2014. április 27., vasárnap

Mozgásban

Sziasztok!
Ma kicsit előbb hozom a szokásos heti blogot, mert este más dolgom lesz ( képeket szerkeszteni :D ki hitte volna ><) és ma sajnos amúgy sem lesz túl sok időm, max egy gyakorlásnyi Hunira. Azt pedig mostanában úgysem szoktam részletezni, lényeg h gyakoroljuk a kűrt, most már talán a végleges hosszúságú zenével.
A héten egyébként nem nagyon gyakoroltunk, talán egyszer de akkor leég jól ment, annak ellenére, hogy mostanában pörög helyett körbe akar tolatni amiből egy elég fura egyveleg lesz XD.
Szerdán elugrottunk sétálni egyet, egy picit megismételni a repcés képeket, mert még ki akartam valamit próbálni, de nem igazán jött össze az amire gondoltam :D idén igen nagyra nőtt a repce, de lehet, hogy csak nekem tűnt úgy. Hunor eléggé köcsög hangulatában volt, nem igazán akart úgy nagyjából semmit csinálni amit kigondoltam. Viszont egy maradból elmozdulva egy "állj"al meg tudtam állítani pár lépés után YAY :D Okoz azért még meglepetéseket. Kicsit melege volt, kicsit nem is volt a gyomra full rendben, de semmi komoly.

Béka a virágok közt :D


Terpesz

Azok a fülek XD

Alakul, mondjuk izom az nincs rajta xD
Csütörtök reggel be lettünk jelentve a dokihoz 7 azaz HÉT órára vérvételre. Hunnak nem nagyon zavarta meg a bioritmusát a dolog, csak nem tudtam hova tartunk. Amikor kaput nyitott nekünk a doki, farok csóvált ezerrel / pedig Hunornál ritka jelenség XD/ aztán hát feltettük szerencsétlent az asztalra, én fogtam hátul anyum elöl. Nagyon szépen viselte, egyszer akart felkelni de csak időleges hülyesége volt. Visszafelé pedig egy darabon séátltunk. Nem nagyon szoktam reggel sétálni, mert nem igazán vagyok alkalmas rá, annak ellenére, hogy nem vagyok az a hétalvó típus de nagyon jól esett. De ezzel nem volt még meg a km-nk aznapra. Ugyanis jött Eleonora, Balambér és Kira délután. Egyre lesétáltunk eléjük,/ vissza. Megfuttatuk őket a gyümis egyre nagyobb füvében. Hunor szépen kanyarodott, de ha Bambi nem futott ő sem. Fotózgattam természetesen - lassan ezt írnom se kéne - és Eleonora is. Aztán Bambi szórakozott a vízben, rájöttünk, hogy a töpörtyű nem úszik, a lovak pedig nagyon szinpatizáltak Hunival, össze is szagoltak kivételesen. Aztán elmentünk a nagy füves, erdő felé és tettünk egy olyan közepes kört hegymenettel és minden finomsággal. Egyszer mozgott valami a bokorba, Hunor bekattant, Kira egy picit eltünt, Bambiban is felébredt valami :D Újabb ember szembesült vele, milyen Hunor bekattanva. Aztán lekisértük őket  és visssza. Szóval a napi kilométerünk elég rendesen megvolt. De jó is volt. /egyik részét én, másik részét Csonka Eleonora készítette a képeknek!/
Picipaci :D

Hunor a kanyarban :D /farokkormánylapát/

Bizonyíték, hogy azért tud ő kanyarodni ha akar :D

És amikor otthagy XD

Hun ><
Bambi :D (Cs.E.)
Bakkecskék (Cs.E.)

Bambi futás után

Hanadeka
Magok :D
Simikunyera, újabb alattvaló :D

Laklik 
Csapatmegbeszélés (Cs.E.)

Egynek juti - mindnek juti :D (Cs.E.)
A töpörtyű hatalma (Cs.E.)

(Cs. E.)
Pózolj lovakkal :D (Cs.E.)

Fix 50obi én hogy imádlak *-*
Huni és a ló :D
Valami büdös lehet ott XD (Cs.E.)

(Cs.E.)

Cs.E.
Úton narniába :D (Cs.E.)
Pénteken szar idő volt, úgy volt, hogy megyek fotózni díjlovas edzésre, szombaton pedig versenyre de a sok eső miatt úszott a pálya így ez elmaradt, Hunor javára. Ugyanis szombaton pedig eljött barátnőm és elmentünk futni/kocogni/sétálni. Ő is szembesült vele, hogy nem csak légből kapott ötlet, hogy Huni be tud kattanni. Két drágalátos őz az erdőből kirohanva vágtázott át a szemünk láttára két tisztáson. Nyilván így nem volt a legegyszerűbb leállítani a vadállatot sem, de azért megbirkóztam vele. Első körben szokásához híven szépen húzott, a másodiknál pedig beállt mellém. De így legalább elosztozunk a dolgon ><. Sétáltunk is egy jó nagyot, meglátogattuk a tájházas lovakat is, aztán haza.




Igazából kevesebbet sétáltunk mint szoktunk, de akkor jó hosszúakat. Anyum fejébe vette, hogy felhizlalja a kutyát, és a husi kétszer gyorsabban fogy, én meg igyekszem lassan izomkát pakolni rá. Kicsit azért tartok még mindig a véreredménytől, de reménykedem, hogy semmi komoly nincs. Lassan de biztosan javulgatunk a sok legelészés ellenére.

----------------------
Hy guys!
So this week I bring you the blog earlier because later this day, I'm going to be busy. We went on several trips this week. First I went to a little round, to repeat the colza pictures but Hunor just didnt felt like doing ANYTHING XD.
Next day early in the morning we went to the vet, to do the blood test, and later our friends Balambér the hungarian greyhound, Kira the belgian malinois and Eleonora came for a walk. We let the greys run, and took a big trip. Hunor showed that he CAN turn if he really wants to in big speed too :D.
On saturday one of my friend came over and we trained a little bit and walked. Hunor was great on the first round but he was lazy on the second, but this way both of us have to work :D. He looks better now, but he has no muscles yet.
We practiced our routine too, hopefully the music has its final lenght. He is doing great, I think its better to have fewer parctice times, because he is happier this way. He sometimes mix up the "back up" and the "spin" tricks and he's doing something very weird instead but nevermind :D
My english today is more awfull than ever, but i hope you can understand what i wanted to say :D.

2014. április 20., vasárnap

Virágok közt

Sziasztok!
Mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok innen is. Mindenki kész lázban ég a hosszú hétvégétől, de az idő nem igazán akar mellénk állni :D. Mindenesetre rendesen betábláztam magam mostanra, meg úgy az elkövetkező másfél hónapra ><
Kezdeném az elején, igérem most többet írok mint az elmúlt bejegyzésekben és értelmesebb beszámolót. If you speak english please skip to the end of the post, you will find a sum up in english :) 
Kedden elvoltunk a legelső dokinknál. Vagyis hát kai alapjáraton a dokink. Jött velünk Totó is, mert tavaly is Hunival együtt kapta a kombinált oltását és mind a kettejüknek meg volt picit csúszva. Szerencsére amikor odaértünk csak egy macska volt, az is bent, és szállítóban hozták ki. A rendelő részen, előbb megkapta Totó az oltást, amit természetesen a mazohistája meg sem érzett, mint álltalában, és most Hunor sem csinált hattyúhalált az egészből. Mivel Totóka ölben volt, mert különben kibújik meg ilyen finomságok, én fizettem. Amíg előkotortam az összeget Hunor gyakorlatilag a doki ölébe feküdt xD. Meg is jegyezte, hogy-hogy ilyen. Mondom ő mindig ilyen, csak max nem mindig van kedve hozzá. Szóval kapott nagy simit, és azért látszott, hogy a doki is örül, hogy valaki nem foggal körömmel menne el a fenébe tőle. Megbeszéltük, hogy jobban néz ki, ő ugye FeHoVa óta nem látta Hunor. Meséltem, hogy mik voltak az elmúlt időszakban és végül megállapodtunk abban, hogy kedden felhívjuk és egyeztetünk egy vérvétel időpontot meg viszek be székletmintát is. Huni még mindig nem százas de eléggé javuló tendenciát mutat olykor. Viszont még mindig ingadozó. Jó lenne, ha kiderülne mi van, de picit félek is. Mindenesetre bizakodjunk, hogy semmi komoly eltérés nem lesz.
Kifelé jövet már jó sokan voltak a váróban, egy család két spániellel is többek közt. Az egyiket egy körülbelül 7 éves kislány fogta, Hunorra vicsorított meg ugatott szó szerint őrjöngött a kutya, de anyuka meg nem fogta volna, hogy ne a gyereket rángassa, arról nem is beszélve, hogy ha tudom, hogy ilyen a kutyám teszek rá szájkosarat....Például Totón is volt szájzsák.
Aztán voltunk aznap sétálni de olyan hülye szél volt. Igazán megszokhatnám, hogy nálunk állandóan fúj de na...utálom. Hunor mindenre menne ami mozog természetesen. Aztán csak pénteken voltunk megint, mert akkor állt el végre a szél. Addig gyakoroltunk bent a kűrünket. Elég jól megyeget, egy két helyen még variálgatom, volt, hogy a jobb megoldást a Hunor ajánlotta fel, szóval szépen dolgozunk együtt, ami persze örvendetes.
Szóval pénteki séta. Úgy volt, hogy csak rövidebbre megyünk, mert későn mentünk. Eleve úgy indult, hogy egyedül, aztán végül is jött Marley és Ricsi is. Elindultunk és olyan 11km lett :D Valahogy mindig így van. Jó tempót mentünk, hála annak, hogy Hunor nagyon sietett, de nem is vagyok az az andalogva sétálgatós. Marley ugrált a nagy fűbe, én fotóztam repcés Hunort. Találtunk egy új jó útvonalat futásra és akár biciklire is. A röhej, hogy még Marley sem fáradt el, pedig rengeteget futkározott, de Hunor se feküdt le egyből. Igen lehet, hogy 11km nem sok, de nekünk azért elég jó kis túra. Álltalában egyébként Marleyékkal mindig ennyit megyünk.







Aztán szombaton megint borzadalmas idő volt, fotózni voltam, ma azaz vasárnap pedig elrángattam anyum Totókával egy kissebb körre. A foltos ördög persze kilőtt egyből, és kb a feléig bele volt feküdve a hámba, de egy helyen visszafordulva már egész emberi tempót tudott menni. Szerencsére, amikor anyum kezébe adtam a kamerát is végre sikerült olyat lőnije, amilyet szerettem volna :D Hunor szerencsére egyébként el tudta különíteni magát Totóka eszeveszett kezdeti tempójától, ami régen nem nagyon ment neki és szépen jött. Természetesen csináltam Húsvéti fotót is és végre kinyílt pár nárcisz a kert végébe is, szóval azt is meglátogattam. Sajnos kifeküdte valami állatka, így nem pont olyan lett mint akartam, de Hunor szépen kivágta magát a szituációból és elkezdett szaglászni az égbe :D


Full harci díszben Totóka :D


Figyel :3





So here we go. :D I recently noticed that a lot of non hungarian people visit this site. Once I wrote a sum up in english, about 3 or 4 weeks before this, but I want to write every week.
Firstly this week we went to our original doctor on tuesday. He mentioned that we could do a bloodtest on the next week, so we can figure out whats the problem with Hunor. By the way he is kind of fine now, getting weight and a little muscle on.
The weather was terribly windy this week, so we only practised inside the house our routine for the dog dancing competition. I changed it a little bit, sometimes Hunor shows better option so we can work together quite good.
On thursday we went on a walk with our friends Ricsi and Marley. First i planned to go on a smaller round but we walked with the dogs about 11km. Marley played in the big grass, i shoot some good pictures in the colza from Hunor. The weather was fine, we got tired but the dogs not, but our speed was quite fast for a walk.
On saturday I went to the barn and took photos from my friend, and today on sunday me and my mother went on a walk with Totó and Hunor. Totó pulls in every walk, he is horrible, but on the other half of the walk he was quite slow. I took some easter pictures too, Hunor is still a real modell I love how he poses every time.
So thats all that happenned this week, I hope you like the pictures. Sorry for my mistakes :)

2014. április 13., vasárnap

Hunor ül illetve fut a fűben :D

Sziasztok!
Itt is volnék a szokásos időben  szokásos bloggal. Kezdeném azzal, hogy van az agárgyerek. Hát mint mostanában szinte mindig azt tudnám mondani, hogy szo-szo. Nos igazából a héten elmentünk pár hosszabb sétára is, de pont szombat illetve vasárnap nem tűnt az igazinak, mint mostanában. De meglátjuk, hogy csak átmeneti-e vagy mi a helyzet. Egyébként nagyjából rendben van, kinézetre is, kedve is jó volt a héten, játszott is itthon, futkosott is, ugatgatott is éjjel.
Amellet, hogy sétafikáltunk gyakoroltunk is. Kiírtam a kűrünk zenéjét telóra, hogy végre leteszteljem hogy megy, és hát van még mit csiszolni rajta. De ügyes volt, mindent megcsinált, a kushadj is szépen megy és elkezdtem új dolgon törni a fejem.

Részeges :D
A héten sok dolgom volt, mai fotó és videó szerkesztést illeti. Befejeztem az agilitys albumot amit megtaláltok itt illetve a colorfundogsos album is felkerült ide továbbá ugyan kevés anyagom volt, de egy kis videót is összedobtam, hogy azért ne vesszenek kárba amit megnézhettek itt De hogy ne csak egyebek legyenek, egy ideje készülőben lévő Hunoros vidit is sikerült megalkotnom. Szerintem nagyon jól sikerült, teljesen elégedett vagyok vele, tudom tudom lehetne hosszabb is, de így legalább senki nem unja meg. Sem én a készítés közben sem mások ;) Ez úton is köszönöm Anitának az agilitys felvételeket. / pár ember külön kérte, hogy rakjam össze őket egy külön vidibe vágatlanul, meglesz :) /



Aztán fotózás ügyileg sem voltam rest, és nagy fűben, hét közben egyik sétánk alkalmából kihasználtam, hogy Huninak van normális kedve, és behívogattam :D Ez a séta egyébként egész hosszúra sikerült :D szomszéd falu felé meg miegyéb.



Szombaton pedig nem maradhatott el a közös séta Marleyékkal sem. Szomorúan konstatáltuk, hogy ott is igen megnőtt a gaz, de azért a kutyák futkoztak benne egyet. Hunor azóta sem akart Marleyval úgy játszani, de legalább kergetőztek egyet. Marley azért be-be próbálkozott inkább kevesebb sikerrel. Tiszta zöldek meg sárgák lettek utána :D Hunor ügyes volt, behívható volt, amikor elég volt neki pedig ott maradt mellettem. Itt kezdődött picit a "nem vagyok teljesen jól" dolog. Ettől függetlenül, hogy a belei megint rendetlenkednek, eléggé lendületesen sétáltunk, amikor őz volt vagy épp nyufi akkor jól megugatta őket meg ilyenek, szóval nem igazán tudtam eldönteni baj van-e vagy sem. Ahogy ma sem, hisz hol elvonul, hol viszont ugatgat, vagy elénk jön amikor hazaérünk. Igen tudom túlpörgöm, bocsi :D
Szóval most nem mentünk olyan nagy sétát Marleyékkal. De azért meg volt a hiányzó kilométer.

*-*





Persze azt nem hagyom ki, hogy megérkezett a Bol-dog fotópályázatán nyert szettünk is :D Igazi  csilli-villi jajedemenő vagyok feeling :D Nagyon kis elegant, puha béléssel. Szerintem nagyon jól áll neki. Nagyon örültem, hogy ilyen hamar kész lett, és jó is lett. Póráz és nyakörv is :3
El is vittük egyből tesztkörre, és lőttem róla pár képet. Annyira jó, nagyon köszönöm innen is :D





Nagyjából tudom, hogy mostanában a blog inkább csak beszámoló és nem igazán tud hasznos lenni, de remélem elnézitek nektek, a körülmények miatt. :)