2014. február 9., vasárnap

Táborocska Bütyöknél

Sziasztok!
Nos a hét eléggé....félre sikerült, több szempontból is. Egyik szempontba nem szeretnék belemenni, a másik az, hogy Huni megint visszaesett. Csütörtökön reggel láttam, hogy kint aludt a tuja alatt, a Bundi megint kitúrta a házából, és szerintem megint megfázott a hasa. Hurutos, pruttyogós a széklete megint, szúrós szaggal. Étvágya van, kedve jó, dolgozni dolgozik. De megint ugyan az a lemez, pedig épp hogy csak rendbe jött. Nem tudom már mit csinálhatnék. Megint kap normafloret, azóta is kapja a probiotikumot, nagyon remélem, hogy most megússzuk a dokit, de nem fűzök már hozzá nagy reményeket. Nagyon de nagyon elegem van a télből.
Egyébként gyakorolgattunk a héten, összeállt fejben a kűrünk, és jól sikerültek a gyakorlások is, egyenlőre ugye zene nélkül. Az oldalazás jól megy, a spanyol lépés is egyre jobban. Az apport hát...mint volt :D de arra nem is nagyon álltunk rá, egyszer-egyszer próbáltam.
Péntek délutántól máig lent "táboroztunk" Bütyöknél a faluba. Huni benti kutyává avanzsált és jól átment a teszten, azon kívül, hogy három óránként éjjel ki kellett vele menni "üríteni". De jól viselkedett, sikerült egy lopással átvészelnünk a hétvégét, sétálni is voltunk Bütyök érdekében kétszer.

Büszke Bütyök :D

Szagon

Jön ><

Kettecskén

Nem engedtem fel az ágyra ><





Ma eljött Eleonóra, Balambér és Kira. Elvileg egy jó nagyot túráztunk volna, de eleredt az eső / éljen ez a hét -.-/ de a kutyuk jól megvoltak. Balambér sokat nőtt, egy picit az önbizalma is több, de nem egy szívbajos egérke, állva simán elalszik. Bütyök vele tudott most egyedül egy picit játszani >< de mindenki nyúzott agyon-vissza a vizslagyerek. Kira picit labilis, nagyon anyás, picit antiszoc mali, neki nem tetszett bütyök rámenőssége, de a végére egész jól viselte, Huni meg majdhogynem tetszett neki :D Hozzá simán odament nyüszögve, csóválva szaglászni. Hülyefül viszont eléggé passzív volt, egyszer futott egyet amikor Bambi megindult de az esőre való tekintettel csak látványosan agonizált. Nos további rizsa helyett beszéljenek a képek, melyek egy része saját másik része Eleonóra érdeme.


Vigyori :D

Hunor épp elkerülő taktikát folytat, Bütyi provokálja Bambit :D

Kirácska

A magyarok :D

Bütyifej...mára fogalom :D

Csoportkép :D

Nyunyók

Pacsi Kirán

Kira szeresse Hunor :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése