2014. augusztus 17., vasárnap

Újult erővel

Sziasztok!
Nos akkor talán végre visszatérve a vasárnaponkénti élménybeszámolókra, jelentkezek. A szerdaiba direkt nem raktam bele a heti eseményeket, mert így is olvasmány hosszúságura sikerült. Néha elgondolkodok azon, hogy vajon van-e ember aki végigolvassa egy-egy ilyen hosszabb vagy akár rövidebb élménybeszámolóm, vagy csak végigpörgeti a képeket? Igazából magamból indulok ki, hisz nekem sem mindig van türelmem végigolvasni a blogokat, de általában ezt igyekszem bepótolni.
Rátérvén a lényegre, hét elején nagyon rá voltam készülve arra, hogy akkormostazonnal új kűrt rakok össze. Ezek az álmaim sajnos szertefoszlottak, ugyanis fuvarom sajnos nem lett a Gratzi Október 11-12.-i versenyre, így visszavettem a tempóból. Hunor ebből mit sem érzett, hisz versen utáni háromnapos pihenőjét töltötte.
Amikor viszont elővettem, és az idő is jó volt, úgy pörgött mint tavasszal. A bicegéssel sokat haladtunk, de ketté kell választanom attól a szökdelés félével, amit közbe-közbe felajánl, amiről még nem tudom eldönteni, hogy mi, de jövő héten felveszem videóra és talán akkor sikerül :D.
Ezzel együtt önmagához képest nagyon kis tapadós heelworkja volt az elmúlt gyakorlások alkalmával, így talán nem teljesen halott dolog, picit fejlesztgetni ezt, talán a rám dőlős trükk és a láb melletti bicegés próba jót tett neki.
Újra elkezdet a target követést nála, mert pár újabb trükkhöz nagyon kéne. Eddig ugye hurkapálcára tett borosdugóval mutatópálcáztam neki, azonban most kipróbáltam a nagyobb felületű légycsapót :D Szerencsémre ezt nem pórbálja a közepénél megfogni és eltörni, szóval úgy tűnik alkalmasabb lesz a célra.
Továbbá a nagy back-up és tolatás dolgok közepette csinált egy lábközé betolatás/fél hátra szlalomot, amit nem éppen titkolt szándékom szerint megtanítok neki.
Továbbá sikerül úgy néz ki a mellettem oldalazás is, egyik irányba egyenlőre.
Szóval teljesen újult erővel dobtuk bele magunkat az újabb gyakorlásba, és bár valszeg Huni fejében most némileg káosz lehet, nem szoktam ennyi mindent egyszerre neki, mert nem hiszem, hogy rögzül benne, de hamarosan ha látom melyiket tudom nála lefikszálni elsőnek, akkor arra gyúrok rá a többi pedig addig pihenni fog.
A héten nem nagyon jutottunk el, ismételten a bődületesen rossz időjárás miatt sétálni, de egyszer végre eljutottunk Marleyékkal a nagy füvesre sétálni. Jóól megettek minket a szúnyogok, Hunor hosszú póráz szerűségen nyomatta és egyensúly gyakorlatoztunk a rönkökön.

Kopasz oroszlánkirály :D


Mert ő mindenáron levenné a sapkám XD

Marley és Hunor közös kép próba: failed :D

Na csak levehette xD


Tegnap pedig nálunk volt nagy összeröffenés: Új kenyér ünnepe. Hunor jó fiú volt, Totóka őrizte a házat még talán jobban is, mint kellett volna ><. Kijöttek öt körül Juditék is Szofival és sétáltunk meg beszélgettünk egy kicsit. Szofi lába már jobban van, de még mindig nem futhat, így ő is többé.kevésbé pórázon jött velünk.


Egyéb híreim pedig, hogy elkészült a Ráckevés összefoglaló videó:
Vimeo: https://vimeo.com/103582555
Youtube / németországban letiltva/: https://www.youtube.com/watch?v=ASsuD16y4l0
Illetve elkezdődött egy cikksorozatom a petdream.hu-n amin trükk turtorialokat fogok leírni az alapoktól.Köszönjük a lehetőséget :3
http://www.petdream.hu/blog/fotozzunk/hunor-es-dia-egy-trukksorozat-kezdete/ 

_______________________________________________________________
Hy guys!
Its been a while isnce i last wrote an english blog i'm so sorry! I promise i will write the dog dancing competitons blog in english, when i will have time.
So we are back from the three day relax after the competition. Hunor was soo good. He offered me a lot of things, so we are working on a few trick like: limping, skipping / wich he offered / and backward slalom. His heelwork was quite good after practising a few trick next to me, so it improving too, and We tried out the sidewalk nex to me. So i think he got al ittle chaos in his mind but it will be alright after I see wich trick I can fix in his mind properly.
We had a terrible weather this wek, so we only got to walk two times: one with Marley and one little with Sofie the greyhound girl.
I made a video from the dog dancing competition wich you can watch at the links before the english blog part, and also a trick turtorial series, witch i wil write in the petdream blog.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése