Sziasztok!
Az elmúlt hetek kissé érdekesre sikerültek, hiszen az utolsó pillanatig, szinte, nem volt biztos, hogy Hunor jön velünk a versenyes-FeHoVás hétvégére. Szerencsénkre a doki eléggé foglalkozott vele és az állapotával miután elég ramaty állapotban még pár héttel ezelőtt bevittük hozzá. Felírt egy újabb gyógyszert illetve kapott egy bélkúrát az agárgyerek és úgy tűnt *kopp-kopp* használ is az új gyógymód, bár hosszabban kellett kapnia mint eredetileg terveztük. Elkezdtem szépen felpumpálni is, hogy viszonylag elfogadható állapotba kerüljön: napi háromszori kaja, marhát kapott, jól megemelt adagot. Full főtt krumpliról váltottunk főtt krumpli és rizs kombóra, kap olvasztott repcemézet is, B vitamint. Így mire eljött az ominózus péntek szinte rendben volt. Bár az emésztése még mindig nincs a toppon, látszik, hogy már nem jön minden ki belőle, illetve a végterméke elsőre viszonylag szilárdnak mondható, főleg a szelek bántják.
Eléggé erőteljesen izgultam indulás előtt ( ami délután kettő helyett fél négykor esett meg) hiszen nem tudtam hogy fog Amyvel közösen a csomagtartóban három órán keresztül lenni. Kezdve ott, hogy Amyvel meg úgy nagyjából ilyen formában még semmilyen kutyával nem utazott együtt pláne nem csomagtartóban. A kezdeti idegesség a délutáni csúcsforgalomban kissé megrémített, mind a ketten eléggé kiakadtunk, valószínűleg rólam ragadt át rá, de amint másodszorra is kiértünk ( vissza kellett menni cuccért) Ő lenyugodott csak Amy hisztizett. Az úton egyébként mikor Amy már elcsöndesült jól viselkedtek, Huni gyakorlatilag végigaludta és mire észbe kaptam már ott is voltunk Zsófiéknál. Kipattantunk az autóból, megálltunk a kapu előtt és Huni majd kiugrott a bőréből, mikor meglátta Zsófit. Egyből el is helyezkedett a kis párnáján, majd lementünk és meglepiként üdvözöltük Dávidot is aki a munkából ért haza. Egy rövid kör után a feneketlen tó körül szépen megkajáltunk amit az agárgyerek az ágyából figyelt végig (még ilyet) Kicsit féltem az éjszakától a sok inger miatt tartottam tőle, hogy le kell majd vinni éjjel, de csak kétóránként mocorgott, akkor is csak megrázta magát, kapart kettőt a helyén, bámulta egy picit Dávidot és lefeküdt. Kétóránként erre mindenki felébredt majd visszaaludt, szóval mondanom sem kell, hogy szombat reggel hullaként keltünk ki az ágyból hat órakor.
Nem rohantam le vele, kapott kaját, én is reggeliztem, összeszedtük magunkat és utána mentünk le. Egészen addig ő türelmesen várt a helyén (még ilyet :D) jah és nem akart mindenáron a konyhába menni úgy ámblokk.
Felvettek minket Marcsiék és elindultunk Szigethalomra, ahova Lauráék is épségben odaértek reggel, hisz ők itthonról jöttek. Kellemes meglepetés volt a meleg a tornateremben, a remek ring és ringkerítés, összeségében az egész verseny atmoszférája. Sorban érkezett mindenki, becsekkolással egy időben hirtelen ötlettől vezérelve befizettem az OB-s nevezési díjat is. Amyt leraktuk a boxban a videó állvány készenlétbe került, Zsófi pedig fotózott. Hunor a gázos eregetésein kívül remekül elfeküdt többnyire egész nap és minden kutyával példa értékűen viselkedett. Mangát sem akarta már széttépni ahogy a többi pulit sem SŐT közös kép is lett és még Nomád is átugrálta párszor fekve.
Visszatérvén hivatalos első osztályban öten voltunk. Nomád és Orsi kezdett, akiket felvettem videóra aztán elkezdhettem izgulni. Igazából úgy voltam vele, hogy nagyon nem tudtunk rákészülni a versenyre, lesz ami lesz. Szépen bekapcsoltam előtte, Krisztinek odaadtam a juti többi felét. Kicsit sajnos meleg volt a kutyának és maikor bementünk a ringben eléggé lelankadt. Az elejét Ő egy az egyben ahogy volt elfelejtette – lényegében azt, hogy hajolással indítunk – majd a forog és pörögre szépen bejárta boldogan ügetve a ringet. Ha már így improvizált ő hát én is, és végül is úgy ahogy beépítettem a kűr menetébe. Összeségében a sok munka gyümölcse beérett és nincs kaja a kézben ide vagy oda, mindent megcsinált. Nem tudtuk überelni a Bécsi szereplésünket, de alapvetően jól ment minden, jó időben tudtam jó felé fordulni és viszonylag halk parancsokat adni.
Megkönnyebbülésem után tengtem-lengtem a versenyen. Beszélgettem, mászkáltam az udvaron, felvettem akit kellett. Vártam, hogy kezdődjenek a Hobbyk, hisz Marcsiék ott debütáltak. Alapvetően Amy hozta a formáját és el-el mászkált de a kűr maga nagyon jól indult és sikerült visszahoznia Marcsinak a kutya figyelmét, bár ő utólag eléggé el volt keseredve, első versenyes szereplésnek több volt mint jó.
Hobbyk után jöttek a trükk versenyek. Kezdőben Amy és Marcsi illetve Lola és Laura is indult. Amynek ismét nagyon tetszett a ring de jobban szerepelt mint Hobbyban. Laura meg Lola pedig remek showt csináltak. Lolára alapvetően nagyon jó hatással volt a versenyszitu, jó kis programot dobtak össze, Lola pontosan dolgozott.
Haladó előtti szünetben sétáltunk egyet, hogy lehűljön az agárgyerek, de így is mivel utolsó előtti indulók voltunk addigra fel is melegedett és le is szívódott energiailag, legalább is úgy tűnt. Kivittem egy picit felpörgetni, feltöltöttem a jutis zsákot és már jöttünk is. A pörgős zene nálam és nála is meghozta a lendületet, nem hagytam ki semmilyen trükköt, amit meg akartam valósítani, pontosan és szépen, lelkesen dolgozott. Pörgött ezerrel és bár a passage ütemét csak rövid időre sikerült elkapnia azt is szépen megcsinálta. Jó lehetőség volt ez arra is, hogy a nem kűrös trükkeinket versenyszituban gyakoroljuk és hát nem utolsó sorban, hogy ráerősítsek kajával, hogy a ring az jóóó.
A gördülékeny szervezésnek köszönhetően kisvártatva elérkezett az eredményhirdetés. Erős volt a mezőny a mi osztályunkba, legalább egy negyedik helyet viszont szerettem volna ismét elcsípni. Azonban ahogy jöttek és jöttek a nevek, fogytak az emléklapok és elérkeztünk a dobogóhoz. Ránéztem Hunira majd végignéztem a többi denszeren és kimondták a nevünket. HARMADIKAK lettünk, életünkben először felállhattunk a dobogóra. Kellett némi idő, pontosabban majdnem két nap mire felfogtam, hogy dobogón végeztünk. Remek érzés, leírhatatlan.
Lola és Laura pedig Trükkversenyben állhattak fel a dobogó második fokára, abszolút megérdemelten. Haladóba nagyon erős volt a mezőny, nem is számítottam helyezésre, justforfun mentünk csak abban a kategóriában és végül is 5.-ek lettünk.
Fotózkodás és pakolászás után elköszöntünk mindenkitől és vissza vettük az irányt a szállásainkra. Huni némi fel alá járkálás és kajaszugerálás után el is aludt mi pedig nyugodtan tudtunk lenni. Rendeltünk kínait ( életem legjobb kínai kajáját eddig) és el is telt a nap.
Vasárnap reggel lassan kászálódtunk ki az ágyból – Dávid kivételével, mondhatni
egy legény volt talpon a vidéken – Hunival egyetemben aki szintén henyélt az
ágyikójában. Kicsit késve is indultunk el a sok pakolászás, kutya etetés meg
minden egyéb után a négyes metro irányába. Szóval újabb közlekedési eszközt
pipálhatunk ki Hunor listáján, és nagyon szépen viselkedett. Kifogtuk a
legaranyosabb ellenőrt is, és még a villamos vezető is megvárt minket utána.
Fehován a csomagmegörzőbe raktuk le a cuccainkat és belevetettük magunkat a sűrűjébe, amiből aztán az lett, hogy amint kikötöttünk a kutyakiállításon úgy elbeszélgettem az időt, hogy elment az egész nap. Találkoztunk Atanázzal, Vogával, Elenával, Inulával, kijött Dóri és Molly is – akivel Huni egyből elkezdett játszani, ki lehet az a nő :D – Hunor egyetlen egy gigantalmas oroszon kívül mindenkivel kijött, még amikor Inula elkezdett hisztizni is. Meglepően sok ember ismerte fel az agárgyereket ami meglepő még mindig számomra. Kinga hozott nekünk vitamint amit már két hónapja nem lehet a fressiben kapni, és fotóztam egyet Francsival és a többiekkel.
Nem éppen úgy alakult a látogatás ahogy terveztem, de ettől függetlenül nem mondanám negatívnak, megismerkedtem pár új emberrel és kutyával is, és jól éreztük magunkat.
Elköszönvén Zsófitól és Dóritól meg a többiektől, elindultunk haza. Az úton Hunor egyből belefeküdt Amy ágyába és durmolt.
Hunorra újfent egy szavam sem lehet, remekül viselkedett, igazi kultúrkutya volt. Innen is gratulálnék minden Valentin Dog Dancing kupán résztvevőnek az eredményeiért és a szereplésért, a FeHoVá-s kiállítóknak a címekért. Köszönöm itt is Zsófinak és Dávidnak a vendéglátást és a tengerészes nyakörvet ami szerencsét hozott nekünk ;), Marcsiéknak a fuvart és még sok mindent :D
__________________________________________________
Hy Guys!
So the last weeks weren’t turned out the way I wanted them to. Until the very last minute, it was a question If Hunor comes with us to the competition-FeHoVa weekend. After we went to the doctor a few weeks ago in a kind of horrible condition, he suggested a new medicine and it worked, so on Friday Hunor was almost completely fine.
I was really nervous about the trip by the car, because Hunor never traveled with another dog in the back of the car. After we finally got out of the town Hunor slept until the very end of the trip.
We arriver to Budapest pretty fast and Hunor was really happy to see Zsófi. After a little rest we went to the bus stop to greet Dávid too. We took Hunor for a short walk around the nearby lake.
Hunor was a good boy during the night, he just woke up every two hours and changed his postion – wich was quite loud – then he went back to sleep.
Next day we woke up at 6 o’clock. We went to Szigethalom to the competition. The ring was absolutely perfect. The competitors arrived one by one, and with the check in I payed the Hungarian open entry :D.
Shortly the competition started. The first pair was Orsi and Nomád, I had to record them on video, and then I could be nervous. We didn’t really had time for practise during january, so it was a lottery, how our routine will turn out. We had a great time in the ring.In Vienna it was better, but Hunor enjoyed himself too, and did almost everything I wanted. He just forgott he begginning of the routine :D.
Afterwards I just watched the others, took short walks outside because it was really warm inside. We did a group photo of Hunor and the three pulis ( Manga, Becses and Nomád) and Hunor was great with almost every dog.
Before the trick competition Hunor seemed quite tired. He was slow, so I went outside for speeding him up. I was sure that he won’t be the perfect in the ring but when the music started everything turned out differently. He was really focused, and did everything with great enthusiasm. The passage was almost perfect. So it was a great opprotunity to practise.
The price giving ceremony started soon, and I was really curious about our placement. In our class there were 6 competitors. I was sure about the first two. One, two, three..and then we heard our names. We finished in 3rd place!!! I cant believe - i needed 3 days to realise it xD -
I was really happy. And in the trick competition we finished in 5th place, wich is quite good too.
Lola and Laura finished 2nd in the trick competition beginner class. And Marcsi and Amy did their bedut in hobby class and trick competition beginner.
Shortly we went home, ate my life’s best chinese food, and Hunor slept in his bed the whole time. The next day we visited the FeHoVa wich is the Weapon, Fishing and Hunting exibition in Budapest. There were a dog show too. So after we visited the Hunting part, we went to see the dog show. I met lot of new people, and some of them reconised Hunor too :D We met beautiful barzoi-s, hungarian greyhounds. Molly and Dóri also came to the exibition. We had a good chat and time, but the day went too fast L. We met Kinga who brought us our vitamin, and I did some pictures from the dogs – she is a handler- and than we started our journey home.
I want to thank Zsófi and Dávid for everything, and for our new and beautiful paracord collar! I want to congratulate to every competitors in the dog show and in the dog dancing cup too.
Hunor was a really good boy, and we had a great great weekend.

Huni és Molly (mollydalmata.blogspot.com) |

Kinga és Voga Tulajdonos: Ottilia Alekszandrovna Volkova |

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése