Hú úgy elhavazódtam, hogy azt sem tudom hol áll a fejem, annyi dolgom lenne. De mivel már gyakorlatilag túl vagyunk a hét közepén már elég időszerű lenne csinálni egy blogot a múlt hétről mert nem volt teljesen esemény mentes sőt!
Múlt héten egészen péntekig pihi volt kiadva az ebnek. Eredetileg csütörtökig lett volna, de pénteken állították csak fel a színpadot a falunaphoz, így csak akkor tudtunk elmenni hozzászoktatni.
Először kicsit megijedtem, eléggé megszeppenve járkált fent de azért lassan de biztosan feloldott és mindent meg tudott rajta csinálni, ami a kűrhöz kell, a kűrt egyébként csak külön gyakoroltam el zenére a kutya nélkül.
Volt egy két nézőnk is, velük beszélgettünk közben a színpadon álltunk, így volt ideje a sátor hangjához is hozzászokni. Eléggé érdeklődő volt de szépen koncentrált rám amikor kellett.
Készül a falunapi menü :D |
Másnap fél kettőre mentünk le. Voltak jó páran de még nem volt az az igazi tömeg. Jó meleg volt, de ahol fújt a szép kissé elviselhetőbb volt, ettől függetlenül a Közösségi házban pevizeztem a kutya fejét, biztos ami biztos. A tánccsoport akik előttünk voltak elég hamar végeztek, talán negyed- fél órával előbb de felkészültem már maikor ők jöttek, így nem ért meglepetésként. A kezem bekentem májkrémmel de vittem fel pár szelet sajtot is a tenyeremben, biztos ami biztos.
Kicsit sok volt a szöveg és ismét korai a bekapcsolás, így a végére picit számomra dekoncentráltnak tűnt. De alapvetően büszke vagyok rá, hogy a füttyögésre nem figyelt oda. Mindent megcsinált, én is kevesebbet mutattam neki mint előző alkalomkor versenyen, a kűr alapvetően jobban össze van rakva, de én a zenére még mindig kapkodok. Pedig bőven kijövünk rá, de még sem tudok annyira figyelni a saját mozgásomra mint kéne. A nyiha némi javításra szorul, mert még mindig nem megy normálisan kűr közben.
A végére azért beraktam pár bólogatást is, legyen jó napjuk :D
Lejövetelkor kapott jackpotot, egyébként közben végig nem jutalmaztam, de nem tudom teljesen kaja nélkül menni fog-e. Majd meglátjuk most jövő hét végéig pihi.
Utána jött egy újságíró a Kőszeg és Vidékétől, ő kérdezgetett, páran jöttek Huninak gratulálni, hogy hát ők nem is gondolták, hogy ilyen ügyes. Alapvetően elmondhatom, hogy elég nagy sikerünk volt, é ami még fontosabb a lehető legtöbbet nyújtottuk.
Vasárnap a CACIB-on találkoztunk Dokinénivel azaz Tündével, tudjátok, róla már meséltem, ő segített sokat Hunorral. Most kiállított: Kucorgó-Dombi Iglice volt vele, aki nekem nagyon tetszett :D Kicsit meg volt szeppenve, de alapvetően egy érdeklődő fiatal kutyus.
Mind a két nap a BIS elejét vártuk meg csak, Szofi egy nagyon jót, egy kitűnő 1-et és egy CAC címet kapott két különböző bírónál, nehézkes felvezetéssel. Megjegyzem, szerintem velem sem ment volna jobban, mert én meg idegen vagyok neki, így csak mint támogató voltam ott és fotós. Agár :D ha megmakacsolja magát az úgy van, nincs mit tenni.
Hunort a zsúfolt helyre nem vittem, viszont vettem egy új jutalomfalat tartót, ha már ott voltam és megláttam :D
Album feltöltés alatt: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.624867074294579.1073741863.224931527621471&type=1
FeHoVa óta fájt rá a fogam :D |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése