2013. január 8., kedd

Már ideje volt

Már ideje volt, hogy a tél bekopogtasson kicsiny ajtónkon. Sokan sokféleképpen vélekednek a télről, a hidegről és a hóról. De ha már tél van és kopár, szürke és lehangoló minden, a napok oly rövidek, akkor már ajándékozzon meg minket természetanyánk ezzel az apró csodával amit hónak hívnak. A nap mindjárt világosabb lesz, a hangulat, a táj megváltozik. A latyak, és a tetőkről hulló olvadó hó sem tántoríthat el.
Hunor nem kimondottan preferálja a hideget. Télen ritkán van "létező" állapotban, többnyire a "lakásában" gengül, Totókával.
De a téli videós dd parádé és az én lelkesedésem, hogy ú végre van hó erősebbnek bizonyult, így elmentünk egy rövidke sétára a tegnapi nap, mert időben ruccantam haza, és még csak szürkület volt. Videóra vettünk pár trükköt, nagyon kapkodva, remélhetőleg hétvégén még sikerült kiegészíteni a repertoárt.
Végre tudtam igazi havas képeket csinálni, nem csak a tájról és a fákról, hanem Hunorról is, bár kicsit homályos, kicsit sötét de a miénk. Természetesen pórázzal sétáltunk, de pozitívum, hogy nagyon megszokta a kamerát, a fotózást és arra az időre nem mozdul el, ahogy azt is megvárta egy kicsi őrjöngéssel egy madárra amíg kifújtam az orrom :D Apró örömök az életben, nemde? Az elengedős, zárt, körbekerített placcra pedig még mindig fáj a fogam egyébként :D
Ismételten nyakamba veszem drága munkaeszközöm, az én hű Fujifilm Finepix S2100HD-met és visszatérek a videós és fotós dokumentációra amikor csak lehet.
Sokan, sokféle tervet fogalmaztak meg ezzel az évvel kapcsolatban. Én azért nem öntöttem ki a szívem, mert "ember tervez isten végez" és nagyon sok a kérdőjel. Mindenesetre szeretnék valamiféle gyűjtést szervezni majd, ahová olyan agarak jelentkezését fogom várni, akik valamiben különböznek a többitől, mint drága kotorék/trükk/túlagyas Hunor kutyám. Főleg olyanokat szeretnék majd látni, akik agilityznek, engedelmes vizsgájuk van vagy kutyasuliba járnak, tudnak trükköket vagy valami nagyon extrém velük kapcsolatban. De ez még fogalmazódik bennem.

Szeretnék, kutya nélkül, eljutni a világkiállítás utolsó napjára, az agarakat megnézni.Szeretnék coursingre menni Hunorral amennyit csak lehet, szeretnék közös sétákat, nem csak egyedül baktatni és szeretnék elmenni agilityt fotózni / eme project sinen van/ de ez megint nem Hunorral kapcsolatos.
Ahogy az sem hogy sötétke Bundika tegnap visszahozott anyukámnak egy eldobott hógójót, és oda is adta, épen :D Vannak világos pillanatai.
Ennyi voltam, semmi különleges nem történt, vegyétek a Vadászkutya újságot, benne van Böde :D Mi nem, de a cikk nagyon jó ;)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése