Nos a ritka blogbejegyzéseimre nincs mentség. talán annyi, hoyg nagyon kevesen jeleztetek vissza, hoyg itt vagyunk és élünk. De nem baj, azért vagyok itt, hogy egy nemmindennapi agár mindenapi hülyeségeit és/vagy okosságait osszam meg a nagyérdeművel, a tévhitek eloszlatása céljából. Ezt mindig hangoztattam és hangoztatni is fogom.
Tehát elérkezett az a pillanat, amikor egy kimaradt trükk mellett beírtam a trükktárunkba a tavyl téli tananyag utolsó momentuma után, ami a Hind volt, egy új trükköt. Ami személy szerint, nevén nevezve a Húzd le!Igen igen jól gondoljátok, unalmam és végtelen kreativitástalanságom pillanatnyiságának terméke a zoknilehúzós trükk ami mintegy bemelegítés volt a téli tanulós időszakra midőn nem tudunk a sötéttől sétafikálni olyan gyakran.
Most már mondhatom azt, hogy tudja. Bár kell hozzá egy picit lazább gumírozásu lábravaló, de magától megcsipi és lehúzza, kiharapás nélkül természetesen. Szóval 36. trükk: pipa!
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ebbe a felsorolásba helyet kapott ugyebár a szemkontaktus, a gyere ide, a pórázon való séta. Továbbá én őszintén szólva a marad, ül, fekszik - et sem sorolnám a trükkökhöz, de ez a felsorolás a tanulásról is zsól tehát ezeket is tanultuk. Egyébként a felső menüpontba névszerint a Tanulás,trükkök-nél megtekinthető a repertoár.
Új trükköt is kezdtünk. De psszt! Erről nem mondok többet :D Csak annyit, hogy szintén Hunorféleegyedimegoldás.
2012. november 27., kedd
2012. november 11., vasárnap
Átöltözve
Igen ige, már elmondani sem tudom mennyire érett ez a kinézet. Nekem tetszik mert a fejlécen van futós kép is és trükkös is és művészi is. Sajnos nincs új kép, mert nem vittem mostanában nagyon magammal sétákra a gépemet. De remélem azért tetszik mindenkinek.
Véleményeket várok, illetve, hogy van-e még olyan aki olvas XD Ez utóbbi jöhet a Chatbe, csak olyan "én is élek" szinten :D megköszönném.
Ezzel a képpel továbbá régóta tartozom: Ez még Sohollári képekből van összeállítva, akik ismerőseim facebookon már láthatták egy jó ideje.

2012. november 9., péntek
Dupla kutya tréning - ujratöltve
Avagy vagyünk egy Hunort, egy ugrándozó Totót egy adag jutalomfalatot és egy klikkert: keverjük öszse a hozzávalókat és úgy két perc elteltével a kellő hatást érhetjük el.
Először nomrálisan gyakoroltam mind a kettejükkel. Kicsit nehéz volt egyszerre két kutyának két külömböző parancsot kiadni de megbirkóztunk a feladattal. Hunor nyiha, Totó pitizik, duplán megkerülnek, dupla forgás, dupla marad. Ami ez utóbbit illeti azt külön el kell mesélnem: két kutyát ülve egymás melett maradba hagytam és elmentem pár lépésre tőlük. Aztán kiadtam a parancsot: fekszik. Nah itt aztán mind a két kuyta elővette színpadi énjét. Hunor lefeküdt és grátiszba csinált még egy keresztet is. Totóka nem feküdt le, ő úgy ogndolta inkább integet, és mind a ketten tartotátk magukat ezekhez a meggyőződésekhez. Persze jutalom lett mindkettő vége mert annyira ellenálhatatlanul aranyosak voltak.
Aztán jöttek az oylan trükkök mint hajol, a tipegés, lábhoz, menet közben állj. Itt a totó azért kapott jutalmat mert bezavart a Hunornak, a Hunor meg azért, mert így is megcsinálta őket, még a backup-ot, és a bólogatást is, sőt menet közben megállításnál ottmaradt és nem jött oda, amikor a Totónak adtam jutalmat.
Ez volt egyik nap, kövi napon ami tegnap volt, elkezdtem neki tanítani a dupla pacsit, azaz, hogy mind a két lábát ülésből feladja. Nem várom el tőle, hogy pitizzen, de ezt már máskor is csinálta, és kakor miért ne rögzíteném? Mára már kente vágta amitől azt hittem lemegyek hídba, de komolyan.
Továbbá Huncmány híres a "egy pillanatra veszem csak a számba a dolgokat" habitusáról. Nos ezt kamatoztatni is lehet: zoknilehúzás. Igen tudom elborult ötlet de nem volt más ötletem. Ma már a lábam végéről le is húzta kétszer is úgy, hogy az orra végében /zokni/ volt egy jutalomfalat.
Szóval van itt nekem egy kis géniuszom aki olyan lelkesedéssel veti bele mostanában magát a gyakorlásokba hogy hűűűmegháááá

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)