2015. június 24., szerda

Bandázás újratöltve

Sziasztok!
Próbálok lépést tartani az eseményekkel, és a blogokkal, ami ahhoz vezet, hogy most kicsit unalmasabb vizekre evezünk, mint a bemutatók vagy a vadásznapok. Eléggé elfoglalt voltam mostanság, hol dolgoztam hétvégén, hol bemutatóztunk, hol mindkettő egyen belül, így túl zsúfolt volt nekem is, Hunornak meg pláne, ahhoz, hogy egy közös sétát szervezzünk. Már nem is tudom mikor volt utoljára, de már nagyon hiányzott. Így a szabad hétvégén, próbáltam szabad napot kérni, amit meg is kaptam szombatra. Amint tudtam el is indult a szervezés, de végül is vagy az idő, vagy a hirtelen szervezés miatt nem igazán jött össze nagyobb csapat, aminek azért egyik felem örül, így családiasabb volt a hangulat. Emőke és Joy a kemény mag persze nem maradhatott ki a túrából, velem együtt, ráadásként még Bütyibaba is itt volt egy hétvégére, szóval az idiotagár és az idiotvizsla jött velem. Jött István is Süti-tankkal, Judit Szofival illetve új taggal bővültünk Csipi személyében aki egy magyar agár lányka, akinek a gazdijával még a főteres bemutatón találkoztunk.
Ez elméletileg egy kánikula kutyatúra lett volna, de mivel félig esett és a pulóver is elkélt ezért „Nem annyira Kánikula Kutyatúra” lett az erdőben. A kutyák persze nagyon élvezték, s bár csak 3-4 km-ert mentünk ők gondoskodtak a saját lefuttatásukról, Hunor meg az ő edzéséről pórázon. Bütyök kicsit idióta volt, az agy nélküli kutya, de komolyan az az állat észveszelytő XD. Hívom és odamegy tök máshoz, vagy más hívja és odamegy hozzám, abszolút nulla a hangfelismerése, pedig azért ismer már. De hát vizsla :D
Következő kedden kimentünk Dórival terepre. Én gyalog, kutya nélkül fotózni, ő pedig Vándorháton. Huni nem tudott most jönni, de talán legközelebb tud. Lényeg, hogy Vándor picit idióta, nem köcsögül de jah, megvan az elképzelése a dolgokról és élvezte, hogy kivittük (értsd: Dia majdnem elesett, Vándi ugrott egyet a levegőbe, hogy jajdejó) na de miután kb 8 kilométert loholtam egy ló után-mellett-előtt elmentünk Hunival is egy 3-4re. A nagyfüvesen Dóri felvetette a behívósprint ötletét, én pedig belementem, mert ki akartam mindig is próbálni a nagyfüvesen. Aha. Huni egy darabig felém futott és volt olyan kegyes elkanyarodni majd elvágtázni a távolban. Jól van mondom,  akkor most ráérünk és megvárjuk. Igazából meglepően gyorsan feltűnt a látóhatáron, és látszott benne a szándék, hogy felém orientálódik. Aha. Egyszer csak megáll, integetek neki és hívom, néz felém. Szinte láttam, ahogy megrándult a válla! és folytatta a szaglászást. Hát tapsot a köcsögagárnak, bemutatta tudományát a Dórinak is. Na és nem azért köcsög mert agár, hanem mert ő az idiotagár Hunor aki Csakazértis :D. Lényeg a lényeg aztán óhajtott odajönni én meg óhajtottam megfogni. Tudom tudom: első behívás után nem fogjuk meg a kutyát. De ha egy agarad van, 20 óra van és tudod, hogy olyankor a vadászok már kint vannak, ha nem is ott ahol ti randalíroztok.  De legalább kifutotta magát és végül is „ügyes” volt.
Ami a tréninget illeti pedig, Fruzsi (dd bíró) felvetette a minap, hogy úgy tudok távmunkát építeni, hogy én a lépcső alján állok, Huni a lépcső tetején, a szobában, és úgy kérek tőle dolgokat. Nos ezt végre sikerült kipróbálni és egész jól működött, a lábkeresztezésen kívül, mert ott mindig lekushadt, de mondjuk azt így tanítottam, hogy én lejjebb álltam, szóval nopara.
A másik amit elkezdtem vele most komolyabban, a másik irányba körbetolatás, csak rá kellett jönnöm, hogy amíg nem tud a másik felemhez lábhoz igazodni, addig felesleges, így visszatértünk az alapokhoz. Az első gyakszi alkalmával rohadtul nem vágta mit akarok, de a másodiknál már elkezdte kapizsgálni. Ezzel majd a jobbra való oldalazását is fejlesztem, illetve ha meglesz a körülöttem körbetolatás másik verziója, akkor a hátrafelé lábszlalom alapja is le van fektetve. Egyik dolog következik a másikból J

Ma pedig agaras sétára mentünk a tározóhoz. Ez volt az első amit kifejezetten agarasra „hirdettünk” meg, annak okán, hogy Judittal karöltve létrehoztuk a vas megyei agarasok csoportját facebookon. Ott volt természetesen Hunor, Szofi, Kála, Csipi, Pipacs és két kakukk tojás: Kira és Sári. Ha jellemeznem kéne egy szóval akkor: gyorsak, voltak. De mondjuk ez történik, ha 5 agarat szabadjára engedsz :D. Szépen elfutkároztak, eljátszottak, jól kijöttek egymással. Nem voltak nagy elsodrások, Huni meg hozta az ő „járom a saját utam” és „köcsög vagyok” mivoltát azzal, hogy ő így nagyon nem vett részt a közös futásokban csak talán kétszer, amúgy azzal volt elfoglalva, hogy bemenjen a susnyásba, ásson, mászkáljon és szaglásszon vagy épp büdös dolgokba dörgölőzzön. De persze ő jófiú és jön ám, csak még ezt megnézi, még azt megszagolja, de alapvetően a látóhatáron belül maradt többnyire.
Remélhetőleg legközelebb még többen összejövünk :D 



________________________________________________

Hy everyone!

So I try to write blogs – again – regulary, in a quality that you, english people can enjoy too. I sometimes find it hard to write everything in two languages, but I’m getting used to it, the truth is that I’m lazy as hell :D. So please forgive me If I talk in a bit short sentences.
So here is a not really insteresting blog piece. First of all, I could organise a little walk with the gang at last. I was really busy lately especially on weekends: woking or displays or the two at the same time, so I didn’t had a time to invite our friends for a walk. But this time I could, I got a free day on last Saturday. Emőke and Joy, István and Süti,Judit and Sophie, Me and Bütyök and Hunor and Mária and Csipi our new gang members came. The weather was quite rainy but it stopped till we did our little trip in the forest. This supposted to be a „Dog-Days trip” but the weather was quite cool so it turned our to be a „Not really dog-days trip”. The dogs really enjoyed the trip especially Csipi, she was over the moon. Everyone was a good boy, Bütyök was a bit silly but thats normal for him. It was a 3-4 km long trip, so not so long, but the dogs – expect Hunor – ran a lot more.
It was sooo good I missed this soo much!
Than on Thuesday me and Dóri went out with her horse Vándor for a little photoshooting.riding. I was by foot but Hunor couldn’t come, so after about 8 km walking alongside of a horse I was silly enough to take Hunor fow a walk for about 4 kms. Dóri suggested that we could do a recall sprint in the big-grassy-field ( thats my „fantasy” name) Hunor ran a few meters towards me but than turned away an ran, ran ran. Oka well, lets wait for him about 20 minutes. Dóri had time, I had time, I know that he will come back we just have to wait. He showed up surpisingly fast. But he just sniffed all around at the horizont, He was just a little moving dot. But then I saw him stopping and looking where I was. I weaved and called him. I could se his shoulders moving saying „whatever” and than kept ont he sniffing. He is soooooo…..
So Dóri saw why Hunor is an asshole, its not because he is a greyhound but because he is who he is.
Few minutes later he came, I could grab him. I know I know: you shouldn’t grab your dog after the first recall but it was 20:00 and I was scared that he run away again, and the hunters see him.
And so about the training. One of the hungarian judges (Fruzsi) suggested that, i could build distance working by standing at the bottom of a stairs, and Hunor stadding at the top of it ( in a room) and so we tried out. It was quite good, expect he didn’t want to do the paw-crossing because he layed his head down all the time. But I was really satisfied for the first try.
The other thing we started is the back u pin the opposite direction as he knows. The problem is that he don’t have a heelwork on my other side, so its ab it difficult to giude him tom my other side, so I decided to teach him going to heel position ( back to the basics). At first He had no idea whatI wanted but for the second practising time he kind of started to. It will be good for sidewalk too because he can go really good to the left but its kind of „weak” to the right, so we are building two things at the same time.
And today we had a walk with just the sighthounds: Hunor, Kála, Sophie, Pipacs and the two others: Kira and Sári. W went to the lake nearby cause we could let them off leash there safely, cause there is the lake on one side and ont he other the river makes natural fence for the running machines. Hunor is still a…i don’t  even know what to say :D. But most of the time I could saw him, he just did his own things without listening to my recalls. The dogs were super speedy – this happens if you let 5 sighthounds off leash – they played a lot, ran a lot, they got along well.
I hope next time we could walk with even more „sticks” :D



You can watch every album and more on Hunor's facebook page: www.facebook.com/hunoragar

2015. június 18., csütörtök

Bemutatózás

Sziasztok!
Folytatván a bemutatósdit, múlt pénteken az én régi általános iskolámban tartottunk bemutatót. Ricsi vitt minket és ő csinált minden fotót, amiért köszönet jár neki. Még mindig nagyon meleg volt, de legalább itt már voltak fák felettünk és az árnyékban tudtunk bemutatózni. Először körbesétáltunk, és találkoztunk már akkor persze sok gyerkőccel. Felállították a hangosítást amiért mindig hálás vagyok, ha rendben megy. Nagyjából ugyan azt csináltuk mint Keszthelyen: trükk bemutató, dog dancing majd egy kis beszéd. Ezúttal a trükk rész ment zökkenő mentesen, a gyerekek körbeálltak így annyira nem tartottam tőle, hogy drága köcsög agaram megint megszívat, de kellett volna. A kűrnél, kétszer is ugyan annál a trükknél ( az az ominózus piruett) egyszerűen elfutkározott. Hogy én adok e rossz jeleket vagy i azt nem tudom de első alkalommal szépen kilőtt és egy kis vágta bemutatót tartott, elfutva egy totál tárva nyitva hagyott kapu mellett. Mondanom sem kell hogy meghűltem egy pillanatra de aztán felém kanyarodott és nagy vigyorral az arcán odavágtázott hozzám. Második alkalommal, újrakezdvén, ismételten ugyan ott elment, csak most a másik irányba. Köszi Huni. De hamarabb visszajött, ugyan azzal a fejjel. Istenem…néha kikészít de nem is ő lenne ha nem adna elő magánszámot. 
A gyerekeknek persze nagyon tetszett a bemutató, a tanároknak is és jó is volt velük találkozni, és hallani amint megvitatják mennyit változtam.  Huni megkapta egy heti simi adagját a gyerekektől persze, majd hamar haza is jöttünk.
Szombaton, még mindig kánikulában elmentünk a város főterére ahol első ízben léptünk fel közösen Casperrel, Lolával és Amyvel. Jó sok „műsoridőt” kaptunk így volt lehetőség legeslegelőször a közös produkcióra. Huni nem igazán díjazta, hogy megint melegben kell probukálnia magát, de nem hibáztatom. Végül is a program csúszása miatt olyan 5 óra felé kerültünk sorra, ami olyan szempontból jó volt, hogy nem volt már olyan erős a nap, és árnyékba tudtunk lenni. Mindenki nagyon ügyes volt, Lola és Casper hozták a jó formájukat, Amy figyelt, Huni pedig nem hagyott ott, bár eléggé be volt lassulva. A többiek trükköztek, míg én csak a kűrt adtam elő a végén azért kipróbálva a piruettet (erre az alkalomra kivettem) és szépen elmászkera nélkül sikerült neki.
Egy picit többet járunk biciklizni is, most elkezdtem egy olyan helyre járni ahol ugyan 4-5 kört kell menni, hogy normális táv legyen de picit gyorsabban tudunk menni, lévén h első körnél már elijesszük az állatkákat.
Mostanában egyre több facebook kommentet olvastam arról, hogy mennyire nem lehet jó kapcsolatot kiépíteni egy kerti kutyával és én ezt a kijelentést egyszerűen nevetségesnek tartom. Nos Huni is kinti, még is elég jó a kapcsolatunk ahhoz, hogy dog dancing versenyen induljak vele, vagy, hogy bemutatózzak. Igen néha elfut…de ez nem a kapcsolatunk kérdése hanem az ő fejlövéséé. Sok időt töltök vele, sokat foglalkozom vele de kinti kutya….
Csak meg akartam osztani az én véleményem ezzel kapcsolatban :D Néha igyekszem kicsit hasznos is lenni a bloggal.
Most egy darabig pihenő pályán lesz, pontosabban 29.-éig mert akkor lesz a második közös bemutatónk. Oda már jó lenne új kűrrel menni, de nem tudom, mennyire leszek meg vele addigra, szóval majd meglátjuk. Ami a gyakorlásokat illeti most egy pár napig csak max 1-2 dolgot kérek tőle valami nagyon finom falatért, pár nap pihi után, hogy egy picit regenerálódjon és megint visszatérjen a motivációja.




_________________________________________


Hy Everybody!
So last weekend we carried on with the displays. First, on Friday me and Richárd ( who gave me a lift and took photos) went to  my old elementary school for kids days. We did almost the same as in Keszthely: trick dogging, dog dancing and a little talking about what we do. The weather was still hot but at least this time we had trees over us. We walked in the garden and met a lot of kids of course. Everything was okay, the trick part went well, but now the routine was the weak part. And by weak I mean Hunor went off two times at the same trick! First of all he just shooted off and looked around, and even ran next to a wide open gate, but he came back to me pretty fast with a big smile on his long head. Secondly he was just trotted off, and came back with the same big smile. Oh gosh….
But the kids enjoyed everything, the teacher liked the show too. It was fun to meet them, an get compliments about how i changed. The kids of course gave Hunor loads of pats.
Soon we went home and rested.
On Saturday afternoon we headed to the main square of the city. We had a display first time with Casper, Lola and Amy together, cause we got a lot of time to fill. It was still very hot, Hunor didn’t really liked the idea of dancing in that hot weather, but due to the program running late, we had the display around 5 o’clock when the sunlight wasn’t that much.
Evebody was really good, I’m really proud of everyone. Lola and Casper as always, Amy was focused, and Hunor didn’t ran off, but it was a bit too much for him, so I have to rest him for a week or two.
Actually we will have a display on the 29th of June, but I think that will be enough. I don’t want to bring our old routine there, but I’m not really finished with our new one so we will see.
Recently we are going to cycling quite often and I started to go to a new place with him where we could go a bit faster. It’s like  field and we have to go around it for about 4-5 times, but i could let him go a bit, cause we scare off the animals in our first round :D
About the teaching: I only ask him a few trick during this week, with really high value treats to make him a bit more motivated.
Recently I read a lot of comment on facebook about how you cant bond with the dog that lives in the garden and not in the house. Well I think thats ridiculous :D If you spend enough time with the dog, you can bond with him or her well. See, Hunor is an outside dog, and we can work together well enough for dog dancing competitions. Yes I’m spending a loads of time with him, but he don’t sleeps in my room.
Well I just wanted to share my opinion about this :D I try to be more educational for time to time 


2015. június 17., szerda

A Vadászati Kultúra Napja - Keszthely

Sziasztok!
Június 6.-án részt vettünk Keszthelyen a Vadászati Kultúra napján (A Vadászati múzeum kertjében). Huni sosem volt még Keszthelyen (Totókával ellentétben) és sosem volt még a parton, sosem látta a Balatont.
Eléggé izgultam, nem csak maga a név és a helyszín miatt, hanem amiatt is, hogy ez volt az első alkalom, hogy trükk és dd bemutatót tartottunk egymás után, és még beszélnem is kellett, mert elég hosszú „műsoridőt” kaptam
Szerencsére Tamás el tudott vinni az eseményre, illetve Dóri tartott még velünk, hogy társaság legyen illetve elvégezze a fotós és videós tevékenységet.
Megnyitóra értünk oda, ahol találkoztunk a többi egyesületi taggal, és az Elnökkel, Keresztes Jánossal. Huni bővítette a megnyitón található agár mennyiséget, de már akkor nagyon meleg volt.
Az idő továbbra sem hűlt, és ami még tetőzte az egészet, hogy a bemutatónk tűző napon volt dél környékén. Hunort rengeteget vizeztem, az árnyékba fektettem és tápláltam belé a folyadékot. Ja és akkor még elfelejtettem említeni, hogy újfent solymász bemutató volt előttünk. Normális esetben Huni abszolúte figyelmen kívül hagyja a madarakat, mert nem futó hanem repülő állatok, de a solymász bemutatókon leszállnak többször is arra a területre, ahol később mi leszünk, illetve mászkálnak a fűben. Félreértés ne essék, szeretem a látványos bemutatókat, de a mi szempontunkból nem éppen szerencsés, hogy Huni agya bekapcsoljon fellépés előtt. Így hát első két trükk után természetesen Hunika elkezdte megnézegetni, mit is találhattak a sólymok a fűben és ott is hagyott szépen. A madarakat nem bántotta, valaki megfogta nekem, gyorsan visszamentünk és folytattuk egy magasabb motivációs erejű jutalomfalattal és közelebbi kontrollal. A trükk résszel nem voltam teljesen elégedett, de nagyjából mindent becsülettel megcsinált, a kűr viszont minden körülmény ellenére jól sikerült, és bár picit szedett-vedett volt a beszédem, az sem volt katasztrofális.

Sajnos bemutató után rá kellett jönnünk, hogy kaját már nem kapunk, mert elfogyott, de jó társaságban nem számítanak az ilyen dolgok.
Volt egy kis coursing bemutató is, futottak nagyok-kicsik. Találkoztunk két 5 hónapos magyarkával,Drávával és Dévajjal, akik közül az egyik (Dráva)  kiköpött Huni volt csak piciben. Nagyon ügyesek voltak a nyúl után és jóól megdögönyöztem a kis sárgát. Huninak a pálya picit pici volt, kétszer ment, kanyarodni nem igen tudott de annyira elég volt, hogy a kis ráncai kisimuljanak.
Minden után Huni lepihent a többi agárral, mi beszélgettünk, közben lőtt rólunk pár képet a Zalai Hírlap egyik riportere majd tovább indultunk le a Balatonhoz, ahol ettünk ebédet és fagyit. Huninak nem igazán jött be a nagy víz és a meleg beton sem annyira, szóval egy picit nyűgös volt, de aztán végül is picit belement lehűteni magát. Lőttünk pár képet, majd elindultunk haza.
Az út hosszabbnak tűnt, nagyon meleg is volt de rendben hazaértünk.
Nem tudok elég hálás lenni a lehetőségért, hogy felléphettünk itt, és nagyon örültem, hogy találkozhattam mindenkivel 
J
Legközelebb: Sümeg, Szent Jakab Napok, Julius 26.





Videó a bemutató második feléről (kűr) illetve a coursingről:
Video about our routine and cursing:








__________________________________




Hy everyone!
Ont he sixth of June we took part int he Hunting Culture day in Keszthely. Hunor never been to Keszthely and never seen the Lake Balaton, so I was looking forward to this trip!
I was kind of nervous too, cause it was the first time we did a display with tricks and a routine right after each other ,and I even had to talk :D.
Thankfully Tamás gave me a lift to Keszthely and Dóri come with us to be a company and to do the photographer/videographer part. We arrived to the opening ceremony, and met the other members of our club.
Unfortunately the weather was super hot so I had to pour water on Hunor, and give him water to drink. To make things worse our display was under direct sunlight at 12 o’clock oh and I forgot to tell you about the falconers right before us. The birsd always turns Hunors mind on. Normally He don’t even care about birds but because in these displays the birds walk in the grass where we have a display after, he always have to watch what they find there or did there. So right after our first trick Hunor just left me and went off to see the birds ( he was not hurting them!) okay someone grabbed me Him, I brought him back and did the rest. The trick part was not really good, I’m not satisfied with it, but Hunor did a great job in our routine.
After that we had to realise that the lunch they offered to us is ran out. But when you have a great company nothing really matters 

Hunor also ran two coursing course, it was too little for him, he couldn’t really turn, but it was enough to make him satisfied. After everything Hunor layed down with the 4-5 other magyars under our little tent.
A newspapers photographer took a few pictures from us, we had a great chat with the others, met two cute and beautiful magyar puppy, and one of them exactly looked like Hunor when he was little :D.
After leaving, we went to the „beach”, ate lunch and ice cream and did a few shots. As always Hunor didn’t really liked the idea of the big water neither the hot road, so he was a little bit frustrated, but went in the water in the end.
The road to home seemed super long, it was hot and everything but in overall I was glad that I could took part in this programme, I’m so happy that I could meet everyone
J, and I can’t be thankful enough for this chance.
Next  up: Sümeg, July 26. 




2015. június 16., kedd

Szülinaposdi

Sziasztok!
A dolgok nem mindig alakulnak úgy, ahogy azt szeretnénk, de ez jelenthet jót is.
Május 22.-én szombaton Zsófi és Dávid meglátogattak minket, a szülinapi hétvége keretein belül. 23.-án Én lettem 21, illetve 24.-én Hunor lett 5 éves.
Sajnos az idő nem kedvezett nekünk túlzottan: Pénteken és Szombaton is egész nap esett az eső. Nem megyek bele túlzottan a részletekbe, hiszen ez Hunor blogja nem az enyém, de annyit elmondok, hogy Zsófi és Dávid szerveztek nekem egy kis partyt a városban, ami életemben először esett meg velem. Köszi J
Zsófi hozott a hétvégére egy akció kamerát is, így azzal szórakoztunk úgy nagyjából egész hétvégén :D. Rengeteg videó készült, amik szép lassan majd felhasználásra kerülnek. Nagyon szép mozgásokat lehetett vele felvenni, hála a stabilizátornak és az extra nagy látószögének, de ezzel sem ment minden zökkenő mentesen. 
Vasárnap aztán ránk mosolygott a szerencse és a nap is, így Marleyékkal, Rókiékkal és Hunorral egy kis születésnapi sétára kerekedtünk fel, hogy Zsófinak és Dávidnak megmutassunk egy kis szeletet a séta útvonalainkból.
Aztán Huni megkapta a darált húsból, mézből, zabpehelyből összeturmixolt tortáját is, amit jóízűen elfogyasztott.
Hétfőn pedig ellátogattunk egyet Kőszegre is.
Szóval végül is az időjárás nem szegte kedvünket, és senkinek se szegje! :D Se a meleg, se az eső, se a hideg. Szerintem, legalább is remélem, Zsófiék is jól érezték magukat. Dávid igen élvezte a Bundi fésülés feladatkört, Zsófi pedig kicsit bolondította Totókát. Volt vakus próbafotózás is Dévid másztör instrukcióival :D
Remélem hamar találkozunk megint J



Ez történt velem/velünk májusban (szülinappal együtt)
And this is what happenned with me/with us in May ( with the birthday weekend too)




_________________________________________________


Hy Everybody!
Things don’t always go the way you want them to, but most of the time, that could mean good things.
22nd May: Friday and during that weekend a few things went wrong, but everything turned out to be pretty good in the end. 
On that weekend we celebrated our birthday. I turned 21 on the 23rd of May and Hunor turned 5 on the 24th of may. Because of this occasion Zsófi and Dávid visited us for the whole weekend. The weather was pretty bad it rained Friday and Saturday . So we couln’t really do a lot of things just to try out the action cam that Zsófi brought to us for the weekend.
I won’t tell you too much details,cause It’s Hunors blog not mine, but Zsófi and Dávid organised to me a little party. I loved the action cam too, loved walking with it, doing tricks when its on my head, and do beautiful shots because its extremly vide lenses.
On Sunday we went on a walk with Róki, Marley and Hunor, to show Dávid and Zsófi a little piece of our walk routes. And Hunor got his meat,honey, cereal mixed cake too.
On Monday we visited Kőszeg too with them. So in overall we spent a great weekend with loads of videos :D So everybody: don’t lett he weather bring your mood down ;)
As I have seen: they both spent a great time here. Dávid loved to brush Bundi’s fur, Zsófi played a bit with Totó. We tried to do some shots with the flashlight ( Dávid is reaaly good at it).
I hope soon we can see them :D