Hát jó régen írtam bejegyzsét, de igazából a szokásos dolgok történtek velünk többnyire. A lehető legtöbbféleképpen voltunk séátlni. Hétfőn futni mentem vele, ami nekem is és neki is nagyon jól esett úgy érzem. Ügyin futott velem, de még véletlenül sem húzott a hámban, aminek egy pöppet örültem volna néha XD.
Voltunk hosszúpórázzal is, az abnormális agárgyerek pedig nemhogy a nagy nyílt placc felé venné az irányt....ááá....neki a dzsindzsába kell bemennie midnen egyes csapán, hogy aztán bogozhassam ki ha nem ott jön vissza ahol bement. Szóval mozgalmas votl ez is.
Voltunk rendes pórázzal is, ami a zsokásos volt, de hámmal vittem mert....úgy sokszor sokkal jobb. Lassabban megy, és jobban figyel rám, legutóbbi tapasztalataim szerint.
Ami a gyakorlást illeti a füvesen annyira jól megy a menet közben fektetés hogy húúúú. Volt, hogy ment tőlem úgy egy méterre de mellettem és megszólalok hogy felszik. Teljesen nem látszott rajta, hoyg figyel, de amint kimondtam lefeküdt. Ígyhát füvesen, már a behívás közben fektetést vesszük. Máshol még egy kicsit nyomatékosabbnak kell lennem. De ha egyhelyen megy, akkor máshol is fog. A hátrafelé tipegésnél még mindig kettőél tartunk, mert néha csal, de engem nem zavar, hogy lassabban haladunk. Egyébként minden trükk flottul megy ahogy kell neki. Az állva pacsit lassan tovább fejleszsük spanyol lépésre csak néha türelmetlenül emelgeti a lábait és még csiszolni kell. A hátső lábemelés még mindig csak tárgyál megy...talán egyszer elmehetünk onnan. Majd rágyúrok.
Ennyi lenne a mostani. Telós képeim vannak, de keresnem kell eg kábelt amivel feltötlhetem, Hunor újabb fülállását. Jah igen, a másik blogomra már kitettem, itt van a ofgatos vidi amin dolgoztam. Talán titeket is érdekel, hátha még valaki nem látta.
2012. április 29., vasárnap
2012. április 20., péntek
Repcében
Halihó!
Hát úgy tűnik rendszeresedik ez a pénteki vagyis hétvégi bloggolás de szerintem így még talán jobb is. Első hírem, hogy megjött a FURminatorunk. Ginán egyből ki is pórbáltam a mai napon, és a kuyta fele akkora lett. Kiváncsi leszek az otthoniakról mennyi jön le, a Bundiról majd csinálok elötte utánna képet, talán nála majd látni lehet XD. A Gináról elfelejtettem pedig az lett volna a legjobb
Második érdekesség, hogy előkerültek a bogarak, amivel eggyütt megkezdődött a vadász szezon a Bundinak. :D Tegnap el is ejtett egy dongót. Nem csiípik meg, és érdekesen "játszik velük" nem eszi meg de hát kész röhej nézni. Mint tavaj az "egy bogás élete" videóban.
Harmadik dolog, hogy van egy új kutyás sorssegy amivel egy álaltmentő egyesületet lehet támogatni. nagyon aranyos képek vannak rajtuk, én ugyan még egyszer sem nyertem / a kettőből/ amit eddig vettünk, de nem rossz a kezdeményezés szerintem :)
Képzeljétek, a fülembe jutott, hogy valaki ah átam mögött leállatkínzózott, Hát az illető nagyon nagy fogalomzavarban szenvedhet. De már csak röhögök rajta, hisz ti is tudjátok, mennyi midnent megteszek az ebért. Mégha lenen olyan ember aki biztos több mozgást tudna neki biztosítani, azért nem gondolom, hogy olyan nagyon boldogtalan lehet a vigyori
A héten betartottuk a két séta két tanulósnap szabályát. Hétfőn tanulás volt, kedden séta, szerdán tanulás és csütörtökön séta. A tipegéssel nem haladtunk előre de sétán elég oskszor nézett hátra, hoyg ott vagyok-e és ezt fejlődésnek gondolom. Persze, minden egyes hátratekintésnél meg lett dicsérve alaposan. A füvesen megy egyedül normálisan a menet közben fektetés, nem tudom miért pont ott :D
tegnap amikor sétáltunk el volt engedve a szomszéd kutyája, a marci egy kis foxi mixecske. Eleinte arra gondoltam, nehoyg balhé legyen, a marci gazdija is, de nagyon szépen összeszagoltak, Hunor ezerrel csóvált, utánan pedig midnen hiszti nélkül tudtunk tovább menni, és amikor megint lementünk mellettük akkor sem volt semmi. Szóval örültem a fejemnek.
Volt a héten őzikével is randi, kissé nagyon a szívbajt hozta rám az állatka, Hunor pedig aznap már másodszorra. Főleg először, maikor szépen nyugiban megyek, ő szaglászik elöttem egyszer csak eltűnik a kezemmel eggyütt. :D Valamit láthatott vagy haluzott de úgy ugrik olyankor mint a róka a hóba.
Néha éjjel elkezd ugatni, ez a nyári jó szokása van. 1000% hoyg nem a smemit de elég nehéz a "szirénát" leállítani. Mostanában mondjuk elég kint felkapcsolni a villanyt és bemegy a helyére, de nem kellemes éjjel rá ébredni.
Azt hiszem ennyit akartam regélni most.
Tegnap volt repcés photo shoot. Hú micsoda profin hangzik. Hunor nagyon fotogén volt, úgy fordítotat a fejét, úgy állt ahoyg meghagytam neki. le a kalappal elötte. Tényleg kitett magáért. A szagolgatós képről nem is beszélve. Amihez azt fűzném, hogy a éfl hegyet végigszaglászta, főleg az orgonákat :D

Ilyen fotókon mindig direkt behúzza a hasát :D |
2012. április 14., szombat
FURminator
Halihó, jó rég írtam blogot de mentségemre legyen, hoyg nem túl sok minden történt velünk. Vártam, hoyg egy rövidebb blogra összegyűljön a mesélnivaló.
Első dolog, hogy szinte senki nem vette észre hogy lecseréltem a fejlécet XD. Sebaj. nem a legjobb alkotásom, teljesen máshogy képzeltem el de ez lett belőle, majd valamikor lesz új, talán.
Második hírem, hogy a tegnapi napon megrendeltem a FURminátorunkat. Tegnap elött a Fressibe az ottani kutyán (Vadász) megmutatták milyen akcióban. Egy csomó fórumosnak már tök rég óta van, de nem tartottam szükségesnek. Totó benti kuyta lévén azonban végig vereti a házat suóval beszerzünk egy ilyet, hisz csak egyszer kell megvenni. Szerdán várható az érkezése.
A múlt hétvégén kissé kuyta elhanyagolódás volt és lómán pillanataim éltem ki. Vasárnap gyöngyörsfalusi fogathajtó verseny volt, póniztunk. Kivittünk kettőt a fogatba és egy 3.-on pedig gyerekeket lovagoltattunk. Nagyon élvezték, bár lovagoltatós póni már nagyon unta a végére. Sokat videóztam, mert fotózáshoz nem volt jó a fény, majd ha összevágtam hozom egyk is off keretében. Hétfőn Bozsokon volt díjugri. Láttunk egy olyan jópofa parson keveréket hogy húúúú. Fűszállat dobtak neki, és szaltózott a levegőben, nagyon szép izmos volt. A versenyen készült fotó / a gagyibb fajtából mert a legtöbb elmosódott/ és video. Sok videó ötletem van és végre van saját anyag.
Off ezennel vége.
Ugyanakkor a héten tartottam egy csak gyakorlós napot Huncinál. Elkezdtünk ráállni a hátrafelé tipegésre és nagyon hamar leesett neki hogy mit akarok. Büszke voltam rá, egyet már magától aznap tolatott hátra.
Másik napokon séta volt, gyakorlással együtt. A füves placcunkon mindig sikerült egy picit kiengednie a gőzt párszór meglódítottam felfelé. Mindig szépen visszajött, némi reakcióidő után. Valamit egyszer nagyon figyelt, de aztán kikattant a transzból.
Csütörtöki gyakorlásunk álomba illő volt. A menet közben fektetés a füvesen egy kis gőzkiengedés után naaagyon ment. Gyakorlatilag sima kézjelre egyből. Alig hittem a szememnek. A megállítás is húúú. A tipegésnél egy picit csalt de már megvan a kézjel és elkezdtük azt, hoyg többet menjen hátra. nagyon aranyosan figyel és ez a trükk is úgy tűnik elnyerte a tetszését.
A kilátó alatt a játék repülő szárnyára leültem, Hunci állt. Simogattam ő nekem dőlt én meg neki és tiszta idill volt.
Egyszer láttunk macskát. Hiszti persze megvolt, de alkalmaztam a módszereket. Első lépés eltakarom a szemét addig, amíg a macska el nem tűnik. Második lépés leültetem, aztán lefektetem. Megint lefektetem mert felül és még harmadjára is. Aztán maradba hagyom addig amig normálisan nem vesi a levegőt. Voilá rekord idő alatti nyugi és még én jutalmazom érte mert a marad nem bünti, hanem feladat.
Egyébként valószínűleg leesett neki a tantusz, vagy csak bemagyarázom magamnak, hogy, ha szépen csinálja a trükköket gyakorláskor akkor sétakor több ideig hagyom szaglászni és ilyenek. Nem mondom, hoyg ő irányít de megvárom amíg az adott fűcsomót telejsen szagelemzi.
hamarosan nyílik a repce, olyan képek várhatók. Most nem hoztam, mert lusta voltam fényképezőt vinni magammal.
Egyébként azon agyaltam, hogy amikor Hunornak esetleg van egy ilyen macskás bekattanása, biztos azt gondolják az emberek milyen neveletlen, vagy azt, hogy ÉN nem birok vele. Pedig az ilyen helyzeteket egyre higgadtabban ugyanakkor határozottan kezelem. Nem arról van szó, hogy nem fogadom el azt ami ő. Csupán arról, hogy nem szállok utánna mint a győzelmi zászló. Teljesen jól van, hogy ő ennyire zsákmányos, ezzel eggyüt azonban ne próbáljon pórázon vadászni.
Többször kpatam már meg hogy: hááát miért sétáltatom, elránt. Egy mozgó falevélre is rámegy 6 ami egyébként nem igaz csak ha olyan heppje van/ Lehet hogy biciklin elránt de gyalog nem igazán. Kiismertem már annyira, hogy tudjam mikor kell jobb talajfogás. Egyébként meg szépen sétél, a póráz ugyan nem lóg de nem is húz, ő mindig is így sétált.

2012. április 4., szerda
Tombol a tavasz
Teljes erőbedobással itt tanyázik a tavasz. Április 4.-én a Biotájházhoz is megérkezett a gólya amit volt szerencsém megörökíteni :)
Hunort megint meg kell szoknom lihegő szájjal. Ami hol fotogénebb hol kevésbé. A gyakrolásaink jól mennek a menet közben állítás is és a fektetéssel is lassacskán tyúklépésekkel haladunk. Elkezdtem a változatosságg kedvéért a hátrafelé tipegést néha-néha tanítani. A néha-néha alatt azt értem hoyg midnig egy picikét egyet-kettőt-hármat rávezetem aztán amikor okés akkor el is teszem. Nem akarom a több új dologgal túl megeröltetni, hisz nála nem nagyon volt olyan, hogy egyszerre több új dolgot tanítottam neki.
Újabb lenyugtatási módszerem bezsongás ellen az, hogy maradba hagyom és eltávolodok egy-két lépést aztán várok. Fekve van persze és a pórázon meg maximum rajta állok. Hatékonynak tűnik, hisz várnia kell ami alatt koncentrál és lenyugszik. Az nem feltétlenül baj, ha nincs végig szemkontaktus. Akkor legalább látom mikor veszi végre normálisan a levegőt.
A 10m-es pórázunk remekül superál hála az új kedvenc helyünnek. Egy szép nagy mező az erdő mellett. Van kitaposott út de amúgy is füves és lehet benne mászkerálni, csak vigyázni kell a kullancsokkal mert már rajzanak. Szóval ideje előkeríteni a kullancsriasztót és az ebzetek is megkapják az ő első védelmi vonalukat.
Egyébként amikor csak tudom, viszem sétálni kissebb-nagyobb körökre. Futkosósra /azaz 10m-sre/ vagy kultúráltra / azaz rövidesre/ álltalában egy óra környékén vannak ezek a séták ami lehetne több is de jelenleg ennyire futja. Minden nap van gyakorlás itt-ott-amott. A huszsúpórázzal futkosás mert magától lusta XD.
Sokat játszanak, jobban mondva sokat cseszegeti a Totót amikor már megy kissé le a nap.
Szóval élljük megszokott kis életünket. Hunor a macskakutya, Totó a hipergombóc és Bundi a farkasfajzat, midnenki jól van és az olykor felbukkanó vadban a vacsoráját lesi. Igen ám de a kerítés és a póráz az kerítés és póráz. Bocsi fiúk :D
Most pedig lészen vala a szokásos képárasztás:

Szokásos: hogy néz ki fotó :D |
A kemény kutya :D |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)