Nade. Először is pár képecske arról a hétről amin nem írtam blogot:
Fog :D |
A ház őrei :D |
Voltam továbbá Hunorikusz nélkül Horvátország első International CACIL-ján Varazdinban. Úgy volt ugye, hogy a Medve Kupára megyünk Veresegyházán, de lévén, hogy Hunor nem épp volt abban az állapotban, hogy én most két napig nyúzzam így ez elmaradt. De nagyon jó prgoram volt, jött velünk Koppány Zsófi is, közösen fotóztuk végig az egész napot. Nagyon jó kis helyen volt, kis eltévedés után oda is találtunk. Jók voltak pályák, jól mentek a kutyák, jól elbeszélgettünk. Volt dog dancing bemutató és az agarakon kívül futottak malik és kopasz kutya is. Az egyik mali még meg is támadott minket >< az azért egy picit félelmetes volt.
Az albumot megtaláljátok itt
Illetve a videó is elkészült:
Továbbá Orvos Anita ( ő csinálja is a colorfundogsot) meghívott minket szombathelyen egy házi agility versenyre. Namármost csütörtökig úgy volt, hogy nincs fuvarom illetve a kutyát sem kéne nyüstölni. Nos azonban lett fuvar, és el lett víve az agárgyerek is. Körülbelül málhásszamár effectus volt. Jó korán oda értünk, szerencsére pont utánunk egyből Anitáék is így nem pánikoltam be, hogy úrsitenholleszrosszhelyrejöttem :D Hunor természetesen hozta a mindenkit szeretek formáját. Sétáltunk egy kört, a kutyatanoda területén elengedtük őket Hunor futkosott is egyet.
Hunor és Szafi |
Aztán mondták, hogy maga a verseny feljebb lessz az Alpok Alfa kutyasuliban. Bevallom hősiesen tudtam, hogy ott van, csak azt nem, hogy hol :D sosem jártam még ott. Nem voltak sokan, lévén, hogy házi verseny volt, de jobb is volt ez így. Hunor a legeslegjobb formáját hozta, komolyan egy szavam nem lehet rá. Tudtam tőle fotózni, mindenkinek puncsolt, hogy simizzék, egyetlen egy kutyára sem morgott rá, hogy haggyálbékén, full kulturált volt. Egyszer-egyszer tipródott, az is mert valami elvégezendő dolga volt, lopni sem lopott. Szépen végigfetrengte a versenyt. Aztán azért reménykedtem, hogy verseny után fel lehet menni a pályára. Nos ez be is vállt. Nem tudtam mire számítsak csak egy-kettő akadályon akartam átvezetni. Aztán elengedtem, totál rám cuppant. a kis kúszóba teljes örömmel szaladt bele, a mini akadályokat úgy ugrotta mintha minimum maxik lettek volna, gondolom meghallotta hogy panaszkodtam, hogy a minin csak át fog lépni meg leveri XD. Meglepően felülmúlta minden elképzelésem. Szépen lehetett irányítani, jó hát mihez képest gondolják a jobb agilitysek :D Én totál meg voltam vele elégedve és lelkes is volt. Oké a végén már megunta picit de hát mániája agilitynél amúgy is,de legalább az elejét élvezte :D
Összeségében örültem, hogy Huni nem úgy volt ott, mint akit nyúznak, és ő is jól érezte magát, velem együtt :)
Az agility versenyről az albumot megtaláljátok itt
csendélet :D |
Új szépséges nyakink :3 Elégedetten szunyókáló Hunoron |
Hunor minin :D |
Kutyacsoportkép :D keresd a kakukktojást |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése