogy mennyire kell felfrissíteni, mert már egy ideje készülök egy össznépi trükkös videóra, de előtte el kellett gyakorolni a dolgokat, viszont minden a lehető legsimábban ment, mindenre emlékszik tökéletesen. Utána gyakoroltam ugyan ilyen alapon Totókával is, aki szintén nagyon jól teljesített mindenféleképpen, bár belőle kikopott a hajolás és a kúszás, de egyik sem volt olyan hűdebiztosra megtanítva neki soha.
Aztán végül úgy alakult hogy egy kör sétát tettünk Anyukámmal karöltve a hegy másik oldalán - nem az erdőben-
Pénteken  csak gyakoroltam kint a placcunkon Hunorral meg megfuttattam kétszer felfelé. Főleg az engedelmest vettük át, a menet közben állítást és fektetést, mind kettő megy futásból is, de behívás közbeni dolgok még semennyire. Továbbá a "nézz el"t húztam kicsit jobban hátrafelé nála, mert csak oldalra kapta a fejét, és jobban hátra akartam.
Szombaton  mind a három kutyát megfuttatuk a füvesen. Totóka is el lett engedve, aki nagy szökellésekkel adta tudtunkra, hogy tetszik neki a dolog, Hunorról pedig készült kép, hogy valóban felsprintel és nem csak fut, mert a talajjal párhuzamos lebegő fázisa is megvolt.
Később pedig elmentünk Bütyökkel és Arankával egy redős körre, miközben ránk sötétedett, Bütyök pedig talált magának egy almát, amit dombokról gurigázott le saját magának XD.
Jah meg kitakarítottam Hunor házát, szóval jöhet a tél, és jöhet bele a szalmás párna mert szép tiszta lett.


I believe I can fly 


(homályos :/)

Lebegőhunor


Vasárnap  pedig eljött a várva várt nap! Délután fél egykor bepakoltunk az autóba, lementünk a faluba, majd átszállásoltuk magunkat a terepjáróba, beraktuk a két vizslát és a fordítótárcsákat majd irány Csilláékhoz!!!! Igen igen! Agaras falkaséta pontosan HÉT kutyával. De ne rohanjunk ennyire előre, ugyanis HUnor a lábam előtt utazott az anyós ülésnél, a csontjai pedig összevissza szurkáltak, de élve odaértünk. Csokika fogadtatása a szokásos borzolás volt és ugatás, Bóbita rengeteget nőtt, Kökény örült nekünk Szutyok pedig a szokásos "mami" formáját hozta és tudomásul vette, hogy ott vagyunk. Így indultunk meg, három magyar agárral, két magyar vizslával egy mudival és egy kis olasszal / az egyetlen igazi kakukktojás/ sétálni. Egy jó nagy kört mentünk, Bóbita végig Aranka után loholt, Bütyök meg utánuk. Mi felszedtünk rengeteg ökörnyálat, ezzel fátyolt húzva magunk után, egy rahedli kullancsot szedtünk le a kutyákról út közben, Hunor vadnak nézte bóbitát a magas fűben...szóval egyáltalán nem volt eseménymentes. Hunor kondija továbbá meg lett dicsérve, aminek nagyon örültem :D
Majd visszaérkezés után, és a csoportkép elkészültével jöhetett a fő napirendi pont: Hunor vs Kökény sprint. Az volt az egyetlen bökkenő, hogy Csilláék is tartanak baromfit, és a szomszédjukba is megfordult egy jó pár mindenféle fajtájú szárnyas. Mindenesetre jobban sült el mint gondoltam, mert Hunor nem egyből a kerítéshez ment "vadászni" de a két szőke hozta a formáját. Elvittek kétszer majdnem egy fát, Kökény elvitt egy karót, és a nála kétszer nagyobb Hunort simán elrakta az útjából :P. Olyanok voltak mint két tank és alig lehetett megfogni őket, Hunor behívása nulla volt, de nem igazán bántam.
Hazafelé egy lelkileg kisimult, fáradt agár és két fáradt vizsla szuszogott az autóba. Elöbbi félig az ölembe :)

Videó:




Képek:

Ovisokk

Agarak nevelte mudi XD

hmm kaja...

Bütyök állja a szörnyet a fűben

Ökörnyál amit nem én kaptam :P

Szedett-vedett csoportkép :D

Agaras különítmény avagy Hunor mennyivel nagyobb mint Kökény :D

Nyomik 01

Nyomik 02

Kökény igen rámenős volt :D

Jé anyám is itt van...

Az a hátsó maire büszke vagyok XD

2013. október 20., vasárnap

Falkasétálni voltunk :D

Sziasztok :)
Nos a hét a maga szokásos módján azért mozgalmas volt, szinte minden nap csináltunk valamit, még ha nem is túl érdekeseket.
Hétfőn ugyebár nem tudtam semmit csinálni, csak kimenni megölelgetni mert bazi későn értem haza, de nagyon szarul is voltam, ám Hunor egy picit helyrerázott.
Kedden elmentünk fotózós, videózós sétára, nagy körre mait múltkor találtam ki, és egyébként mindennel együtt 5 km. Hunor nagyon figyelmes olt, amikor kellett koncentrált, szépen sétált. Elengedve trükköztem vele az erdőben, végig rám figyelt, és aranyos volt na :D




Szerdán a faluba volt veszettség oltás, és mivel aktuális volt ezért az agárgyereket is levittük, nagyon last minuteba mert a doki épp indulni készült. Beadta neki a szurit, ideje sem volt meglepődni, meg mondta h nincs baj a könyökével, mozgassam. Egyébként ez ugyan az a doki akihez amúgy is járunk.Aztán  utána beengedtük egyet Bütyökkel játszani, majd fele úton sétáltunk, felén meg vittek kocsival, csak fordított sorrendbe :D. Nagyon fújt a szél de megint csak nagyon figyelt a drága.
Csütörtökön vérszemet kaptam és elmentem biciklizni, fényképezőgéppel a nagy füvesre. Nehezen de sikerült pár biciklizős felvétel, Hunor persze akkor nem húzott amikor kellett volna, de lett felvétel az a lényeg, és mindenki túl élte. Még azt is maikor fél kézben tartottam a gépet, féllel a kormányt a kutya ment és tekertem a biciklit. Nehéz volt, nem vagyok formában a második kör kipurcantott, de megint mentünk úgy, hogy Hunc a patkán én a betonon egy jó darabot, aztán meg kocogtam vele. Tehát kicsináltam magunkat, de nagyon jól esett.

Videóból kivágva


Pénteken megint videózós nagy séta volt, hosszabb elengedett trükközéssel, és nagyon jól is ment neki minden, pörgött, figyelt és pontos volt és ami még fontosabb: türelmes a videózgatás közben. Aznap még, mivel mazohista vagyok, elmentem anyámmal és a Bundival is egy ilyen körre szóval nem volt kilométer hiányom.
Szombaton rövidebbet sétáltam, de gyakoroltam is vele. A nézz el otthon jól megy kint még nem igazán. Ami a séta részét illeti pedig, a meredek lejtőn automatikusan láb mellé állt, nem rángatott le. Találkoztunk egy labradorral, szép nagy, és már régebben is láttuk, de most Hunor igen nézte, én meg mondom nem lehet baj, hát összeszagoltattuk. Már játszottak is volna :D jellemző, utána meg szépen sétáltak egymás mellett.
Ami még ezen a napon történt, az az volt, hogy sikerült összehoznom nagy szenvedés árán az a videót amire egész héten gyűjtögettem az anyagokat. Délelőtt egész délelőtt szerkesztettem hattól kilencig pedig a kimentésen és a yt-re való feltöltésen cseszekelődtem, de úgy néz ki megérte. "Mindig magam mellett foglak tartani, és mindig te jársz az eszembe" "Amíg együtt vagyunk nem érdekes hová megyünk, hová megyünk haza"  :)



Vasárnap azaz ma pedig úgy alakult, hogy gigamega falkasétát rittyentettünk: Aranka, Bütyök, Hunor, Totó, Bundi. Nem volt egyszerű de összehoztuk, fél úton én vittem Hunort meg a Totót :D. Első felén Anyukám a Bundival, mire hozzám került már a húzott verzió volt. Kalandos volt, de jól sikerült. Fáradtabb is volt mindenki, Hunor végre nem húzott a falkatársai társaságában és rájöttem, ha nem rá figyelek szebben megy XD. Kis szemét....
Bütyök amúgy kamaszodik, nem olyan vészes de zaért már néha alkalmi süket, de kezdi megtanulni a maradot, pórázon szépen sétál. Most Totóka sem volt olyan zsémbes vele.

Csak óvatosan megközelítjük a kiszemelt egyedet....

Macska a....

Fáááán :D

Út első felén a felállás....

Elmaradhatatla őszi portré

Büttttty

Kutyák mindenhol!!!

Út második felén a felállás....

Hivatalos csoportkép, amiről Aranka lemaradt xD

2013. október 13., vasárnap

Picture overload avagy őszi képek

Sziasztok!
Egy újabb egyhetes beszámoló következik :)
Nos most a héten a trükk tanulás került előtérbe, látszik, hogy közeledik a tél. De Hunor ügyesokos volt és nagyon vágott az esze. Megtanulta, ha féltérdelésbe lemegyek, a fent lévő lábam alá beteszi a fejét, mintha szégyelné magát, sőt van amikor le is hajol hozzá, és ott is tartja mai nála azért elég meglepő dolog, de jó kiindulási alap több trükknek is.A többi meg hát....nagyon jól megy, nagyon formában van és próbálgattam a már meglévő dolgokat is látványosabbá tenni.
Ez volt kedd, szerdán. Azthiszem :D
Mind1 azt tudom, hogy kétszer voltam egy új útvonalon sétálni: kedden nyakamba vettem a környéket, hogy én már pedig keresek egy nagyobb, bicikli kompatibilis kört, és hát sikerült is találni, másodszorra pedig memorizáltam a dolgot, de későn nem megyünk arra sétálni mert az nem a túraútvonal és sok a vadász.
Közben meg letöltöttem egy olyan alkalmazást a telefonomra aminek Saját útvonalak a neve, és nem kell hozzá rendes betonos út, a gps megmutatja merre mentél, mennyit, milyen gyorsan, átlag sebesség, max sebesség, tengerszint feletti magasság, és csak a zsebedben kell bekapcsolva lennie :D nagyon örülök, hogy ez a segítségünkre lesz, nagyon okos dolog.
Bár nem sütött a nap, fotózgattam, és kalandozásaink során találtam egy vastag kidőlt fát, amire felmászattam a Hunort. Először lecsúszott, aztán meg megfogtam, hogy ne csússzon le, és úgy döntött az úgy jó is neki... mondom nem-nem meg kell állnod, és isten bizony szerintem közben levegőt sem mert venni XD.

Itt MÉG sütött a nap XD

Pánikolós fej...

Fülek....


A következő mozgási lehetőségre pénteken került sor, el akartam menni vele biciklizni, vagy is el is mentem, első alkalommal vittem kobakot is, mert így biztonságosabb és egy necceseb helyre mentem. Elkapott minket az eső, a Hunor végig csak szo-szo ment, nem akart húzni mert hogy esik az eső... de végig jöttünk hazáig, trükkökkel kellett levezetnem, hogy ne legyen izomláza meg ilyenek, mert úgy zuhogott. De okosan jött mellettem a patkán is, betonon semmiképpen nem akartam, de megoldottuk.
3,5 km-t mentünk ami átlagosnak mondható, de simán fel lehet tolni négyre, ezen az útvonalon, az újat meg még nem tudtam kipróbálni, majd jövő héten.

Útra készen


Szombaton már végre fotózni akartam, de amikor hazaértünk eleredt az eső, előtte azonban trükköztem egyet kint a kutyával, megjött közben a bálája is, és azt is felhasználtam, Totókával is, szóval volt dupla trükközés is meg egy kis dupla horgászat aztán el is eredt az eső...

A két tanítvány, akikre nagyon büszke vagyok :D


Végre sütött a nap, és végre vasárnap volt/van és végre eljutottam sétálni és végre fotógéppel eggyütt :D Megint Bütyökkel, Arankával és a Tamással tettünk egy röpke majd hat kilóméteres túrát. Nagyon jó képek sikerültek, amikor itthon utána kimentem de séta közben is lövögettem párat Bütyökékről is. Hunc többnyire okos volt séta közben, itthoni fotózáskor még okosabb, és megnyugodott a kis lelkem a sok őszi kép láttán :D

Repülő Bütyök :D


Micsoda komoly tekintet
Állapotfelmérés





Hülyefül tollakkal a nyakában :D

Marad...

Jönd a vitorlafej

és csak jön...



Jah és Totónak szar élete van XD



2013. október 6., vasárnap

Séták a lassan sárguló levelek alatt

Sziasztok :)
Pontosan egy hete volt bejegyzés, de ha egyszer így eseménydúsabb az olvasás, akkor szerintem elnézhető a "ritkaság" bár amúgy is úgy gondolom, elég gyakran írok.
Beköszöntött az ősz hivatalosan is, a melankólikus szürkeség szinte az egész hétre jellemző volt. Néha, néha kisütött a nap, de nem volt a legjellemzőbb.
Kedden elmentünk gombászni és találtunk egy új sétaútvonalat, ami nem túl hosszú, a vége nincs kitaposva, viszont egy szakaszon nagyon szép, főleg ha még színesebbek lesznek a fák.
Amikor hazaértünk pedig levideóztam a Hunor "horgászatot" hogy meg legyen örökítve a történelmi pillanat, továbbá azt, ahogy öldököl és azt ahogy simán a kézbe vett csomócskával játszik.
Másnap elmentem az erdőbe, mondván fotózgatok egyet, meg keresek másik bicikli útvonalat, de eléggé rizikós a hely, szóval még meggondolom, merek-e arra biciklizni a vadak miatt. Utána pedig elmentem géppel is oda, ahol azt a szép szakaszt láttam és lefotóztam.

Szüreti bála babával pózolás :P


Videó:




Aztán csütörtökön voltunk hosszú pórázas sétán, a 10m-essel. Igen, kicsit el lett felejtve az utóbbi időben, aztán hám sem volt, de most kihasználtuk az alkalmat és a nagy füves felé vettük az irányt. Amikor az úton mentem, előttem 10mre ő is az úton ment, így a kör második felénél bevetettem magam a magam a magasabb fűbe. Itt már szaglászott, kóricált körbe-körbe, talált magának egér vagy pocok lukakat, szépen behívható volt, bár egy helyen seggbedobtam a kulcscsomómmal mert igen hülye volt, utána már tudta hol a helye. Kinézett magának egy bokrot prédának, mondom oké....hívjuk be, megálltam és kiengedtem 10m-re aztán hívtam...rámnézett és vissza.... megint hívtam és elindul oldal irányba hol rám hol a bokorra nézve....mondom Hunoooor.... nah itt már elindult felém, közben hátra pillantgatva, és maikor odaért is hol rám hol oda nézett. Kapott jutit, addig ott maradt amíg előkotorásztam, kapott simit és meggyőződtünk róla, hogy tényleg egy bokor volt az nem pedig vad.
Összeségében eléggé lefáradt, most belekerül a menetrendbe is szerintem egy-egy ilyen foglalkozást.
Amikor hazaértem pedig kivittem a füves placcunkra "horgászni" nagyon belepörgött, ügyes volt és élvezte nagyon. Majd gyakoroltunk is egy kicsit.



Szombaton szüreteltünk a szomszédba is és nálunk is, tudtam, hogy nem tudok elmenni vele sétálni. De jött két ismerősünk, akik még nem is látták a Hunort, nekik trükkbemutatóztunk. Hunc tápra mindent megcsinált kétszer is, mert közben bővült a közönség és ismételni kellett. A pulcsit, kis rásegítéssel, lehúzta rólam /volt rajtam három pulóver és a felső eléggé rá volt "szorulva" a többire/ egy picit a nehezített helyben maradást túlhúztam és felkelt, de egy jóóó darabig nagyon ügyes volt.
Vasárnap azaz ma pedig elvoltunk megint Arankával és Bütyökkel sétálni egy jó nagy gigantikus kört. Hunc kicsit kihúzta a gyufát, igen rángatott a végén már tudta h bűnben van és nagyon jól jött láb mellé parancsolva, aztán amikor feloldottam is elfogadható volt. Gombát büzsgéztünk és összeségében össze vissza mászkáltunk mindenféle talajon talpedzve :D meg sokszor talált valami nyomot azt követte, szóval lefoglalta magát az ingerdús környezettel.
Bütyök nagyon jól, kézbe apportozik, fullos behívású még mindig, kamasz létére is és egyszerűen egy tünemény, főleg mikor beáll Hunor mellé sétálni :D Aranka meg Aranka, nem mindig hallja meg amit mondanak neki.




A sátán kutyája: Aranka



Igazából meglep, Hunor mennyivel játékosabb lett az utóbbi időben, de nagyon örülök neki. Komolyodni is talán komolyodott bár ez nem mindig látszik meg rajta. Továbbá sima tápra is tud lelkesedni, sőt ma reggel egy kenyérkockára kb sajt szintjén pörgött, holott megszagoltattam vele, hogy az nem sajt. Őt nem érdekelte.
Jövő héten egyébként jön meg a szénabálája, idén lesz az is a házában fűtésnek, valszeg egy huzatba behúzva, hogy ne bökje a sejhajját. Cserélgetni kell majd, de nagyon pozitív dolgokat hallottam róla. Téli szőrt is magára öltötte, a varrat helye is szépen bundásodik neki, és alapjáraton elég jól is néz ki.
Majd jelentkezem :)