2015. május 13., szerda

II. Dog Dancing Hungarian Open és Országos Bajnokság

Sziasztok!
Igen tudom, már megint hosszú idő óta nem írtam blogot, nyugodtan leszidhattok a lustaságomért vagy épp azért mert elfoglalt voltam, mert körülbelül ez a kettő váltogatta egymást :D Az előző blognak még mindig nem írtam meg az angol felét, de most taktikát váltottam.
Szóval ez a blog a Dog Dancing Hungarian Open és Országos Bajnokságról fog szólni. Tavaly sajnos nem tudtunk rajta részt venni ( ami egyébként az első volt Magyarországon) ezért már lassan egy éve vártam az ideire, hogy végre mi is részt vehessünk. Gőzerővel készültünk rá, még ha nem is látszódott XD, változtattam a kűrömön ugye, hogy dinamikusabb legyen és raktam az elejére egy minimális távmunkát.
Kiskunlacháza, a verseny helyszíne 280km-re volt tőlünk, ezért gondolhatjátok, hogy korán indultunk ( reggel 5:15kor) a forgalom, Szombat hajnal lévén nem volt nagy, de a fele út nem autópálya volt így valamivel lassabbak voltunk. Teljesen jól haladtunk egészen az utolsó 10km-ig az autópálya végén illetve mielőtt odaértünk volna a helyszínre. A legutolsó szakaszon konkrétan 50el SE totyogtunk egy kocsisor után és rengeteg időt vesztettünk itt. 9:05kor estünk be becsekkolni, a verseny 9:00kor kezdődött és mi az első kategóriába voltunk. Mivel nem jött pár nevező 7.helyett 5. indulók lettünk. Becsekkoláskor valahol a második kűrnél tartottak. Amíg én mellékhelységet látogattam, Orsi volt olyan kedves (ezermillió hála), és kiment Hunival, mivel pont nem ment senki a ringbe így ki tudtuk csempészni.  
Így végül is teljesen meghiúsult a tervem, miszerint verseny előtt megyek és megmutatom Huninak a ringet. Nem hogy megmutatni nem tudtam, de a kutya előtte kb nem is látta, max ahogy elsuhantunk mellette. Így a kűrünk előtt amint lehetett levittem mellé. Huni csodálatosan bekapcsolt, pedig nem is csináltattam vele most semmit előtte, majd elhelyezkedtünk és intettem a dj-nek. A kűr eleje gyönyörűen ment, a távol hajol-áll amire rágyúrtunk pontosan úgy ment ahogy kellett neki. Forognál a kűr változtatása miszerint kimozdítom állásból, is jónak bizonyult, nagyon szépen megcsinálta, Megint a futós résznél kezdődtek a bajok: ezúttal nem elnézegetés, bár az is volt, de amolyan büszke „itt vagyok nézzetek” volt. De ami rosszabb, elkezdett viszketni a nyaka. Előtte cseréltem nyakit, nem tudom az lehetett-e a probléma, mindenestre mivel nem mer nyakat vakarni a két évvel ezelőtti nyakfelszakadás és varrás óta – mivel akkor le lett tiltva, hogy ne szabja ki – ezért ahelyett, hogy mint normális kutya leült volna vakarózni, ő csak kínlódott ( itthon én szoktam vakarni vagy bemegy egy tuja alá). De, hogy neki legyen jó pont írva, próbálta a lépést tartani velem.
Mire végre sikerült visszahozni ÉN voltam az aki megkeveredett, és elrontottam mi után mi jön. Huni szebben jött vissza, mint ahogy elment. Nagyon jól fordult velem követnél és oldalazott. A felpacsi is elsőre ment, bár a felállással problémák akadtak. Viszont egy lábátugrás helyett kettőt csináltunk, és őnagysága óhajtott is megcsinálni. Majd jött a mancsos három lábon fordulás – amiért most első versenyen kaptunk levonást is jeah… - majd a vége. Nagyon aranyos, a videóban is látni, hogy valami kizökkenti, aztán gyorsított tempóban lefekszik és lekushad :D
Szóval ezután az idegeim pihenhettek, de amúgy nem, mivel Orsi 4-szer ment a pulikkal, Eszti ment Lizzyvel. Gabikáék lementek előttünk már.  Szóval volt mit videóznom. Természetesen Orsi megint egyedi ötletekkel állt elő, de a Nomádos kűrjétől teljesen elájultam.
Mindenesetre szünetben kimentünk szórakozni – többször is -. Huni nagyon szociális volt, még játszani is akart Mangával! Aki emlékszik, még ráckevénél arról számoltam be, hogy Huni szét akarta tépni a puligyereket. Na most már korántsem ez a helyzet. Lunával is jól kijött, Noelt egyenesen imádta. Sőt Nitroval is kétszer (!) úgy összeszagolt, hogy minden rendben ment. Mi ez, ha nem haladás? :D És akkor most köszönjük meg Rókinak a mali terápiát.
Huni továbbá honfoglalt: a hon ezúttal Lizzy szőnyege volt :D és gyakorlatilag fél nap azon gengelt.
Nagyon színvonalas verseny volt, gyönyörű kűröket láthattunk. Minden időben volt, gördülékenyen mentek a dolgok, bár nem csak Huninál csúszott be baki.
Összeségében a baki ellenére én nagyon nagyon büszke vagyok rá. Nagyon szépen dolgozott, a körülmények ellenére. Nekem ő a legjobb akkor is.
J
Meglátogattuk a Flash kutyapékség standját is, ahonnan Huni kapott egy zacskó tökmagos margaréta kekszet. A verseny végén pedig részvételi ajándékként almás-fahéjasat, aminek a zacskóját már ott elkezdte bontogatni :D Anyukám a tombolán egy halom dolgot nyert az én illetve János (hosszú történet ő kicsoda :D) tombola szelvényeivel. Hozzáteszem ő és a családja először jöttek el dd versenyre, rólunk ugyan sajnos lemaradtak de alapvetően úgy vettem ki, hogy tetszett nekik és megérte nekik is eljönni ilyen messzire
Szóval következett az eredményhirdetés, amire összetömörültünk. Népes kis mezőnyünkben a 11/10. helyen végeztünk, ami bizonyos szintig várható volt. Orsi Mangával Kezdőben első, Nomáddal és Becsessel trióban első ( csak ők voltak) Nomáddal free 3-ben (ami a legerősebb mezőny volt) 8. míg Becsessel seniorban 2. helyen végzett. Esztiék lettek a harmadikak.
Az Országos Bajnokok pedig nem mások lettek mint Juhász Anikó és Izzy. Nagyon örültem nekik és innen is gratulálok és mindenki másnak, aki a dobogóra állhatott aznap.
Ó és Huninak még közös fotója is lett Anikóval ;D
Elköszönés után fárasztó és kissé viszontagságos utunk volt egy lemerült GPSel hazafelé. Huni végigaludta az egészet – kivéve amikor egyszer megálltunk -
Köszi csajok ezt a remek napot és a segítséget. A kutyafelvigyázást és a szőnyeget, a videót és a fotókat.
A részletes pontokat is megkaptuk, de ebbe most nem mennék bele. Az a lényeg, hogy Huni a tőle elvárható legjobbat hozta, a bakira nem tudtunk volna semmiképp felkészülni, és nem hiszem. hogy ennél többet a szituációból ki tudtam volna hozni. Most némi pihi és eldöntjük, hogyan tovább. Ami biztos az az, hogy kűr váltás következik, megpróbálkozunk egy kicsit vidámabbra venni a figurát.
Egyenlőre mai fix program a jövőben az Június 12.-én az én régi általános iskolámba egy gyereknapi bemutató, amire felkértek. Mondanom sem kell, mekkora öröm ez számomra! 




More photos/Több kép: 
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1094718020545081.1073741860.940714059278812&type=1 


Video:



__________________________________________________


Hy Guys!

Soo yes I didn’t write a blog for ages again, and I still need to post you the previous one's english version. I’m so sorry! You can scold me for being so lazy/busy J
Now I will tell you about the Dog Dancing Hungarian Open and National Championship wich took place in Kiskulacháza. Since last years National championship ( wich was the first ever in Hungary) I was waiting for this. I couldn't go and participate last year so this year we prepared for it with full speed. I changed my routine a bit since the Valentine cup to have a little distance work and to be a bit more dynamic.
Kiskunlacháza is 280km far from us and the half of the road isn’t a highway so you can guess that we started our trip at 5 o’clock in the morning ( actually 5:15 ) The traffic was not that bad, we could go fast and smooth, and the weather was also good. BUT After we went off the highway under Budapest we just stuck behind a tons of cars going 50 km/h! I was sooo flustered. On the last 10 km we lost a lot of minutes. So we arrived at 9:05 ( the competition started at 9:00) and we were in the official freestyle class 1 wich is the first of all. The cherry on a cake is that a few competitors didn’t get there so instead of going 7th we went 5th and when I checked in the second routine was already ended! I got help (thanks orsi) and she went out with Hunor and I went to the toilet because we just got out of the car. Okay we prepared, Hunor switched his mind on. We went downstairs next to the ring, Hunor saw the ring ones we arrived ( just for a bit) and before we started our routine so it was reaaaaly new for him. The first part of the routine went smoothly, he did a gorgerous job and than happenned what we could not prepare for: he wanted to scratch his neck. Well he wil NOT scratch his neck because two years ago, when he had a scar there he was not allowed to do it cause it may damage his neck more. So since then I scratch him or he just goes under a bush. Well during the routine you cant stop and scratch him so i was just praying and thinking what to do and when will be disqufalified. But then after a few minutes he could concentrate again, but i was confused so made a mistake or two. In overall he did quite a good job, I mean when he did anything he did it right. He enjoyed himself in the ring, didn't left me and went out of the ring so yeah, im pretty proud of him ( and not proud of myself XD)
So after i calmed down we watched the other competitiors, i took a loads of videos ( cause i want to do a video from it) Went out with the others ( Orsi and the Pulis, Eszti and Lizzy the beagle, Gabika and her lakenois and beautiful fluffypuppy :D) Hunor was super sociable, he even wanted to play with Manga the young Puli ( i don’t know if you can remember but last year at Ráckeve Hunor wanted to eat Manga :D so its biiiig development) he even sniffed Nitro the malinois two times without problem.
In overall I saw beautiful routines,  had a great time, it was a really good competition. Everything went smoothly. My mom win a lot of things in the lottery :D We visited the table of the Flash kutyapékség too where I bougth Hunor a bag of teasty dog-cookies.
At the end, the price giving ceremony: Gabika and Luna finished 11th, Me and Hunor finished in the 10th place. Eszti and Lizzy in senior finished in the 3rd place. And here comes Orsi :D Manga 1st in beginner, Becses 2nd in senior and Nomád and Becses 1st in trio ( in trio they were alone) and Nomád with a mind blowing routine ( im not joking!) finished 8th place in freestyle 2 wich was a reaaly strong class.
The road to home was a bit long and the night came too ( we arrived home at 10-11 o’clock) so it was a reallly long day. I don’t know wich competition will be the next  ( there will be Ráckeve but I’m not sure If i will go there) but we wont give up. We have the sighthound power :D
Even if im a little disappointed I’m not sad at all. Next time will be better, and Hunor just gets better and better every time. He still likes to show off
Next fix program will be at my old elementary school at the kids day :) I'm soo happy about it.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése