2014. augusztus 24., vasárnap

Sportoljunk!

Sziasztok!
A továbbra is fennálló tény, hogy hol esik, hol pedig esni AKAR nem igazán tántorít már el minket, hisz megszoktuk ezt a monszun évszakot, ami az utóbbi időben jellemző.
Nagy projectjeink folytatásra kerültek, mint a bicegés ami egyre stabilabb kezd lenni, és kezd elválni a szökellés és a passage szerű mozgáskultúrától. Eléggé jól működik, ahogy azt már az előző blogomban is leírtam. Nem tudom eldönteni, hogy most az idő miatt, a verseny hozta-e ki belőle vagy mi a szösz de kimondottan örülünk neki.
A hét azonban főleg a mozgás címszó alatt futott. Úgy kedd tájékán fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy mostazonnal biciklizni kell mennem. De még két napot várnom kellett rá, hogy biztos legyek benne nem fogom megterhelni az ebedlit, addig is volt egy megfuttatás a füvesünkön, és egy pihinap
Eredeti tervünktől sajnos el kellett térnünk, mert az ampulla gyár melletti terület volt az eredeti úticél, de persze pont akkor fogatoztak ott, amikor mi mentünk volna bicajozni, jellemző.
De sebaj, visszafelé már felpattantam a bringára és én a betonon repesztettem míg Huni szépen ügetett mellettem a patkán ami köves-füves kombó. Majd letértünk a másik szőlőhegy felé egy sima földútra, ami a sok eső ellenére hál' az égnek járható volt. Hunor nem húzott, de szépen kocogott előttem. 4 és fél kilométer volt összesen a biciklis táv, ebben kb egy száz méter vágta de amúgy ügetés. Láttunk még gólyákat, amik mellett nyugiban kocogott el illetve egy hirtelen a semmiből felbukkanó tehénnel is találkoztunk, egy olyan helyen ahol nem igazán számítottam volna rá, de nem lett belőle gond.



Szombatra már jóideje szervezkedtem, hogy legyen egy kisebb kutyás túra és végül sikerült is. Emőkéék jöttek és hosszú idő után végre Csilláék is ráértek egy közös sétára :3 Süti hatalmas lett azóta, mióta nem találkoztunk vele, és picikét bunkóka is, de csak a maga terelő módján. Igazából tipikusan olyasmi mint Hunor, nem veszi észre magáról ha bunkó. Joy meg Joy :D. Jött Bóbita is aki immár eléggé felnőtt, agarak nevelte mudi lett, és a szokásos agár hármas: Csokika a nagyszájú, Kökény és Szutyok mami, akinek sajnos most elég darabos a mozgása. Hunor már az autó láttán teljes extázisban volt, de sajnos tudomást kellett vennie róla, hogy Kökénykét most nem érdekli :D nagy csalódás volt számára, hogy nem örülnek neki úgy mint ő nekik. Egy jó 2 órás túrát tettünk az erdőben. A kutyák a pocsojába menés hülyeségét egymástól tanulták el, szedtünk gombát, nem találkoztunk vaddal és pont mire eleredt volna az eső fejeztük be.

Mert mindenkinek az a fa kell :D


GOMBAAA
Mami :3




Na azért észreveszi :D


Egy Joy :D avagy a feltűnési viszketegek harca


Köökszi :3



Csapat

A csapat

Csokika

Bobesz elterült

Emőke és a szőkék :D

Süti legel

Mamifej by me :3

Bobeszka

Vasárnap az eredeti tervek megint felborultak, de végül is az idő is kedvezett: Dóri és Lüszi jöttek el egy kis sportolásra. Én bicajjal és Hunorral, Dóri kocogva Lüszivel. A bemelegítés után ugyanarra mentünk mint csütörtökön, szokás szerint videózgattunk, fotózgattunk, beszélgettünk. Hunor egy picikét húzott, de inkább úgy mondanám, hogy dolgozott. 3 és fél kilométer volt most a ténylegesen bicajos táv, két sprintes részecskével.

HUnor fut a vízben foto: failed :D




Lüszi kéri a botot :D



Nem zavartatta magát :D


Bütyi is benézett hozzánk :D

2014. augusztus 17., vasárnap

Újult erővel

Sziasztok!
Nos akkor talán végre visszatérve a vasárnaponkénti élménybeszámolókra, jelentkezek. A szerdaiba direkt nem raktam bele a heti eseményeket, mert így is olvasmány hosszúságura sikerült. Néha elgondolkodok azon, hogy vajon van-e ember aki végigolvassa egy-egy ilyen hosszabb vagy akár rövidebb élménybeszámolóm, vagy csak végigpörgeti a képeket? Igazából magamból indulok ki, hisz nekem sem mindig van türelmem végigolvasni a blogokat, de általában ezt igyekszem bepótolni.
Rátérvén a lényegre, hét elején nagyon rá voltam készülve arra, hogy akkormostazonnal új kűrt rakok össze. Ezek az álmaim sajnos szertefoszlottak, ugyanis fuvarom sajnos nem lett a Gratzi Október 11-12.-i versenyre, így visszavettem a tempóból. Hunor ebből mit sem érzett, hisz versen utáni háromnapos pihenőjét töltötte.
Amikor viszont elővettem, és az idő is jó volt, úgy pörgött mint tavasszal. A bicegéssel sokat haladtunk, de ketté kell választanom attól a szökdelés félével, amit közbe-közbe felajánl, amiről még nem tudom eldönteni, hogy mi, de jövő héten felveszem videóra és talán akkor sikerül :D.
Ezzel együtt önmagához képest nagyon kis tapadós heelworkja volt az elmúlt gyakorlások alkalmával, így talán nem teljesen halott dolog, picit fejlesztgetni ezt, talán a rám dőlős trükk és a láb melletti bicegés próba jót tett neki.
Újra elkezdet a target követést nála, mert pár újabb trükkhöz nagyon kéne. Eddig ugye hurkapálcára tett borosdugóval mutatópálcáztam neki, azonban most kipróbáltam a nagyobb felületű légycsapót :D Szerencsémre ezt nem pórbálja a közepénél megfogni és eltörni, szóval úgy tűnik alkalmasabb lesz a célra.
Továbbá a nagy back-up és tolatás dolgok közepette csinált egy lábközé betolatás/fél hátra szlalomot, amit nem éppen titkolt szándékom szerint megtanítok neki.
Továbbá sikerül úgy néz ki a mellettem oldalazás is, egyik irányba egyenlőre.
Szóval teljesen újult erővel dobtuk bele magunkat az újabb gyakorlásba, és bár valszeg Huni fejében most némileg káosz lehet, nem szoktam ennyi mindent egyszerre neki, mert nem hiszem, hogy rögzül benne, de hamarosan ha látom melyiket tudom nála lefikszálni elsőnek, akkor arra gyúrok rá a többi pedig addig pihenni fog.
A héten nem nagyon jutottunk el, ismételten a bődületesen rossz időjárás miatt sétálni, de egyszer végre eljutottunk Marleyékkal a nagy füvesre sétálni. Jóól megettek minket a szúnyogok, Hunor hosszú póráz szerűségen nyomatta és egyensúly gyakorlatoztunk a rönkökön.

Kopasz oroszlánkirály :D


Mert ő mindenáron levenné a sapkám XD

Marley és Hunor közös kép próba: failed :D

Na csak levehette xD


Tegnap pedig nálunk volt nagy összeröffenés: Új kenyér ünnepe. Hunor jó fiú volt, Totóka őrizte a házat még talán jobban is, mint kellett volna ><. Kijöttek öt körül Juditék is Szofival és sétáltunk meg beszélgettünk egy kicsit. Szofi lába már jobban van, de még mindig nem futhat, így ő is többé.kevésbé pórázon jött velünk.


Egyéb híreim pedig, hogy elkészült a Ráckevés összefoglaló videó:
Vimeo: https://vimeo.com/103582555
Youtube / németországban letiltva/: https://www.youtube.com/watch?v=ASsuD16y4l0
Illetve elkezdődött egy cikksorozatom a petdream.hu-n amin trükk turtorialokat fogok leírni az alapoktól.Köszönjük a lehetőséget :3
http://www.petdream.hu/blog/fotozzunk/hunor-es-dia-egy-trukksorozat-kezdete/ 

_______________________________________________________________
Hy guys!
Its been a while isnce i last wrote an english blog i'm so sorry! I promise i will write the dog dancing competitons blog in english, when i will have time.
So we are back from the three day relax after the competition. Hunor was soo good. He offered me a lot of things, so we are working on a few trick like: limping, skipping / wich he offered / and backward slalom. His heelwork was quite good after practising a few trick next to me, so it improving too, and We tried out the sidewalk nex to me. So i think he got al ittle chaos in his mind but it will be alright after I see wich trick I can fix in his mind properly.
We had a terrible weather this wek, so we only got to walk two times: one with Marley and one little with Sofie the greyhound girl.
I made a video from the dog dancing competition wich you can watch at the links before the english blog part, and also a trick turtorial series, witch i wil write in the petdream blog.



2014. augusztus 14., csütörtök

II. Éjszakai Dog Dancing bajnokság és ami előtte volt :)

Sziasztok!
Jó rég nem jelentkeztem már itt, de igazából annyira rá voltam készülve az előző hétvégére, hogy valahogy nem tudtam rávenni magam, hogy blogoljak, igyekeztem a gyakorlati helyen is helyt állni, illetve jól kiszámolni Hunornak mindent, hogy versenyre jól jöjjön ki a lépés, ami eléggé nehezen ment most.
De nem szaladok ennyire előre. Jobbára nagy vonalakban fogok a versenyt megelőző időszakról beszélni. Zsófiékkal töltött hétvége után körülbelül péntekig kellett várnom, hogy normális idő legyen és el tudjak menni videózni az ampullagyár mellé, ahol előzőleg a virágos fotókat készítettük, egészen addig az időjárás folyton közbeszólt, ami már nagyon kezdett idegesíteni. Sajnos egész hétvégén is dolgoztam, vasárnap ráadásul jóval hosszabban, így viszonylag eseménytelenül telt a hét. Természetesen közbe itt-ott gyakorolgattunk a versenyre, ami általában elég jól ment. Kezdtem nagyon rágyúrni arra, hogy kaja nélkül is dolgozzon, igazából kicsit késve vele, de a végén már nagyon jól dolgozott.
5.-én kedden elmentünk egy nagy gombászós túrára, miután hétfőn csináltunk egy főpróbát a kilátónál. Kaja nélküli gyakorlós volt, de a kűrt direkt nem vettem elő. Jól ment, nagyon ügyes volt, néha nézelődőtt de meg voltam vele elégedve, és nyugodtan vártam a versenyt.
Gombászáskor végig szépen jött, jól manőverezett a fák közt belegabalyodás nélkül, kicsit rákapott a gombaevésre, amit valószínűleg az váltott ki belőle, hogy örültünk a gombáknak :D



Valaki nagyon kényelmeske :D






Pénteken elkészűlt a videó is, amire gyüjtögettem már egy jó ideje az anyagot, Aichasheart-al azaz Hannával egy finn lánnyal közösen alkottuk meg az úgynevezett collaboration videót. Neki sheltiei vannak illetve egy fiatal skót juhásza Siberia aki egy gyönyörűség ( az összes kutyája az :D ) érdekesség, hogy ez az utolsó videó, amit azelőtt csinált, hogy elutazott volna amerikába tanulni, ahova sajnos nem vihette magával a kutyáit. Maga a videó nagyon jól sikerült, jól megy egymáshoz a két kutya, noha azért különbözőek, és mi is megtaláltuk a közös stílust. Valószínűleg lesz még folytatása a dolognak.


Szombaton jól kialudtuk magunkat, hisz hosszú út állt előttünk. Igen tudtam aludni, és tudtam már előre, hogy azért az nem annyira jó, hogy nyugodt vagyok, de végül is nem tulajdonítottam nagyon jelentőséget neki. Mr. Délelőtt Eltűnök Úgy Hogy Nem Látsz egész végig az ajtóban setepert amíg készültünk, legnagyobb meglepetésünkre.
11 óra előtt indultunk el itthonról, szombathelyen felvettük Marcsit és elkezdődhetett a nagy utazás ami konkrétan 4,5 órába telt. Mondanom sem kell a végére már nagyon nem bírtunk magunkkal. Meleg volt, de Hunor végig az árnyékos oldalon utazott, és igyekeztem hűteni. Kevésszer álltunk meg, és drága gps-ünk még egy fél órás dugót is kikerült.
Kicsit korán értünk oda, fél négykor, amikor még nem lehetett bemenni, így letáboroztunk az árnyékba a kocsink mellé. Nem sok idő telt el, és elkezdtek szállingózni az emberek. Huninak jó napja volt, kevés kutya volt neki unszimpatikus szerencsére. Persze, ahogy lenni szokott ez, ahogy haladt előre a nap változott valamennyit.
Arcusékat megismerte, Jovival és Mokával pedig nem volt gond, Armont, az uszkárt nem ismerte fel, és eléggé borzas is lett rá, így nem erőltettük a találkozásukat. Argos is szimpatikus volt neki, bár mondtam elötte Szilvinek, hogy azért óvatosan, de Argi úgy közelített ahogy kellett, és Huni nyugiba maradt.
Lassan be lehetett csekkolni, kétszer kellett fordulnunk, de valamit mindig megugatott, mire rájöttem, hogy a kiakasztott kukászsákot nézte műnyúlnak az idióta. Kaptunk két Joserás ajándékcsomagot is, ami Huni érdeklődését nagyon felkeltette, feltételezem a kaja tartalma :D
Hamar elkezdődött a trükkverseny, ami alatt ő nagyon ügyes volt, egy tápmegnézést leszámítva, én viszont a fele programot elfelejtettem és eléggé szétestem, de Hunor amennyire lehetett kompenzálta a dolgot, igaz kicsit túl volt pörögve, és folyton pofon pacsizni akart. Nem voltak nagy reményeim, rendkívül erős mezőny volt, és négyből negyedik helyen végeztünk.
Hamar jöttek a hivatalos 1. kűrök is, gyors átöltöztem és mire észbe kaptam mi következtünk. Kicsit megint hamar kapcsoltam be, amiből most már igazán tanulhatnék. Huni viszont elég jól figyelt, és amikor beléptünk a ringbe nem tört teljesen össze. Természetesen, megint nem tudtam a saját mozgásomra figyelni, de őszintén szólva az volt a lényeg, hogy ne menjen el. Végül is nézelődésen kívül nem is ment el. :D Bár sok dolog volt ami nem igazán sikerül, már ez is nagy szó volt, amit összehoztunk végül is amit szerettem volna, azt megcsinálta, más nem kellett. A vidám elnézelődésből gondolom, hogy azért ő is élvezte a kis nárcisztikus, feltünésiviszketeg fejével :D
Nem kimondottan voltam elégedett a dologgal, de nem is éreztem olyan nagyon katasztrofálisnak.
Örültem, hogy hamar lementünk, így nyugodtan tudtam beszélgetni. Blankával, Buha Orsival, már amikor Huni nem épp szegény Mangát akarta kinyírni >< Némi jutalomfalattal azonban sikerült közömbösítenem a szőrgombócra. Orsi elmondta, hogy sok kutya reagál így a se-eleje-se-vége kutyákra, de nem támogattam Hunor ismételt "gondolkodás nélkül nekimegyek" attitűdjét mint Armonnál. Hamar leszállt az éj, és folytak az osztályok. Mindenki nagyon ügyes volt, a hambugreg nagyon finom volt, a hangulat remek.
A tombola sorsoláson sikerült nyernünk egy piros Dog Dancing Hungarys kendőt, amiért végül is vettem azt az egy tombola jegyet / no meg, hogy támogassam az OEC-re menőket/ Marcsi pedig nyert egy kutyusos táskát.
Az eredményhirdetés tájékán, miután már Hunor mindenkivel végigsimogattatta magát, és önkényes székfoglalósat szeretett volna játszani, nagyon kipurcant és a vizes fűtől fázott is. Tehát a kutya KOvolt és semelyik kutyát sem szerette már, így nem vittem be eredményhirdetésre. Szerencsés vagy nem :D nyertese lettem a Pacalpörkölt különdíjnak XD, illetve Hivatalos 1.-ben 11.helyen végeztünk, 11 induló közül :D nem gondoltam, hogy "na mos majd mi a dobogóra állunk" de picit bevallom itt őszintén csalódott voltam, de ez van, túl kell lépni. Azt amiért mentünk megcsinálta, jól éreztük magunkat más nem is kell, versenytapasztalat, legközelebb jobb lesz :D Csapatversenyben pedig A Flashy Beasties csapatunk a 3. helyen zárt.
A kűrünket is le fogom cserélni, mert nem érzem úgy, hogy eléggé le tudjuk táncolni, hogy a továbbiakban erőltessem, bemutatóra még viszem, hisz nem megy gyorsan az új, de versenyre nem, ha megyünk.
Egykor indultunk el haza, és 5 órát jöttünk. Mindenki hulla volt, anyukámmal együtt, így viszonylag gyakran megálltunk, hogy ébren tudjon/tudjunk maradni. Már jócskán pirkadt amikor hazaértünk. Megtettük az ebeket és bedőltünk az ágyba.


Ismerkedés az ajándékokkal

Ölelés forma 1

2

Ez újdonság, kár, hogy szemből nincs róla kép: felmancsol a hátamra és leteszi a fejét.

Back up-ba lendülés :D

És tovább :D

Azóta is mindenáron le akarja a sapkáimat venni XD



Foto by: Hoppál Dóra

Foto by: Hoppál Dóra

Foto by: Hoppál Dóra



Kűr előtti stressz :D

Ennyire be volt zsongva kűr alatt: adok én rád pacsit :D






Foto by: Hoppál Dóra

Foto by: Hoppál Dóra

Foto by: Hoppál Dóra

Foto by: Hoppál Dóra
Foto by: Hoppál Dóra



A fotókért ezermillió köszönet és további képeket tőlük az alábbi linkeken láthattok:
Hoppál Dórának: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.624428607672186.1073741830.621844244597289&type=1
Tanászi Szandrának / Pinkpaws Power / https://www.flickr.com/photos/121116773@N02/sets/72157646050700018/
 Az eredmények pedig:

Hivatalos 1.

Trükkverseny