2014. március 9., vasárnap

Fogatlanka felfedezőtúrán :D

Sziasztok!
Nos nos nos....igazából nem is tudom hol kezdjem. Az utóbbi időben sokszor voltunk fent és lent, és már nagyon esedékes volt, hogy picit pozitívabban lássam a dolgokat. Egy nagyon kedves ismerősöm volt az aki felnyitotta a szemem, és így kedden úgy mentem oda az állatorvoshoz a kutyával, hogy minden rendben lesz. Nem kellett sokat várnunk, egy méreckedés után már mehettünk is be. 29,40 kg a lakli, két kiló még bőven férne rá, de nem olyan vészes. Aztán elég lassan de elaludt. Közben kijött egy másik doki, megmutatta a már kihúzott fogát, hogy mennyire el volt rohadva a gyökér, aztán mondta, hogy ki kéne húzni a másikat is én meg rábólintottam, hogy később ne legyen belőle gáz. Felébresztették, az is elég lassan ment de a rendelőből a saját lábán jött ki. Egész nap aludt vagy agonizált, az altató hatásai miatt de este már rendesen evett, a normális kajáját, nem igazán foglalkozva azzal, hogy kihúzták a fogait. Persze este már lopni is akart miközben vacsoráztunk, szóval nem kell fogatlankát félteni.
A fogai hejének áplásával sincs nagy feladat, egy fogpiszkáló betadinba mártva. Szépen hagyja, egyedül is meg tudom csinálni.
Félkómásan
Szóval a héten nem igen voltam sétálni, szerda, csütrötök, péntek szünet volt, péntek gyakorlás ügyileg is. Meg átkozottul fújt a szél amit én ki nem álhatok, szóval az is visszatartott naggyából mindentől. Aztán szombaton szerencsére jó idő volt így a szokásos csapattal kiegészülve azaz Malreyval és Ricsivel elindultunk felfedező túrára. Hunin látszott h nem volt séátlni végig húzott gyakorlatilag, de legalább fáradt ><
Ötlet szerüen tértünk egyik útról a másikra, mondanom sem kell, találkoztunk őzekkel jópárszor, láttunk ragadozó madarat, szétszurattuk magunkat szeder indával, találtunk egy róka/borz várat, egy kis patakot ami valószínűleg csak az esőzések miatt volt ott, de nagyon kis hangulatos volt, majd a képeken látszik. Megint csak Ricsi fotózott szinte végig. S míly ritkaság mi is megtalálhatók vagyunk a fotókon :D.
Volt egy vicces story...mentünk ki az erődőből, és Hunor reakcióiból számítottam rá, hogy lesz valami kint a szántáson. Először észre sem vettük őket, aztán Ricsi szúrta ki, én meg igyekeztem Hunort kussoltatni ami kivételesen sikerült is. Egy kb 25 fős szarvasrudlival szemeztünk. Szépen csendben visszafordultunk és inkább mentünk az erdőbe másfelé :D.
Végül is megint kb 11km-t mentünk cakumpakk. Csak többször megálltunk. Huni persze minden állatkánál totál meghülyült, de miért is ne hülyült volna :D Jó kis túra volt, Hunort nem kellett altatni.

Végre felimádkoztam erre a padra :D




Combihusi :3

Út narniába :D



Kúszik :D




A fotós :D


Mondanom sem kell, hogy köszönet a képekért, a csak Hunorosakat én csináltam, és a telefonosokat a többit mind Ricsi :D Mondanom sem kell, hogy egész héten Crufts lázban égtünk. Személyes kedvencem főleg a flyball ami Hunornak már túl hangos volt, viszont a htm kűröket örömmel nézte végig :D Remélem ragadt is valami rá :D



Ma azaz ma pedig elmentünk az idei év első cani cross edzésére. Mivel valószínűleg / halkan súgom meg/ el tudunk menni a Medve Kupára Veresegyházára, némileg inspirált, hogy elmenjek futni. Valószínűleg csak nézőként megyünk de kacérkodok egy canicross nevezéssel, majd elválik. A mai alapján nem lenne rossz. 3,5 km-t mentünk 23 percel ami nem hiszem, hogy túl jó magamhoz képest viszont tyűűű...ahhoz képest, hogy egy iskola kört nem bírtam általánosba lefutni mert befulladtam....Nos a jó időhöz az is hozzájárult, hogy nagyon sok az őz az erdőbe, mert kevés a kaja nekik, és jobban kijöttek az erdő szélére. Hát repültem párszor...amikor HUnor nagyon bezsongott persze megálltam, de amikor zsongott de kézben tarthatóan akkor tyühü...hát sprinteltünk. Emellett volt pár jó momentuma. Volt egy-két hejen ahol nem húzott, de árjöttem, hogy tapssal bíztathatom. Volt egy hirtelen megindulása is maiből nem tudtam máshogy megállítani minthogy a végén leültem. Nem volt kellemese, de inkább csak röhögni tudtam rajta :D Mondanom sem kell, Hunor remek formának örvend és én sem vagyok annyira eltunyulva mint gondoltam
A jó időre való tekintettel egész nap kint feküdtek mint a gyikok a napon.
Továbbá rendbe tettem a biciklimet is, de valószínűleg egyenlőre futkosunk :3


Szép Tavaszi hetet mindenkinek :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése