Sziasztoook! Tegnap hazamente mert egyszerűen fizikai képtelenségnek tartottam, hogy nemhogy pénteken nem megyek haza de szombaton sem O.o. Mentségemre legyen mondva vasárnap, hétfőn otthon leszek, szóval lesz pótlás na de kérem....
A lehető legtöbb időt töltöttem az én kis kergebirkára átkeresztelt jószágommal. Futtattam a füvesen, aminél nem túlzott mértékben erőltette meg magát. De amikor a kezemmel vezetettem ide-oda akkor azért lecsapott.Aztán gyakoroltam vele amolyan feladatsorosan. Szépen ment neki és látszott, hogy a trükközést mennyire szereti, mert tényleg mindig a legjobbat nyújtja ami tőle telik.
Sétálni dupla pórázzal vittem el, mert azzal már régen voltunk /részben az égett kezem miatt még régebben, részben meg mert a pórázfegyelme egy nagy kalap nulla lett/ de most tettem rá hámot, és cserének ha jönne kutya nyakörvet mert azzal jobban kézben tudom tartani, és szükség is volt rá mert nem messze két kutyával is majdnem találkoztunk. De egyik sem döntött úgy, hogy arra jön amerre mi. Ráadásul hámmal ha húz márpedig néha húz még ha nem is Totómértékig, akkor legalább dolgozik egy picit a testével és nem inkább fulladozik. Egyébként ki is használta az alkalmat minden bemenő utacskára beszagolt, ment árokban, búzatáblában, nagy fűben és gazban. Egyébként kulturáltan viselkedett szépen sétált.
Meghozták a fát hozzánk, és segítettem bepakolni. A kerítésen kívülről dobáltam belülre a fát. Nos mind ez egyszerű is lenne, ha nem kellett volna időről-időre néznem, hogy Hunor épp megóhajtja-e szaglászni az éppen földet ért fadarabokat mert őt érdekli avagy nájn. Abba a kutyába egy csepp veszélyérzet, még annyi sem szorult. Pihenőidőben a kesztyűmmel szórakoztattam kerítésen kívülről, hol itt-hol ott nyúltam be vele és kapkodta. Aztán ahogy hűlt az idő Hunor egyre élénkült fel. Hurcibálta a kisebb fadarabokat, itt setepert-ott setepert. El akart valami tatyót lopni akkor rászóltam. Láttam, hogy fekszik a fűben csóválja a farkát és szuggerál egy fadarabot. Ott döntöttem úgy, hogy akkor játszunk egyet. Először megkergettem egyet. Totál bekattant. Aztán rongyot húzkodtam neki is arra is ment mint a meszes. Kicselezett, manőverezett, rángatta, húzkodta és otthagyta az előzőt ha egy újat vettem föl. Aztán csesztette a Bundit, akkor vele futott, aztán a Totóval folytatott küzdelmet, hogy játsszon már vele.
Mikor aznapra végeztünk bementem összeszedni a gyújtósnak való maradékot. Akkor a kesztyűmet akarta mindenáron lebolhászni, lerágni, lehúzni. Tehát hol egyik, hol másik kézzel szedtem mert egyiket minnig lefoglalta a Hunor. Aztán hülyeségből legyökereztem, elvonult lefeküdt háttal velem. Kérdezem tőle, most megsértettelek? éééés muffant egyet. Nem morgás nem sóhajtás ezt a hanghatást nehéz leírni de nem tetszését fejezte ki. Odamentem és megdögönyöztem, aztán már bújt ezerrel. Jaj nagyon kész volt :D
Egyébként: MEGYÜNK vadásznapra és LESZ coursing ****.****
2012. június 27., szerda
2012. június 23., szombat
Hunor és a víz ver. 2
Hunor a kutyakirály Oroszlánkirály helyett :D |
Egyébként nyagmamámnál megfürdettük Ginát / tudjátok golden/ nagyon élvezte, magától belemászott a kis kádba és délután ott feküdt ahol kiöntöttük a vizet. Lettek róla fotók, majd hétfő magasságában hozom, legalább is a jövő héten. Zizykével és az ő slaggdarabkájával meg jól el lehet játszani mert mostanában leteszi nekem *.* szóval elvagyunk
De végül is hazajöttem. Meglepve tapasztaltam hogy a nyaka és elöl a mellkasa kivételével szinte teljesen levedlett az ebzet. Mindenhol a selymes vékony nyári szőrzet borítja. Időben és nem ortopédan / mint tavaly/ tehát nagyon örültem. Jah sétán is voltunk, de nem volt semmi extra
Ma elmentünk a tározóhoz. Így nemtudomhányadik séta magasságában feltámadt a vadászöztöne a hattyúkra és minden fentartés nélkül belement a vízbe. Ment volna feléjük is XD. Egyébként sunyulva lopakodott, ha hagytam. Etettünk kutyatáppal halakat, visszafelé ment a vízben egy szakaszon, hogy hűtse magát, szóval ilyenkor már nem idegenkedik tőle. Egyetlen kutyával egy német vizsuval / szálkás/ találkoztunk de normálisan viselkedett.
Egyébként játszottam is vele egy rongydarabbal. Teljesen meglepett de nem tartott hosszú ideig, de játszottunk. Aztán vadult volna de simiztem és nem akart kétlábon bokszolni velem és/vagy a kezem rágni :D Helyette szegény Totókát zaklatta -.- Csúnya agár csúnya. Szóóval rászóltam a hüylegyerekre aki ezután az imént említett rongyal futott előlem :D
Ezek történtek az elmúlt két napban. Továbbá két dolog lenne még.
Tekintettel arra, hogy nem tudok valami hűdegyakran járni agilityre az ilyen irányú tanulmányainkat pihenőpájára teszem. Nem is élvezi annyira, mint a trükköket és nem akarom eröltetni. Néha majd elővesszük de nem nyúzom vele, ha egyszer a másikakat jobban szereti
A másik dolog meg az: hogy behalás, hoyg a tv-ben mindenhol nyári kis ruhácskákba öltöztetik a pici kutyómutyókat. Édes istenem ilyen melegbe miajóéletért kell a kutyára ruha??? / ok azért nyírt kutya ne égjen le/ de könyörgöm...szerencsétlenek hőgutát kapnak. Nem itélem el azokat akik öltöztetik ak utyájukat de kulturált keretek közt emberek. Télen, vagy nyáron esőkabi, vagy fényvisszaverős mellény meg ilyenek.
Sajnos a vadásznapra való menetel még nem 100% ami nagyon bosszant mert MINDENKÉPPEN el akarok menni
2012. június 16., szombat
Vív, Tovább, Keresd és virágföldes zsák!?
Hunor mottó: "Élvezzük az életet" és "Sosincs túl meleg egy kis napon fekvéshez" |
Hétfő és kedd volt a Vív nap alias weave vagyis szlalom először négy bambusz karót szúrtam le. Első alkalommal eléggé hát hogy is mondjam ez a micsinálunk most és jaj hagyjál ezzel dolog volt. De csinálta én pedig javítottam a kedvén klikkerrel és más trükkökkel amiket szívesebben csinált. Így történt hát, hoyg kedden már jobban ment. A bemenete jó volt de utána am ásik ketőtt mindigk ikerülte a zsájbarágós mutogatás ellenére is de már nem volt "hagyjálbékén ezzel" hanem "nah akkor ezt most hogy is kell" agáragycsikorgás volt.
Szerdán vív pihentetés miatt kitettem két alacsony ugró aksit utánozhatatlan leleményességgel XD. A két aksi müanyag virágcserepekből és két karóból állt. Igen ám de hogyan legyen széle? Mert az is kell. Így leszúrtam melléjük a bambuszokat. Voilá tökéletes, pici ugró akadályok. A Továbbot vettük. Azaz az elsőn áthívtam a másodiknál pedig mondtam hogy "Tovább" és előre dobtam a jutalomfalatot ami sajt volt. Hát nem is kell mondanom, hamar levágta a kicsike és volt, hogy nem kellett dobnom és ment is. Na meg amikor elmentem az akadályok mellett akkor is átlépte. Amiért persze kapott dicséretet. Persze kell még gyakorolni de legalább kezdi levágni valamennyire.
Csütörtökön ismételten vív tréninget tartottam. Ésésésés egyik felöl egy pibonyos mutatás mellett már nem volt szájbarágós *.* Oké oké még fényév távolságra vagyunk valamiféle értelmes szlalomtól de már kezdett úgy odlgozni mint trükknél. Volt visítós dicséret tőlem ám XD. Most néha középen került ki kettőt de már jobb mint legeslegelőször.
Péntek szünnap, vagyishát pihenő napot iktattam be neki. Szerencsére a rövid évzárós nap miatt megmaradt a szendvics amit vittem így volt high value jutim. Így elvágtam félbe az egyik felét mára meghagyva. A másik felét felkockáztam, frizbi elő, frissen nyirt gyep készen áll. Akkor edzük egy picit az agarat dobnak föl s le. A lehető leglejjebb vittem. Egy picit húztam az agyát és elengedtem. Úgy robban ki hogy csak na és pilalnatok alatt fent van majdj ött le és csak annyit hallottam jutalomfalat eldobáskor hogy dübödrög. legalább 5 hosszt megcsináltunk egyel többet föl mint le mert felfelé dolgoztatja jobban a hátulját. Úgy élvezi és úgy felélénkül. Kicsit kiereszti az "udvargőzt" istállógőz helyett :D Utánan még persze gyilkolászta a Totót meg engem is XD. A hátamon mászott meg ilyenek. A szokásos bekattant agár forma. Akkor kicsit megkergettem az udvarban és lenyugodott majd átment macskába és dörgölőzés volt a köbön.
Ma kipucoltuk a fülét, megfésülgettem mert vedlik mint a jóélet és a mai napon sem maradhatott el a röhej by Hunor éééééés a heuréka pillanat.
Midőn anyukám ki akarta velem dobatni a virágföldes zsákokat és a Hunor megfogta őket és jött velem. Mondván tegyünk egy próbát, strapabíró zacsi és ha nem viszi el nem nyel le belőle semmit, játszottam vele. Futott, ugrott, követte a kezem megragadta, ráncigálta, cibálta, elengedte..stb. Aztán leesett, hogy a műnyul is zacsiból van. Ohohó. Azért jövök rá tök egyértelmü dolgokra xD. Hát megvan, hogy mivel lehet játszani a Hunorral: starpabiró, zörgős zacsi. Csak ne vigye el és tökéletes. :D
Egyébként van egy nyulunk, akit nem hatja meg, ha a Hunor örjöngve ugatja a kerítésnél, ő csak ül a sorok közt vagy a fűben XD.
2012. június 11., hétfő
Erdő erdő erdő
Mit ad isten úgy alakult, hogy a tegnapi sétánkon összefutottunk exmostohaapámmal / alias tamás/ és Arankával /vizslaaaa tudjátok!/ és hát úgy döntöttünk, hogy velük tartunk egy picit. Na mármost a piciből egy jó két órás gombásztúra lett, Hunor végighuzkodásával. Vagyis, hoyg ő volt annyira elemében, hoyg végighuzkdott naggyából. Erdőben kicsit bekattan, főleg, hogy állandóan az Aranka után akart menni. Gombát annyira nem találtunk, egy-két tinorut meg két darab vargányát de megjártuk az egész hegyet. Szó szerint körbe mentünk. Úton, szóró mellett, sűrű erdőben, tisztás melett. Ja igen, szántó föld ---> két nyufi. Azt a visitást, remegést, gugolást amit a kutya produkált...hát nagyon morbidan nézne ki videón. 7.-én vadásznap. Merem remélni, hogy lesz coursing mert már úúúgy elengedném.
Ma pedig ha midnen igaz elkezdjük agilityre a szlalomot, már szereztem nádat amiket félbevágtunk így a felázott földbe le lehet szúrni. Először csak négyet. Ugrásokat majd valamikor hét közepén gyakorlunk.
Most ennyi lettem volna. Finynalínó nem ivott egyetlen pocsojából sem egyébként, és úgy ugrotta át őket. A rönköket persze nem, na jó volt egy cross country akadály ami két fából állt, Egyszer kettőre ugrotta tehát, hoyg a kettő közt dobbantott. Másodszorra meg átvitte egyszerre mind a ketőtt. Szal tud ha kell XD

2012. június 9., szombat
Első agility edzés ala Hunor
Szétázva, jutalomfalattal kifogyva, nem miden kutyával összeszagolva, elmenegetve. Hát megvolt a közelről sem fantasztikusnak mondható első edzésünk. De kezdjük az elején.
Amikor odaértünk egy üres helyen elengedtem a Hunort, aztán egy kis várakozás után összeszagolt pár kutyával. Összeségében behívhatónak volt mondható, meglepően jól. Ez volt az egyik pozitívum a odlogban, ha el is ment, be tudtam naggyából hívni, talán kétszer nehezebben.
Rajtunk kívül még olyan öt kutya volt, kettővel szagolt össze normálisan ami azért rányomta a pecsétet a dologra. Pórázon kellett tartanom, amivel tisztában is voltam, hoyg így lesz, mert ha a másik kutya fut, neki is kell és nem marad meg mellettem a valagán.
Egy akadályon gyakorltunk először, de látszott, hoyg ezt már próbáltuk ezért egy ideig figyeltük a többieket. Aztán jött a két akadályozás. Az is ment, persze kaja a kézben, de szépen figyelt.
Oké, a többeik naggyából lementek, bementünk a pályára. Körben akaádlyok és úgy keleltt vinni. Az egyik akadályt az istenért is mindig kikerülte mind a két kézre, és vert is. Oké ott már tudtam, hogy kész a kutya, nem igazán lesz onnatól a toppon. Ennek tetejében elfogyott ak ét zacskó jutalomfalat, nagy része a várakozás alatt, amikor magamra ovntam a figyelmét, vagy csináltattam vele valamit, hoyg ne kínlódjon.
Szalomnál már nagyon kevés kajám volt, azzal is spóroltam. Így egyszer-egyszer elment, de viszsa tudtam hívni. Megegyeztünk, hogy mutogatósan tanuljuk meg a szlalomot, illetve meglátjuk az hogy esik le neki /amint megtanulom normálisan vezetni/ alias lecke feladva/ Tekereg a dárga és zsivesen mászkerál a póznák közt, összevissza is xD.
Zsákos kúszót újra kellett neki "tanítani" de aztán belement és meg is szerette. Sima kúszóba simán bement, kanyarba is. Aztán jött volna egy kis U alaku pálya, négy aksival és két kúszóval. Kaja nuku, kuyta figyelem nuku, szétázva, leizzadva lihegve. Oké ez nem ment. Vagyis két ugró ügetve-átlépva. A legvégén egy kis levezetésnek két aksi és egy egyenes kúszó majd nagy diséret.
Közben meg is jegyeztem, hoyg nem állt túl jól a szénánk, de kaptam bíztatást :) Remélhetőleg két hét múlva megint megyünk, és akkor egy kicsit foglalkozik külön velünk az edző.
A végén szerencsére azért a Borderrel is és az ezdő kutyájával is játszott, olyat futott, mint az agarak szoktak, terelte a másik kutya meg ilyenek. segítettem bepakolni is.
Öszseségében ennél sokakl rosszabb is lehetett volna, nulal figyelemmel, összemarással 6 mai rá nem jellemző/ DE az a gáz, hoyg tudom, hoyg ennél több van benne. Ha több kaja lett ovlna, sokakl jobban mentünk volna, ap ályát is simán megcsinálta volna, ha nem mutatom bénán. Nagyon futni kell hozzá és nagyon egyértelmünek lenni, attól függetlenül, hogy amikor elcsúsztam is átugrotat az aksit. Szóval tényleg az zavar, hogy több van benne, sokkal. de ha elege lesz, vagy nem motivált eléggé, nem érdemlem ki a ifgyelmét akkor ellustul, elmegy a figyelme. De a behívása jó volt és ha rám kattant ment. Majd legközelebb jobb lesz.
Egyébként semmi új nincs velünk, a tipegés nagyon aranyos és egész jól megy, séta közben is szoktam vele gyakorolni a lábhozt meg egy-egy trükköt, anélkül, hogy elővenném a kaját.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)